2010. augusztus 11., szerda

AUGUSZTUS 11 – SCHMITT BEINDULT

HATÁROZOTT TERVEK



                                                  Megjegyzésünk kékkel közbeszúrva!

Az államfő szerint a mostani alkotmányból meg kell tartani azt, ami jó, és ami kiállta az idő próbáját. (Ugyan milyen jó rész van a mostani tákolmányban? Semmi!) Azt mondta, a kormány szándéka, hogy az új alkotmányhoz beérkező javaslatokat átvizsgálja és az alkotmányt előkészítő tanácskozásokat ez év végére befejezze. (Természetesen a nép köréből érkező hasznos javaslatok benyújtására semmi lehetőség nincs. Konyec.)  Schmitt az interjúban azt is mondta, hogy első külföldi útja Ausztriába vezet és az óramutató járásával ellentétes irányban körbejárja a határ menti országokat és találkozik az ottani államfőkkel is. (Ez szép dolog, ugyanis egyetlen elnök sem vette 20 évig a fáradságot arra, hogy az elrabolt nemzetrészeink magyarjaival találkozzék. A nép közé soha nem mentek le.) Schmitt szerint a magyar nyelv védelme érdekében az államfő is alapíthat díjat, ezért létrehozza a magyar nyelv védelme díjat. (Nem nyelvvédő díjat kell alapítani, hanem a szándékos nyelvrontókat szigorún megbüntetni. Pl. a cionrádió összes beszédhibás jehudáját már régen ki kellett volna rugni.) Úgy véli, az anyanyelv kopik, szegényedik, a magyar fiatalok már nem beszélnek olyan szépen, mint korábban. Az államfő azt mondta, hogy intenzív kapcsolatot kíván fenntartani a kormánnyal és az ellenzéki pártokkal is. Hozzátette: közjogi méltóság kinevezésekor - mint például idén a legfőbb ügyész kinevezésekor - konzultál minden parlamenti párttal. Beszélt arról is, hogy sűrűbben lesz a parlamentben, mint elődei, úgy fogalmazott, szeretné hallgatni a törvényhozás menetét. (MTI) Kép: Schmitt át fog menni a komáromi hídon? Megkoszorúzza 20-án a Szent István -szobrot....?

AUGUSZTUS 11 - GOOGLE BAJOK

A MAGYAR FELHASZNÁLÓK
HÜLYÉRE VANNAK VÉVE

Nem először tettük már szóvá, hogy a Google miket művel a szolgáltatásaival. Most csak a blogjukkal kapcsolatos bajokat hozzuk szóba, ami megkeseríti sok ezer blogszerkesztő dolgát. A Googlenak az a szokása, hogy semmiről sem szólnak előre a technikai változtatásoknál, hogy mire kell fölkészülni, hogyan kell használni, stb. Hanem "belebarmolnak" mindenbe működés közben, de nem értesítik a magyar felhasználókat. A Google levelezője folyamatos javításokon, fejlesztéseken megy keresztül, de ezek többségének semmilyen értékes, gyakorlati haszna nincs. Csak az amerikai szokásokat nyomatják rá a magyarokra is. Nagyjából két hete szintén elbarmolódott ez a blog. reméljük angolra ezt a szót nem lehet lefordítani és nem értik, hogy mire utalunk. Közel két hétig kínszenvedés volt a formázás és feltöltés és nem lehetett tudni mi az oka? Nos, ez csak ma derült ki, hogy megint változtattak. A baj az, hogy ez sem egy kiforrott, jobb megoldás. A régi feltöltés és formázás egyszerűbb és jobb volt. Van egy olyan érzésünk, hogy a Google varázslói csak a hasukra ütnek és meg sem kérdezik a felhasználókat, hogy egyáltalán mi a véleményük az ő feljesztésükről. Most is az a baj, hogy a kínlódás azért megmaradt. Kedves Olvasóinknak, ha nem tetszik valami a blog formázásában, színeiben betűnagyságokban,  az nem azért van, mert a szerkesztő hülye, hanem azért, mert a Google csak ezt tudja nyújtani.

AUGUSZTUS 11 – MOST SAJNÁLJUK AZ ÁVÓS GYILKOSOKAT?


Új film készül az ÁVH módszereiről

A kegyetlen terrorszervezet saját híveit és működtetőit is felemésztette. Az Államvédelmi Hatóság működését, egyszersmind történelmünk egyik legsötétebb időszakát hivatott feltárni az ÁVH címmel készülő dokumentum-játékfilm. A történet 1945-ben, a Rákosi-rendszer kialakulásának, majd megerősödésének időszakában veszi kezdetét, és 1956. október 5-én az ÁVH vezetőinek – többek között Farkas Vladimir államvédelmi alezredesnek – letartóztatásával, valamint Rajk László újratemetésével ér véget. „A törvénytelenségek elkövetőivel szembeni leszámolás, de még messze nem a törvénytelenségek végének időszaka ez. Tudatosan nem az utóbbi időben sokat boncolgatott forradalom és szabadságharc eseményeivel, hanem az azt életre hívó eseményekkel, erőviszonyokkal foglalkozik a mozi. Történetünk súlypontját a forradalomhoz vezető útra helyezzük, miközben bemutatjuk a terrorszervezet módszereinek működtetőit” – mondta Keserű Sándor, a film producere. A történet egyik főszereplője Kós Béláné százados. Az ÁVH főparancsnok-helyettesének felesége egyszerre alanya és tárgya az igazságtalanságoknak, hiszen idővel őt is bedarálja az erőszakgépezet. A hasonló jelenségeket és a széles nyilvánosság számára kevéssé ismerős sorsokat, például Szűcs Ernő ezredesnek és Princz Gyulának, a Szűcsöt később agyonverők vezetőjének pályafutását mutatja be a film, valamint azt, hogy hogyan váltak az ÁVH részévé. Az alkotók az újrajátszás módszerével az eredeti színterekbe – úgymint az ÁVH által kisajátított büntetés-végrehajtási intézet, a váci börtön vagy az Andrássy út – helyezik a történetet, kínosan ügyelve arra, hogy a legapróbb részletek is megfeleljenek a kornak. Egyebek mellett a szervezet által használt, harmincas évekbeli Packard, a Molotov tehergépjármű köszön majd vissza a moziban, de Rákosi autója, a Chevrolet Blair is megjelenik a filmben – tudtuk meg Kenyeres Tamás járműszakértőtől. „Az autók rendszámtáblája nem utánzat, hanem kecskeméti múzeumtól szerzett eredeti darabok lesznek” – tette hozzá. A fennmaradt fényképek alapján az eredeti szereplőkre leginkább hasonlító színészeket keresték, így esett a választás Haumann Petrára, a film főszereplőjére. A művésznő – egyebek mellett – a szerepet érintő társadalmi elvárást hangsúlyozta. „Még be nem gyógyult, a családok emlékeiben elevenen élő sérelmekkel foglalkozik a film, olyan időszakkal, amelyre nem lehet érzelem nélkül gondolni. Az általam életre keltett századosnő karaktere különösen izgalmas, hiszen egy olyan rendszer teszi tönkre, amelyben mélyen hitt, és amelynek működésében aktív szerepet vállalt” – vélekedett a színésznő. Keserű Sándor hangsúlyozta, a film végső soron arra mutat rá, hogy ötvenhat nem felülről szervezett forradalom volt, hanem a diktatúrában elnyomott társadalmi elégedetlenség szülte. „A múltidézés nemcsak az áldozatoknak állít emléket, de az elkövetőkre nézve kellemetlen igazságokra is rámutat majd” – tette hozzá. (MH)

MI VAN AZ ÁVÓSMOSDATÁS HÁTTERÉBEN?
Megint egy ócska zsidó trükköt kell lelepleznünk. Mi van a háttérben? Az, hogy a zsidókommunista gyilkosok, az ávós vezérek és leszármazottaik elérkezettnek látták az időt arra, hogy saját mocskukat, saját piszkukat, vértől csöpögő kezüket lemossák. Oly módon, hogy  a 45 éves ÁVO-s terrort, amelynek zsidók voltak a főszereplői, most néhány gazember bűnbakra akarják rákenni. Azt a hamis látszatot keltve a mai elbutított, történelmi tudatlanságban szenvedő közvéleménynek, mintha a véres kommunista-ávós korszaknak semmi köze nem lenne a zsidósághoz, azokat a tömeggyilkosságokat csupán egy-két hóhér csinálta. Ami persze nem igaz, mert:

A ZSIDÓSÁG KOLLEKTÍVEN
 IRTOTTA A MAGYARSÁGOT


Ahogy ezt a múltban is tették, ugyanezt teszik ma is, csak ma jogi és más eszközökkel. Ez van az ilyen sötét propagandafilmek mögött. Ki a fenét érdekel az, hogy az egyik ávós-zsidó a másikat börtönbe csukatta? Arról viszont hallgattnak, hogy az összes ávószsidó 1957-től kezdve újra magas állami állásokat kapott, igen nagy fizetésekkel. Kádár Csermanek így hálálta meg nekik 56-os szereplésüket, a magyarok gyilkolásáért. Kép: A zsidó ávós Farkas Vladimir, a újabb 600 ezer Ft-os nyugdíjas, a szadista hóhér, aki Biszkuhoz hasonlóan megúszta a felelősségre vonást.

AUGUSZTUS 11 – MORALES A KORRUPCIÓ ELLEN



KIMÉLETLENÜL ÜLDÖZIK


A KORRUPT BŰNÖZŐKET


Bolivia papírt kénytelen importálni és az a cég, amelyik ezzel foglalkozik korrupciós bűnözőkkel van tele, akik a neoliberális módon csak csalásban tudnak gondolkodni. Mivel ez kitudódott, ezért Evo Morales elnök kedden követelte intenzív társadalmi ellenőrzését ennek az ügynek. Az elnök óva intette a "fosztogatókat", hogy a határokon a kisszerű korrupciós csalásokat kövessnek el, különféle eszközökkel. Az államfő sürgette, hogy ki kell mondani újra a megálljt, a korrupció ellen. (ABI alapján és kép)
BEZZEG MAGYARORSZÁGON Itt a korrupció a terrorista állam létszükséglete és szilárd alapja. Ez biztosítja a bűnbandák, a hatóságok és jogszolgáltatók közös összefonódását, ezért a csalás, a rablás és az állam fosztogatása olajozott működik, ahogy egy liberális mocsokráciában ez elvárható.


PUSZTULJANAK A MAGYARGYILKOS NARANCSBŰNÖZŐK!

AUGUSZTUS 11 - AZ INDIÁNOK ÍGY GONDOLJÁK


A DEMOKRÁCIA ALAPJA A TÁRSADALMI IGAZSÁGOSSÁG


A latin-amerikai egységesülés elsődleges fontosságú, mivel Bolívia és Ecuador kormányai megállapodtak egy csomó különböző témában. Nemcsak a kulturális kapcsolatokban, hanem az erőik egyesítésében, ahol az új alkotmány a társadalmi igazságosságon alapszik, mindkét országban. (Ezeket a két ország diplomatái fogalmazták meg. ABI alapján)


CIONGLOBALISTA MAGYARORSZÁGON

Itt a narancsfejű bűnbanda úgy gondolja, hogy az ő demokráciájuk alapja a nemzetközi zsidóérdekek maradéktalan kiszolgálása és az őshonos magyar nemzet letiprása és üldözése. Kép: a boliviai elnök népviseletben gyakran mutatkozik, ellentétben a hazai bűnvezetőkkel, akik azt a szót, hogy magyar népviselet, nem is ismerik

2010. augusztus 10., kedd

AUGUSZTUS 11 – BŰNÖZŐ BÍRÓSÁGOK-ÜGYÉSZSÉGEK


BUDAHÁZY MARAD A RÁCSOK MÖGÖTT


A Fővárosi Bíróság bő két hónappal, október 19-ig meghosszabbította Budaházy György előzetes letartóztatását. Az előzetes letartóztatást meghosszabbító döntés indoklása szerint a Budaházy György terhére rótt, bűnszervezet vezetőjeként elkövetett bűncselekmények egy része önmagában is kiemelkedően súlyos büntetési tétellel fenyegetett. A várható büntetés nagyságának jelentős volta megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, így feltehető, hogy az eljárási cselekményeknél való jelenléte csak a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartásával biztosítható. A Központi Nyomozó Főügyészség Budaházy Györgyöt terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal visszaéléssel, emberölés előkészületével és aljas indokból elkövetett súlyos testi sértéssel gyanúsítja. A nyomozóhatóság szerint Budaházy György a cselekményeket bűnszervezetben, annak vezetőjeként követte el. (MTI)


FOLYTATJÁK

A KOMMUNISTA GYAKORLATOT


Miközben demokráciáról, jogállamról, nemzeti együttműködésről prédikál a cionhatalom, aközben a legnagyobb jogsértéseket követik el. Most látszik igazán, hogy


A JOGÁLLAM BŰNÖZŐ INTÉZMÉNYEI KIFEJEZETTEN A BŰNÖZŐKET TÁMOGATJÁK ÉS AZOKAT BÜNTETIK AKIK EZT SZÓVÁ TESZIK.


Most látszik igazán, hogy az ombudsmani intézmény egy pénzrabló sóhivatal, a jogvédő szervezetek is a fejüket a homokba dugják. Az egész mocskos zsidósajtó kussol, amikor a magyarok elleni erőszak tombol. De nem keseredünk el és nem felejtünk. Mindazok, akik magyarellenes bűnözéseket elkövették, név szerint számon lesznek tartva. Nézzük meg a mocskos fenti szöveget, amelynek minden szava hazugság és csak arra szolgál, hogy a közvéleményt félrevezessék.


1 – Budaházy sosem volt bűnszervezet vezetője.


2 – Semmilyen bűncselekményt nem követett el.


3 – Ugyan hová szökne Budaházy? Ő soha nem szökne külföldre, mint a kommunista és fideszes bűnözők, akiket ma sem fogtak el és ügyüket elfelejtették.


4 – Legszigorúbb kényszerintézkedés? Ezt azok a bírók és ügyészek fogják kapni, akik a cionhatalom szolgálatában álltak.


5 – Semmiféle terrorcselekmény nem volt, semmiféle robbanóanyag nem volt, semmiféle emberölési kisérlet nem volt, hiszen ilyen bizonyítékokat nem találtak.


Az egész cionista jogszolgáltatás levizsgázott ezzel az üggyel, s bebizonyították, hogy


Magyarországon terrorista,


cionista rendőrállam van


, amely a pártoktól kapja az utasításokat. Akárcsak a kommunista pártállam idején. Az ügy súlyosságát külön tetézi, hogy az új köztársasági elnök is hallgat az ügyben. Félreértések elkerülése végett leszögezzük, hogy Budaházy nemcsak szabadságharcos, nemcsak jelkép, hanem a megbilincselt, megszállt magyar nemzetet is jelképezi. Az ellene elkövetett bűnök nem lesznek válasz nélkül hagyva, az biztos. Ezt üzenjük a Haveri Kutyáknak és a Kétfarkú Zsidókutyáknak. Kell-e ennél jobb bizonyíték a BŰNÖZŐ BÍRÓSÁGOKRA ÉS ÜGYÉSZSÉGEKRE, mint a Kétfarkú zsidópárt bírósági bejegyzése. Ugyanis ilyen tartalmú pártot maga a törvény is tilt, hogy bejegyezzék, de ezek mégis megtették, provokációs szándékkal. Ha a bíróság bejegyez egy ilyen provokációs pártot, akkor az ügyészség ezt még megszüntetheti, a törvény alapján, de most az ügyészség is a bűnpártot engedte. Senki se higgye azt, hogy ez a provokációs párt pusztán egy elszigetelt jelenség, valami aprócska trükk. Szó sincs erről. Az egész államgépezet támogatása áll emögött a hatalmas provokáció mögött, amivel azt üzenik a magyar társadalomnak, hogy bűnöző-provokációs párt működése is megengedett. Jogorvoslatnak, fellebbezésnek helye nincs. Az sem véletlen, hogy a szennyes cionrádió reklámozta a legjobban a Kétfarkú bűnözőket. El lehet képzelni, hogy milyen lehet Szeged közélete, ha ez a bűnpárt évek óta ott garázdálkodhat és mocskolhat az utcákon. Természetesen a kétfarkú pártelnök azonnal megkapta a tévészereplést is. Kép: a kétfarkú pártelnök a zsidó tévék és lapok kedvence

AUGUSZTUS 10 – DISZNÓVÍRUS DISZNÓSÁGAI TOVÁBB TARTANAK


MIKOR VONJÁK FELELŐSSÉGRE

A HAZAI HAZUDOZÓKAT?

WHO tisztviselők kijelentették, hogy vége a H1N1 influenzajárványnak, annak ellenére, hogy a vírus még mindig forgalomban van, sok részében a világnak. Legfrissebb adatok feltárták azt, hogy H1N1 vírus több mint 200 országban terjedt el és legalább 11.516 személy halt meg emiatt a világon. (presstv alapján)



MEG KELL BÜNTETNI A HAZAI BŰNÖZŐKET


Na, most mit csinálnak a milliós nagyságrendű oltóanyagokkal? Amelyeknek csak 1-2 hónap a szavatossági ideje..Már nem mernek tovább hazudozni? Fogadjuk el, hogy igaz a WHO haláleseti jelentése, akkor ez annyit jelent, hogy átlagosan egy országban 57-en haltak meg. Ami hatalmas disznóság és éppen azt bizonyítja, hogy ennél még a hagyományos influenza is sokkal több halálos áldozatokat szokott szedni. Tehát ez

a disznóvírus hisztéria egy VILÁGCSALÁS volt, rideg üzleti érdek miatt,


de erről hallgat a WHO. Most lenne itt az ideje a hazai uszítókat megbüntetni rémhírterjesztésért és egyéb tömeghisztéria miatt. Hol van most Dr. Czeizel, aki a terhes anyákat akarta kötelezően beoltatni....hagy pusztuljanak el a magyar anyák. Hol van a nagypofájú tiszti főorvos, aki 4 millió oltóanyagot rendelt és azt mondta, hogy 4 millió magyart be kell oltani. Jellemző, hogy a Fidesz illetékesei hallgatnak a bűnözők felelősségre vonásáról.



Kép szövege: Technikailag dísznóinfluenzáról van szó, de a H1N1-et rövidebb kimondani...




AUGUSZTUS 10 – ZSIDÓ BUNKÓCSKA AZ MTV-BEN



MEDDIG TŰRIK MEG A

VÖRÖS BUNKÓCSKÁKAT A KÉPERNYŐKÖN?


Ezt meg kell nézni! A szennyadóba meghívták új könyvük kapcsán a neves teológust és agykutatót. Csak nézni kell a szemeit a tudósnak, ahogy hallgatta vörös bunkócska makogásait, amikor azzal dicsekedett, hogy neki semmiért sem kellett megdolgoznia, minden az ölébe hullott. Azt nem árulta el a bunkócska, hogy szülei sztalinista vérkommunisták voltak, ő is ez alapon kerülhetett a rádióba és tévébe. Ezúttal valóban magyar könyvet reklámoztak és nem zsidó szemetet. Kép: a vörös bunkócska

http://videotar.mtv.hu/Cimkek/b/o/bolberitz_pal.aspx

- - -

AUGUSZTUS 10 – IRÁNT NEM LEHET MEGFÉLEMLÍTENI

IRÁNI VÁLASZOK A CIONISTÁKNAK

Az iráni iszlám forradalom vezető külpolitikai tanácsadója, Velayati (képen) azt mondta, hogy Irán nem fog engedni az amerikai fenyegetéseknek és nem adja fel a saját elveit. Ezt mondta Ali Akbar Velayati egy sajtótájékoztatón az iráni nagykövetségen, a szíriai fővárosban, Damaszkuszban, hétfőn . Ezen a héten Velayati volt már a libanoni fővárosban Beirutban is, ahol találkozott Michel Sleiman elnökkel és a Hezbollah főtitkárával, Seyyed Hassan Nasrallah-al.


Az iráni külügyminisztérium szóvivője, Ramin Mehmanparast (képen) heti sajtótájékoztatóján kedden azt mondta, hogya Izrael megtámadja Iránt, akkor a térség országait is fegyverbe fogja szólítani. (presstv részlet és kép)

AUGUSZTUS 10 – FELTÜNŐEN HIÁNYOS A ZSIDÓK LISTÁJA

Kép: metapedia


A ZSIDÓ SZEREPLŐK ÉS


VEZETŐK LISTÁJA NAGYON HIÁNYOS
"Pattant a ránk szorított bilincs, amikor utcára lépett a sok Nevenincs. A sokat emlegetett Nép. Aki látta, felejthetetlen a kép: ahogy ott vonult, ahogy a Veres Csillag az utcára hullt."

A Metapédia köztudottan zsidó szerkesztésű oldal, akik a zsidó szokások szerint rejtőzködve maradnak (Likud Viktor kormányának sajtó-törvénye színvallásra készteti őket?) és csak ízelítőt adtak a főbb szereplőkből.
http://hu.metapedia.org/wiki/Zsidók_a_magyar_közéletben#B


Az összes parlamenti képviselők hiányoznak, egy-kétkivételt betettek, hátha így elhiszik.

A mű-vészek, nyű-vészek 99 %-a hiányzik a listából.


A zsidó szektaegyházak vezetői mind ki vannak hagyva!


A zsidó bankárok mind kihagyva,


A zsidó cégek mind kihagyva,


A zsidó MTA tagok mind kihagyva,


A zsidó újságírók mind kihagyva,


A zsidó alapítványok mind kihagyva,


A zsidó bírók, ügyészek, jogászok, ügyvédek mind kihagyva. (1 hozzászólás)



TOVÁBBÁ EZEKET HAGYTÁK KI
Kihagyták a zsidó szakszervezeti vezetőket, a zsidó alapítványok vezetőit és tagjait, akik „közhasznúnak” hazudják magukat és hatalmas állami pénzeket markolnak fel, kihagyták az összes tévés és rádiós zsidó szerkesztőket és műsorvezetőket, kihagyták a vidéki zsidó önkormányzati képviselőket, kihagyták a vidéki és fővárosi állami intézmények zsidó vezetőit és munkatársait, kihagyták a zsidó tanárok és iskolavezetők listáját, kihagyták azokat az egyesületeket és „karitatív” szervezeteket, ahol zsidók a vezetők és munkatársak. Kihagyták a minisztériumi zsidókat, pedig ott aztán hemzsegnek, hiszen ott nagy pénzelosztások folynak. Kihagyták a zsidó könykiadó és könyvterjesztő cégeket. Kihagyták a filmgyártás és forgalmazás zsidó szereplőit. Kihagyták a kereskedelmi kamarák és cégek zsidó vezetőit. Kihagyták azokat a szervezeteket, ahol zsidók foglalkoznak a pályázati pénzekkel. Kihagyták az egészségügyben, a könyvtáraknál és más fontos intézményeknél lévő kártevőket. Most csupán ennyi hiányosság, a teljesség igénye nélkül. Fontos figyelmeztetés! Senki se keressen zsidókat, a kőbányákban, a fizikai munkakörökben, a veszélyes, 3 műszakos fizikai munkahelyeken és még hosszasan sorolhatnánk azokat a helyeket, ahol zsidókat még nagyítóval sem találni.

AUGUSZTUS 10 – A LEGNAGYOBB BŰNÖZŐKET FUTNI HAGYJÁK


Nincs tárgyi bizonyíték Budaházy ellen

A bíróság és az ügyészség pletyka-szinten működik, lefizetett hamis tanúkkal. Az itéleteknek semmi köze nincs a TÉNYEKHEZ, egyetlen állításuk sem helytálló. Azt a kifejezést, hogy "alapos és körültekintően kell eljárni minden esetben", számukra teljesen ismeretlen követelmény, mivel ezek mind szakmailag alkalmatlanok, az igazságot és az erkölcsöt mégcsak hírből sem ismerik. Arról nem is beszélve, hogy Magyarországon (Kárpáthazában) a mai napig érvényes és hatályos Szent Korona Törvényt 65 éve megszegik és az idegen származású bűnözők magán takonytákolmányát alkalmazzák, ami kimeríti a HAZAÁRULÁS minősített bűncselekményét. De kimeríti a hivatali munkakörrel való bűncselekményt is, tehát halmazati bűncselekményt követnek el, 1945-től kezdve egészen a mai napig. Ezek ellen a korrupt, hazaárulók ellen a narancslöttyös 2/3-os orr-mány nem indított azonnal vádemelést, csupán azokat támadják, akik a hazaárulókat nevén merik nevezni. Az ilyen erkölcsi züllöttséggel teljes bukásra van ítélve a narancsos lötty, ami eleve rohadtan kezdte meg működését. (1hozzászólás)

Várjuk, hogy az emberi jogokra kifejezetten kényes jogvédők mikor fognak tüntetni a köztársasági elnök hivata előtt, hogy tűrhetetlen az, hogy a Kádár-rendszer bukása után húsz évvel még mindig politikai foglyokat tartanak börtönben, pusztán a nemzeti nézeteik miatt.

AUGUSZTUS 10 - RITKA JÓ TÖRTÉNELMI KÉPEK


Kép:diák pilóták

Kép: repülőgépgyárakban sok nőt alkalmaztak, egy bombázó belsejét szereli
Kép: egy munkásszállás



AMERIKA A 40-ES ÉVEK ELEJÉN
Több tucat, eddig nem ismert színes fotót találtak meg Amerikában, amelyek rendkívül érdekesek, mivel a korabeli vidéki viszonyokat hűen ábrázolják, sokszor művészi fotókon. Nemcsak a farmokon, hanem városi, ipari környezetben is készültek a képek, amelyeket úgy magyaráztak, hogy akkor még a gazdasági válság tartott. Az egészben főleg az igen jó minőségű színesfotó technika a figyelemre méltó. Csak ízelítőnek pár kép.

AUGUSZTUS 10 – ÉRDEKES FEJLEMÉNY CHILÉBEN

CHILÉBEN SZORGALMAZZÁK HOGY KAPJON TENGERI KIJÁRATOT BOLIVIA

A Nemzetközi Kapcsolatok Progresszív Párt Chile -i vezetője , Cristian Jamett hétfőn felszólította hazája elnökét, Sebastian Pinerat , hogy indítson vitát és oldja meg a problémát, Bolivia tengeri kijáratának ügyében. Azt akarjuk, hogy párbeszéd alakuljon ki a társadalomban hazánkban és különösen abban tengeri régióban amiről szó van, Arica és Parinacota térségben, hogy hogyan lehet fejleszteni a kétoldalú kapcsolatokat a mi testvéri Bolíviai Köztársaságunkkal – érvelt az elnök. Bejelentette, hogy támogatja a népszavazást arról, hogy megoldják azt, hogy Bolivia tengerparttal rendelkezzen az Andokban, az Amazonnál. Chile és Bolívia megszakította a diplomáciai kapcsolatokat 1978-ban, miután nem sikerült tárgyalásokkal megoldani Bolívia tengeri kijáratát a Csendes-óceánon. Ezért kártérítést kért Chilétől, mivel elvesztette a háborút Chilevel, a múlt század végén. Jamett hozzátette, hogy a Haladó Párt által vezetett egykori elnökjelölt Marco Enriquez - Ominami, aki a harmadik helyen végzett a legutóbbi választásokon Chilében, meg van győződve arról, hogy " ha az emberek a nagyobb beleszólást kapnak" ebben az ügyben az hasznos lehet. A felperes szerint "a legrosszabb megoldás az, ha elrabolják a tárgyat és eltérítik a vitát ". Így mindkét nemzetnek előrelépést jelentene ez a megoldás, a lezáratlan kérdésekben. Bolívia és Chile között különleges kapcsolatok vannak, ezek javultak az elmúlt években, akár a partnerségben is. Az úgynevezett problémákat kölcsönös bizalom alapján kell megoldani. (ABI alapján és kép) MEGJEGYZÉS

Ez egy nemvárt érdekes fordulat a korábbi merev chilei állásponttal szemben, hiszen most egy jelentős chilei párt szorgalmazza ezt az ügyet. Ezek után a chilei elnöknek lépni kell majd valamit. Egészen biztosan üzleti, kereskedelmi megfontolások is állhatnak a háttérben, ami mindkét országnak jó lenne. Várjuk a további fejleményeket.

2010. augusztus 9., hétfő

AUGUSZTUS 9 – NEM TITOK A SZÁRMAZÁS

ÍGY NÉZ KI EGY SZÉKELY?

„ BEINDULT AZ ETNO-BIZNISZ ”


A címet a cionrádió mai műsorából vettük. Arról keseregtek, hogy a hazai „kisebbségek” hamis származási adatokat mondanak be, mert ezzel hatalmas állami pénzekhez lehet jutni. A jelenleg hatályos törvények szerint mindenki annak vallja magát származásilag, aminek akarja. Ez persze teljességgel tarthatatlan nézet és álláspont. A róka nem vallhatja magát csibének és a kígyó sem vallhatja magát báránynak. Itt évente milliárdos állami pénzeket osztogatnak, kétmarokkal. Ezért van az, hogy népszámláláskor (2011-ben lesz) ezek az üzletelő idegenek nem vallják magukat annak amik, mert akkor kiderülne a pontos létszámuk és akkor nem lehetne csalni és milliókat az államtól kicsikarni, ilyen-olyan ürügyekkel. Persze ehhez a keretet a bűnpártok adták meg, akik egy tucat idegen népséget nem vettek föl a törvénybe, miközben ezek százezrével élősködnek és bűnöznek nálunk, mint pl. kínaiak, arabok, ázsiaiak, afrikaiak, stb. Ezek a felsoroltak és a zsidók, nem szerepelnek a kisebbségi törvényben (1993), amelyet eszük ágában sincs megváltoztatni. Próbáljon csak valaki KÖZÉRDEKŰ ADATOT (alkotmány biztosítja) kérni a helyi és országos hivataloktól. Nem adnak ki semmilyen adatot az idegenekről, akik nem magyarok. Így aztán a legfőbb „közjogi méltóságok” is magyarnak hazudják magukat. Pedig nem azok. Ez éppen olyan kérdés, mint amikor Tamás Gáspár Miklós (Gazsi, TGM, képen), a filozófia doktora (MTA) „székelynek” mondta magát, amikor átjött Romániából, ahol kommunistazsidó szüleivel élt. A példákat a végtelenségig sorolhatnánk, hogy kik azok a neves alakok, akik nem magyarok, de ezzel üzletelnek. Az, hogy valaki idegenként nálunk él azzal semmi baj nem lenne, de csak elméletileg. Csakhogy a gyakorlatban ezek a magyar életpoziciókat minden terülten maguknak könyökölték ki. Nem érdemeik, hanem poltikai kapcsolataik alapján. Magyarul: a magyarokat mindenhonnan erőszakosan kitúrták és csak a zsidóbérenceket és idegenbérenceket tűrik meg. Ez meg is látszik a vezető helyeken és beosztásoknál. Csupán arról van szó, hogy nem magyarok vannak a vezető, irányító helyeken, hanem a törpe, idegen kisebbség. Ez persze társadalmi feszültséget gerjeszt, mert mindenütt az idegen pofák bukkanak elénk, bárhová nézünk. Elég csak a tévékből tájékozódni, hogy kik kerülhetnek oda megszólalni és szerepelni. Ők szónokolnak, ők mondják meg a magyaroknak, hogy miről mit gondoljunk. Amíg a személyi okmányokba nem kerül be a származás, mint legalapvetőbb azonossági jellemző adat, addig is csak csalások és piszkos üzletelések lesznek a származással is.


KURUCINFÓÉKNÁL JOBBAN TENNÉK, HA ELŐBB

SAJÁT SZÁRMAZÁSUKAT VALLANÁK BE

A Kuruc.info szerint Sólyom László és Mádl Ferenc volt köztársasági elnökök, valamint Schmitt Pál újdonsült köztársasági elnök részben német származásúak. Göncz Árpád származását nem firtatták, hisz a kazár rasszjelleg egyértelmű. A Kuruc kuruckodik megint, mert elfelejtette felvetni, hogy az érintettek másik részbeni rokonsága hová tartozik? Ha valakinek a dédszülei Németországból származnak, az nem jelenti automatikusan azt, hogy németek. Érdekes, hogy szinte lehetetlen a magyarországi politikusok rokonságát felgöngyölíteni, legalább a nagyszülőkig. Úgy mozognak ezek a politikusok közöttünk, mint a fantomok. Hol itt, hol ott jelennek meg és az áldott nép szinte semmit sem tud róluk, ill. csak azt a hiányos részt, amit közread a hírközlés. Rákérdezni pedig felesleges, mert jól eldugtak minden adatot. Tehát ami biztos, hogy marad a kazár vérvonal. (1hozzászólás)
A zsidó Kuruc.info - magyarul mondva - pofátlanul és zsidó módon hazudik. Schmitt Pál az első magyar származású elnök, ez piszkálja a csőrüket és ezért indítottak az elnök ellen mocskos rágalomkampányt. Természetesen Schmitt a Fidesz miatt került ilyen magas posztra, de ez mit sem von le abból, hogy a származása magyar és reméljük azt, hogy a magyar érdekek mentén fog megnyilvánulni és működni. Ha nem eszerint cselekszik, szólni fogunk, de a magyar származása az vitathatatlan. Ennyi beszédhibás, ferdepofájú, csúszómászó zsidó gazember elnök után, ez igazán felüdülés nekünk. Ez nem tetszik a zsidókurucnak.

AUGUSZTUS 9 – ÚJABB BÁBA AZ ALKOTMÁNYRÓL

Akit érdekelnek a mai jogi bűnözők sötét mesterkedései, azok számára Pokol Béla fölvet néhány ilyen példát, de nem mondja meg, hogy minden jogi bűnöző a zsidó érdekek jegyében működik. Pokol Béla jól megtanult ravaszul fogalmazni, úgy beszél hogy mond is valamit, meg nem is, de főleg az a baj, hogy a lényegi dolgokat nem mondja ki, csak kerülgeti a témát, mint macska a forró kását. Másodszor írjuk le. Mielőtt összetákolják a szöveget a bábák, hatalmas ellentét fog kialakulni köztük és legalább két pártra fognak szakadni a szövegezők. Egyik csoport a tákolmányt jóváhagyja, de lesznek olyanok, akik ehhez nem adják a nevüket. Később kiderülnek a disznóságok. Másrészt az a rohammunka amit Orbán előírt nekik, egyszerűen kivitelezhetetlen. Az igazi baj akkor lesz, amikor a tervezet szövegét közzéteszik és ízekre szaggatják. A fontos részeket kékkek kiemeltük a nyilatkozatban.
A nemzeti közmorált nem lehet megkerülni Pokol Béla jogász (képen), politológus, egyetemi tanár szerint az a lényeg, hogy végre nemzeti karaktert kapjon, s így a Szent Korona-tanra is támaszkodjon a leendő alaptörvény. – Igazából ma sem dőlt el még, hogy mi is legyen a magyar alkotmány: csupán egy törvény a minősített törvények közül, vagy pedig kiemelt, a magyar törvényrendszer csúcsán álló jogforrás…
– Egyértelmű, hogy kiemelt jogforrásnak kell lennie, hisz ez az egész magyar állam alapját jelenti. Persze van itt azért egy érdekes ellentmondás, mert a kiemelésből következő különleges tekintély és fontosság merevvé és rugalmatlanná teheti az alkotmányt. Márpedig ennek is élő kapcsolatban kell lenni a változó világgal. Ezért az alkotmánymódosítás lehetőségének a szokásos törvénymódosításokhoz képest szigorúbbnak kell ugyan lennie, de lehetségesnek. Érdemes lenne megfontolni, hogy a jövőben, ha az új alkotmány hatályba lép az egyszerű törvénymódosításokhoz képest az alkotmánymódosításra irányuló alkotmányozó határozatot például csak a területi képviselőtestületek delegáltjaival kiegészítve lehessen elfogadni, mondjuk megyénként két-két, illetve a főváros nyolc képviselőjével kiegészítve ilyenkor a jövőben a kétszáz fős Országgyűlést.
– Őszintén szólva az új magyar alkotmánynak a rendszerváltás idején kellett volna elkészülnie, méghozzá valahogy úgy, ahogy a francia alkotmány készült 1789-ben… Azaz mindent új alapokra helyezve.
– Egy kicsit talán erős a francia példa, mert ott az új alkotmány változtatásainak szimbolikus megerősítéseként a királyt és sok ezer arisztokratát is lefejeztek. Tény azonban, hogy teljesen új jogi alapokról indult a Francia Köztársaság, nálunk viszont az 1949. évi XX. törvényt vitte tovább a rendszerváltás. Persze több helyen is alaposan módosítva, de a mai alkotmány alapja még így is csak az egykori szovjet alaptörvény fordítása. Többek között Szabó Imre akadémikus ültette át magyarra. Vitán felül áll, hogy itt egy valódi új alkotmányra van szükség.
– Miért maradt el a sokat emlegetett alkotmányozó nemzetgyűlés a rendszerváltás idején?
– Az akkori politikai konfliktusok s az ezekből születő alkuk miatt. Nekem mindig Antall József kissé hamis szavai jutnak eszembe: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!” Az alkotmány közjogi konstruk­ciója ugyanis az országgyűlési kormánytöbbségnek főhatalmat adott, és ennek révén Antall József miniszterelnöknek megvolt a forradalomhoz szükséges ereje. Csakhogy ő Sólyom László alkotmánybírósági elnökre és az Alkotmánybíróságnak a kormánytöbbség hatalmát csökkentő határozataira támaszkodva nem kívánta a nemzeti konzervatív erők követeléseit teljesíteni. Sólyom Lászlónak pedig Halmai Gábor, Majtényi László és elvbarátaik voltak a tanácsadói, és ezzel már át is perdültünk arra a liberális oldalra, amely ma is éppen attól fél, hogy nemzeti-konzervatív karaktert kap az új magyar alkotmány. Nekik tehát jó lenne az 1949 évi XX. törvény napjainkban élő, liberális adaptációja is.
– Így is működik az ország, általában ez a liberális oldal érve a régi alaptörvény mellett, noha a mai magyar alkotmány például elfelejtette lezárni és elítélni a kommunizmus korszakát. A lengyelek nem voltak ilyen hanyagok…
– Sok gond van a mai alkotmánnyal, s nemcsak azokkal a passzusokkal, amelyeket tulajdonképpen Visinszkijéktől örököltünk, hanem az 1989-es módosításokkal is. Rendben van, megteremtették az Alkotmánybíróságot. Csakhogy túl nagy szerepet és túlságosan is kiterjedt jogkört kapott a testület. Azt mondták az Alkotmánybíróság őrködik majd a magyar demokrácia, illetve az Országgyűlés törvényalkotó munkája felett, ám a testület határozataival alapvetően átépítette az alkotmányban előírt közjogi rendszert. És tudni lehetett, hogy ilyen veszély fenyeget, mert a nyugati világban réges régóta megvoltak már az ezzel kapcsolatos nemzetközi tapasztalatok, csak itthon nem volt erről információ. Az 1970-es években például nagyon sok kritika érte a nyugati sajtóban az alkotmánybíróságokat túlterjeszkedésük és az ennek következtében kialakuló túlhatalmuk miatt. Az 1989-es tudatlanságunk miatt pedig magyar Alkotmánybíróság rendelkezik ma a legkiterjedtebb jogkörrel és a legnagyobb erővel a világ alkotmánybíróságai közül. Nemzetközi konferenciákon csemegét jelent ennek a taglalása, s mindezt az egész nemzetközi szakma tudja és evidenciaként kezeli.
– Mi legyen a jövőben az Alkotmánybíróság eddigi határozataival? Elvégre ezek egy régi, nemsokára hatályon kívül kerülő alkotmány jegyében születtek…
– Egyik megoldásként felvetődött a szakmai vitákban, hogy meg kell tiltani majd az új alkotmányszövegben az ezekre való hivatkozást, de ez talán túl radikális megoldásnak számítana. Szerintem elég lenne előírni, hogy egy meghatározott időn belül az alkotmánybíráknak át kell vizsgálni ezt a döntési anyagot, és csak azokat kell megsemmisíteni, amelyek valóban nem férnek össze az új alkotmánnyal.
– És mi legyen a rendes bíróságokkal, a bírói hatalom ügyével?
– Ott is új felfogásra lenne szükség. Ma a magyar bírói kar mint különálló korporáció tevékenykedik. Olaszországban már régóta tapasztalhatók ennek a következményei. Ott 1959-ben lett független a bírói kar. Egyszer csak azt vette észre azonban az olasz társadalom, hogy teljesen átpolitizálódtak a bírák, vannak jobboldali, vannak baloldali bírók, pontosabban vannak szocialista vagy éppen kereszténydemokrata bírói csoportok és tömörülések, akik attól sem riadnak vissza, hogy konkrét politikai kérdésekben utcai tüntetéseket szervezzenek. Ide akarunk eljutni?! Nálunk csak 1997-ben választották le teljesen a bírókat és a bíróságokat, de már mutatkoznak a belső megosztottság, és az ellenérdekű szerveződések első jelei. Cserni bíró például a balliberális média támogatása mellett már egy külön bírói egyesületet szervezett, és liberális alapvetésű követelést írt alá másokkal együtt az Élet és Irodalom című lapban. Semmilyen következménye sem lett ennek, sőt tudni más bírákról is, akik ebbe az irányba közelednek.
– Mi az, amelynek feltétlenül benne kellene lennie az új magyar alkotmányban?
– Nagyon fontosnak tartom, hogy szerepeljen benne a nemzeti köz­morál mint alkotmányértelmezési elv. Ez olyan tényező, amely a törvényalkotásban, de a törvények alkalmazásában is meghatározó szerepet játszik. Ezen a ponton is él egy erős liberális félelem, történetesen, ha ilyen fontossá válik a közmorál ügye, akkor mi lesz például a homoszexuálisok teljes jogi felszabadításával?
– A homoszexuálisok problémája helyett sokkal fontosabb ennek a tárdalomnak például a szólás- és véleményszabadság ügyének elrendezése…
– Ez benne van a jelenlegi alkotmányban is, de csak egyetlen mondatban. Az efféle vitákban aztán mindig az AB mondja ki a döntő szót, amely eddig inkább szélesítő irányba ment ebben a kérdésben, de ha pél­dául a liberálisok nyernek teret a testületben, akkor a náluk felerősödő tiltó és szűkítő felfogás érvényesülhet a jövőben. A jelenleginél részletesebben, konkrétabban kellene kifejteni a szólás- és véleményszabadság alkotmányi rögzítését. Egyébként ebből is látszik, hogy általában is nagy szükség lenne az új alaptörvényben egy alkotmányértelmezési blokkra. Ma nincs ilyen.
– A társadalom nagy része nemcsak egyetértene, de szinte követeli is, hogy szerepeljen a leendő alkotmányban a magyar föld védelme. Spirituális és fizikai értelemben való védelme is. Születhet egy ilyen passzus?
– Ez kényes kérdés, még ha az ember egyet is ért a hazai termőföld maximális védelmével. Magyarország ugyanis az EU tagja, s az egész alkotmányozási munkában figyelembe kell venniük a szakembereknek a Brüsszellel aláírt magyar szerződés pontjait, illetve az EU érvényes előírá­sait, diktátumait. Sajnos már késő arra gondolni, mennyire rossz szerződést kötött annak idején a Medgyessy kormány Koppenhágában, a magyar alkotmánynak összhangban kell lennie ezzel a szerződéssel. Ez persze nem jelenti azt, hogy eleve vessük el a termőföld védelmének kérdését, de meg kell keresni annak a legmegfelelőbb módját, mely egyezik az EU-normákkal.
– Az azért furcsa, hogy nekünk mindent egyeztetnünk kell, más EU-országok pedig szinte teljesen szabad kezet kapnak. Itt van a francia elnök, Nicolas Sárközy intézkedése, aki felszámolja országában a román és bolgár cigánytáborokat, mint a bűnözés melegágyait, s kiutasítja azokat a romákat, más idegenekkel együtt, akik bűncselekményt követnek el. Ha a magyarok ilyet tennének, ezer szankcióval sújtanának bennünket, s mindjárt a legnagyobb nácik lennénk a világon… Sárközynek viszont egy hivatalos állásfoglalásban is zöld fényt mutatott az EU.
– Erre nem lehet mit mondani, ez Brüsszel ismert kettős mércéje. Érzékelhető, hogy például a csehekkel és a magyarokkal szemben szívesen rántják elő az unió és a globális uralom erői az úgynevezett cigány kártyát, de Franciaország nagy és erős EU alapító állam, ennek megfelelően kezelik. Nagyjából ugyanez volt a helyzet korábban, Olaszországgal kapcsolatosan, amikor ott megkezdték a roma bevándorlók szigorú nyilvántartását.
- Hány olyan új elem lenne a születendő alkotmányban, amely nincs benne a maiban?
– Nem hiszem, hogy öt vagy hat ilyen elemnél többről lenne szó. Ami igazán fontos, az az új alkotmány szellemisége, nemzeti karaktere s a nemzeti közmorálhoz való kötöttsége lesz.
Nemrég itt járt Budapesten Bernie Ecclestone, a Forma–1 legfőbb guruja, s egy elég szemtelen tréfával reagált, amikor Schmitt Pál megmutatta neki a Szent Koronát a „száguldó cirkusz” számára rendezett parlamenti fogadáson. Nyilván nem viccelődik, ha tudja, mennyire fontos a magyaroknak a Szent Korona, amely a mi történelmi tudatunkban össze is csúszik az alkotmánnyal…
Igen, a Szent Korona nemcsak a legfőbb hatalmat testesítette meg a középkorban és az újkorban, de a magyar államiságot is. Az állam mint fogalom, nem is létezett akkor, nem is volt rá kifejezése a magyar nyelvnek. Egy szerződéskötésnél pél­dául 1381-ben a velenceiek azt kérték, hogy ne a király, hanem a Szent Korona nevében írjunk alá, mert az a következő királyainkat is kötelezi majd az egyezség betartására. A Szent Korona-tan pedig egy írásba nem foglalt, de annál erősebb szokásjog volt, amely megosztotta a hatalmat a király és a rendek között. A Szent Korona-tan mint eszme az 1800-as évek végén is fontos szerepet játszott, a magyar államiságot és a magyar területi integritást, e nép önállóságát szimbolizálta. Óriási szellemi és lelki ener­giákat mozgatott meg a haza és a függetlenség érdekében. Természetesen nem ugyanabban a korban élünk. De ha már alkotmányozás, mindenképpen támaszkodnunk kellene rá. (MH, részlet)
SEMMI SZÜKSÉG ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGRA
Pokol nem mondja ki, s most csak egy lényegi dolgot emelünk ki, hogyha a Magyar Törvény lenne visszaállítva, akkor nem lenne szükség a bűnöző Alkotmánybíróságra, ami egy zsidó találmány. Az is egy gazemberség, amit Pokol említett, hogy kell egy alkotmányértelmezési szöveg- "blokk". Pontosan ez a zsidók módszere, hogy minden jogi szöveget többértelműen fogalmaznak meg, a csalás kedvéért.

AUGUSZTUS 9 – IZRAEL A TERRORISTA ÁLLAM

A HAZAI ÉS VILÁGHÍREKBEN ELTUSSOLJÁK A PEDOFIL RABBIK BŰNÖZÉSEIT




Az izraeli rendőrség szerint elegendő bizonyíték van arra , hogy feljelentést tegyenek Rabbi Mordechai Elon (képen) ellen, aki szexuális visszaéléseket követett el a volt diákjaival. Azt mondták , hogy a kiemelkedően vallásos cionista rabbit meg kell büntetni, mert erkölcstelen cselekményeket követett el, kiskorúakkal szemben. Elon az ügyet "szörnyű vérrágalmazásnak tartja és a panaszokat alaptalannak ". Ő egy "személy, akinek a stabilitása kétséges " -jelentette a Ynetnews oldal. A vizsgálat még ez év februárjában kezdődött, miután a főügyész, Yehuda Weinsteinhez számos kifogást érkezett Elon ellen, mivel szexuális bűncselekményeket követett el a fiatal fiúk ellen, akik valójában tanácsért jöttek hozzá. A rendőrségi nyomozóknak azt mondta, hogyha ilyen lett volna, akkor beszéltek volna erről többen. A két fiú megállapodott arról, hogy tanúskodnak, hogy a rabbi szexuálisan bántalmazta őket 2005 és 2006 között, amikor fiatalkorúak voltak. Elon most 50 éves és házigazdája a népszerű TV-műsornak, a heti Tóra adásnak, amely része a megértésnek és együttműködésnek az egyházi és világi ágazatok között – számolt be erről a Jerusalem Post.

Megjegyzés: A hazai olvasó számára semmi újdonság nincs az ilyen bűnöző rabbikról szóló hírekben, mert ezek a szervkereskedelemtől kezdve, a pedofil bűnözésig szinte minden bűnözési hírben szerepelnek, főleg külföldön. Itthon csak a magyargyalázásban jeleskednek és a politikai bűnözők súgói, ötletadói. Az izraeli vezető politikusok, állami vezetők között igen sok terrorista is volt, bizonyítottan.



LELEPLEZŐDNEK


A TERRORISTA GYILKOSOK


A Hezbollah azt mondja, hogy bizonyítani tudja azt, hogy egy " viharos " nyilatkozat volt arról, hogy a volt libanoni miniszterelnököt, Rafik Haririt (képen) Izrael gyilkoltatta meg. A libanoni ellenállási mozgalom főtitkára Seyyed Hassan Nasrallah egy " átfogó "bizonyítékot mutatott be. Ezek szerint a 2005-ös gyilkosság Tel Aviv mérnöki munkája volt-, mondta a médiakapcsolatok tisztje, Ibrahim Múszávi. Ezt a palesztin Ma'an hírügynökségnek mondta szombaton. Miszerint ezek a bizonyítékok "leleplező erejű információkat " tartalmaznak. Nasrallah elmondta kedden : "Engem azzal vádolnak, hogy én egy izraeli ellenség vagyok, mert bebizonyítom, hogy kik gyilkolták meg Rafik Hariri miniszterelnököt. Én be fogom bizonyítani ezt a leleplező és érzékeny információkat, a hétfőn tartandó sajtótájékoztatón. (presstv alapján és kép)

2010. augusztus 8., vasárnap

AUGUSZTUS 8 – IRÁNI ŰRTECHNIKA






AMERIKÁT ESZI A FENE



IRÁN FEJLŐDÉSE MIATT

"Az általunk létrehozott rakéta a tervek szerint 120-140 tonnával tudna a magasba emelkedni" - pontosított az elnök. Ez nagy fejlődés ahhoz a hordozóeszközhöz képes, amelynek segítségével 2009 februárjában Föld körüli pályára állították Irán első, Omid (Remény) nevű műholdját: az a rakéta ugyanis csak 32 tonnányi terhet bírt el. "Első alkalommal csak 250 kilométeres magasságba küldtünk szatellitet, következő évben elérjük a 700, azután pedig az 1000 kilométert" - tette hozzá büszkén Ahmadinezsád. Az elnök azt is elmondta, hogy Irán öt-hat éven belül 35 ezer kilométeres keringési pályára akar állítani egy távközlési műholdat. Ebben a magasságban a geostacionárius pályára állított, nagyobb szatellitek találhatóak. A nyugati hatalmak attól félnek, hogy az iszlám köztársaság űr- és atomkutatási programja nagy hatótávolságú nukleáris fegyverek kifejlesztésére irányul. Irán szerint aggodalmuk alaptalan. (HVG, részlet) Kép: saját gyártású mini tengeralattjáróit az elnök is kipróbálta Kína után Irán az első állam amelyik saját gyártású fegyvereket és rakétatechnikát fejleszt ki.

AUGUSZTUS 8 – IRÁN NEM HÜLYÜLT MEG


IRÁNI HÍREK

Irán üzent az EU-nak, hogy nem bolondultak meg, hogy tárgyaljanak velük bármikor is, amikor szankciókat hoztak ellenük. Korábban Irán jelezte, hogy szeptemberben tárgyalna az EU-val, de ez most elmarad.- -

Irán japáni nagykövete jelezte Japánnak, hogy nehogy támogassák az ENSZ által meghozott embargót Iránnal szemben, mert ezzel csak az amerikaiak érdekeit támogatnák, miközben Iránnak Japánnal hosszú távú kapcsolatai vannak.- -


Amerika most a kirgizeknél akar egy újabb katonai bázist csinálni. Gondolják, ha Afganisztán már a veszett fejsze nyele, akkor legalább megvessék ott a lábukat.- -


Az iráni külügyminiszter kijelentette, hogy Irán teljes mértékben támogatja Libanont és Szíriát. Attól tartunk, hogy ettől a hírtől Izraelben idegrángást kapnak.- -


Mahmoud Ahmadinejad elnök ragaszkodik ahhoz, hogy az Irán elleni szankciók egy idő után arra fognak szolgálni, hogy az amerikai dollár uralma megszünik a világban . Ahmadinedzsád elnök megismételte, hogy az ellenük hozott szankcióknak semmi értelme nincs, ezek inkább azoknak az országoknak okoznak veszteséget, amelyek Iránnal eddig üzleteltek. Az iráni gazdaságban több mint 900.000.000.000 dollár működik, de ebből az import Európából csupán 24.000.000.000 dollár. Hozzátette, hogy egyáltalán nem meglepő az, ha az irániak ünnepelték ezeket a szankciókat . Ahmadinedzsád elnök azt is hangsúlyozta, hogy az iráni gazdaság virágzik és nem szenvednek olyan munkanélküliségtől mint ami Amerikában van. Majd átkozta az európai hatalmakat. hogy gyarmatosítanak, kifosztják az ásványi vagyonokat az afrikai országokban és ezt úgy állítják be mintha ez törvényes lenne. Ahmadinedzsád elnök megismételte, hogy eljön az idő amikor az Irán elleni szankciók elmúlnak, mert rájönnek ezek az országok, hogy saját maguk ellen ártottak. (presstv alapján hírek és kép)

AUGUSZTUS 8 - ZSIDÓ REPŐLŐGÉPEK KECSKEMÉTEN


AFGÁN HELYZET

Két dán katona vesztette életét Afganisztánban és három súlyosan megsebesült, amikor egy bomba levegőbe emelte a katonai járművüket. Eddig 36 dán halálos áldozata van az afganisztáni expedíciónak - közölte a dán katonai főparancsnokság. Egy másik híradás meg arról számolt be, hogy a tálibok kivégeztek hat amerikai és két német orvost az ország egyik elhagyatott vidékén.Persze minden ilyen akció egy nagy kérdőjelet hagy maga után. Ha a kilenc főből álló tekintélyes orvoscsoport az afgán kormány tudtával tevékenykedett, akkor miért nem kisérte őket egy fegyveres csoport? A külföldiek is és az afgánok tudják a legjobban, hogy milyen a biztonsági helyzet Afganisztánban. Az utóbbi időkben megszaporodtak az "eltévedt" turisták Irán bizonyos körzeteiben. Hogy izraeliek mit keresnek a "baráti" Iránban, azt nem nehéz megfejteni. Persze Magyarországon nem kell nekik eltévedni, mert a jól beidomított lakájaik tárt karokkal várják őket. (tudósítónktól)


Tegnap a tévék eldicsekedtek azzal, hogy a kecskeméti repülőnapon - előzetes meghirdetés nélkül - megjelentek az izraeli gépek is. Két amerikai gyártmányú F-16-os vadász és egy amerikai szállítógép. A fideszes államtitkárnak, aki vezette a műsort egy szava sem volt ehhez a jelenséghez. Ez csak bevezetője annak, hogy a zsidó gépek szép csöndben betelepülnek Magyarországra. Ezt a zsidó gépek főnöke be is jelentette a tévében, hogy a románia helikopter baleset nem téríti el őket attól, hogy továbbra is itt gyakorlatozzanak. Itt alatt Magyarországra is utalt.

Jó reggelt Orbán Viktor! Ezt kell érteni "nemzeti együttműködés" alatt?

AUGUSZTUS 8 - A ZSIDÓK 10 DOLLÁÉRT PISILHETNEK

Kép: Kocsis Zoltán a régi zsidóbérenc, bemutatta a zsidó Schönberg Mózes és Áron című darabját, saját feldolgozásában

CIONRÁDIÓ SZOMBATI MŰSORA


Ha szombat van, akkor a cionrádó teljes egészében zsidó témáknak adja át a helyet. Korábban ezt csak apró adagokban csinálták, újabban már teljesen erre megy ki az agymosás. A szirupos műsorban a kommunista rádió régi őskövülete arról csinált műsort, hogy Sion (cion) hegye hogyan is néz ki napjainkban. Csak a lényeget mondjuk. A helyet arab beduinok tartják kézben idegenforgalmi szempontból. Állítólag itt volt az "égő csipkebokor" és a nemlétező Mózes itt vágta földhöz a kőtáblát mérgében. Most ezen a helyen nem Mózesnek van emlékműve, hanem Szent Katalinnak egy kolostora. A műsorvezető arról panaszkodott, hogy a beduinok képesek 10 dollárt elkérni egy pisilésért az ottani vécében....

AUGUSZTUS 8 – HÉBER HŐBÖRGÉS

Kép: reméljük a heti mocsok végleg lekerült a műsorról

Terror a szigeten - Karikás ostorral várta az újságírókat a Jobbik országgyűlési képviselője


Magyarországon" címmel. Idézetek a teljesség igénye nélkül: „A zsidó a hazugság nagymestere." (...) „A zsidó a megrontás klasszikus démona." (...) „A zsidó akkor a legveszélyesebb, ha kereszténynek mondja magát." (...) „A zsidó használhatja az atombombát, de ő csak rosszra tudja használni." (...) „A zsidó médiavilág viszi bele az embereket először a tyúktolvajlásba, majd a magasabb szintű bűnözésbe." És így tovább. Az előadó szerint az első orvosi egyetem is a zsidó lobbi érdekeit szolgálta, s az orvoslásban a zsidóság arra törekedett, hogy a nyelvünk megrontása után a testünket is megrontsák. Tompó úr előadása végén a „zsidó sajtó" teljes bojkottjára szólította fel hallgatóságát, akik nagy tapssal jutalmazták az elhangzottakat. A Hetek munkatársai szerettek volna interjút készíteni az irodalomtörténésszel, de az elutasította a kérést. Így aztán azt sem tudták megkérdezni, hogy a szónok mire alapozta azon állításait, miszerint „a héberben nincs szó a szeretetre, szerelemre, tudományra, hanem csak olyan szavak léteznek, amelyek a kriminológia kategóriájába tartoznak". Gazdagodtak viszont egy új magyar műszóval: a „zsidolikus"-sal, amely a katolikusok azon fajtáját jelöli, akik tiltják az árpádsávos zászló használatát. (….) A barakkban - melynek bejárata fölött halálfej díszelgett - Zagyva képviselő úr leheveredett egy ágyra, és a kezében tartott karikás ostorral beszéd közben úgy hadonászott, hogy nem lehetett tudni: ütni fog, vagy csak gesztikulál. (hetek, részlet)


A zsidó firkászok terrort hazudnak, hogy jobban fogyjon a szennylapjuk. Nagy kár, hogy Zagyva nem csapott a pofájukba, de az ilyen cikkek után elképzelhető az is, hogy egyszer ez is meg fog történni. És akkor szaladhatnak Tel Avivba siránkozni.

2010. augusztus 7., szombat

AUGUSZTUS 7 – RÖHEJ A KÖBÖN A ZSIDÓK NYAVALYGÁSA



ÁVÓS-ZSIDÓK JAJGATNAK SZÓLÁSSZABADSÁGÉRT


Újságírókat ért fenyegetések és antiszemita kijelentések miatt kér vizsgálatot az MSZP Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztertől és Pintér Sándor belügyminisztertől. A párt szombaton az MTI-nek küldött közleményében közölte, azt várják el a sajtó- és szólásszabadság, a demokrácia védelmében, hogy haladéktalanul folytassanak vizsgálatot a Magyar Sziget fesztiválon történtekről. A párt utalt arra, hogy sajtóbeszámolók szerint a fesztiválon megfenyegették és emberi méltóságukban megalázták a Hetek című hetilap munkatársait. (…) Az újságírók beszámoltak arról is, hogy a látogatásuk idején a táborban egy olyan előadást tartottak, melynek a "zsidó médiapolitika Magyarországon" volt a címe. Közlésük szerint itt olyan idézetek hangzottak el, mint hogy "a zsidó a hazugság nagymestere", "a zsidó a megrontás klasszikus démona", a "a zsidó akkor a legveszélyesebb, ha kereszténynek mondja magát". Az MTI megkeresésére a Jobbik későbbre ígért tájékoztatást. (MTI, részlet)MEGJEGYZÉSVajon a dicső zsidó firkászok akkor is jajgatnának, hogyha a magyar rendezvényen mondjuk Imre Kertészt úgy jellemezték volna, hogy a zsidó hazugság nagymestere? Vagy mondjuk Gyurcsány Ferencet a zsidó megrontás klasszikus démonának nevezték volna? Ezek a firkászok akkor miért nem jajgattak és miért nem követelték az igazságot, amikor 2006-ban az ávósok magyarokat lőttek, viperával és gumibottal ütöttek és a főváros belvárosa gázban úszott...Akkor nem voltak emberi jogok és emberi méltóságok? Nem vitás, ezek a zsidó firkászok megtervezett provokációs célzattal mentek a Magyar Szigetre, hogy valami műhírt csináljanak maguknak. Mellesleg jó helyre címezték a panaszukat, mert Pintér cionrendőrsége csak magyarokat bántalmaz. Kép: üdvözlőlap Schmitt Pálnak, a Sándor-palotába sok szeretettel és hazafias üdvözlettel

AUGUSZTUS 7 – KIHAL AZ EMBERISÉG?

AZ ANGOL TUDÓS JÓSLATAI
Az emberiség jövője a világűrben lesz ?
Az elméleti fizikus, Stephen Hawking egy interjúban arra figyelmeztetett, hogyha az emberiség nem talál egy másik bolygót lakni, akkor kihal az emberiség. "Egyre veszélyesebb időszakba lépünk a történelem során " - állítja Hawking. Volt már számos alkalom a múltban, amikor már a túlélés volt a kérdés. Ilyen volt a kubai rakétaválság 1963-ban és ezeknek a válságoknak a gyakorisága valószínűleg növekedni fog a jövőben. Mert a Földön végesek a természeti erőforrások, amivel a Föld rendelkezik és mivel az ember genetikai kódja „önző és agresszív ösztönöket hordoz" , ezért nekünk csak a hosszú távú túlélés esélye maradhat és emiatt kell kinézni az űrben egy másik lakható bolygót. De hogyan jutunk el oda ? A tudósok becslése szerint szükség lenne nagyjából 50.000 évre, annak érdekében, hogy a legközelebbi csillagig eljussunk, ha ez kémiai rakéta - üzemanyaggal működne. Ráadásul meg kellene érkezni egy másik bolygóra az ember élettartama alatt, ami a jelenlegi technológia alapján csak fénysebességgel történhetne, és az utazás időtartama alatt nem kapnának az utasok kozmikus sugárzást. (amerikai oldalról)
SZÉP KIS KILÁTÁSOKSajnos amit a világhírű angol tudós vizionál, az igaz, csak a gyenge fizikai és társadalmi tudással rendelkező emberek ezeket a súlyos kérdéseket képtelenek felfogni ésszel és inkább a mese világába sorolják. Pedig a vég felé robogunk....A tudósnak már nem ez az első komoly figyelmeztetése.

AUGUSZTUS 7 – IRÁN FIGYELMEZTETTE AMERIKÁT

IRÁN AZONNAL LECSAP
HA MEGTÁMADJÁK
A Presstv cikke elején ismerteti Amerika katonai kudarcát a közelkeleti térségben és főleg Afganisztában. Iránban jól ismerik az amerikai hadsereg gyengeségeit. A szerk.)
Az iráni hadsereg szárazföldi erőinek dandártábornoka, Ahmad Reza – Pourdastan (képen) arra utalt, hogy a tíz éves amerikai katonai jelenlét Afganisztánban teljesen " hiábavaló " volt és csak a balesetek száma növekedett részükről - számolt be erről pénteken az IRNA hírügynökség. Pourdastan általánosságban megállapította, hogy az Iszlám Köztársaság hadserege a riasztás, a készültség állapotában van és figyelemmel kísérik a külföldi katonai mozgásokat az iráni határon. Hangsúlyozta, hogy az iráni fegyveres erők készek bármilyen harcot megvívni és figyelmeztette az ellenségeit arra, hogy az ország gyors választ köteles adni bármilyen támadásra és ezt előre is sajnáljuk. Az iráni katonai vezetők már több ízben is figyelmeztették az Egyesült Államokat arra, hogy " súlyos következményei " lesznek annak, ha " őrült módon " megtámadják az Iráni Iszlám Köztársaságot, azzal az ürüggyel hogy Irán folytatja nukleáris jogait .

2010. augusztus 6., péntek

AUGUSZTUS 6 - BUDAHÁZY TÉVÉSZEREPLŐ LETT

BENYOMÁSOK
GYURI NYILATKOZATÁRÓL

Gyuri (képen) kényes helyzetben volt, mert a tévé adta megszólalási lehetőséggel óvatosan kellett bánnia, nehogy olyat mondjon ami rosszabbítaná a helyzetét. Ez látszott akkor is, amikor a piszkos, mocskos Fideszen nem verte el a port, hiszen az az igazság, hogy a Fidesz ugyanazt folytatja mint a Gyurcsány banda, csak más jelszavakkal és más körítéssel. Nagyon helyesen mondta Gyuri, hogy nem az okozatot kell nézni, hanem a kiváltó okokat, tehát nem ő a terrorista, hanem a Gyurcsány banda volt az, amelyik lőtte és verte a tüntetőket (ez népellenes állami terrorizmus, ami a legsúlyosabb bűn), akik tiltakozni mertek a népellenes rendszere ellen. Itt is nehéz helyzetben volt Gyuri, mert nem akarta jobban ábrázolni ezt a piszkos, ávós csürhét. Gyuri kissé megviselt állapotban beszélt, ami érthető ennyi szenvedtetés után, ugyanakkor valami pozitív hatása is van ennek a börtönnek - ha lehet ezt mondani - ugyanis Gyuri megfontoltabban gondolkodik és nyilatkozik és a jogi szempontokat is jobban figyelembe veszi, mint korábban. S most már belülről is jobban látja a cionista rendőrállam működését. Gyorsan meg kell jegyeznünk itt, hogy nem is a bírók itt a fő bűnözők, mert ők már csak olyanok mint az ítélet végrehajtók, hanem a fő bűnözők az ügyészségen vannak (láthatatlanul, névtelenül) és azokról van szó, akik a politikai oldalról súgnak ezeknek az ügyészeknek. Bár ez a bűnrendszer úgy működik, hogy ezeknek a férgeknek nem kell nagyon súgni, tudják ezek a dolgukat maguktól is. Gyuri csak annyiban követett el hibát, hogy nem egy laza mozgalmat kellett volna neki csinálni (ezzel semmire sem lehet menni), hanem bejegyzett egyesületet, tagsággal és elkötelezett, számon kérhető harcosokkal. A kimondott igazságok politikai erő nélkül hatástalanok. Gyuri már régen rájöhetett volna arra, hogy a nép „felvilágosítása” nem megoldás, a tetteknek van a legnagyobb súlya.

AUGUSZTUS 6 - IZRAEL VALÓJÁBAN AGGÓDIK

Kép: iráni rakéta díszszemlén

IZRAEL CSAK UGAT,

DE NEM HARAP


Ismét felmerült annak a vádja, hogy Szíria és Irán fejlett technológiájú fegyvereket játszott át a Hezbollah kezére. Mi több, néhány napja Teherán bejelentette: végre szert tett a rég vágyott, orosz gyártmányú S-300-as rakétavédelmi fegyverzetre, mellyel megakadályozhatja, hogy Izrael és az Egyesült Államok támadást intézzen nukleáris létesítményei ellen. Az üzletet Moszkva tagadja, minthogy már rég ígéretet tett arra, nem teljesíti Teherán ebbéli igényeit, de hírszerzői források valószínűsítik: ha tényleg megérkeztek az S-300-as elemei Iránba, akkor azokat nagy valószínűséggel Belorusszia adhatta át. A Ha’aretz megítélése szerint újabb háború nem várható, de már rég nem voltak ennyire kiélezve a hangulat a térségben, mint most. (glóbusznet, részlet)
Megjegyzés: Izrael nem meri sem egyedül, sem Amerikával együtt megtámadni Iránt, mert az most olyan lenne, mintha egy olajos hordót gyújtanának fel, ez a tűz azonnal robbanna. Először a Közel-Keleten, aztán tovább. Nem olyan bolondok, hogy egy ilyen kalandba belemenjenek, ugyanakkor Amerika sincs most olyan helyzetben, az iraki és afgán kudarc után, hogy Iránnak nekiessenek. Ezért a kötélhúzás még évekig eltart. Addig? Még sok minden történhet. Izrael most csak öt pici rakétét kapott, ebből négy csapódott be hozzájuk és máris levették a hangjukat. Ugyanakkor Iránnak most az a célja, hogy minél több szövetségest nyerjen meg magának. A szankciók ellene pedig semmit sem jelentenek, még jobban Irán oldalára állítanak pár országot.

AUGUSZTUS 6 – PINTÉR NYŰVEK BOTRÁNYOS HALLGATÁSA


HALLGAT A BELÜGYMINISZTER
3 KIVÉGZÉS EGY NAPON NEM ÜGY?

"Csak annyit tudok még hozzáfűzni, amit elmondhatok, hogy nem a fiam ellen indult ez a támadás, hanem maga a rendőr ellen... Nem a fiam személye ellen, hanem maga mint rendőr. Ő látott egy rendőrt, és ő ellene" - mondta az anya, aki szerint a támadó nem tudhatta, hogy az ő fia fog a sarkon állni. Az ügyészség továbbra sem ad hivatalos tájékoztatást a gyilkosság hátteréről. (MTI - RTL Klub nyomán)
A rendőrség botrányos hallgatása már a volt rendőrségi szakértőnek, Tarjányi Péternek is föltünt és szóba hozta, hogy ez a taktika rossz lépés a rendőrség részéről. Most akkor nézzük a gyilkost, aki svájci rendszámú kocsival volt, de ezt a kocsit sem a rendőrség találta meg a falu határában, hanem a lakosság. Már ez is egy döbbenetes szakmai hiba. Azt mondták a hírekben, hogy a kocsi vezetője fejbe lőtte magát. Később cáfolták azt, hogy símaszk lett volna a fején, azt viszont most is állítják, hogy tele volt fegyverekkel a kocsija, köztük géppisztoly is. Valószínű hogy ezzel végezhette ki a fiatal rendőrt. De miért kellett megölni a kocsiban ülő fiatalt? És a rendőr mellett álló rendőrtanulót miért nem találta el? Azt sem mondták milyen állampolgár volt a gyilkos. A kocsiban tartott rengeteg fegyverről egyetlen képet sem mutattak. Persze értjük mi a rendőrséget, mert ez csak egy fegyveres ügy az utakon. A baj az, hogy ilyen fegyveres maffiák minden nap vannak az utakon, csak ez a rendőrséget már nem érdekli. A rendőrség már régen lemondott arról, hogy lepukkant ócska kocsijaikkal üldözőbe vegyenek ilyen maffiákat. Kérdezzük azért Pintér miniszter úrtól, hogy mi van a 3000 faluba beigért rendőrséggel? Amit Viktor Orbán beigért, hogy ez két hét alatt meglesz. Ha emlékezetünk nem csal Orbán „nemzeti együttműködésének” egyik fő pontja a KÖZBIZTONSÁG VISSZAÁLLÍTÁSA volt. Ebből még semmit nem látunk, mert egyelőre rendőröket végeznek ki az utcákon. Orbán maffiapolitikájának ékes példája az, hogy hazajött a szabadságáról, de egyetlen szava sem volt a két rendőr megöléséről. Kép: Pintér a korábbi rendőre temetésén