2010. július 28., szerda

JÚLIUS 28 - NEMZETKÖZI ZSIDÓBŰNÖZÉS

Kép: az aszottképű kambodzsai vörös khmer tömeggyilkost 16 ezer ember megölésével vádolták és 35 év börtönt kapott (AP alapján)

ÚJABB ZSIDÓ POFÁTLANSÁG
Ma a rádió híreiben elmondták, hogy a Magyar Állam 1973-ban 20 millió dollárt fizetett Amerikának (mi pénz lenne ez manapság!) egy egyezmény alapján, miszerint Amerika ebből a pénzből kifizeti mindazokat, akik 1944-1973 között valami hiányt szenvedtek a magyar államtól, háborús okok miatt. Arról persze hallgattak, hogy Magyarország mennyi jóvátételt fizetett a győztes államoknak. S ezek után a zsidók ilyen sötét trükkökkel próbálkoznak még. Ide kapcsolódik szorosan az RTL Klub-TV aljas agymosó műsora a XXI. század, amelyben a legvadabb hazugságokkal etetik a magyar nézőket.
Herzog Mór Lipót örökösei Washingtonban beperelték a magyar államot és a felügyelete alatt lévő több múzeumot, hogy visszakaphassák a néhai zsidó bankár 1944-ben elkobzott műgyűjteményének Magyarországon található darabjait - jelentette szerdán a The New York Times című napilap.
MAGYARGYALÁZÓ MTI
Az alábbi hír miatt az MTI-t büntetni kéne, ugyanis a zsidók nem magyar származásúak. Már a címben magyarnak állítanak be egy közönséges bűnöző zsidót és az első mondatban magyar nemzetiségűnek hazudják, de a nevét nem voltak hajlandók közölni, pedig tudják.
Jeruzsálemben őrizetbe vettek egy magyar pedofil férfit
Őrizetbe vett szerdán egy pedofília miatt már korábban elítélt magyar nemzetiségű férfit Jeruzsálemben a bevándorlásügyi hatóság rendőri egysége - tájékoztatott az Ynet izraeli hírportál. A 62 éves férfit Magyarországon négy év szabadságvesztésre ítélték pedofília miatt, és az Interpol már évek óta keresi. Amikor szerdán Jeruzsálemben a rendőrök kezére került, ultraortodox zsidó viseletben volt, és volt nála egy gyermekeknek címzett felirat. A hatóságok most azt próbálják kideríteni, kapcsolatba hozható-e a magyar férfi az Izrael területén vizsgált pedofil ügyek valamelyikével. (MTI)
ANGLIA A TÖRÖKÖKNÉL ÉS INDIÁBAN KOLDUL
David Cameron Törökországból utazott hivatalos látogatásra Indiába, hatalmas kereskedelmi delegáció élén. A brit politikus szeretné élénkíteni a gazdasági, tudományos és kulturális kapcsolatokat nem titkoltan azért, hogy a válságból kilábaló brit gazdaság számára újabb munkaalkalmat és exportlehetőségeket teremtsen. Ennek érdekében a brit kormány most először járult hozzá ahhoz, hogy feloldják a polgári célú nukleáris technológia eddigi export tilalmát. India ugyanis mindmáig nem írta alá az atomsorompó egyezményt, ezért eddig ilyen technológiához nem juthatott hozzá. Továbbra is léteznek biztonsági kockázatok, ám ezeket figyelembe véve szeretnénk fejleszteni a békés célú nukleáris együttműködést – mondta a gazdasági miniszter. (MR)
Az angol cinizmus és képmutatás magas fokát mutatta be az új miniszterelnök, aki a törököket agyondicsérte és most Indiában, a volt gyarmatuknál koldulnak...Valóban rohad a kapitalizmus és a globalizáció is.