2010. július 21., szerda

JÚLIUS 21 - MARAD A KÖD A LENGYEL GÉPNÉL

Bűntett volt
a szmolenszki légi katasztrófa?

Saját vizsgálatot akar indítani a lengyel ellenzéki konzervatív Jog és Igazságosság (PiS) párt a Lech Kaczynski elnök halálát okozó szmolenszki légi katasztrófa hátterének tisztázására. A párt felállított egy nem hivatalos parlamenti bizottságot az ügyben. A testület elnöke, Antoni Macierewicz (PiS) elmondta: a vizsgálattal az a céljuk, hogy feltárják a szerencsétlenséggel kapcsolatos műszaki problémákat, illetve az esetleges politikai és személyi felelősséget. Macierewicz egy sajtótájékoztatón „bűntettként” említette az április elején történt balesetet, amelynek következtében a gépen utazó 96 személy, köztük az elnöki pár életét vesztette. Később kissé finomított szóhasználatán, és úgy fogalmazott: „a lengyel kormány kétségtelenül nagy felelősséget visel az események alakulásáért”. A kormányzó jobbközép liberális Polgári Platform (PO) bírálta a bizottság létrehozását, és úgy vélte, azzal csak még inkább megosztják a lengyel társadalmat. A párt frakcióvezetője egy rádióinterjúban „szükségtelen és rossz ötletnek” nevezte a testület megalapítását, amely „nem méltó ehhez a komoly ügyhöz”. Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke többször bírálta a kormányt amiatt, hogy átengedte a baleset kivizsgálását az orosz hatóságoknak, amelyek csak bevonták a munkába a lengyel szakértőket. Időközben azonban a lezuhant gép repülési adatait átküldték Lengyelországba, és ott vizsgálták meg őket. Az orosz fél nemrég azt is megígérte, hogy átadja a lengyeleknek a gép roncsait. A tragédiával kapcsolatban egy másik vitás kérdésben is sikerült nemrég megegyezésre jutni. A varsói Szent Anna-templom beleegyezett abba, hogy a templomban helyezzék el az elnöki palota előtt felállított fakeresztet. A PiS számos varsói polgárral együtt korábban tiltakozott a cserkészek által elhelyezett, több mint négy méter magas kereszt eltávolítása ellen. A lengyel katolikus egyház mindeddig nem foglalt állást az ügyben, megfigyelők szerint azért, hogy ne álljon egyik politikai oldal pártjára sem. (MTI)