2009. december 24., csütörtök

DECEMBER 24 - JEHUDÁK AJÁNDÉKA

BEIGAZOLÓDOTT
A KORÁBBI GYANÚNK
A svéd rendőrség nem nyomoz az auschwitzi kaputolvajok megrendelőjének ügyében, miután a svédeket nem kereste meg és nem is kérdezte senki az üggyel kapcsolatban. A lengyel fõügyész csupán azt a kijelentést tette, hogy a megrendelõ külföldi állampolgár - jelentette ki a svéd rendőrség illetékese. (Dagens Nyheter) A dolog érdekessége, hogy a felröppentett álhírt a magyar média közölte nagy gyorsasággal. Úgy tünik a hitsorsosok tekintetében túltengés mutatkozik az MTI-nél. (tudósítónktól) Kép: a vasdarabot „tudományos” módon kezelik
Már az első hírekben gyanús volt a betűlopási cirkusz, több szempontból is. Miért éppen karácsony előttre időzítették? Mert ilyenkor lehet a legnagyobb felhajtást csinálni. Az sem véletlen, hogy éppen most támadják a pápa döntését, az egykori pápával kapcsolatban, hogy megmérgezzék a karácsony légkörét. A betűlopás után jó egy héttel oda jutottak, hogy most már sem a lengyelek, sem a svédek nem mondanak semmit a tolvajok megbízóiról, hiszen ők is nagyon jól tudják, hogy ez a műcirkusz zsidó szálakhoz vezet, amelynek a vége Tel Avivban végződik.

NEVETSÉGES ÖNREKLÁM
A zsidó kurucinfó tette közzé az izraeli kettősállampolgár, Hering József nevetséges önreklámját, amiből nem derült ki, hogy mit is akart ezzel bizonyítani? Közzétett több képet önmagáról, hogy más zsidókkal együtt 1989-ben Tel Avivban táblákkal tüntettek a Kárpátok Géniusza (Csauseszku) ellen az ottani román követség előtt. Ugyan mi volt ebben a hőstett 1989-ben, a zsidó fővárosban? Semmi. Hering most miért nem megy ki táblákkal tüntetni az országház vagy a képviselői irodaház elé, hogy nem bírja elviselni azt a súlyos népirtást, amit az ő fajtája a magyar nép ellen elkövet? Kép: Hering önreklámja 1989-ből

2009. december 23., szerda

DECEMBER 23 - OLVASTUK

CSAK IDÉZTÜNK
„Miért nem álltál fel igazságosztó, önérzetes Gerendás, és miért nem kérdeztél rá a palesztin holokausztra? A hétköznapi zsidó fasizmusról és egyéb történelmi disznóságaitokról nem esett szó. Rámutathattál volna kisköcsög például, hogy a XX. században hány, de hány zsidó mocsadék rombolta, pusztította Magyarországot. A ganézsidó listát mindenki ismeri. Miért nem mutattad be a statisztikát, hogy Magyarországon az üldözött 1%-nyi kisebbségi szarkavaró zsidók a közéletben, a politikában, a médiákban, a legfelsőbb körökben hány %-nyian vannak? Magyar emlőn nevelkedtetek fel, inggyé kaptátok az oskolát, és ellenünk fordultok, agitáltok, mocskok? Menj te a kurva anyádba a zsidóbandáddal és az agymosott sötétmagyar bunkókkal együtt. Takarodjatok haza Izraelbe, és nézzük, hogy ott hogy boldogultok?!” (Népszava)
Gerendás Péter (képen) hazugságai: „Nem akarlak meggyőzni arról, hogy mi, zsidók is emberek vagyunk, sőt mondok valamit, magyarok vagyunk! Százszor inkább mint zsidók, mert magyarul beszélünk, álmodunk, József Attilát, Adyt és Kosztolányit olvasunk, nem imádkozunk, és nem is tudunk héberül, jószerivel az ünnepekkel sem vagyunk tisztában. Karácsonyra ajándékot veszünk szeretteinknek, és könnybe lábadunk a himnusz (magyar) hallatán. Miért érzitek, hogy mi vagyunk ide betolakodók? Tudod, hogy a római időkben, amikor még híre-hamva sem volt a honfoglalásnak, éltek itt zsidók?” (Népszava)

DECEMBER 23 – JOBBIK SZÓCSÖVE

BARIKÁD DECEMBERI TARTALMÁBÓL
-Lesz Gárda? A tervekről.
-Kik épültek be? Volner János a beépülő spiclikről, csendőrségről, cigánybűnözésről
-Magyarok börtönben, politikai fogolyként: Budaházy és "társai", Temerini fiúk, Tóásó Előd
-A politikai ellenfelek elleni támadások leghatékonyabb, egyben legaljasabb módszerei. Bolíviai módszerek Magyarországon?

LEFORDÍTJUK MAGYARRA
Mivel a Barikád nem magyarul fogalmaz, ezért lefordítjuk magyarra a fenti tartalmi ismeretőt. Gárda volt, Gárda nincs. Vona Gábor a gárdáját már levetköztette teljesen, szekrénybe kerültek az egyenruhák. Vona Gábor jól kifőzte 2007-ben. Bejegyeztetett egy egyesületet Magyar Gárda néven. Tipikus zsidó fogás és módszer. De az egyenruhás munkát és az utcai megmozdulásokat nem az egyesület csinálta, hanem az egyenruhás mozgalom. Tipikus zsidó módszer. Mozgalom ugyanis a hazai törvények szerint szabadon működhet, nem kell hozzá semmilyen hivatalos bejegyzés. A mostani Új Magyar Gárda éppen ilyen mozgalom, bejegyzés nélkül. Elvileg szabadon működhetnének, de ott a koloc a nyakukon a Vona-féle jogelőd egyesület formájában. Vona és társai ezt jól kifőzték. Valami elnyomorodott szellemi törpének kell lenni annak, aki egy olyan mozgalomban vesz részt amelynek ilyen sötét előzményei vannak. Nem a tag gárdisták tették tönkre a gárdát, hanem a vezetésük. De ők most mossák a kezeiket. Vajon hogyan fog a Jobbik kampányolni gárda nélkül? Civil ruhában lesznek? Azzal nevetségessé teszik magukat, hiszen a civilek jelenléte az nem gárda. Mikor fog Vona és pártvezetése a gárdisták szemébe nézni? Úgy hisszük, hogy ez a nagy találkozás nem fog elmaradni. A Boliviában fogva tartott terroristát egy lapon emlegetik a délvidéki magyarokkal és Budaházy Gyurival. Micsoda aljasság! Annak a Budaházynak a nevét mocskolják be, aki kellő időben rámutatott a Jobbik árulására és a boliviai terroristákról is megvolt a véleménye. És ez a lap emleget boliviai módszereket? Ott, ahol a valóságos bűnözőket bíróság elé viszik és lecsukják. Legyenek azok tolvajok, rablók, gyilkosok vagy korrupciós hivatali bűnözők. Nálunk ezek mind szabadlábon vannak, a hajuk szála sem görbülhet meg. Kép: Tőkés püspök a zsidók szolgálatában

DECEMBER 23 – AGGÓDNAK A JEHUDÁK

Kép: a pógárok

EZ NEM ELMEBAJ PÓGÁROK!
EZ MAGA A VALÓSÁG


Kis magyar elmebajok:
már Vona Gábor is zsidóbérenc!

Olvasom az egyik levélben, hogy a Jobbik szétveri a Magyar Gárdát, mert kínos neki. Lehet!
Később azt olvasom, hogy a Gárda egyenruhája egyes emberek magánüzlete, és azt is sejtetni engedi a cikk, Vukics Ferenc a Magyarok Szövetségének vezetője is odatartozik. Hát ez is lehet!
Aztán még lejjebb azt olvasom, hogy Vona és a Jobbik vezetése éket ver a nemzeti oldal tagjai közé, sőt azt is sugallja a cikkíró, hogy ezt a Moszad megbízásból cselekszik. Nem állítom, hogy lehetetlen, mert iszonyú a nyomás a zsidó tőke részéről Magyarországon, de az üldözési mániának is vannak határai. Bár valóban szinte minden lehetséges a drámai magyar valóságshow-ban, engem ezek az állítások valahogy kísértetiesen emlékeztetnek a balatonedericsi rizlinget kortyolgató drámaírónk azon megnyilatkozásaira, amelyek következtében szétesett a MIÉP, és pártízezer szavazattal elvesztettük a választásokat itt a nemzeti-jobb oldalon 2002-ben, azután oda jutottunk, ahova. Orbánékkal és Vonáékkal is lehetnek fenntartásaink, sőt kell is, hogy legyenek, de egy vitathatatlan: még mindig inkább ők, mint a jelenlegi hatalom. „Tetszettek volna forradalmat csinálni”, vágta pofánkba a „nagy rendszerváltó” miniszterelnök Antall megválasztása után cinikusan, mert tudta, hogy evvel lélekben töri meg az embereket. Ma esély sincs ebben a megtiport országban, hogy ’56 szellemét követve radikálisan rendet tegyünk, bár akkor is hova jutottunk a kollaboráns hazaárulók miatt, talán tetszenek emlékezni. Így ma egyet tehetünk, elmegyünk szavazni és reménykedünk, hogy a következő kormány és parlament tagjaira hatással lehetünk, vagy magunk is megpróbálunk - akár civil képviselőként is - közéleti szerepet vállalni. Kíséreljünk meg a mostani játékszabályok szerint alkotmányt és rendszert váltani, nézzük meg, mit teljesítenek, akik az új parlamentbe bejutnak, akikből próbáljunk a voksolás előtt választási szerződést kipréselni. Az országgyűlési választások előtt mindig aktivizálódnak a hivatásos zavarkeltők innen is- onnan is. Jut eszembe, hogy később Csurka maga is beismerte: ügynök voltam! Cságoly Péterfia Béla, Polgár Info

ISZONYÚ A NYOMÁS
A ZSIDÓTŐKE RÉSZÉRŐL?
És ezt az "iszonyú nyomást" a háromnevű zsidó Cs.P.B. hogyan viseli el? Azért őrá nézve nem lehet olyan iszonyú ez a nyomás, hiszen őbenne nincs üldözési mánia. De a zsidók magyarellenes, magyarirtó üldözési mániája az már nem zavarja a háromnevű szerzőt. Nicsak-nicsak. Az üzengető azt üzengeti az ostobának feltételezett magyar olvasóknak, mintha a Fidesz az jobb lenne az MSZP-nél?Talán a Fidesz-KDNP-MDF nem része a jelenlegi hatalomnak? Ennyire hülyének néz bennünket a háromnevű? Ugyan kik tiporják országunkat? Erre nem válaszol a háromnevű, mert akkor saját fajtáját kéne megnevezni. Ugyan miért beszéli belénk, hogy „nincs esélyünk”? Az ilyen károgók miért nem húznak el tőlünk nagy sebességgel? Olyan közelkeleti országba, ahol nagyobb esélye lehetne.
ÜZENJÜK A JEHUDÁKNAK
ÉS A HÁROMNEVŰEKNEK
NEM MEGYÜNK EL SZAVAZNI!
BŰNÖZŐKRE NEM SZAVAZUNK!

DECEMBER 23 – ZSIDÓ MEGSZÁLLÓK MŰVEI

HAZUGSÁG A KULTÚRÁK KEVEREDÉSE

MIÉRT TÜNTETTÉK KI
A HIT GYÜLEKEZETES ZSIDÓT?
Akik figyelték a „40 kötetes” Holo-Pojáca műsorát az ATV-ben, azok láthatták, de a hírekben is szerepelt, hogy a Hit Gyülekezete szektavezért, Németh Sándort Izraelben magas kitüntetésben részesítették. Mi van ennek a hátterében? Elsősorban azt a zsidó propagandát ismerték el, amit ez a tévé elkövet az idegen bevándorlás érdekében és a nyílt magyargyűlölet szellemében. Nemcsak reklámozzák a zsidó propagandát, hanem az idegen megszállást is módszeresen elősegítik. Most már külön honlap, külön műsor folyik közel egy éve az idegen bevándorlók reklámozására, aminek az a lényege, hogy fogadjuk be őket. Azokat, akik a világ minden részéből, de főleg Ázsiából, Afrikából, Kínából és Izraelből érkeznek számolatlanul. Nyíltan megüzenik a magyaroknak, hogy ne is próbáljuk őket rávenni arra, hogy alkalmazkodjanak hozzánk – mert őket kötelező tisztelni - , hanem nekünk magyaroknak kell alkalmazkodni őhozzájuk. Ez a zsidó megszállás lényege. A fajták erőszakos keverése. A vöröskommunista Kína és a hazai zsidók összefogtak. Kína és a zsidók összefogása nem mai keletű, egészen az ötvenes évek elejéig nyúlik vissza. A hazai zsidók minden kínai igényt megvalósítanak, hiszen a magyarok leigázása nekik minden pénzt megér. Az egész hátterében ott van a Fidesz és a Jobbik. Persze mindkét párt hallgatólagosan áll ehhez a zsidó megszállási politikához. Azzal a különbséggel, hogy Orbán már évek óta nyíltan emlegeti a külföldiek tömeges betelepítését, míg a Jobbik ehhez csak asszisztál. A pesti kínai-magyar iskola igazgatója is zsidó. A többi zsidó kapcsolatukról nem is beszélve. Ezt a talajt a kínai megszállók számára a korábbi kormányok már előkészítették, csak a Gyurcsány-kormány gyorsította ezt föl, amit majd Orbán kormánya fog tovább betetőzni. Most már nyíltan be akarják fogni a magyarok száját. Minden törvény és jogszabály az idegen bevándorlókat segíti. A zsidók a kínai bevándorllókat saját alattomos bevándorlásuk álcázására használják fel. Ez a hazai zsidókommunista banda, amelyik most demokratának állítja be magát szabadította a magyarokra a cigánybűnözőket, az idegen bevándorló bűnözőket és újabban a kínaiak tömegeit. Akik egyre nagyobb számban jönnek és jönnek, mindenféle nemzetközi szeméttel.

BEMUTATTÁK A KÍNAI KORCSOKAT
A tévéműsorban már bemutatták azokat a korcs gyerekeket, akiknek egyik szülője magyar. A kínai nőnek már olyan korcs gyereke van magyar apától, aki nem tudja megmondani, hogy ő milyen származású. És ilyenek egyre többen lesznek. Ez a gyerek már magyar állampolgárként született és ha nagykorú lesz dönteni fog a magyarok sorsáról. Ferde szemmel.

HAZUGSÁG A KULTÚRÁK
KEVEREDÉSE
A zsidó propaganda lényege, hogy a magyart gyilkolni, pusztítani kell, ahogy csak lehet. Bármivel. Ennek egyik eszköze a külfödiek ránkszabadítása. Miközben a cigánybűnözőkre a piszkos munka elvégzését rábízták. A cigányok szabadon gyilkolhatnak, hiszen a rendőrség keze meg van kötve. Ugyanez folyik az iskolákban is. Az idegen söpredék határozza meg az iskolai viszonyokat. És a Jobbik erről is hallgat. Miközben a magyar kultúrát minden vonalon üldözik, eltapossák, azonközben az idegen szemetet kéne elfogadnunk. Emögött az magyarirtó politika mögött a zsidók állnak, ezért kapta a szektavezér a magas kitüntetést.

DECEMBER 23 – BŰN BŰN HÁTÁN

ÁTLÁTSZÓ IZRAELI MESTERKEDÉSEK
A svéd média szűkszavúan foglalkozott a lengyelektől származó örömhírrel, miszerint megtalálták az Arbeit macht frei című munkára serkentõ cégtáblát. A svédek annyit nyilatkoztak, hogy a megrendelõ "svéd állampolgár." Ez a svéd szóhasználat szerint annyit szokott takarni, hogy nem Svédországban született. Az elsõ számú spekulatív pont lehet, hogy ez az esemény visszanyúlik az augusztusi szervkereskedelem témájához, amit az Aftonbladet leplezett le és felbõszítette a nagyon becsületes és lovagias izraeli mészárosokat, még miniszterelnöki szinten is. Tagadtak mint egy bandita és fenyegetõztek mint ahogy egy izraeli gyilkos szokott. Aztán jött megint egy újabb leleplezés, amikor egy izraeli fõorvos beismerte, hogy szerveket szoktak lopni elesett személyektõl az egészségügyi minisztérium engedélyével és a hozzátartozók tudta nélkül. Itt megint pofára esett a Benjamin Netanyahu vezette gyilkos banda és nagy a valószínüsége annak, hogy õk rendelték meg az auschwitzi lopást, hogy a svédeken csattanjon az ostor. Ezektõl minden kitelik, de az igazság is kiderül elõbb vagy utóbb. (tudósítónktól)
HAZAI SAJTÓ SUNYIN HALLGAT
A 13 évig folyó izraeli szervkereskedelemről mélyen hallgat a hazai cionsajtó. Amikor a new yorki üzletelő rabbikat, valamint a romániai zsidó üzletető klinikát bemutatták – 2 másodpercig – a hazai tévékben, azóta sűrű és néma csönd van, mert a Holo-Pojáca műsorai és idézgetései minden műsordiőt kitöltenek. A magyar közvéleményt teljesen hülyének nézik, ami nagy hiba. Ezzel ugyanis a nemzetközi zsidóbűnözés tényeit az emberek a napnál is világosabban látják és fölismerik. Most azon folyik nálunk az gyilkos agymosás, hogy a zsidóbűnözés tetteseit ne nevezze meg senki. Érdekes módon a nagyhangú álnemzeti oldalak ennek az elvárásnak tökéletesen megfelelnek. Ám jelentkeznek olyan oldalak is, ahol a vélemény még szabad. Mint pl. alább:
http://jovonk.info/
http://www.szeszak.hu/index.php?option=com_content&view=frontpage&Itemid=1

2009. december 22., kedd

DECEMBER 22 - GYORSHÍR A BETŰKRŐL

SVÉD NEONÁCI GYŰJTŐ?
A ma esti 18 órás ATV híradóban azt mondták, hogy egy svéd neonáci gyűjtő adta a lopási megbízást az öt fiatalnak, akik néhány tízezer eurót kaptak ezért a munkáért. Mutattak képet a megtalált betűkről. Egyre gyanúsabb ez a hír. Miért? Mert karácsony előttre időzítették. Mert Auschwitz egy hangzatos márkanév. Mert Svédországot ezzel valamilyen módon zsarolni vagy rossz hírbe akarják keverni. Ahogy jósoltuk, lesz még ennek a gyanús ügynek folytatása, ez a mai hír is ezt igazolja.
KÖDÖSÍT A LENGYEL RENDŐRSÉG
"A felirat ellopása mögött álló ember nem Lengyelországban él, és nem lengyel állampolgár" - közölte Artur Wrona lengyel ügyész. Wrona "sem megerősíteni, sem cáfolni" nem akarta a TVN24 lengyel hírtelevízió értesülését, amely szerint a megbízó Svédországban él. Az ügyész csak annyit árult el, hogy az ügyészség együttműködésre készült "egy európai országgal". Az auschwitzi haláltábor bejáratának feliratát - "a munka szabaddá tesz" - pénteken lopták el. A fémből készült feliratot egyszerűen lecsavarozták. A lengyel hatóságok vasárnap késő este találták meg az ország északi részén. Öt embert tartóztattak le. Wrona elmondása szerint a letartóztatottak közül négyen beismerő vallomást tettek, de az ötödik, aki feltehetően a tolvajok vezetője és a megbízó összekötője, nem működött együtt a nyomozókkal. A rendőrség közlése szerint a 20 és 39 év közötti férfiak büntetett előéletűek, de egyikük sem tartozik neonáci szervezetekhez. Ugyanakkor lehet, hogy egy neonáci gyűjtőnek dolgoztak. Wrona elmondása szerint a vallomást tett tolvajoknak 20 ezer zlotyt (1,3 millió forint) ígértek a feliratért. (FH)

ÁRULKODÓ HAZUGSÁGOK
Ez az egész ügy nagyon zsidósnak látszik kezdettől fogva. Abban is helyesen következtettünk, hogy a lengyel rendőrök sumákok, tehát többet tudtak kezdettől fogva mint amit mondtak és most is ködösítenek. Most csak két hatalmas hazugságot említünk ezzel kapcsolatban. Aki egy picit is ért a vasanyaghoz, az tudja, hogy évek alatt, ha nincs megfelelően festékkel vagy más anyaggal kezelve , akkor szétrohad. Ha ezek most öt perc alatt lecsavarozták, akkor ez azt jelenti, hogy nem az eredti csavarok voltak, mert azok már rég szétrohadtak, hanem ezek újak voltak. Az is gyanítható, hogy a betűk sem az eredetiek voltak már vagy felújították ezeket. Azt se felejtsük el, hogy ez a Holo-Szanatórium csak a 70-es évek elején lett nagyobb méretű látogató múzeumnak átalakítva. Rengeteg átalakítást végeztek azon a kevés megmaradt tárgyon ami még megvolt. A másik hazugság, hogy nem tudják ki a megbízó? Meg Svédországot sem nevezik meg. A nagy lebukás akkor lesz, ha kiderül, hogy ki volt a megbízó és miért éppen mostanra időzítették ezt?

DECEMBER 22 – A KLÍMACSÚCSOT ELSZABOTÁLTÁK

KÍNA ÉS AMERIKA ÖSSZEFOGOTT
A két bűnöző nagyhatalom összefogott, beleértve Indiát is és még pár szennyező országot, hogy elszabotálják a klímacsúcsot. Viszont a többi 190 ország lázadozott, de az ő követeléseikből nem lett sem okmány, sem hír a nemzetközi sajtóban. Irán, Venezuela, Bolivia képviselőinek felszólalásait elhallgatták a külföldi és hazai hírekben és a délamaerikai ALBA országok javaslatát is. Állítólag jövőre Mexikóban újra nekiveselkednek bizonyos országok egy újabb csúcsnak. Kép: Obama a vezető államok képviselői körében és néhány lefáradt küldött


DECEMBER 22 - JÉZUSNAK SEMMI KÖZE NÁZÁRETHEZ

Kép: a riói Jézus-szobor

JÉZUS és a nemlétező Názáret
Karácsony elött megtömik a televízió mûsorait bibliai történetekkel. Számtalanszor hangoztatott szólam a Názáreti Jézus. Nade mit írnak a kutatók Názáretrõl? Professzor F.F. Bruce skót bibliakutató (1910-1990) írja a Nazaret c. fejezetben, hogy Nazaret neve nem szerepel sehol sem az ószövetségi, sem a korai keresztény feljegyzésekben. Kr.u. 135-ben volt egy lázadás Jeruzsálemben amit a rómaiak levertek. A zsidókeresztény nazarénus szekta papjai és hívei Galileába menekültek az üldöztetések elõl. A nazarénusok neve után kapta a hely az Názáret nevet. Õk építették az elsõ zsinagógát is a második században. Más források is megerõsítik, hogy a római adóbehajtók feljegyeztek minden kunyhót és házcsoportot, hogy megadóztassák, de nem ismerték a Názáret nevû helységet. Viszont van egy Betlehem nevű falu Galileában már a Kr.e. hétszázas évekbõl. Nagy valószinűség szerint itt születhetett Jézus, de ez nem illett bele a zsidók messiás elvárásainak a képébe, mert nem tartozott Dávid király birodalmába. Hamisítottak hát egy másik Betlehemet Jeruzsálem mellett és odaköltöztették Jézust egy kitalált népszámlálás ürügyén. A bibliakutatók véleménye megegyezik abban, hogy Jézus nem született a judeai Betlehemben és nem tartozott Dávid családjához sem. Viszont az egyház hazug papjai makacsul hajtják a régi zsidó hazugságot. Soha nem volt olyan népszámlálás a világon, ahol mindenkinek a születése helyén kellett volna jelentkezni összírás végett. Az egész birodalom v. tartomány vándorolhatott volna keresztül-kasul évekig az akkori közlekedési lehetőségekkel. És hogy írták volna össze az időseket vagy betegeket? Nem, ez nem így működött, hanem összeíró írnokokat küldtek ki a helységekbe, akik aztán a helyszínen végezték a munkájukat. Mellesleg az ásatásokat végzõ archeológus csoport vezetője kijelentette, hogy semmi nyomot nem találtak eddig sem Ábrahám, sem pedig Mózes után. Több egyetem történész professzora kijelentette, hogy egyik személy sem létezett. Az első gyenge nyomok Dávid király korából származnak a Kr.e. 900-as évekbõl. Egyértelmű az is, hogy Mózes öt könyvét négy különbözõ csoport írta különbözõ időpontokban a Kr.e. 600-200-as években. A Mózes-korszak pedig Kr.e. az 1300-as évekre van téve, a mesekönyvek szerint. Ezek olyan régen ismert történelmi tények, mint az, hogy a nap keleten kél és nyugaton nyugszik. Viszont a Vatikán és átkozott hazug papjai folytatják a naív hívek butítását, de úgy tünik, hogy Magyarországon a héber fõpapi siserehad még jobban élen jár a sötétség terjesztésében. Lelkük száradjon rajta. (1hozzászólás)
Kép: Kr.e. 700 körül alul a rózsaszín részen lehettek a zsidó rablóhordák Judeában

DECEMBER 22 – MEGINT HAZUDNAK A ZSIDÓK

NEVETSÉGES HAZUGSÁGOK
Karácsony előtt néhány nappal derült ki, hogy izraeli régészek megtalálták egy Jézus korabeli ház maradványait Názáretben. A szakértők abban reménykednek, hogy ezáltal jobban megismerhetik az ókori Názáretet, ami kis falucska volt, nagyjából 50 házban éltek ott szegény zsidók. A két szobából álló építmény egyik falának megmaradt részét, a rejtekhelyet és a ciszternát egy udvar felásásakor találták meg az Izrael északi részén fekvő városban - számolt be Jardena Alexandre régész, az izraeli régészeti hatóság munkatársa. A beszámolók alapján a régészek olyan agyag és mészkő edényeket is találtak, amelyeket a Jézus korában élt galileai zsidók használtak. Mindezek alapján arra következtetnek, hogy a ház egy egyszerűbb család otthona volt. (multkor)
A hazai cionsajtó rendre kacsákat jelentet meg, amikor izraeli „forrásokra” hivatkoznak. Ezeket az álhíreket és kacsákat mindig a vallási ünnepekre időzítik, mint most is. Jézusra csak azért hivatkoznak hogy zsidónak tüntessék fel, ami nem igaz. Jézus születési területén, Galileában egyszem zsidó sem volt az ókorban. Amit találtak köveket azt lehet hogy ottaniak építették, de ennek semmi köze a zsidókhoz. Eddig egyetlen zsidók által épített kőépítményt sem találtak az ókorból és a középkorból sem. Szánalmas lehet a zsidó régészek sorsa, amikor mindig más nép leleteit találják meg. Kép: a felfedezés

2009. december 21., hétfő

DECEMBER 21 - ÚJABB HOLOMESE


AUSCHWITZI MESETÖRTÉNET

A 91 éves Denis Angliában él. (képen a túlélő) A BBC-nek adott interjú szerint szemtanúja akart lenni a gázkamrák történetének, tudni akarta mi igaz belőle és mi nem. Végig tisztában volt vele, hogy a saját életével játszik. "Ha a mai tudásunkkal nézzük, hogy mit is tettem, könnyen arra jutunk, hogy nevetséges voltam, igazán nevetséges" – mondta. "Másnak még csak a fejében sem fordult volna meg ilyesmi, de nekem igen. Vörös hajam volt, és hozzá illő temperamentumom. Semmi sem tudott volna megállítani." Megszervezte, hogy egy bentlakó zsidó férfival – akiben megbízott – szerepet cseréljen egy-egy éjszakára. Katonai egyenruháját koszos rabruhára váltotta, és miközben a zsidó férfi a brit táborban élelmet kapott és pihent, addig Danis a koncentrációs tábor életét tanulmányozta. "Auschwitz maga volt a földi pokol" - mondta. Csak ébren feküdt, miközben a rabok kószálásait és sikításait hallotta. "Szörnyű volt az éjszaka, ráadásul bűzlött minden." Találkozott zsidó rabokkal is, akik nem igazán akartak az előző életükről beszélni vele. Sokkal inkább a jelenlegi körülmények foglalkoztatták őket, valamint a munka, amire a tábor területén belül kényszerítették őket. "Közel hárommillió embert dolgoztattak halálra különböző gyárakban" – mondta Avey. "Mindenki tisztában volt vele, hogy körülbelül már csak öt hónapja van hátra." Sokszor érdeklődött emberek után, akikkel előtte találkozott, de mindig csak az kapta válaszul: "felmentek a kéménybe". "Az egész annyira személytelen volt. Auschwitz maga volt a gonosz, minden ami ott történt, rossz volt." Szemtanúja volt a rabok közti brutális "igazságszolgáltatásnak", hiszem naponta több embert lőttek le mindenki szeme láttára. Elhatározta, hogy segíteni fog, különösen miután megismerkedett egy zsidó rabbal, Ernst Lobethallal. Lobethall elmondta neki, hogy van egy húga, Susana, aki még a háború előestéjén Angliába szökött. Táborában Denis egy kódolt levél segítségével saját édesanyján keresztül kapcsolatba tudott lépni Susanával. Egy kis cigaretta - ami ekkor az aranynál is többet ért - és csokoládé kíséretében a lány levele eljutott a táborba, Ernsthez. Lobethall két doboz cigarettával el tudta érni, hogy cipőjét újratalpazzák. Ez segített neki túlélni 1945 telét, amikor több százan haltak meg a táboron kívüli menetelés közepette. Susana és Denis csak rövid időre találkoztak, miután a katona hazatért. Mindketten azt hitték, hogy Ernst meghalt. Közben kettejük kapcsolata megszakadt és Susana nem tudta elmondani a jótevőnek – mindeddig – hogy a bátyja él. A brit közszolgálati televízió több mint 60 év után azonban újra összehozta őket. Az idős férfi megtudta, hogy a becsempészett cigarettának köszönhetően a barátja megmenekült, majd az Egyesült Államokba költözött, ahol családja körében élt egész sokáig. Sajnos Ernst sohasem tudta meg a férfi nevét, aki Auschwitzban segített neki. Halála előtt videóra vették túlélésének történetét, amikor a Soah Alapítvány kérésére a Holocaust túlélőivel és szemtanúival felvételt készítettek. Visszaemlékezésében Lobethall csak "Gingernek" nevezi az a brit katonát, aki valójában Denis volt. Ernst a felvételen azt is elmondta, ahogy a háború közepén a cigarettát, a csokoládét és a húgától érkező leveleket becsempészték hozzá. Avey összesen kétszer tudott belopózni a táborba, harmadszor is meg akarta próbálni, de majdnem lebukott. A háborúból hazatérve a poszttraumás stressz zavarban szenvedő katona soha senkinek nem beszélt arról, hogy mit tett, és hogy mit látott a táborban. "Vakmerő voltam. Igen, az voltam" - mondta el a 91 éves férfi.(multkor)
Kár, hogy ez a vén hazudozó nem mondta el, hogy látott-e gázkamrát vagy nem? Az egész mese tele van hazugságokkal, de az egyik legérdekesebb, hogy a zsidó rabok egymást lelődözték...? Honnan volt fegyverük? És ehhez a német őrség mit szólt?

DECEMBER 21 – HIÁBA JÖTTEK A KÓDORGÓK


FAGYOS POFONT ADOTT A KÜLÜGY
A KÉT ELLENZÉKI KÓDORGÓNAK
A küldöttek korábban Írországba, Dublinba is elmentek ugyanilyen céllal. A képviselőket a Külügyminisztériumban fogadta a konzuli védelemért felelős főosztály vezetője és az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium képviselője. A találkozón a konzuli szolgálat főosztályvezetője egy "non-papert" adott át a küldöttség tagjainak, amelyben megismételték - többek közt - azokat a nyomozással kapcsolatos kérdéseket, amelyek Balázs Péter egy levélben korábban már feltett bolíviai partnerének - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében Balogh Dénes, a Külügyminisztérium helyettes szóvivője. A találkozón részt vett az őrizetben lévő Tóásó Előd nővére és a rajtaütéskor lelőtt Magyarosi Árpád édesanyja, akik átadták a küldöttség tagjainak a magyarországi boncolási jegyzőkönyvet és azt a rekonstrukciós filmet, amely modellezni, hogyan halhatott meg Magyarosi Árpád. Tóásó Edit elhívta testvére magyarországi kollégáit és tanítványait is, hogy a képviselők lássák, milyen életet élt a fiatalember Magyarországon, és milyennek ismerték meg. Magyarosi Árpád édesanyja - többek közt - fényképekkel, és a barátok búcsúleveleivel érkezett. A találkozót egyébként a Vöröskereszt épületében tartották meg, miután a Külügyminisztérium nem biztosított erre hivatalos helyet. (….) Az említett bizottság mindenre kiterjedő vizsgálatot végzett az ügyben, foglalkoznak többek közt azzal is, hogy pontosan mi történhetett a szállodában a kérdéses éjszakán, és többször meghallgatták Tóásó Elődöt is. Az ellenzéki politikusok azt javasolják, hogy a magyar kormány minden követ mozgasson meg az ügyben. (FH,dec.3,részlet)

HÍRMAGYARÁZAT
Most a Fidesz noszogatja a külügyminisztert, hogy válaszoljanak arra, hogy mit tettek a raboskodó Tóásó érdekében? Többek között az alábbi linken is olvasható az a sok zöldség, hogy a terroristák Boliviában „részegen fényképezkedtek” és hogy Rózsa-Flores - úgymond - becsapta őket. Ha Tóásót a vizsgáló bizottság többször is kihallgatta, akkor ennek tartalmát miért nem ismertette a két kódorgó képviselő? A hazai sajtót sem érdekli, hogy Tóásó miket vallott?
Kép: a művészlelkű professzor itt is részegen szorongatja a távcsöves fegyvert?


http://bolivia-fromhungary.blogspot.com/2009/12/december-21-faggatjak-kulugyet.html

DECEMBER 21 – 13 ÉVIG NYERÉSZKEDTEK A HULLÁKKAL

SZERVKERESKEDELEM

IZRALEBEN
MAGYAR HÍREKBEN ELHALLGATTÁK
Az izraeli TV 2-ben elismerte Yehuda Hiss fõorvos, hogy rendszeresen gyűjtöttek be szerveket halottaktól az Abu Kabir-i intézet részére. Állítása szerint izraeliektõl, vendégmunkásoktól, araboktól és palesztínoktól, anélkül, hogy a hozzátartozók engedélyét kérték volna. Viszont tagadta, hogy árúsították is a szerveket. A szervgyüjtést folyamatosan végezték 13 évig. (svéd hír, a képen)
Na, tehát igazat írt a svéd Aftonbladet, melybõl nagy botrányt csináltak jehudáék. Képzeljük el, hogy a család visszakapja a háborúban elesett hozzátartozója testét kibelezve. Ez a zsidó morál szerint normális állapot. (tudósítónktól)

DECEMBER 21 – AHOGY SEJTETTÜK

ZSIDÓ LOPTA EL A BETŰKET?

„A banda értékesíteni akarta a nehéz fémet”. Ezt adta tudtunkra az RTL 18.50-es hiradója. A 18 órás ATV híradóban azt mondták, hogy az öt fiatalt egy fanatikus „műgyűjtő” bízta meg a lopással. Ha műgyűjtő, akkor az csak zsidó lehet, mi így találgatunk. Minden esetre a lengyel rendőrök tudhatnak valamit, de nem beszélnek. Éppen a megbízóról. Egyelőre csak a tolvaj fiatalokat mutatták (képen a betűk egy része.). Az egész ügy az Elie Wiesel kirándulás utánra lett időzítve, s ez eléggé büdösnek látszik. S, ha elolvassuk az alábbi hírt, ez is ide kapcsolódik.
MEGSZÁLLOTT GYŰJTŐ
A Duna-TV 19 órás hírében azt mondták, hogy egy lengyel rádió szerint "megszállott" gyűjtő rendelte meg a betűk ellopását. Attól tartunk ez az ügy is még bőven folytatódik.

MIÉRT NEM MUTATJÁK A TANÚK POFÁJÁT?

Fél év alatt közel 28 ezer zsidót megölni? Ez naponta legalább 150 gyilkosság. Ugyan milyen eszközzel követhette el ezt a szép teljesítményt? Golyóval? Méreggel? Gázzal? Vagy ez is csak a beteges gyűlöletfantázia szüleménye? Egy ember – még ha katona is – naponta 150 megölést hogyan csinálhat? Jellemző, hogy az ilyen nevetséges hírekben egyetlen tényadatot sem közölnek.

John Demjanjuk hétfőn rezzenéstelen arccal ülte végig folytatódó müncheni perének újabb tárgyalását, amelyen holokauszttúlélő mellékmagánvádlók elevenítették fel a náci Németország által elkövetett egykori borzalmakat. A müncheni tartományi bíróság a nap folyamán elutasította a védelem újabb, az eljárás megszüntetésére, illetve halasztására irányuló indítványait. Az ukrán származású, ma 89 éves Demjanjukot a müncheni ügyészség azzal vádolja, hogy 1943 márciusa és szeptembere között a sobibóri (Lengyelország) náci haláltábor őreként legkevesebb 27 900 zsidó fogoly megölésében segédkezett. Pere november végén kezdődött. (MTI)

DECEMBER 21 – ÚJRA ÜZEMELNEK

NAPONTA VÁLTOZNAK A SZÁMADATOK

A feliratot Észak-Lengyelországban találták meg. Őrizetbe vettek öt, 25 és 39 év közötti férfit, és Krakkóba viszik őket kihallgatni. Egy másik rendőrségi szóvivő, Dariusz Nowak azt mondta, hogy a fémfeliratot szavakra vágva, három részben találták meg. Különböző becslések szerint 1940 és 1945 között 1,1-1,5 millió embert deportáltak a nácik Auschwitzba (lengyelül Oswiecim). Túlnyomó többségük zsidó volt, és gázkamrákban pusztult el. Minden harmadik áldozat magyar volt. A náci koncentrációs táborokba hurcolt 437 ezer magyar zsidó 15 ezer kivételével mind Auschwitz-Birkenauba került, ahol becslések szerint 360-390 ezret öltek meg közülük. Az "Arbeit macht frei" felirat a holokauszt egyik jelképévé vált. (MTI)dec.21.
Meggyőződésünk, hogy a sajtóban közölt számadatokat a lapok és hírügynökségek nem maguk találják ki, hanem ezt központi vezérléssel illetékes helyekről kapják meg. Minden esetre örvendetes, hogy a számoknál már ennyire lementek és saját magukkal is ellentmondásba keverednek. Holo-mítosz omladozik, de az üzlet még tart. Tehát már nem megöltekről, hanem csak deportáltakról beszélnek. Figyelemre méltó, hogy már nem 600 ezer magyarországi zsidó elgázosításáról írnak. De hová lett a sok hamu? A mai tudományos módszerekkel még az ezer éves polleneket is ki tudják mutatni, nemhogy 65 évvel ezelőtti maradványokat. Arról nem is beszélve, hogy égetésnél csontok is maradnak. Hol vannak ezek?
CIGÁNYOK LOPTÁK EL A BETŰKET?
A mai 10 órás hírekben bemondták, hogy nem "neonácik" lopták el a betűket, hanem "lopás" történt. Ha lopás, akkor azok fémtolvaj cigányok lehetettek. Kiváncsian várjuk a fejleményeket.

2009. december 20., vasárnap

DECEMBER 20 – ELHALLGATOTT HÍREK


Kép: Chavezt és Moralest majd szétszedték az újságírók, míg a cionista gyilkos, Obama elhúzta a csíkot, senki sem volt rá kiváncsi. Morales mutatja az elfogadott népszavazási beadványt.
CHAVEZ ÉS MORALES LESÖPÖRTE

BARACK OBAMÁT KOPPENHÁGÁBAN
A bolíviai államfő megismételte azt a javaslatát, hogy az ENSZ éghajlat-változási ügyben készítsen egy átfogó népszavazást ebben a témában. Végezzenek a globális éghajlatváltozásról szóló népszavazást. Ezt mondta: " ez egy jóváhagyott dokumentum az éghajlatváltozási csúcstalálkozón, Koppenhágában." Ezt a javaslatot a Bolivári Szövetség népeinek America (ALBA) a társadalmi mozgalmak nevében tették meg. A jelszavuk az volt végső meghallgatáson: "Megmentjük a Földet vagy halált akarunk?”- amelyet megtapsoltak a szociális mozgalmak, az eseményen. Morales felolvasta a népszavazási kérdéseket:
"Egyetért-e Ön azzal, hogy helyre kell állítani a természetet, felismerve a Föld Anya jogait" Egyetért-e Ön azzal, hogy azt a modellt el kell vetni, amely a túlhajszolt fogyasztást és a hulladéktermelést okozta, s ez a kapitalista rendszernek köszönhető " Egyetért Ön azzal, hogy a fejlett országoknak csökkenteni kellene az üvegházhatást okozó gázok kibocstását, hogy a hőmérséklet emelkedése legfeljebb egy fokot érjen el" "Vállalja ön azt, hogy az összes elköltött pénzt a védelmi kiadások helyett az éghajlatváltozás megállítására fordítsák " Egyetért-e Ön azzal, hogy hozzanak létre egy éghajlatváltozási bíróságot”.
Minden egyes kérdést a jelenlévők hangzatos igennel fogadták el. (bolivia24, alapján)

Reméljük, hogy az ALBA államok javaslata visszhangra talál és széles körben terjed. Alig hogy vége lett a koppenhágai csúcsnak, Obama és külügyminisztere, a marxista Clintonné azonnal összeültek és most törik a fejüket egy új Dél-Amerika-i terv kidolgozásán, mert most már a klímacsúcson is hatalmas vereséget szenvedett Amerika. Egyelőre csak hízelegnek a délamerikai államoknak, de azok valódi tetteket várnak. Ez a klímacsúcs a nagyhatalmak teljes bűnözésére hívta fel a figyelmet és jellemző, hogy a kommunista Kína is azt a nótát fújta amit Amerika.

DECEMBER 20 – SZÉTCINCÁLJÁK A REKLÁMTÁBORT


Kép: itt még 4 millió áldozat
HAJTÓVADÁSZAT A BETŰK UTÁN
A rendőrség nagy erőkkel nyomoz a tettesek kézre kerítésére. 50 rendőrt, köztük 20 nyomozót állítottak az ügyre, s a térfigyelő kamerák éjszakai felvételeit is elemzik. Történelmi felelősségének teljes tudatában Németország támogatja az auschwitzi emlékhely biztonságos fenntartását - hangsúlyozta a többi között a német kormánynyilatkozat. Németország éppen a napokban jelentette be, hogy jelentős pénzösszeggel járul hozzá az auschwitzi emlékhely karbantartásához. (NOL)
A lengyel határőrök az ukrán és a fehérorosz határon - amelyek egyúttal az Európai Unió határai is - alaposabban ellenőrzik a kifelé menő árukat és személyes csomagokat, de szigorítást vezettek be a repülőtereken is. (MTI)
Kép: itt már félmillió áldozat
1948-ban még csak 300 000 áldozat volt Auschwitzban



Bűnhődés Auschwitzért 1948-film
Krakkóban egy lengyel bíróság előtt befejeződött az auschwitzi koncentrációs tábor fő felelősei ellen lefolytatott per. A vádlottak a tábor német őrszemélyzetéből és a német igazgatáshoz tartozó személyek közül kerültek ki. A tábor foglyai, főleg a női foglyok ellen elkövetett hallatlan kegyetlenkedéseket bizonyítottak rájuk. Összesen közel 300.000 ember pusztult el a legkülönbözőbb nemzetiségek tagjaiból az auschwitzi koncentrációs táborban. A bíróság 23 vádlottat halálra, 6-ot életfogytiglani börtönre, 10-et hosszabb börtönbüntetésre ítélt, egy személyt pedig felmentettek. Az auschwitzi koncentrációs tábor, mint a szégyen figyelmeztető jele, úgy fog maradni, ahogy ma áll. Maradandó emlékeztetőként 300.000 áldozatára.
(filmszövege)


BOSSZÚ VOLT, NEM IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS
Közismert, hogy az auschwitzi tábor parancsnokát Rudolf Höss-t mint koronatanút állították a bíróság elé. A táborparancsnok vallomása részleteiben is megkérõjelezhetõ, de ékes bizonyítéka a kikényszerített vallomásnak. Höss szerint 3 - 4 milliót gázosítottak el futószallagon a táborban. Mára ismert a holohazudozók szerint a 300 ezer és 1.2 millió közötti szám. Ugyan miért nagyított volna Rudolf Höss, hisz ezzel csak a saját helyzetét rosszabbította. A nyomozást végzõ tiszt késõbb beismerte, hogy megkínozta a táborparancsnokot. Nürnbergeben és a többi bírósági helyeken a Tóra és a Talmud bosszúja érvényesült és nem az igazságszolgáltatás. Ezek az emberállatok tovább hazudnak szemérmetlenûl, sõt mi több, még nekik áll feljebb. Lakolni fogtok nyomorult hazudozók! (1hozzászólás)

DECEMBER 20 – BOLIVIAI PÉLDA

BOLIVÁBAN NEMZETI
RENDŐRSÉG VAN

Evo Morales elnök szombaton felajánlott egymillió dollárt szakmai képzésre a rendőrakadémiának (National Academy of Police, Anapola) miután leszállt a gépe Koppenhágából érkezve. Az elnök elmondta, hogy ezzel a támogatással az a céljuk, hogy az új tisztviselők jobban szolgálják majd a Bolívia-i népet, ezen az ágazaton belül. Ebből a forrásból új rendőrségi iskolákat építenek a fővárosban és a megyékben. Ezen kívül új jelszavakat adott ki, hogy ezeket reklámozzák a tisztek képzése során. Mint pl. "új gondolkodásmód", "a társadalmi kérdések tudása", valamint " elkötelezettség a mi szeretett Bolívián iránt." (ABI,dec.19,részlet) Kép: elnök az akadémián

PATKÁNYKÖZTÁRSASÁG
RENDŐRSÉGE
Miközben Boliviában azon fáradoznak, hogy a rendőrséget nemzeti vonalra állítsák át, aközben Magyarországon immár 20 éve egy lezüllött, magyarellenes, bűnöző rendőrséget találunk, ahol a rendőrök békés állampolgárokat véresre vernek, kilövik a szemüket, gázzal fújják szembe őket és megtapossák a nemzeti zászlót. Továbbá üldözik a nemzeti magyarokat, a cigány és zsidóbűnözőket pedig futni hagyják. Ennyit a patkányköztársaság cionávós rendőrségéről.

2009. december 19., szombat

DECEMBER 19 - NEM KELLETT SOKAT VÁRNI

Ahogy azt korábban jeleztük nem kellett sokat várni és itt az újabb fejezet a sakálkórus tolmácsolásában. Véleményünk kék színnel közbeszúrva.


Óriási a felháborodás az
ellopott auschwitzi felirat miatt


Ellopták az „Arbeit macht frei” – „A munka szabaddá tesz” táblát Auschwitzból. A tett nemzetközi felháborodást keltett (röhejes, senkit sem érdekelt ez a műcirkusz), az izraeli politikusok antiszemita elkövetőkre gyanakszanak, a tettesek pontosan tudták mit akartak és nyilvánvalóan könnyű dolguk volt. A tolvajok a kora reggeli órákban érkeztek és nagyon felkészültek voltak. A fogcsikorgató hidegben (a hazafiaknak nem számít az időjárás, ők nem bankokban ücsörögnek) leszerelték a fémből készült „Arbeit macht frei” feliratot a korábbi koncentrációs tábor bejárata fölül, egy, a kerítésbe vágott lyukon keresztül kivitték és egy transzporterrel elvitték. Azóta semmi nyomuk nincs. Sikerükhöz valószínűleg az emlékhely gyenge világítása (vissza kéne helyezni a jó német fényszórókat?) is hozzájárult, amely részben még a negyvenes évekből származik. Egy biztonsági kamera ugyan megfigyelte a területet, de azokat nem rögzítették, adta hírül a lengyel tévéadó, a TVP. A rendőrség szerint két vagy három elkövetőről lehet szó, mert egy ember nem tudta volna véghezvinni a tettet. A tettet kiváltó okok eddig nem ismertek, az antiszemita indíttatás sincs bizonyítva. „Ez nem lopás, ez a hely megszentségtelenítése”, mondta a múzeum igazgatója, Pavel Savicki (muszáj volt mondani, ha nem akarta, hogy kirugják az állásából). A táblát egy másolattal pótolták. (Mint ahogy az egész tábor is tele van másolatokkal) Főleg Izraelben (máshol nem is, legfeljebb a Lipótvárosban) váltott ki nagy felháborodást a rablás. „Szégyenletes tett”, vélte Silvan Schalom alelnök. Ezáltal „a gyűlölet és az erőszak a zsidók ellen egyértelművé vált”. Még drasztikusabb szavakat használt Avner Shaley, a Jad Vashem Intézet elnöke: „Ez a tett valódi hadüzenetet jelent. Nem ismerjük a tolvajok kilétét, de abból indulok ki, hogy neonácikról van szó”, mondta Shalev. Németország és Lengyelország külügyminiszterei is elítélték a lopást. Dieter Graumann, a Zsidó Központi Tanács Alelnöke szerint a tett „ízléstelen és sokkoló”. A lopás minden túlélő és leszármazottjuk számára „nagy fájdalom”. Abból indul ki, hogy az illetékes lengyel hatóságok gyorsan elfogják a tetteseket és garantálják, hogy „ilyesmi a jövőben ne történhessen meg.” A lengyel rendőrség Auschwitz utcáira rendőröket állított, hogy ellenőrizzék a nagy autókat és teherautókat. (még a végén a lengyel rendőrök lesznek a felelősök?) A tettes kézrekerítése érdekében 5000 zloty (1200 euro) díjat tűztek ki a nyomravezetőnek.(kevés az összeg, elég fukarok) A feliratot a tábor megalapítása után körülbelül fél évvel helyezték fel 1940 júniusában német parancsra, és lengyel fogvatartottak készítették. (naná hogy lengyelek és nem zsidók, a zsidók ilyen munkát el sem vállaltak volna)Jan Liwatz vezetésével a foglyok a tiltakozásuk jeleként a „B” betűt fordítva rajzolták fel. A felirat ma jelképe több millió ember szenvedésének. Auschwitzban és a szomszédos fogolytáborban, Birkenauban a nemzeti szocialisták több mint 1,1 millió embert öltek meg, a legtöbben közülük zsidók voltak. (ATV)
ÚJABB SZÁMADATOK
Úgy látszik, hogy a holocsalók nem egyeztetik a bemondásaikat és most megint csökkentették a számot, s ez a "legtöbben" zsidók is egy ködös fogalmazás. Még a végén kiderül, hogy alig voltak zsidók a híres műintézményben....

DECEMBER 19 - NEM KELLETT SOKAT VÁRNI