2010. augusztus 15., vasárnap

AUGUSZTUS 15 – BISZKU HÓHÉRELVTÁRS ÜGYÉHEZ


KOMCSI BŰNBAKOK
A kommunizmus története a bűnbakok története. Vlagyimir Iljics Lenin, akinek az eredeti zsidó nevét már elfelejtettük, mondta többek között, hogy "Vesszen el a nemzet 90 %-a, ha a megmaradó 10 % megéli a proletár világforradalmat." Ennek a szellemében cselekedett. Halála után ment a tolongás a vezéri posztért. Trockíj (Bronstein Leó) volt talán a legképzettebb közöttük, de a képzettség kimondottan negatív értékként vonult be az oroszok tudatába. Még sikerült időben eltünnie Dél-Amerika dzsungelében, de Sztalin keze messzire elért és a jégcsákány elnémította ezt a kommunista héber hóhért is. Aztán következett a postarabló Dzsugasvili-Sztalin, megint felvett névvel. Magától érthető, hogy ezeknek az erkölcsi toprongyoknak az uralma alatt hasonló emberszabású lények kerültek a hatalom csúcsára, mindenütt a kommunista rémuralom alatti országokban. Magyarországon Rákosi-Rosenfeld bandája között egyetlen díszmagyar, az alkoholista Dobi István lett megtűrve. Az 56´-os forradalom leverése után magyaros hóhérokat állítottak elő Hruscsovék. Igaz, Kádár sem ismerte az apját, de magyarnak sorolták be. A kommunisták hagyták megdögleni az "Öreget", nehogy kibeszéljen valamit zavaros pillanataiban. Hogy miben halt meg Kádár? - az máig is tabu. A halála után felsóhajtottak a táborban. A nyugatiak is biztosították őket, hogy nem lesz bántódása senkinek. Az utóbbi 7-8 kormány meg hallani sem akart még a megkérdezésükről is. Az a szerencsétlen filmecske Biszku Béláról meg csak úgy kerülhetett a nyilvánosságra, hogy a leányai beleegyeztek. Kész röhej már megint. A hóhér leányaitól függött, hogy megkérdezhessék a hóhért, hogy szolgál az egészsége. Ha az Orbán kormány a 2/3-os többség birtokában mutatni akarna valamit, ami elválasztja őket a bolsevik szellemtől, akkor nem egyes személyeket kellene kipécézniük, hanem végső leszámolást a kommunizmussal és annak még élő tagjaival. Az ország nagy többsége egész biztosan ujjongva fogadná ezt a döntést, de Orbánt sem érdekli a magyar nép óhaja, hanem sokkal fontosabb neki a narancsos háttérhatalom. Ezért nem fog változni semmi sem Magyarországon. (1hozzászólás)

DOBI ISTVÁN SZOBRÁT
KIDOBTÁK SZÜLŐFALUJÁBAN
Dobi István,  mindig részeges volt és minden halálos itéletet aláírt 1956 után, mint az Elnöki Tanács elnöke. Dobi Szőnyben született (jelenleg Komárom városrésze, a régi római Brigetio itt volt) parasztpárti vezetőként kezdte és a kommunistáknál kötött ki. Szőnyben halála után egy szobrot kapott, de a rendszerváltás után ezt kidobták a térről. Kép: Dobi Biszkuval és a többi magyargyilkossal, balra tapsol Fock Jenő