2010. június 15., kedd

JÚNIUS 15 – ELHALLGATOTT HÍREK


A PEDOFIL RABBIBŰNÖZŐK
ELLEN MIÉRT NEM
FOLYIK
VILÁGKAMPÁNY?

BELEÉRTVE MAGYARORSZÁGOT IS

Egy izraeli rabbi gyanúba került, s emiatt őrizetbe vették, mert kiskorú lányokat megerőszakolt, akik odamentek hozzá a családi tanácsadásra - a jelentés szerint. Az 56 éves rabbi úgy tett, mintha kabbalista lenne, akit azzal vádolnak, hogy azt hirdette, hogy kötelező a nemi erőszak a lányok ellen 14-16 éves kor között - számolt be erről a Jerusalem Post, vasárnap. A gyanúsított Hod Hasharon régióból való, a jelentés szerint. A rabbi tanácsokat adott az áldozatoknak, valamint családtagjaiknak. Sikerült neki megtartani totokban az áldozatait, mert megfenyegette és átokkal kiközösítette őket, ha beszélni merészelnek arról, amit velük tett. (presstv alapján, kép)

"zsidó erkölcsök"
Nálunk is fölhorkantak a zsidók, amikor Tiszaeszláron gyilkolták a magyar lányt, ami több mint száz éve volt. És poltikai zsarolással, sajtóhazugságokkal letagadták a zsidó rabbik bűnözéseit. Persze azóta is csak ezt folytatják nálunk, most már Orbán Viktor és a Fidesz támogatásával.