2010. augusztus 12., csütörtök

AUGUSZTUS 12 – A NEMZETKÖZI TERRORISTÁK FÖLISMERHETŐK

NÉZZÜK AZ ÖSSZEFÜGGÉSEKET

Ezt megelőzően, Putyin leszállította Iránnak a rakétákat, majd kiállt Irán mellett az USÁ-val és az EU-val szemben, akik szankciókat vezettek be Iránnal szemben, a zsidók védelmében. Ezután "véletlenül" erdőtüzek keletkeztek az oroszoknál, hektárokon keresztül, egy hónapja ég Moszkva és környéke. Arról nem olvashattunk eddig, hogy kik okozták a "véletlen" tüzeket, kik gyújtogattak? Ezt megelőzően, a lengyelek megemlékezésre indultak Katyinba, ahol a kommonista moszkovita zsidók tömegmészárlást követtek el. Putyin nem tiltotta le a lengyelek megemlékezését, erre "véletlenül" lezuhant a lengyel gép és Putyinra akarták rákenni a "balesetet", amit egyértelműen a Moszad-os zsidók követtek el, a módszerük 100 %-osan lebuktatja őket. A görögök tiltakoztak a zsidó bankárok megszorító intézkedései ellen, nem hagytak fel a tüntetéssel, majd Athénban is "véletlenül" lángra lobbantak az erdők és hetekig tartó tűz rombolt náluk. A Bosszú Népének a „vallása” azt hirdeti, hogy "KIIRTANI MINDENKIT ÉS ROMBOLNI MINDENT"! Ez a jelszavuk és a mozgatórugójuk. Aki szembeszáll velük, megakadályozza vagy lebuktatja őket, a gyilkos fajta cselekedetei miatt, azokra rögtön rászállnak és bármi áron kiírtják. Minden állam törvényét áthágják. Aki ellenáll, azt minden erejükkel megpróbálják eltaposni. Minden országba a nemzetek közé befurakodnak (ettől nemzet-köziek), és rögtön beindul a romboló és züllesztő gépezetük, ha ellenállásba ütköznek az őslakos nemzetekkel szemben. Provokációkkal, rombolásokkal, erőszakos cselekményekkel, áltüntetésekkel okoznak teljes anarchiát, majd átöltöznek nemzeti szinekbe és kiadják magukat megmentőnek, rendteremtőnek, békefenntartónak, humanistának és emberjogi védőnek.

MIT NEVEZÜNK TERRORIZMUSNAK?

Azon összefüggő jelenségeket, amit az őslakosokra erőszakkal rátelepülő idegen söpredék provokál, támad és rombol, ezt nevezik TERRORIZMUSNAK. A terrorista idegen csőcselék csak addig tudja fenntartani röpke hatalmát az őslakos nemzetek felett, amíg a médiájuk által sikerül folyamatosan fenntartani azt a látszatot, mintha az őshonos nemzetek hazavédelme lenne a terrorizmus és a HAZÁJUKAT VÉDŐ hazafiak lennének a terroristák. Abban a pillanatban, amikor tükröt tartunk a vádlók (sátánfattyak) elé, azaz szembesítjük őket az IGAZSÁGGAL, rögtön megszünik a virtuális hatalmuk. (tudósítónktól) Kép: a Sátán