2010. augusztus 29., vasárnap

AUGUSZTUS 29 – AGGÓDIK A MARXISTA MÚMIA

KÁDÁR-RENDSZER ANTISZEMITA VOLT?
A német zsidó lap az agymosott németeknek szolgál, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy az alább felsorolt lapok, mind-mind zsidószellemű és érdekű lapok. Tehát ez az antiszemét mese a zsidók megszokott ostoba meséje, amit a világon már sehol sem vesznek komolyan. A vörös múmiának úgy látszik az agyára ment valami, mert a Kádár-rendszer állami és pártvezetői, intézményi vezetői mind zsidók voltak, többségi, meghatározó létszámban.
A Jungle World című német szélsőbaloldali hetilap mindig is kitüntetett figyelemmel kísérte a magyarországi eseményeket. A lap egyik fő küldetése ugyanis az antiszemitizmus és a nacionalizmus leküzdése. Hosszú ideig a Jungle World volt az „antideutsch" - tehát a Németország megszűnését, a német kultúra eleve bűnös mivoltát hirdető - sajátságos berlini szubkultúra legfontosabb orgánuma. Heller Ágnes tegnap Weimarban vette át munkásságáért a Goethe-medált. Ennek kapcsán készített vele interjút a Jungle World. A téma a magyarországi antiszemitizmus volt. A lap már rögtön az első kérdésével inkább kinyilatkoztat, mint érdeklődik: szerinte a Magyar Hírlap, a Magyar Demokrata és részben a Magyar Nemzet rendszeresen teret ad antiszemita cikkeknek. Heller hasonlóan látja a helyzetet: „Igen, Magyarországon lehetséges egy olyan antiszemita közbeszéd, ami Nyugat-Európában elő nem fordulhatna." Persze nem azt állítja, hogy a lakosság többsége lenne antiszemita - szerinte azonban a lakosság nagy része mégis eltűri, végig nézi, ahogy egy kisebbség nyugodtan zsidózik. Amerikában is lehet szabadon zsidózni, de ott erre megkapja mindenki a választ: „fogd be a szád". Ezt a bátorságot hiányolja Heller a magyarokból. (...) Ezután - különösebb átvezetés nélkül - a Kádár-rendszerről beszélgetnek tovább, amiről Heller - akit a lap amúgy egykori cionistaként, marxistaként, kommunistaként mutat be - megállapítja, hogy illegitim volt. De azért még mindig a legkisebb rossz, és ez adta egyetlen legitimációs alapját. Heller szerint a magyar antiszemitizmusért a Kádár-rendszer is felelős: a maga Izrael-ellenes kiszólásaival, politikájával, azzal, hogy fasizmust mondott nácizmus helyett, vagy hogy Auschwitzról beszélni sem lehetett. Heller szerint a zsidóság volt az, amely átmentette a haladó hagyományokat, ugyanis a Kádár-rendszer ellenzéke leginkább budapesti, zsidó értelmiségiekből állt. Szerinte a zsidó értelmiségi legfeljebb 1956-ig szimpatizált a sztálinizmussal, utána szembefordult vele - amint a kommunizmus is szembefordult a zsidósággal. Heller példaként említi azt, hogy az ötvenhatos tisztogatások - főleg a Nagy Imre-per utáni kivégzések - leginkább a zsidó származásúakat érintették. A rendszerváltás Heller szerint azonban nem csak az antiszemitizmust, de a zsidóság felébredését is elhozta: immár nagyon sok „keresztény származású" ember érdeklődik a zsidó kultúra iránt. (hetinyálas alapján)
HÁTTÉR
Értjük a vörös múmia erőlködését. Tömény hazugságainak az a célja, hogy a német olvasókkal elhitesse, hogy a magyarok a bűnösek, míg a zsidók a haladó, felvilágosult emberek. Persze a múmia elszólta magát, mert példáiban végigvezeti a hazai zsidóuralmat egészen mostanáig. Mese nincs, 1945 óta mindenért a zsidók a felelősek, akármilyen pártban is szerepeltek, akármilyen lapban is firkáltak.