2010. június 21., hétfő

JÚNIUS 21 - MAGYAR TULAJDONBÓL ZSIDÓ TULAJDON?

Kép: ilyen volt
Kép: ilyen lett, egy szemét az egész

HOGYAN RABOLTÁK EL A ZSIDÓK
A MAGYAR TULAJDONT?
AZ ÉPÜLET GAZDAG MÚLTJA
ÉS SZÉGYENTELJES JELENE
1907-ben Ágoston Emil készített terveket a 44. számú telken felépítendő impozáns, korszerű fürdőházra. 1910-ben adták át a többemeletes, bécsi szecessziós stílusú épületet, amelyben a korábban megszokott fürdőhelyiségek mellett egy úszóversenyek lebonyolítására is alkalmas, oszlopos úszócsarnok is helyet kapott. Az uszoda üvegkupolája mechanikusan mozgatható volt, amelyet szép idő esetén széttoltak, hogy a vendégek a szabad ég alatt fürdőzhessenek. Az 1920-as években a Hungária fürdő az Ingatlanbank tulajdonába került. A fürdő Nyár utcai szárnyában csakhamar megnyitották a Continental szállót, a Klauzál utca felőli népfürdőt lebontották, és helyére 1929-ben Vágó László tervei alapján art deco stílusú, hatemeletes bérházat emeltek (ma Dohány utca 46.). A megmaradt szecessziós épületrészben Kamara mozgó néven filmszínházat nyitottak, amely az 1950-es évektől több, rövidebb ideig működő színháznak adta át a helyét. Itt tartotta előadásait a Bányász (később Honvéd) Színház, a Fővárosi Nagy Varieté, legvégül a Tarka Színpad 1963-ig. 1965-től a szomszédos Continental szálló használta az egyre elhagyottabb egykori Hungária fürdő néhány helyiségét, de miután 1970-ben a szálló bezárta kapuit, a fürdőépület is egyre elhagyatottabb lett. Az 1980-as évekre az épület állapota életveszélyessé vált, a fürdő belső terét díszítő csempéket és majolikákat elhordták, az üvegkupola megsemmisült, s az épületben hajléktalanok rendezték be menedékhelyüket. A már romos épület azonban ebben az időszakban még egyszer művészettörténeti jelentőségre tett szert, hiszen 1989-ben, a Fiatal Művészek Stúdiója segítségével, a később Újlak Csoport néven ismerté vált művészcsoport itt lépett fel először. Ami a belső tér majolikadíszeiből megmaradt1996-ban egy külföldi érdekeltségű cég vásárolta meg a telkeket, s egy kétszáztíz szobás, termálvizes szállodát kívánt építeni a Hungária fürdő és az egykori, mára földig rombolt Continental szálló helyén – a fürdő főhomlokzatának és első lépcsőházának megtartásával. 2001 szeptemberében az illetékes hatóságok nem járultak hozzá a bontáshoz, és garanciákat kértek az épület főhomlokzatának és első lépcsőházának megóvására vonatkozóan. A városképvédelmi bizottság felszólította a beruházót, hogy fél éven belül végezze el az állagmegóvási feladatokat. Az állagmegóvás nem történt meg, sőt, a tulajdonos korábbi bontási munkálatainak következményeként a hátsó uszodarész összedőlt, így 2002 nyarán az épületet életveszélyessé nyilvánították, s a tulajdonost a hátsó traktus teljes lebontására kötelezték. 2004 nyarán a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elrendelte az egykori pesti zsidó gettó területén lévő veszélyeztetett épületek, így a Hungária fürdő ideiglenes védettségét, 2005. február 7-én pedig műemlékké nyilvánították az épület megmaradt részét. (wikipedia, részlet)
A cikk nem szól arról, hogy az értékes ingatlant az elmúlt 20 évben miért nem őrizték? Kik lopták el a belső művészeti és mozgatható értékeket? Hazudnak! Ugyan milyen eredeti műemlék maradt itt még meg? Kik voltak a felelősök, hogy az értékes műemlékből most egy zsidó szállodát csináltak? Várjuk a valós tényfeltárásokat!