2010. július 27., kedd

JÚLIUS 27 – TÖBB HAZUGSÁGÁLLAM


A ROMÁNOK VALÓJÁBAN OLÁHOK
Nem véletlen, hogy a két hazugságállam egymásra talált, hadgyakorlaton. Az, hogy Izrael állam soha nem létezett nem kell bizonyítani. Ami 1948 óta létrejött az a cionisták tákolmánya, amire az ENSZ ütötte rá a pecsétet, szintén zsidóérdekekből. Minden hazugságállam fölbomlik, elpusztul. Ezt látjuk a szemeink előtt a volt Jugoszlávia-i államoknál. Ahol ez a bomlás még ma is tart. Ez a bűn is a nyugat bűne. Románia szintén mesterséges tákolmány, amelyet soha nem laktak a rómaiak ősei, hanem a Balkánról a XIII. században odavándorolt vlahokról, oláhokról van szó, akik nyájaikat terelgették. Akárcsak Románia, ugyanígy a sunyi Csehország és Szlovákia is egy XX. századi mesterséges tákolmány, a nyugat torzszülöttei. Olyan mint cseh állam soha nem létezett, bár volt néhány korai királyuk, de mindig Habsburg megszállás alatt voltak, egészen 1918-ig. A tótok még rosszabb múltat tudhatnak magukénak, mert nekik még korai királyuk sem volt, még a nyelvüket is a csehektől örökölték. Ugyan miféle nemzettudata van ennek a három országnak? Ezek most a XXI. században új történelmet akarnak maguknak írni. Ami nem fog menni, hiszen ezer éveket átugrani nem lehet. Következésképpen ezek a környező államok csak jelenthetnek Magyarországnak, mert bár bennünket egészen mostanáig számtalan nagyhatalom eltiport, de mindig magunk maradtunk magyarnak, államiságunkban. Ha van ország amelyik érzékeny lehet történelmi kérdésekre, akkor azok mi vagyunk, a több mint ezer éves államiságunk jogán. Ez valóság volt, nem kitalált történelem.
Ha a zsidók gyakorlás közben lezuhantak ROM-ániában, akkor mit produkálnának élesben Irán ellen? (1 hozzászólás)