2009. szeptember 4., péntek

SZEPTEMBER 4 – SÚLYOS TÉVEDÉSEKET HIRDETNEK





NEM LEHET ÖSSZEKEVERNI



A SZEZONT A FAZONNAL

1 Teljesen hamis az a beállítás egyes lapok részéről, hogy a tót nyelvtörvény az Szlovákia belügye. Ez az ottani őslakos magyarságot durván sérti mindenben. Akinek a nyelvét elveszik, annak az életét is elveszik. Sötét gazember az, aki nem áll ki az őshonos magyarok jogai mellett, éljen akárhol is.

2 Teljesen hamis az a tótok részéről kitalált kikötés, hogy a 20 %-alatti magyar lakosságnak kötelező szlovákul beszélnie és írnia. Ezek a tót gyilkosok arról hallgatnak, hogy úgy lett 20 % alatt a magyar lakosság, hogy irtották a magyarokat minden módon és erőszakosan tótokat telepítettek oda.

3 Teljesen hamis az az érvelés, hogy egy őslakos magyarnak, aki saját szülőföldjén él, akinek ősei is ott éltek több mint ezer éve, hogy ezeknek a magyaroknak - úgymond – kötelező megtanulni a többségi állam nyelvén, tehát szlovákul. Nem kötelező. A többségi államnak kellene a magyar nyelvet is államnyelvvé nyilvánítania. Számos olyan ország van, ahol több hivatalos nyelv is van egy országban. Arról nem is beszélve, hogy az ősi Felvidék mindig is magyar volt, soha nem volt szlovák terület.
4 Senkit sem ment fel a bűn alól az, ha nem ismeri a magyar történelmet. Úgy látszik elég sok olyan írástudó van, aki nem akarja a magyar történelmet tudomásul venni.

5 A hazai cigányoknak sem kötelező magyarul megtanulni. Soha sem kötelezték őket erre. Ők nem azért beszélnek 99%-ban magyarul, mert szeretik, elszívelik és becsülik a magyarokat, hanem azért, mert NINCS SAJÁT ÍRÁSBELISÉGÜK. Beszélt nyelvük szókincse pedig igen szegény, primitív, stb. Nincs saját cigány nyelvtan, hiszen írásbeliségük sincs. Nincs írott történelmük sem. A cigányság nem nemzetiség, mert soha nem volt államuk, hanem etnikai kisebbség.

6 Súlyos tévedés a szlovák, a román cigányellenes (önvédelmi) szervezeteket úgy beállítani, mintha ezekkel közös állásponton lennénk cigányügyben. A környező térség országai közül Magyaroszágon a legsúlyosabb a cigányhelyzet és a zsidóhelyzet. A környező országok több szempontból is szerencsésebbek mint mi. Ezekben az országokban a kommunista rendszer alatt is nemzeti-nacionalista államvezetés volt, ellentétben velünk, ahogy az államvezetés mindig a magyart tekintette csak ellenségnek. A környező országokban nincs számottevő zsidóság, míg nálunk ez a meghatározó hatalmi réteg. A környező országokban lélekszámukhoz viszonyítva sokkal kisebb a cigánybűnözés mint nálunk. Úgyhogy tragikus tévedés azt hangoztatni, hogy a magyar szervezeteknek össze kellene fogni a román és tót cigány- és zsidóellenes szervezetekkel. Ezeknél a külföldi szervezeteknél és az ottani társadalomban is sokkal erősebb és meghatározóbb a magyarellenessség és magyargyűlölet, mint amit az ottani cigányok ellen kimutatnak. Sem a 16 éves Szlovákiában, sem a 147 éves Romániában nem a cigánykérdés és a zsidókérdés a központi kérdés (mint nálunk), hanem az általános magyarellenesség, a korábbi területrablások következtében. E két országban semmilyen zsidóellenes jelenség nincs, mert ez a két ország már a háború előtt megszabadult a zsidóiktól. Súlyos politkai tévedés azt hinni, hogy ezekkel a külföldi nacionalista szervezetekkel lennének bármilyen közös érdekeink. A környező területrabló országok Magyarországot még mindig ellenséges országnak tartják, mert tudják, hogy SOHA NEM MONDUNK LE ELRABOLT NEMZETRÉSZEINKRŐL. Akik magyarként erről lemodanak, azoknak azt javasoljuk, hogy azonnal költözzenek át az elrabolt részekre és onnan prédiákják azokat a vadhülyeségeket, amit nálunk megengednek maguknak egyes internetes oldalakon. Amit nálunk szabadon megtehetnek, de ott meg sem mukkanhatnának. Nem a partvonalról kell bekiabálni, hanem a pályán kell megküzdeni. Éppen ezért igen megvetjük azok az állítólagos magyarokat, akik 1989 után nem jöttek haza, hanem kintről tanítgatnak és okosítanak bennünket. Kivételt képeznek az 1945-ös és 1956-os idősebb emigránsok. Kép: a 147 éves Románia és a 16 éves Szlovákia

VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁSOKAT,

VÉLEMÉNYEKET!

Megjegyzés a fenti Szlovákia térképhez. A kép nagyon csalós annak aki ránéz. Ezt a térképet csak az értelmezi helyesen, aki tudja azt, hogy az egyszínű kék rész az nem azt jelenti, hogy ott csak szlovákok vannak, hanem annak a területnek a 80 %-a lakatlan hegyvidék. Még a Felvidék alsó részén a magyarokat úgy ahogy népsűrűség szerint ábrázolták, ezt a tót részen nem tették. Tehát a nagyobb tót részen népsűrűség szerint kellett volna a kék színt használni. Ne felejtsük el, hogy a háború előtt közel 1 millió magyar élt ott, most alig 600 ezer, miközben a tót népesség a duplájára növekedett. Szlovákia jelenleg közel 5.5 millió, gyakorlatilag, ha valódi népszámlálást csinálnának, akkor sokkal többen vállalnák magyarnak magukat, mint amit a hivatalos statisztika kimutat, hiszen sok a vegyes házasság, s ezeket eleve szlovákoknak veszik. Itt van a domborzati kép, amely bizonyítja, hogy az ország többsége hegyvidék.

SZEPTEMBER 4 – MEDDIG FOLYTATJA A KURUC.INFO ÁRULÁSAIT?


MEDDIG TART A KURUC.INFO
MAGYARELLENES ÁMOKFUTÁSA?
NEM KURUCOK, HANEM LABANCOK

A Kuruc.info létezése óta egy zsidó provokációs oldal. Első években még ezt kicsiben csináltak, de az utóbbi két évben nagyban, mióta megkapták a cionhatalom rendszeres ingyenreklámját. A kuruc.info nemcsak a rendőrségnek a bedolgozója, hanem a többi állami szervnek is, valószínű, hogy ezért a judáspénzt is megkapják. Molnár Balázs főszerkesztő nem ma kezde a magyarellenes működését, hanem még annak idején a BP-TV-ben a Bayer-Lovas-Bencsik-féle zsidóműsorban. Agybeteg hülyék azok, akik az oldalt magyar oldalnak vélik, tartják. Meg kell csak nézni, hogy kiket reklámoznak és kik reklámozzák őket. Sokakat a látszólagos magyarérdekű témákkal ámítnak el. Az sem véletlen, hogy izraeli és héber lapokból idézgetnek. Kép: Molnár Balázs, a labanc a Hetek című zsidó lapban

A Mossad-os rendőrről miért nem cikkezett a Kuruc.info? Mindenféle csöves cigányt tudnak mutogatni, de a beépült rendőr témája érdektelen! Belső hírforrásunk szerint az információ hamarabb eljutott hozzájuk, mint hozzánk. A nagy leleplezők ilyen témáról miért hallgatnak? És akkor jöhet is a következő kérdés: a cigánygyilkosságok kapcsán miért terelik most is a figyelmet a Mossadról, az NBH-ra mutogatva, és KGB-re utalgatva? (jovonkinfo,részlet)

SZEPTEMBER 4 – A BŰNÜLDÖZÉS TÖRVÉNYTELENÜL MŰKÖDIK



POLITIKAI MEGRENDELÉSRE

DOLGOZIK A RENDŐRSÉG


A katonai titkosszolgálatokat felügyelő honvédelmi miniszter, Szekeres Imre és a korábbi titokminiszter, Szilvásy György sem nyilatkozik a romagyilkosságok gyanúsítottjainak múltját bemutató dokumentumról. A rendészeti miniszter viszont azt ígéri: súlyos büntetésre számíthatnak azok, akik közreműködtek az információk kiszivárogtatásában. Az interneten megjelent dokumentum szerint Cs. Istvánt leszereléséig titkos kapcsolatként foglalkoztatta a Katonai Biztonsági Hivatal, a romagyilkosságok másik gyanúsítottját, K. Istvánt pedig évekig megfigyelte a magyar titkosszolgálat. Az akkori titokminiszter, Szilvásy György megjegyezte: ha utódja, vagyis a posztjáról hamarosan távozó Ficsor Ádám megkérdezné, neki elmondaná véleményét az ügyről, nyilatkozni azonban nem volt hajlandó. (hírTV,szept.3)

A RENDŐRSÉG POLITIKAI

MEGRENDELÉSRE DOLGOZIK

Alább Gulyás József (SZDSZ) nyilatkozata az Index-nek. Köszönjük az értékes kiszólást! Most már hivatalos helyről is tudjuk – amit eddig is tudtunk -, hogy a bűnüldöző szervek nem a törvények alapján járnak el, hanem POLITIKAI MEGRENDELÉSRE DOLGOZNAK. Sólyom Lászlónak, az alkotmány legfőbb őrnének ehhez egyetlen szava sincs? És a pártokat sem érdekli ez? A Jobbikot sem érdekli? A Fideszt sem érdekli? Árulkodó jel ez az egységes hallgatás.

Szerintem az NBH-nak megfelelő időben kellett volna adatokat szállítania a nyomozó hatóságoknak, de nem ez történt, ami rendkívül súlyos hiba. Mivel közvetlenül nem kezdeményezhetem, ezért országgyűlési képviselőként hivatalos formában kérdéssel fordulok a legfőbb ügyészhez, hogy a katonai ügyészség indított-e már vizsgálatot az ügyben. Itt emberéletekről van szó, ezért egyáltalán nem mindegy, hogy az elkövetőket az első, a harmadik, vagy csak a hatodik gyilkosság után fogják el. Indítványozni fogom emellett, hogy a nemzetbiztonsági bizottság a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény alapján indítson ténymegállapító vizsgálatot az NBH-nál, amire van jogosítványa, csak eddig nem élt még ezzel a lehetőséggel. Ebben az ügyben indokolt megnézni, hogy az elkövetőkkel kapcsolatos intézkedések, a róluk szóló információk kezelése, értékelése, továbbá megosztása, átadása a nyomozó hatóságokkal hogyan, miként és mikor történt. Akkor mennyire bízhatunk meg a szolgálatokban? Mennyire befolyásolja tevékenységüket az éppen aktuális kormány vagy a szakmai vezető személye? A szolgálatok akkor teszik jól a dolgukat, ha botrányok érintettjeiként, bűncselekmények gyanúsítottjaként vagy elkövetőiként, továbbá bakikkal és bénázásokkal kapcsolatos történetekkel nincsenek jelen a napi sajtóhírekben, ha nincsenek botrányok, ha nincsenek szivárogtatások. Mára azonban az aktuális ügyek elérték azt a kritikus tömeget, amikor a kormányfőnek meg kell vizsgálnia, hogy mit tehet azért, hogy újraépüljön a szolgálatokba vetett közbizalom. Mindennemű pártkonfliktus felett álló nemzeti érdek, hogy a szolgálatok az alkotmányos felhatalmazás keretei között hatékonyan, napi politikai befolyásolástól mentesen, szakszerűen lássák el a feladatukat. Ezért fizetünk adót, ezért tartjuk fent őket, ezért részesülnek évente több tízmilliárddal a költségvetésből. A rendszerváltás óta nem először kell arról beszélni, hogy a szolgálatok működése át van politizálva, és játszmák szereplőivé, de leginkább áldozataivá válnak. Közérdek, ezért valamennyi pártnak az lenne a feladata, hogy biztosítsa a szolgálatok depolitizált működését. Ezért persze legtöbbet a mindenkori kormány, illetve kormánypárt tehet. Ezen a területen, akárcsak a rendőrség, a bíróságok vagy az ügyészség esetében, a látszatát is el kell kerülni annak, hogy azt bármelyik párt saját felségterületeként kezeli.(index,szept.4, részlet) Kép: Bencze főrendőr hallgat
A zsidósajtó levette a műsorról a két beszervezett ügynök (eredetileg Bencze cigánygyilkosoknak nevezte őket) Izrael-i kapcsolatát. Azzal intézték el az ügyet, hogy a hazai szegény zsidó azért ment Izrael-i kibucba dolgozni, hogy pénzt keressen.....

SZEPTEMBER 4 – NORVÉGOK IZRAEL ELLEN

A HAZAI HÍREKBEN
EZT IS ELHALLGATJÁK



Halvorsen pénzügyminiszter (képen) azzal indokolta a norvég döntést, hogy az Elbit gyártotta és értékesítette az izraeli hadseregnek a palesztinok életterét jelentősen beszűkítő, szabad mozgásukat korlátozó úgynevezett „elválasztó fal” (néhol több méter magas betonszörny, valójában zsidófajvédő fal, amelyik sokkal nagyobb, kiterjedtebb, brutálisabb az egykori berlini falnál ) mozgásészlelő és jelző biztonsági berendezését. A norvégok összesen 5,4 millió dollár értékben vontak vissza befektetési részvényeket az Elbittől. A norvég pénzügyminiszter újságíróknak elmondta, hogy a döntésre az oslói pénzügyminisztériumon belül működő etikai tanács javaslatára került sor. „Nem kívánunk finanszírozni olyan cégeket, amelyek közvetlenül is hozzájárulnak az agresszióhoz és a nemzetközi jog megsértéséhez. A megszállt területeken élő emberek mozgásszabadságát ugyanis egészen elképesztő módon korlátozzák az elválasztó kerítéssel.” jelentette ki Kristin Halvorsen. A norvégok máris bejelentették, hogy az Afrika Izrael nevű izraeli cégbirodalomból is ki akarják vonni részvényeiket, mert a cég a nemzetközi normákat fölrúgva építkezéseket folytat a Máálé-Ádumím nevű zsidó településen, tehát megszállt területen. Halvorsen az Elbittel kapcsolatos norvég döntést magyarázva kijelentette: az elválasztó kerítés megépítésével Izrael megsértette a IV. Genfi Konvenciót, s hazája ennek szellemében járt el, s tette meg a mostani lépést.(kurucinfo, részlet)

SZEPTEMBER 4 - CHURCHILL A TÖMEGGYILKOS




CHURCHILL A VILÁG EGYIK


LEGNAGYOBB

TÖMEGGYILKOSA VOLT

AMIT 70 ÉV ÓTA ELHALLGATNAK

Egy nemrégen nyilvánosságra került dokumentum szerint az angolok azt tervezték, hogy mérgesgázzal megbombázzák a japán fõvárost, Tokyot. A tervek szerint a sűrűn lakott városrészt javasolták, ahol a keskeny utcákon megáll a mérgesgáz. 1945 márc. 9-10 én éjjel 1700 tonna foszforbombát dobtak Tokyo leginkább fából épült negyedére. A terrortámadás után 100.000 civil esett áldozatul a barbár támadásnak és 270.000 épület - Tokyo egynegyede vált a tűz martalékává. Az eseményrõl kevest beszélnek, mert az utána következõ Hirosimára és Nagaszakira ledobott két atombomba elhomályosította az előtte történteket. (Világ História)

Ez egy töredék a barbár győztesek moráltörténetéből. Winston Churchillt a világ egyik legnagyobb gonosztevõjét továbbra is hősként tisztelik. Kép: Skandináviában megjelenő Világ HISTÓRIA c. folyóiratból. (tudósítónktól) Kép: szénné égett hullahegyek Tokióban

2009. szeptember 3., csütörtök

SZEPTEMBER 4 - VUKICS ŐRNAGY DADOGNI KEZDETT


SZORUL A HUROK

VUKICS ŐRNAGY KÖRÜL

Meg kell hallgatni ezt az egész bűnszövetkezeti bagázst. Most Vukics lebuktatta nemcsak saját szélhámos szervezetét, hanem mindazon szervezeketek, lapokat, netes oldalakat, amely dicsőítették és egekbe emelték a szélhámos szervezetet. Vukics két éve azzal dicsekszik, hogy több mint 500 civil szervezet támogatja illetve benne van a szervezetében. Akkor ezek mind lelkesen támogatták a bűnszervezetet. Nem véletlen, hogy éppen most pattant ki ez az ügy. Mi már egy évvel ezelőtt lelepleztük írásban Vukics szervezetének szélhámosságait, csak akkor bennünket ügynöknek neveztek, azok a zsidó oldalak és lapok, akik eddig Vukics zsidóvezetésű szervezetét támogatták, reklámozták és propagálták. A videó hossza 150 MB, egy kisebb részt majd fölteszünk. Ez a Vukics és MSZ ügy nemcsak ettől érdekes, hanem lebuktatja azokat az úgynevezett "nemzeti" szervezeteket is, amelyek nem azok. Ezeket mi már régen megneveztük. Most már van mire hivatkoznunk, mert ez a videó ugyan minden aljasságot, csalást és disznóságot nem tárt fel, de azért fontos. Kép: Vukics

Itt nézhető meg, a hang elég gyenge, de érteni:


Végezetül, az is édekes, hogy a Jobbik és a Magyar Gárda ezzel a szervezettel akart közösködni korábban, többször is, bizonyos rendezvényeken. Csak most jöttek rá, hogy Vukics szervezete szélhámos és csaló? Miért éppen most jöttek erre rá? Különösen figyeljünk Toroczkai színes hazugságaira. Most az álnemzeti szervezetek Vukicsot tették meg bűnbaknak. De ezzel már elkéstek.

SZEPTEMBER 3 – POSTA MEGINT MEGMONDTA


POSTA TUDJA?

Posta Imrét az „Észkombájn” című éremmel kéne kitüntetni, mert olyan mint Csurka Pista. Ő is mindent tud. Sőt, annál is jobban. Sőt, ő már előre tud mindent. Most Posta Bencze főrendőrhöz (képen) intézett épületes szövegéből idézünk nem túl eredeti meglátásokat.


POSTA IMRE CIGÁNYVEZETŐKKEL TÁRGYALT


Információim szerint, most azon dolgozik egy kis aberrált, államilag finanszírozott társaság, hogy –többek között- az én nyakamba varrják a „cigánygyilkosságok” ideológiai megalkotója, felbújtója titulusát. Tájékoztatom arról, hogy már márciusban tárgyaltam cigányvezetővel, aki ugyanúgy elismerte, hogy a mossad képez ki és fegyverez fel cigány fiatalokat vidéken is, és a gyilkosságok mögött is valószínűleg ők állnak. Ha ideológusokra vadászik, akkor nézzen tükörbe, kérem és kérje meg Draskovicsot és egyéb „beavatott” tel-avivi specialistákat, hogy tegyék ezt ők is. Ha nem tetszik, amit ott látni fognak, az nem a tükör hibája lesz. Ez egy nagyon piszkos ügy.


POSTA IMRE TÉVÉMŰSORT AJÁNLGAT


Kérem, tegye lehetővé, hogy önnel egy nyílt vitát folytassak bármely televíziós csatorna élő adásában a Rendőrség helyzetéről, valódi tevékenységéről, szakembergárdájáról és nem publikus céljairól, tendenciákról. Remek adás lenne. Szervezze meg! Ha meg tud győzni értelmes érvekkel, tényekkel, akkor megszégyenülve szórok majd hamut a fejemre és kiszállok a tényfeltárásból, mert el kell ismernem, hogy teszik, és helyesen cselekedve valósítják meg a törvényeinkbe foglalt célokat.


POSTA NEM KAPOTT KÖSZÖNŐLEVELET


A zsidó betelepülés elmélete és gyakorlata már nyílt titok. A cigányság provokatív uszítása, rendőri és politikai diszkriminációjuk sem kérdőjeles sok embernek, akik felteszik a kérdést: Kinek is az érdeke? Bár nem kaptam még köszönőlevelet egyetlen cigány vezetőtől, cigány szervezettől, sem zsidó honfiaktól, amiben azt köszönik meg, hogy dekonspiráltuk az ellenük, Magyarország, a magyar nemzet ellen irányuló tevékenységet, de ami késik, az nem múlik. Nem tudom, meddig lesz még ön főkapitány, és Draskovics, miniszter, de benne van a levegőben, hogy hamarosan váltás lesz. Forró őszre készülünk, mert tudjuk, hogy a palackból kiszabadult szellemiséget minden eszközzel meg akarják rendszabályozni és akit lehet, terrorizálni, terroristának nyilvánítani. Tevékenységük kimeríti a hazaárulás fogalmát, s jó ha tudják, hogy sokan értik már ezt is.


KIKNEK KÉNE ERKÖLCSILEG MEGTISZTULNI?


Magyarországnak magyar rendőrökre (nem inkalos és nem mossados) van szüksége, akik rendet tesznek és tartanak! Ebben a munkában eddigi tevékenységük minden frontján mindennek ellenkezőjéről tettek tanúbizonyságot a vezetők, és én értem ennek okát. Sok áruló van önök között! A titkosszolgálati cécónak még nincs vége, és semmi nincs kőbe vésve a számunkra. Biztos vagyok abban, hogy önök is dönthetnek jól és felhagyhatnak a hazudozással és a tarthatatlanná vált és nemzetellenes rendszer további éltetésével. A helyzet egyre bonyolultabb lesz, de vannak már páran, akik tisztán látják a kívánatos célt, és azért tenni is készek. Erkölcsi megtisztulásra van szükség minden szinten! (jovonkinfo, részlet)

SZEPTEMBER 3 - BKV GOMBOLYAG











A ZSIDÓSAJTÓ NEM BÍRJA FELGÖNGYÖLÍTENI

A BKV CSALÓK LOPÁSAIT

Segítünk a sokmilliárdos csalók kézrekerítéséhez szerény kis arcképcsarnokunkkal. Arról a hölgyről nincs képünk, aki nem is dolgozott a BKV-nál, senki sem látta, de mégis tízmilliókat kapott. A Fővárosi Közgyűlésben bűzik minden...

LIBATOLVAJ IS BENNE VAN

Bajnai Gordon miniszterelnök tanácsadójának volt cégét bízta meg a BKV matricák és tájékoztató táblák készítésével, összesen 315 millió forintért. A megbízás három évre szól - írja a Magyar Nemzet. Ezért a pénzért a közbeszerzési eljárásban választott Gravoform Kft. matricákat, táblákat, molinókat és úgynevezett Braille-feliratokat szállít a közlekedési vállalatnak. A lap szerint a vállalkozásnak 2007-ig Winkler Gyula volt a tulajdonosa, aki évek óta Bajnai Gordon tanácsadója, illetve a Szerencsejáték Zrt. igazgatósági tagja. (MTV,szept.3)

Kapaszkodjunk meg! A BKV-nál azért is pénzt fizettek, hogy hallgasson X terület vezetője, s ezt "hallgatási pénznek" nevezték. Most pedig kecskére bízták a káposztát. Az MSZP-s zsidóra, Horváth Csabára bízták a vállalat felügyeletét. A BKV kirablásában különösen érdekes, hogy egyik párt sem üvöltött magából kikelve, hogy lehet az, hogy a zsidó vezetők több mint 3 milliárd Ft-ot kiloptak és egymás zsebébe jutattatak. Még a pontos összeget sem lehet tudni. Az ügyészség és a rendőrség keze itt is megvan kötve? Kép: Horváth

SZEPTEMBER 3 – KEZD KRIMIKOMÉDIA LENNI


Nagy Imre csontjait kikaparták, Kádárét meg elrabolták

Az állítólagos cigányölő csapat egyik tagja az értelmi szerzője Kádár János sírja két évvel ezelőtti kifosztásának - értesült a Napi Ász. Nem véletlenül használta internetes fórumokon a Csontrabló nevet a cigányölések kapcsán meggyanúsított egykori hivatásos katona, Cs. István. Az újságnak egy, a neve elhallgatását kérő, korábban a titkosszolgálatoknál dolgozó alkalmazott azt állította, a pártvezér csontjai - többek között Kádár koponyája - ma is a férfi rejtekhelyén vannak.(hunhir)
Egyes lapok azt írták, hogy szabadkőműves szerevezet raboltatta el Kádár koponyáját és csontjait. Kép: Kádár síremléke 2007-ben amikor föltörték

SZEPTEMBER 3 – BÁRDOSSY LÁSZLÓ MEGJÓSOLTA

Arra a felismerésre, amire most Budaházy Gyuri rájött, erre a nemzeti magyarok már a Kádár-rendszer alatt és 1989 után is rájöttek, de nem volt olyan bátor, gerinces és kellő történelmi ismeretekkel felkészült magyar, aki MEGSZERVEZTE volna a magyar szabadságharcot, politikai szervezet formájában. Vajon mikor jönnek rá arra az önjelölt nemzetmentők, hogy a mozgalom, társadalmi szervezet nem politikai erő. Csak bejegyzett magyar tömegpárt lehet politikai erő, amíg meg nem szünik a pártrendszer. De addig ez kötelező, kikerülhetetlen. Akik párt nélkül akarnak bármit is tervezni, eleve kudarcra vannak itélve. Csak magyar vezetésű, magyarérdekű nemzeti párt mögé sorakozhatnak fel a magyarok. A Jobbik nem ilyen. És nem is lesz ilyen soha. Bárdossy, magyar királyi miniszterelnök mielőtt kivégezték volna, nem engedte, hogy bekössék a szemét és azt kiáltotta a kéjelgő gyilkosainak szemébe, hogy Uram! Szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól. Ennek éppen ideje lenne már. Gyuri csak most jutott el erre a fölismerésre. Kép: Gyuri

BUDAHÁZY GYURI ÜZENETE

Ott, ahol az országot romba döntő gazemberek szabadon garázdálkodhattak az elmúlt 20 évben - mindezt politikusi minőségben - miközben magyar hazafiak állnak folyton bíróság előtt, sőt sínylődnek börtönben, ott igazság nincs! És ha egy új politikai hatalom a közeljövőben az ország sorsát rendezni kívánja, akkor először is egyszer s mindenkorra meg kell szabadítsa a nemzetet ezektől az élősködőktől, másrészt a 2002-es év óta politikai ügyben vagy esemény kapcsán eljárás alá vont embereknek amnesztiát kell hirdessen, illetve az ilyen eljárásokat meg kell szüntesse! Ez erkölcsi kötelessége! Budaházy György

SZEPTEMBER 3 - VONA GÁBOR MÉG A HÍDRA SEM LÉPETT


MIÉRT NEM KOSZORÚZOTT VONA?


Szeptember 1-én Vona Gábor a Jobbik elnöke Komáromban megjelent az autós tüntetésen és nyilatkozott a szlovák sajtónak, a magyar oldalon (képen). Vona Gábor, ha már Komáromba jött, miért nem ment át a hídon a Szent István-szobrot megkoszorúzni? Miért? Miért? És miért? Várjuk a hivatalos válaszát a Jobbiknak. Sólyom leglább a híd közepéig elbaktatott, de Vona még a hídra sem lépett rá.

SZEPTEMBER 3 – HALLGATNAK AZ ELFOGOTTAK IZRAELI KAPCSOLATAIRÓL


HIBÁZOTT- E A TITKOSSZOLGÁLAT? -
KÉRDEZI A MAGYAR RÁDIÓ


Valaki pénzelte a cigánygyilkosságok gyanúsítottjait - az internetre felkerült anyaghoz hasonlóan több biztonsági szakember is azt állítja: a 4 fős csoport egyedül nem tudta elkövetni a támadásokat, a fegyverek és a terepjárók beszerzéséhez több millió forintra volt szükségük. Ezt valószínűsíti Fábián Péter, a Top Cop Security ügyvezetője is. Az internetes anyagban az áll: a fegyvereket Cs. István szerezte be, akit a bennfentes információkat tartalmazó irat szerint évekig figyelt a titkosszolgálat. A szoros ellenőrzés meghosszabbítását az első támadás előtt, 2008 májusában állította le az NBH. A Nemzetbiztonsági Hivatal két napja hallgat az összeállításról, és a katonai ügyészség sem nyilatkozik arról, hogy a férfit évekkel ezelőtt valóban beszervezte volna a katonai elhárítás. A kormányszóvivő a nyilvánosságra került állítólagos titkosszolgálati összeállításról csak annyit mondott: a miniszter vizsgálata még nem zárult le. (hirtv.hu)

K. Istvánt 2004 óta megfigyelte és lehallgatta a titkosszolgálat. Cs. István a katonai titkosszolgálat tagja volt. (Déli Krónika, szept.3)

szeptember 3 - RENDŐRSÉG SZABADON FASISZTÁZHAT



MAGYAR NEM TÜNTETHET GYŐRBEN


Győr városának kellős közepén esett meg. Cigányok származási alapon vertek meg egy magyar fiatalt. A rendőrség a különböző indokok között a következőt is felhozta a tiltó határozatban: "a bejelentő szervezet, amely nyilvánvalóan szélsőjobboldali nézeteket képvisel, illetve kíván megosztani a tervezett rendezvényen, Magyarország nemzetközi szerződésben vállalt, és a magyar jogrendbe átültetett kötelezettségeivel ellentétes. A Békeszerződés egyértelműen és mérlegelést kizárva teremti meg a jogalapját, illetve kötelezettségét hatósági fellépésnek fasiszta vagy fasiszta jellegű megmozdulásokkal szemben." Tehát a rendőrség álláspontja szerint a bűnözés elleni demonstráció fasiszta! Nyilván így a bűnözés elítélése is! Ezért nem tesz már szinte semmit a rendőrség, hiszen ha fellépne a bűnözés ellen, akkor fasiszták lennének, a kifacsart jogértelmezésük szerint! Az ellen, mármint a fasizmus ellen pedig kötelességük fellépni! A cigánybűnözők meg garázdálkodjanak csak! Szép kis szervezet!" - osztotta meg a történtekkel kapcsolatos véleményét a Nemzeti Munkáspárt.
Kép: hol van most Für Lajos? Miért nem csap az asztalra? Lehet, hogy valahol zsidókkal sörözik?

SZEPTEMBER – HAZUDIK A NÉMET LAP

Kép: ilyen gépekkel bombázták a magyar városokat az angolok 1944-45-ben

Kezdjük a tényekkel: A Die Welt nem konzervatív, hanem marxista-cionista-globalista szemléletű lap. A II. világháború a VILÁGNÉZETEK HÁBORÚJA volt.
A keresztény nemzeti és a nemzetközi zsidó erők csaptak össze.

A Die Welt Trianonról: Magyarország, "a nyugtalanság veszélyes gócpontja"

Trianoni utórezgések címmel közölt kommentárt az 1919-es párizsi békekonferencián született megállapodás hatásairól keddi számában a Die Welt. A konzervatív német napilap magyar származású publicistája, Krisztina Koenen az írás alcímében azt emelte ki, hogy az 1919-es határmegvonás még ma is "felbőszíti" a magyarokat. A cikkíró bevezetőjében idézte az egykori brit miniszterelnököt, Lloyd George-ot, aki a békekonferencia idején kijelentette: soha nem lesz béke Dél-Európában, ha a most létrejövő kis államok mindegyikében jelentős számú magyar kisebbség él. Koenen szerint "prófétai szavak" ezek a legutóbbi szlovák-magyar konfliktus fényében, amely annak nyomán robbant ki, hogy a magyar államfőt nem engedték be Szlovákiába. A békeszerződés nyomán csaknem 3,5 millió magyar került más államok fennhatósága alá. Trianon nemzeti traumává vált, a revízió célja Magyarországot a II. világháborúban belehajtotta a Németországgal való szövetségbe. A szerződés igazságtalansága - az 1956-os forradalom leverésével együtt - még a kommunista uralom idején is olyan "ügy" volt, amelyet sem cenzúrával, sem erőszakkal nem lehetett kitörölni a köztudatból, és amelynek tagadása végül hozzájárult a kommunista állam bukásához - írta Krisztina Koenen. A magyar kisebbségek kérdése ezért a szabadon választott kormányok számára magától értetődően rögtön fontos témává vált, annál is inkább, mert a hatalomra törekvő új elitek a nemzeti érzésen kívül más legitimációt többnyire nem tudtak felmutatni. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy a kisebbségek ügye megrázta az embereket, és a kisebbségekkel kapcsolatos összetűzések hangneme is egyre élesebbé vált. A rendszerváltást követő első szabadon választott magyar kormányfő, Antall József kijelentette például, hogy "15 millió magyar" miniszterelnökének tekinti magát - emlékeztetett a cikkíró. Sólyom László államfő már nem egyszer tett úgynevezett magánlátogatást a szomszédos országok magyarok lakta területein, így többször volt már Dél-Szlovákiában és Erdélyben (Románia) is - emlékeztetett Koenen. Persze a magyar határ túloldalán is ismerik a nemzeti kérdés belpolitikai mobilizáló hatását. Különösen érvényes ez Szlovákiára, amely csak 1993 óta önálló állam, ha az ember eltekint a náci Németország kegyéből 1939 és 1945 között létezett Tiso-fél köztársaságtól - fogalmazott a cikkíró. Trianonnak köszönhetően ma Szlovákia lakosainak majdnem 10 százaléka magyar, akik ragaszkodnak az anyanyelvükhöz, és csaknem zárt tömbben élnek. A múlt hónapban fogadták el Szlovákiában a megszigorított nyelvtörvényt, amely tovább korlátozza a magyar nyelv használatát. A szélsőségekre hajló jobboldali-nacionalista Szlovák Nemzeti Párt elnöke, Ján Slota pedig előszeretettel nevezi a magyarokat "rákos daganatnak a szlovák nemzet testén" - írta Koenen. A publicista szerint aligha tör ki háború a következő időszakban Magyarország és szomszédja között. Ám az ország megsértett öntudatával - a nagyon hasonló helyzetben lévő államok által közrefogva - a nyugtalanság veszélyes gócpontja marad. Mivel minden érintett tudatában van a határvonal egykori meghúzásának igazságtalanságával, ezért mindenütt nagy a belpolitikai kísértés arra, hogy a nemzeti kérdéssel szavazókat szerezzenek. Épp ezért kellene mind az Európai Uniónak, mind az egyes tagállamoknak óvakodniuk attól, hogy ebben a konfliktusban egyes országok mögé álljanak. Ez ugyanis már Trianonban is katasztrófához vezetett - írta a Die Welt publicistája. (HVG, szept.1)

A cikk írója nem lehet magyar származású, képét sem közlik. Magyarországot nem a revizió hajtotta a háborúba, hanem az, hogy Anglia, Fraciaország már 1920-ben ellökték Magyarországot és a bankokkal zsarolták, pénügyileg, kereskedelmileg. Katonailag is büntettek bennünket. 35 ezer fős hadsereget engedtek, nehézfegyverek és légierő nélkül, miközben a területrabló államokat hatalmasan fölfegyverezték. Antall nem szabadon választott volt, hanem az még a SZOVJET CSAPATOK MEGSZÁLLÁSA ALATT történt, csaló kommunista választási törvénnnyel. Kibújt a szöge a zsákból! Ez a cikk az EU megrendelésére készült, így üzentek a magyaroknak, hogy ne számítsanak arra, hogy a területrabló államok és a magyarüldözés, magyargyilkolás téma lesz az EU-ban.

2009. szeptember 2., szerda

SZEPTEMBER 3 - NEM NÉMETORSZÁG ROBBANTOTTA KI A HÁBORÚT



A CIONISTA VILÁGSZÖVETSÉG
ROBBANTOTTA KI A HÁBORÚT
SZOVJET-ANGOL-AMERIKAI-
FRANCIA KÖZREMŰKÖDÉSSEL

Júdea hadat üzen Németországnak

Történelemtanításunk azt próbálja elhitetni velünk, hogy a német nép veleszületett irracionális gyûlölettel viseltetett a zsidók iránt és csak arra várt, hogy valaki, mint Hitler, jelenjen meg, és lehetõvé tegye számára, hogy kifejezhesse gyûlöletét. Semmi sem áll ennél távolabb az igazságtól. Sok évig, amíg Németország császárság volt, a zsidók nagyon jól beilleszkedtek a német társadalomba, sokan jómódúak voltak és közremûködtek az állam életében. Emiatt sok olyan zsidó, akiket más európai országokban üldöztek, mint Oroszországban és Lengyelországban, Németországban kerestek menedéket, ott békét és biztonságot keresve. Majdnem hetven évig mesélték nekünk, hogy a németeket hirtelen egyfajta õrület kapta el, és elkezdték gyûlölni és legyilkolni a zsidókat. Milliószor elmondták nekünk, hogy milyen ROSSZAK voltak a németek, ezen az oldalon egy gyors és nem teljes áttekintést adunk arról, hogy hogyan építették föl az második világháborút jóval Hitler megválasztása elõtt! 1920: Az USA-ban nagy zsidó bankok ruháznak be a német iparba és nagy kölcsönöket adnak Németországnak a világháború utáni újjáépítésre, ne, mert szeretik a németeket, hanem mert tudják, hogy egy egészséges ipar egészséges nyereséget hoz és nagy kölcsönök nagy kamatfizetést hoznak. Lengyelország még több német területet annektál és németek ezreit űzi ki otthonukból és országukból.

NEMZETKÖZI ZSIDÓTŐKE
ÖSSZEFOGOTT NÉMETORSZÁG ELLEN

1923: Németország nem tudja a 270 MILLIÁRD REICHSMARK háborús jóvátétel fizetésére a szövetségeseknek, nem tudják többé megengedni maguknak, hogy saját szenüket visszavásárolják a szövetségesektől, hogy gyáraikat üzemeltessék és kályháikat fűtsék, a németek 'passzív ellenállásba' kezdenek, a franciák és belgák csapatokat küldenek az országba. 1924 Bosszúból a nemfizetés miatt a nemzetközi zsidó bankárok a német pénzt (Reichsmark), amely a nemzetközi átváltási sorban van, leértékelik. A reichsmark hónapokon belül elértéktelenedik. Németek milliói, mivel nem tudják családjukat ellátni és lakbérüket kifizetni, arra kényszerülnek, hogy mindenüket eladják. A megváltozott átváltási viszony azt jelenti, hogy 1$ sok TRILLIÓ reichsmárkával egyenértékű. Néhány dollárért zsidó-amerikai befektetők fölvásárolnak német üzleteket, gyárakat, házakat, földet, műkincseket, ékszert. Az év végén a német kormánynak sikerül egy új pénz kihozatala, és az őrület megáll. Németek milliói vesztették el minden tulajdonukat, ezrek haltak éhen. A zsidó beruházók hihetetlenül meggazdagodtak. A németek még most sem tesznek semmit ezek ellen a spekulánsok ellen, ellenkezőleg, sokuknak van magas politikai állása és magasan elismertek a német társadalomban. 1933: Bolsevikok és nemzeti szocialisták harcolnak Németország irányításáért. A németek látják, mi történik Oroszországban az emberekkel a bolsevizmusban és túlnyomó részben Adolf Hitlerre szavaznak. Adolf Hitler nagyon világosan látja a zsidók szerepét Németország vereségében az első világháborúban és az 1923-24-es pénzleértékelésben, és elhatározza, hogy mindannyiukat kitoloncolja Palesztinába (ahogy ezt a britek megígérték). De a briteknek szükségük van az arab olajra és ellenállnak Hitler törekvéseinek a zsidók Palesztinába küldésére. Csak hetekkel Hitler megválasztása és Hitler elhatározása miatt, hogy a zsidókat kitoloncolja Németországból, amerikai cionista csoportok, látva, hogy csökken befolyási területük Európában, HADAT ÜZENNEK Németországnak 1933 március 24-én. Most a németeknek elegük van! A németek megrendezik a zsidó boltok és üzletek EGY NAPI bojkottját - EGYETLEN NAPIG BOJKOTTÁLNAK!

A NEMZETKÖZI ZSIDÓSÁG HITVALLÁSA:
VILÁGURALOM, TOTÁLIS ERŐSZAKKAL

Bővebben itt olvashatók adatok:
http://judeologia.20megsfree.com/
A zsidóság céljai, elvei, módszerei, hite

MIKOR ÜZENTEK HADAT EGYMÁSNAK AZ ORSZÁGOK?

Pontos jegyzék, amely leleplezi a mocskos cionmarxista hazudozókat.
http://nemzszoc.esmartdesign.com/cikkek/haduze.htm




















Kép: balra, Arno Brecker világhírű német szobrász alkotása Hitler idéjéből, a görög-római-keresztény eszmények jegyében ábrázolja az egészséges emberpárt, amely büszkén és hittel néz nemzeti jövője elé. Jobbra a Fidesz-zsidók uralma Debrecenben, ahol sorozatosan zsidóbuzi provokációs kiállításokat csinálnak, ez most a legfrisebb, vöröscsillagos meztelen nő, s ez ellen a Kálvinista Róma nem lázad fel, mert ők is Mózest és Jehovát vallják....Tőkés László ennek a zsidómocsoknak egyik legnevesebb képviselője, aki augusztus 30-án a szegedi Fogadalmi Templomban a zsidó Weisz rabbi és a zsidó Szöőr Anna által vezetett Barankovics-alapítványt reklámozta. Tőkés László 2008-ban a rádió falán a magyargyilkos, zsidóbérenc Tildy Zoltánnak avatott emléktáblát. Ez a Weisz rabbi-féle társulat magyar emlékművekre holokaszt szennytáblákat rakosgat ki mindenhová, többek között a Corvin-közbe is, ahol 56-os hőseink véreztek el a cionbolsevista rendszer ellen folytatott küzdelmeikben.

SZEPTEMBER 2 - TERÜLETRABLÓK


IGAZSÁGTALAN

EURÓPAI HATÁROK

A Spiegel című német magazin jó tíz éve, terjedelmes anyagot tett közzé arról, hogy Hitler volt az utolsó területi átrendező. Csak azt nem tették hozzá, hogy a hitleri átrajzolások sokkal igazságosabbak voltak mint a mai európai határok. Most nézzük csak meg Lengyelország 1939-es térképét. Lengyelország korábbi századokban a német és orosz birodalom között próbált létezni, volt olyan időszak amikor nem is léteztek a térképen. Ez a kép azt mutatja amit igazságtalanul 1919-ben a lengyeleknek adtak. A jobb oldali szürke részét (ahol többségében valóban oroszok voltak), ezt 1939 őszén a szovjetek visszafoglalták, a Molotov-Ribbentrop-paktum értelmében. De nézzük meg a keleti részt! Itt pirossal azok a területek vannak bejelölve, ahol évszázadok óta németek éltek, az úgynevezett keletporoszok. Ezt a részt 1945-ben a négy nagyhatalom a lengyeleknek adta. Csak úgy. Ajándékként. És a lengyelek ez ellen nem tiltakoztak. 1945-ben 12 millió keletporosz német vándorolt a már amerikaiak, oroszok által megszállt Németországba keletről, ahol útközben legalább 3 millió menekültet meggyilkoltak. A mostani emlékezéseknél ezekről is hallgattak. Persze Magyarországon is hasonló dolgok történtek. Ha volt ország amelyiknek semmi köze nem volt a II. világháború kirobbantásához, az Magyarország volt. A németek oldalán mi kényszerű csatlósok voltunk, mégis a 1945-ben a bosszúálló zsidó söpredék "háborús bűnösnek" kiáltotta ki országunkat. Nem felejtünk!

SZEPTEMBER 2 – ADJUNK HÁLÁT HITLERNEK

Kép: 1939-es állapot


ÉLJEN HITLER



A történelem egy vértenger, de nagyon nagy haszna is van a megtörtént dolgoknak. Egészen más dolog az úgynevezett történelem és egészen más dolog a valódi megtörtént dolgok. Történelem alatt már csak egy leszűrt összegezést ért az utókor. A legnagyobb előnye és haszna a történelemnek az, hogy nem lehet semmisé tenni. Elhallgatni lehet. El lehet 100- 200 évig is hallgatni a legfontosabb tényeket, de ezek mint a búvópatak, de úgy is mint a vulkán felszínre törnek. Előbb vagy utóbb. Az I. világháború Angliának és Franciaországnak volt köszönhető, mert nem akarták a gyarmatok nélküli Németország megerősödését. És volt pofájuk, főleg Angliának kijelenteni, hogy a németeknek nem lehet tengeri flottájuk, csak nekik. Anglia több száz évig az egész világot uralta és összerabolta. Még mindig ebből élnek. A franciák is. Egyedül Németország volt az, amelyik mindent amit elért, azért keményen megdolgozott. Ezért is büntették meg igazságtalanul és olyan határokat húztak meg egész Európában, amelyek magukban hordták a II. világháború kitörését, s ez a háború sokkal hamarabb bekövetkezett, mint gondolták, mert mindegyik nagyhatalom rohant előre a területszerzésben. Egy biztos, az utolsó igazságos európai határokat Hitler húzta meg. S ez Magyarországot is érintette, hiszen a két bécsi döntés miatt részben visszakaptuk ősi földjeinket. De Jaltában (1945) a három bűnöző kettéosztotta Európát. A keleti felét a Szovjetunió uralta és birtokolta 45 évig. S amikor megszűnt a SZU (1991), akkor igazságosabb határok lettek Európában mint Hitler alatt? Nem és nem. Magyarország területi egyesítése nélkül nem lesz igazságos Európa. S addig béke sem lesz. Most 70 év után ott tartunk, hogy a II. világháború hazugságait még mindig elfedik, de már itt-ott kezdenek látszani az új értelmezések.

KIK VOLTAK OTT GDANSKBAN

A FRANCIÁK ÉS ANGOLOK RÉSZÉRŐL?

Húsz ország vezetõi gyûltek össze szeptember 1-én Gdansk (Danzig) egyik temetõjében, hogy megemlékezzenek a második világháború kitörésérõl. Hulltak a krokodilkönnyek javából és ismételgették, hogy "Soha többet háborút." Nem ártott volna emlékeztetni a díszes lakájgyülekezetet, hogy a második világháború kitörése óta kb. 132 kisebb-nagyobb háborút és puccsot robbantottak ki épp a gyõztes hatalmak. Angela Merkel elnyöszörögte a már ismert mea culpázása közben, hogy nem szabad elhallgatni az elûzött 12 millió németet sem. A lengyelek oldaláról elhangzott, hogy Szovjetunió mélyebb sebet hagyott náluk, mint Németország. A lengyelek kifejezték elégedetlenségüket, mert sem Barack Obama, sem pedig Hillary Clinton nem jelentek meg a megemlékezésen. Talán azt gondolhatták az USA-ban, hogy Európa dolga volt az egész gyilkos háború és mi csak bombáztunk esztelenül és szállítottuk a hadianyagot a kommunista Szovjetuniónak nyakló nélkül. Ezen is túlvagyunk. (1hozzászólás)
Kép: 1944-ben Sztalin és Churchill egy darab cetlin kettéosztották Európát. A vörös diktátor és a zsidódemokrata megegyezett egymással

SZEPTEMBER 2 – MIÉRT TÁMADTA MEG HITLER LENGYELORSZÁGOT?





NÉMETEK ELLENI
TÖMEGGYILKOSSÁGOK





Az alábbi két linken bőven dokumentálva van a németek legyilkolása lengyel területeken. Az egész történet az I. világháborút lezáró Párizs-környéki békeparancsoknak köszönhető. Hogy Magyarországgal mit tettek Trianonban azt jól tudjuk, de Németországgal is nagyon elbántak és a sokkal nagyobb német nép nem tűrte el azokat az igazságtalanságokat, amelykbe belekényszerítették őket. Kik? A franciák és az angolok. Ez a két birodalom volt a fő felelőse az I. és II. világháborúnak. A térképen látható a Danzig-i folyosó, amely a fő problémát okozta az elcsatolt keletporoszországi területekkel. Érdemes elolvasni hogy 1939 előtt mik voltak azok a tények ami miatt Hitler azt mondta, hogy elég volt az, hogy a németeket gyilkolják a lengyel zsidókommunisták.

Több mint 58 ezer halott és eltűnt.

Már akkor teljesen nyilvánvaló volt, hogy a tényleges gyilkosságok száma ezt magasan meghaladta, és 1940 február 1.-én a német kisebbség azonosított holttesteinek száma 12,857-re nőtt. Hivatalos vizsgálatok a német-lengyel háború kitörése után kimutatták, hogy a 12,857 halotthoz 45 ezer eltűnt személyt kell hozzáadni, akiket szintén halottnak kell tekinteni, mivel eltűnésük óta semmi nyomukat nem lehetett föllelni. Így ma a német kisebbség áldozatainak száma Lengyelországban 50 ezer fölött van. A német kisebbség ellen Lengyelországban elkövetett atrocitások leírásának alapja a Brombergi és Pózeni (Poznan) különleges bíróságok büntetőeljárásainak aktái, a katonai parancsnokság egészségügyi osztálya szakértőinek vallomásai és a katonai bizottság nemzetközi jogi albizottságának vizsgálatai. Az egyes esetekre vonatkozó leírt tényanyag az említett forrásokból származik. A Brombergi és pózeni különleges bíróságok olyan bíróságok, melyek eljárásai és igazságszolgáltatása a német birodalmi jogon alapul, és melyek a birodalom legfelsőbb bírósága jogi eljárásainak vannak alávetve, és melyek minden esetben a német büntetőjog elvei alapján dolgoznak. Az ítéletek indoklását és a német és lengyel tanúk vallomásait használja ez a mű. Ezeket 1939 november 15-ig terjedően használtuk föl. A nyomozóhatóságok jelentéseit dokumentumait és fényképeit a mellékelt eredeti aktákból vettük. A vallomások, fényképek és tárgyi bizonyítékok másolatai, valamint a közös visszaemlékezés bizonyítékai, melyek az áldozatok boncolásának eredményeképpen jöttek létre, az orvosszakértők vallomásaiból származnak. A szemtanúk esküvel bizonyított vallomásai, melyeket a katonai hatóságok előtt tettek le, főleg a hadsereg nyomozóhatóságaitól származnak. Ezek alapja a parancsnokság jogi osztályának könyvei a tárgyban, az első kötet címe: "Lengyel atrocitások kisebbségi németek és hadifoglyok ellen Brombergben, Plessben, Stopanicán", a másodiké: "Lengyel atrocitások kisebbségi németek és hadifoglyok ellen Pózenben", melyekből vallomásokat vettünk ki.

RÉSZLETEK A JEGYZŐKÖNYVEKBŐL

(4) A lengyel tanúk, Maria Szczepaniak és Luzia Spirka vallomása Brombergből, akik egy légoltalmi pincébe menekültek németekkel együtt. (Sd. K: Ls. Bromberg 12/39). A németeket gyilkolták, függetlenül koruktól, hitüktől, vallásuktól, foglalkozásuktól, parasztokat, tanítókat, papokat, orvosokat, kereskedőket, munkásokat és gyárosokat, egyetlen osztály vagy csoport sem volt kivétel. Az áldozatokat tárgyalás nélkül lőtték le - nem volt semmiféle jogi ok a németek gyilkolására. Lelőtték őket, halálra kínozták őket. verték és ütlegelték teljesen ok nélkül őket. (5)
(5) "Soha azelőtt nem láttam olyan dühödt, gyűlölködő arcokat gonosz kifejezéssel- biztosan megszűntek emberi lények lenni-" a plessi Paul Zembol szemtanú vallomása (WR I).
És legtöbbjüket a legbestiálisabb módon megcsonkították. Ezek a gyilkosságok szándékosak voltak, és legnagyobb részben lengyel katonák követték el őket, de felfegyverzett civilek, iskolás fiúk és tanoncok (P.W.O.N.) (6). A tények, melyek megmutatják, hogy a lengyel akciót a kisebbségi németek ellen hivatalos helyen tervezték és szervezték ellentmond a lengyel emigránsok állításának, mely szerint ezek egyfajta "megtorlás" voltak, és a német csapatok elleni menekülésükkor a lengyel csapatok a német kisebbség tagjait magukkal vitték, és a hogy a helyzet egyre romlott, "elkeseredésükben ölték meg őket." A valóság az, hogy a kisebbségi németeket internálták, elrabolták otthonaikból, kegyetlenkedtek velük majd megölték őket egy előzetesen alaposan kitervelt terv alapján. Nem volt szó spontán akcióról, melyet a német csapatok bejövetele váltott ki. Aki megkérdezte, hogy mi az oka az ilyen üldözésnek, vagy miért zárták be, azt válaszul agyonlőtték, a puskatussal megverték vagy megszurkálták bajonettükkel. Általában az erőszakkal elhurcolt emberek lakásait átkutatták fegyvereket, titkos adóvevőket és gyanús iratokat keresve. Egyetlen németnél sem voltak fegyverek, mivel a körülmények ezt évek óta lehetetlenné tették. Elég volt egy játékpisztoly megtalálása ahhoz, hogy igazoljon egy gyilkosságot. (1) Noha elsősorban férfiakat gyilkoltak le hadköteles korban, azaz 16 és 25 év között, később nem kímélték a német lányokat és asszonyokat sem, és hetekkel ezek után az aljas történések után halálhirdetések jelentek meg a brombergi német híradóban (Deutsche Rundschau) és a pózeni napilapban (Tageblatt), melyek szörnyű áttekintést adnak arról, hogy hogyan lettek német férfiak, nők, öregek, nyomorékok, mozgásképtelenek és gyerekek a lengyelek gyilkos kedvének áldozatai, és hogy csonkították meg legtöbbjüket szörnyű módon, és rabolták ki. A sérülések típusai (lövések a nyakba, beszúrás a szemgolyókba, fejek betörése puskatussal, és az agy szétroncsolása, fejlövések, stb.. nagyon egyformák mindenütt, ahol gyilkosságok történtek. Az időpontok és módszerek egyformasága a német kisebbség ellen határozott következtetésre nyújt lehetőséget, hogy a németeket gyilkoló vérontás szervezése azonos módon történt. Mindenesetre a törvényszéki orvosszakértők, akik esetek százait vizsgálták meg, szintén arra következtetnek, hogy a sebesülések nagyon hasonlóak egymáshoz. Néhány ember életét lélekjelenléte mentette meg, akik vagy halottnak tettették magukat, vagy elég szerencsések voltak ahhoz, hogy ne kapjanak halálos sebeket. (2)

BORZALMAS KÉPEK

Most csak néhány képet közlünk a halálra kínzottakról, némelyik kép alatt a magyarázat németül. Több hónap telt el amíg a németek ezeket a képeket készítették, hiszen ezek a feltárások csak akkor kezdődtek, amikor elfoglalták a lengyel területeket. Minderről hallgatnak mind nyugaton, mind keleten és főleg Magyarországon.








Kép: egyik képen kiherélt férfi, németek tömesírokat tárnak fel, három zsidógyilkos képe, neveik ismertek. A többi kép olyan borzalmas, hogy olvasóinkat ettől megkiméljük.
LENGYELEK IS TERÜLETET HARAPTAK KI
A második világháború kitörésének 70. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezést beárnyékolta kissé a lengyel miniszterelnök Donald Tusk és Vladimir Putyin közötti nézetkülönbség a sajtókonferencián. Tusk miniszterelnök kifejtette, hogy két nagyhatalom titkos megegyezése (Molotov-Ribbentropp paktum) okozta, hogy Németország és Szovjetunió megtámadta Lengyelországot és elindította a második világháborút. Putyin láthatóan nem szívlelte a lengyel miniszterelnök szavait és azzal kontrázott vissza, hogy Németország és Lengyelország között is létrejött egy barátsági és megnemtámadási szerzõdés 1934-ben. Amikor aztán a németek visszavették a Szudéta-vidéket Csehszlovákiától, akkor a lengyelek is lehasítottak egy részt maguknak. Végül abban egyeztett meg Putyin és Tusk, hogy felállítanak két történész csoportot mindkét oldalról, akik megvizsgálják a máig is vitás kérdéseket. (1hozzászólás)

SZEPTEMBER 2 - ÚJABB HÍREK A KIBUCOS ZSIDÓRÓL


K. Árpád pénzt keresni ment Izraelbe

Elsősorban pénzgyűjtés céljából ment a 2000-es évek elején Izraelbe dolgozni K. Árpád, a romagyilkosságok egyik előzetesben lévő gyanúsítottja - tudta meg az MTI szerdán Debrecenben.
A K. Árpád közvetlen környezetéből származó információk szerint mitegy másfél évet töltött egy izraeli közösségben a férfi, aki főként mezőgazdasági munkákat végzett, de az is előfordult, hogy egy-egy városban konyhai kisegítő volt. Hazatérve barátainak arról számolt be, hogy nagyon jól érezte magát Izraelben, nem csalódott az ottani közösségben és anyagilag is jól járt. K. Árpád egyébként a debreceni Replika zenekar alapító dobosa volt, az együttesből 1998-ban lépett ki. Azóta főként hangtechnikusként dolgozott debreceni vendéglátó helyeken, többek között a Perényi 1 sörözőben, ahol három társával együtt augusztus 21-re virradóan vették őrízetbe a rendőrök.
K. Árpádot, testvérét K. Istvánt, valamint az azóta szintén előzetes letartóztatásban lévő Cs. Istvánt és P. Zsoltot a romagyilkosságok elkövetésével gyanúsítja a rendőrség. (NOL,szept.2)

Izraeli kibucban dolgozott a romagyilkos

K. Árpád közvetlen környezetéből származó információk szerint mintegy másfél évet töltött egy izraeli közösségben a férfi, aki főként mezőgazdasági munkákat végzett, de az is előfordult, hogy egy-egy városban konyhai kisegítő volt. Hazatérve barátainak arról számolt be, hogy nagyon jól érezte magát Izraelben, nem csalódott az ottani közösségben. (FN, szept.2)

Kérdezzük illetékes elvtársaktól, hogy az elfogott zsidó képe miért titkos?


2009. szeptember 1., kedd

SZEPTEMBER 1 – LEBÉNULTAK A RENDŐRÖK



NEM TUDJÁK KIK VOLTAK A MEGRENDELŐK?


Az országos rendőrfőkapitány szerint a rendőrségnek jelenleg nincs arról információja, hogy az eddigi négy gyanúsítotton kívül valaki más állna a roma gyilkosságok, illetve a támadássorozat mögött. Bencze József azt mondja: megkeresték a nyomozók a titkosszolgálatokat, de nem kaptak olyan információkat, hogy azok korábban figyelték volna a gyanúsítottakat. A főkapitány azért szólalt meg, mert hétfőn napvilágot látott egy irat, amely az eddigi nyomozás visszásságait tárgyalja, erről viszont még nem tudni: valódi-e. (MR)


MI TUDJUK KIK VOLTAK A MEGRENDELŐK


A Kossuth-tér 1-3 alatt kell nyomozni. Ja? Hogy ott nem nyomozhatnak? Hát ez a baj? Úgy látszik a rendőrségnek tényleg megvan kötve a keze. Kép: Bencze

SZEPTEMBER 1 - 70 ÉV UTÁN IS HAZUDNAK

70 ÉVE


ZSIDÓK ROBBANTOTTÁK KI


A HÁBORÚT




Az alábbi hamis propagandára, megadjuk a választ.
Pirossal jelölve a legnagyobb hazugságok.

Az előzmények az első világháborúig nyúlnak vissza, amikor a győztes hatalmak megalázó békefeltételeket kényszerítettek Németországra, elszakítva egyes tartományait. Az 1933-ban hatalomra jutott Adolf Hitler német nemzetiszocialista kancellár hatásos demagógiával használta ki a németek revansvágyát, és sorra szegte meg a béke feltételeit. 1935-ben visszaállította a hadkötelezettséget, egy évvel később hadserege bevonult a demilitarizált Rajna-vidékre. Kihasználva az újabb háború elkerülését célzó brit és francia megbékélési politikát, 1938-ban elfoglalta Ausztriát (Anschluss), majd Csehszlovákia németek lakta részét. Hitler 1939-ben megszállta a maradék Csehországot, hátát a Szovjetunióval kötött megnemtámadási szerződéssel biztosítva. A "casus belli", a második világháború oka a danzigi kérdés lett: az 1919-es versailles-i békeszerződés a német lakosságú Danzigot (ma Gdansk) a Nemzetek Szövetségének védnöksége alá tartozó "szabad várossá" nyilvánította, amelyet Lengyelországgal Németországot kettészakító korridor kötött össze. A várost bekapcsolták a lengyel vámrendszerbe, külkapcsolatait Varsó közvetítésével intézte. Hitler Danzig átadását követelte, amiről a lengyel kormány hallani sem akart, bízva a garancia-nyilatkozatban, amelyet 1939 márciusának végén a brit kormánytól Párizs nevében is kapott. Németország tudatosan készült a háborúra: Hitler 1939. áprilisában már parancsot adott ki Lengyelország lerohanásáról, s felmondta az öt éve Lengyelországgal kötött megnemtámadási szerződést. Németország keleti részében augusztus 15-ig be kellett fejezni a mezőgazdasági munkákat, augusztus 26-án pedig valamennyi német kereskedelmi hajó parancsot kapott a hazatérésre. Hitlert csak rövid időre tántorította el szándékától az augusztus 25-én Londonban aláírt brit-lengyel kölcsönös segélynyújtási szerződés. Augusztus 29-i ultimátumára válaszul Lengyelországban általános mozgósítást rendeltek el. Augusztus 31-én lengyel egyenruhába öltöztetett német köztörvényes rabok támadták meg a gleiwitzi (Gliwice) rádióadót, propaganda-ürügyet szolgáltatva a háború kirobbantásához. Szeptember 1-jén hajnali háromnegyed ötkor a néhány nappal korábban "udvariassági látogatásra" érkezett német Schleswig-Holstein cirkáló lőni kezdte a danzigi lengyel támaszpontot, nem sokkal később megindult a német hadigépezet, amely néhány nap alatt eltaposta Lengyelországot. Másfélmillió német katona, két és félezer páncélos, kétezer repülőgép zúdult az egymilliós lengyel hadseregre, amely alig 150 páncélossal és 400 elavult repülőgéppel rendelkezett. Hitler egy hónap alatt elfoglalta az ország nyugati részét, a keleti a szeptember 17-én benyomuló szovjet csapatok ellenőrzése alá került. A brit és a francia kormány szeptember 3-án ultimátumot intézett a német kancellárhoz, felszólítva a hadműveletek leállítására és a tárgyalások megkezdésére. Miután ez nem történt meg, még aznap hadat üzentek Berlinnek, s ezzel hivatalosan is megkezdődött a második világháború. A nyugati fronton sokáig nem történtek nagyobb szabású hadműveletek, az angol expedíciós csapatok csak szeptember közepén érkeztek Franciaországba - ezt a néhány hónapot illették később a franciák a furcsa háború (drole de guerre), a németek az ülőháború (Sitzkrieg) elnevezéssel. Az antifasiszta koalíció teljes győzelmével végződő második világháború hat évig (1939. szeptember 1-től 1945. szeptember 2-ig, a japán kapitulációig) tartott. Ez volt az első, a Föld teljes egészére kiterjedő fegyveres konfliktus, amelyben 61 állam (az akkori emberiség 80 százaléka) vett részt, 40 ország területén, az összes óceánon és három kontinens légterében folytak harcok. Összesen 110 millió katona állt fegyverben, az emberéletben bekövetkezett veszteségeket mintegy 50 millió fő közé teszik - ezek fele civil, akik a hadműveleteken kívül a nácik által végrehajtott szervezett népirtás és az ellenállás miatti tömeges megtorlás áldozatai. Az évforduló azonban idén vitáktól terhes: Moszkva éberen figyel, amikor a német és az orosz kormányfő Gdanskban megemlékezik a II. világháború kitörésének 70. évfordulójáról. Az éberséget az indokolja, hogy a Kreml hét évtizeddel a Hitler-Sztálin paktum aláírása után is attól tart, felelőssé tehetik a háború kirobbanásáért. (multkor)


MEGJEGYZÉSÜNK



Az előadott marxista propagandát ismételgetik, miközben nem beszélnek a szovjetzsidó bolsevizmusról, amely nyíltan hirdette 1918-tól kezdve a világforradalmi terveit, miszerint Európa országait, de távolabbi részket is bolsevizálni akarják. Ezért a szovjet zsidók a német kommunista pártot 1919 óta nyíltan támogatták pénzzel és propagandaanyaggal, Sztálin 1924-es uralma óta pedig egyre erőteljesebben. Ha volt, aki állandó béketárgyalásokat folytatott, az Hitler volt, de neki a nemzetközi zsidók már 1933-ban hadat üzentek. Ám Hitler 1937-ig állandóan tárgyalt Angliával és 1938-ban a nyugatiak is elimerték a Müncheni szerződést. Hallgatnak arról, hogy Sztálin 1939-ben támadásra vonultatta fel csapatait kelet- Lengyelország és Ukrajna határán. Hallgatnak arról, hogy a zsidók Lengyelországban tömeggyilkosságokat hajtottak végre a német kisebbség ellen és a lengyelek a nyugati zsidópolitikát követték. Ez a háború 1941-ig európai háború volt, de akkor az amerikai zsidók úgy döntöttek, hogy Amerikát is beléptetik a háborúba a kiprovokált Pearl Harbour-i támadással. Onnantól lett világáháború, amelyben Németország után Magyarország szenvedte el, lakosságához képest, a legnagyobb veszteségeket. Magyarországot a háború után jobban megbüntették mint Németországot, a valódi zsidó bosszúállás nálunk történt. Nem felejtünk! Kép: a két strici, akiknek valóban köszönhető a világháború


ÚJRA KELL ÍRNI
A TÖRTÉNELEMKÖNYVEKET


Számtalan azoknak a műveknek a száma könyvekben, filmekben és visszaemlékezésekben, melyek a második világháborút vették alapul. Ezenkívül hozzájárul ehhez az anyaghoz az iskolai tananyag, mint "nevelõeszköz" a fiatal generáció részére. Ezeknek a második világháborút ábrázoló műveknek van egy közös vonásuk: A gyõztes hatalmak megrendelésére készültek és kötelezõ eszmei mondanivalójuk, hogy a szövetségesek a gonosz ellen harcoltak. De így volt e valójában? Az utóbbi időben megjelent néhány mű, amelyek megkérdőjelezik a gyõztes hatalmak vélt és propagált erkölcsi igazát. Richard Overy a legismertebb angol történészprofesszor könyve: 1939. Visszaszámlálás a második világháborúig cimmel épp ezekre a kérdõjelekre ad választ. Richard Overy idézi Patrick Buchanant, George W Bush legélesebb kritikusát, összehasonlítva Churchillal, hogy mindkettõ teljesen szükségtelenül háborúba hajszolták a nemzetet és ezzel katasztrófális győzelmet vívtak ki. Richard Overy szerint a háború elkerülhetõ lett volna. Könyvében kiemeli a legkritikusabb idõpontot: 1939 aug.25 - szept.3-a közötti időszakot. Hitler semmiképpen sem akart háborút Angliával és Franciaországgal, viszont mindkét ország hadat üzent Németországnak, amikor a németek megtámadták Lengyelországot. Richard Overy felteszi a kérdést, hogy mi lett volna, ha Anglia és Franciaország beleegyeznek Hitler követelésébe a német többségben lévõ Danzig és területe Németországhoz való csatolásába. A válasza kézenfekvõ: Akkor Németország teljes erővel a Szovjetunió ellen tudott volna fordulni és nincs 50 milliós áldozata a második világháborúnak és nincs kommunizmus Európa felében, viszont német túlsúly lett volna a jellemzõ a térségben. Ezt nem akarták a szövetségesek és inkább egy gyilkoló világháború mellett döntöttek. Richard Overy könyve érdekes gondolatmenetet indított el, de õ sem merészkedett odáig, hogy megnevezze a titkos háttérhatalmak aknamunkáját. A másik érdekes észrevétel, hogy nem nagyon igyekeznek a kiadók könyvét lefordítani másik nyelvre. Bonaparte Napoleon mondta: A történelem nem más, mint a gyõztesek hazugsága.(1hozzászólás) Kép: Hitler, az úriember