2010. augusztus 15., vasárnap

AUGUSZTUS 15 – OBAMA A CIONBÁBÚ

OBAMA EGY NAP ALATT
ELLENKEZŐJÉRE
VÁLTOZTATTA A VÉLEMÉNYÉT
Barack Obama pénteki beszédében kijelentette, hogy a muzulmánoknak ugyanolyan jogaik vannak a vallásuk gyakorlásában, mint másoknak az USA-ban, beleértve a tervezett mecset építését is. Köztudott, hogy a muzulmán szervezetek építeni akarnak egy mecsetet és egy bemutató centrumot is a WTC 2001-es manhattani ikertornyok elleni terrortámadás színhelyén. A hatóságok megadták az engedélyt a Ground Zéró melletti építkezéshez. Obama kijelentése heves reakciót váltott ki sokakból. Az egyik szervezet, (SIOA) a Stop Amerika Iszlamizációjára azonnal támadásba kezdett, Sarah Palin kongresszusi tag vezetésével követelték, hogy az építkezést le kell állítani. A hatás sem maradt el és fõleg kifejezésre jutatta, hogy ki dirigál az USA-ban, mert már szombanton megint kiállt a nyilvánosság elé Barack Obama és kijelentette, hogy nem egészen úgy gondolta, amit pénteken mondott, mert azt nem jelentette ki, hogy valójában hol építhetik fel a mecsetet? (TT-REUTERS-AFP)
Barack Obama, aki egyébként kitünően beszél jegyzetek nélkül, visszakozott az igéretétõl. Ez az Obamácska egyre jobban a nevetséges udvari bolond szerepét tölti be az USA-ban. Nincs ebben semmi különös, hisz világunkat nem a bölcsek irányítják - jelentette ki egykor az egyik pápa. Lett is belőle fasiszta és fasisztákat támogató, a cionista körök szerint. (tudósítónktól) Kép: Barack
MEGJEGYZÉS
Sarah (Sára!) Palin (képen) egy alaszkai zsidó nő és Henry Kissinger a nagy támogatója, mások mellett. Csináltak egy Tea Párt nevű - úgynevezett – szélsőjobboldali szervezetet, mondván, hogy sem a republikánusok, sem a demokraták már nem jók Amerikának. Magyarul: a zsidók új álarc mögül nyomulnak, mert Júeszében is a vesztüket érzik. Erről persze a hazai hírekben nem hallani semmit. És arról sem, hogy Sára asszonyt, aki kb. olyan szereplésű ott, mint nálunk Lendvai Ildikó (MSZP), s mindenütt nagy reklámmal nyomatják a zsidók mint az „új megoldást”. Közben a Gallup közzétette legújabb jelentését, ami átfogó Amerikára nézve és az jött ki belőle, hogy a nép minden rétege kb. 30 %-ban nem hisz a sajtónak és a tévéknek. Ez csak azért érdekes, mert amerikai viszonyok között már ez is nagy haladás. Mi lesz, ha 50 % lesz?