2010. június 30., szerda

JÚNIUS 30 - PÉLDÁT VEHETNÉNK BOLIVIÁTÓL

BOLIVIÁBAN NEM SZÖVEGELNEK
INKÁBB CSELEKSZENEK
Honnan ismerhető fel egy hatalomról, hogy valóban a NEMZET ÉRDEKÉT képviselik és nem idegen érdekek hazaáruló kiszolgálói? Ennek megvilágítására nézzük meg az évszázadokig elnyomott indiánok országát. Ott jelenleg egy hazafi, az őshonos, ayma nemzetiségű indián, Evo Morales az elnök, aki egyben az indiánok legfőbb nemzeti vezetője is, akit nemrég szenteltek fel ezzel a címmel. Evo Morales Ayma a legfontosabb lépésnek az ősi alkotmány életbeléptetését tartotta, aminek alapelve : A VALÓDI REND ÉS A BÉKE ALAPJA CSAKIS AZ IGAZSÁGOSSÁG LEHET! Ezért küzdött, harcolt, éhségsztrájkba fogott, végül elérte célját, az alkotmányt elfogadtatta, ami gyakorlatilag egy az egyben a Szent Korona Törvény lényegére emlékeztet bennünket. Idén nemcsak a kormányalakítást nyerte meg 2/3-os többséggel, hanem a szenátusban is győzött, valamint az önkormányzati választásokon is.
Mit tartott Morales azonnali, elsődleges feladatának ?
Nem félév múlva kezdte el a cselekvéseket, hanem győzelme másnapján lecsapott a korrupt vezetőkre, azonnal kinevezte a feddhetetlen erkölcsű, hazafiakból álló szakembereit a minisztériumok és állami hivatalok élére. Azonnal leváltotta a korrupt hivatalnokokat mindenhol, akik kivétel nélkül idegen, anarhista, jehuda származású politikusok voltak. Ezeket azonnal elbocsátotta és nem köszönte meg kézcsókjával a hazaáruló, aljas tevékenységüket, hanem mindengyik ellen büntető eljárást kezdeményezett. Ezt pedig rábízta a csak hazafiakból álló, feddhetetlen múltú hivatali vezetőire. Kirúgta minden pozicióból a korrupt, idegenkiszolgáló vezetőket az intézmények éléről. A bíróságoknál, az ügyészségeknél, a rendőrségnél, a honvédelemnél, minden minisztériumnál és fontos hivatalnál. Minden nemzeti vagyont, amit ezen korrupt vezetők elloptak az évtizedek alatt, azt visszavette nemzete, országa számára. Megszüntette azonnal a korrupciót előidéző áltörvényeket, az összes joghézagot, minden titkosítást feloldott és nyilvánosságra hozott, még a banktitkokat is feloldotta. Kíméletlenül börtönbe zárták a hazájuk ellen elkövetett bűncselekmények miatt az ebben résztvevőket. Akik megszöktek az igazságszolgáltatás elől, azok ellen azonnal körözést adtak ki. És a bűncselekmények, gyilkosságok, hazaárulást segítő befogadó országok ellen nemzetközi eljárást kezdeményeztek. (Főleg az USA ellen, aki minden terroristát, gyilkost, kémet, bűnözőt befogad, miközben játssza a hülyét, mintha ezek csak politikai menekültek lennének. Pedig valójában ezek köztörvényes bűnözők, akiket előzőleg éppen az USA küldött a nyakukra.) Minden életszükségletet biztosító (egészségügy, víz- gáz, villany, telefon) szolgáltatásról levették a népnyúzó áfát, melyet törvény tilt. Az egészségügyi ellátás mindenki számára ingyenes (alapellátás, fogászat is). Eszük ágában nincs idegen biztosítópénztárakat fenntartani. Levitték a nyugdíjkorhatárt 58 évre és nem kötik 30-40 évi munkaviszonyhoz. Az állam fő bevételi forrása nem a bankuzsora és csalásos adóbevétel 30-féle kitalált adóformával, hanem az ország természeti kincseinek előállításából és kereskedéséből származnak a fő állami jövedelmek. A boliviai nemzeti bank nem üzletel külföldön hamis államkötvényekkel. Eszük ágában sincs IMF hitelt fölvenni. Nincsenek hatalmas államadósságaik, pusztán az értékteremtő munkából élnek meg. Külföldi termékeket (mezőgazdasági termékek, élelmiszer, ruha, ipari termékek stb.) nem engednek be az országba, csak amivel az országuk nem rendelkezik. De azokat is elsősorban az indián őslakosú testvérországoktól szerzik be.) Idegen országok üzletláncait beszüntették és csak saját termékeit árusító üzletek működhetnek. Minden földet elkoboztak az idegen földbirtokosoktól, akik joghézagra hivatkozva privatizálták fillérekért és megkaparintották nevükre a földjeiket és ezzel kiszorították az őshonos indián nemzetséget. Ezek ellen eljárást indítottak. A kiszorított őslakosokat visszatelepítették saját földjeikre, akik termelnek rajta és megélhetésük biztosítva van ez által. Az állam próbálja a legszegényebb paraszti vidékeket utakkal, gépekkel támogatni. A földek kijátszását, törvénnyel megakadályozták, nincs többé üzletelés a földdel. Ott azt sem tudják mi az a „zsebszerződés”. Az önkormányzatok segítséget nyújtanak a javításra szoruló házak felújításához azzal, hogy a költségek 80 %-át az adóból leírhatják.
És most eme kis elemzés után, hasonlítsuk össze, Magyarország siralmas viszonyait, a magát nemzetinek hazudó 2/3-os illegitim álkormány uralama idején. Amit Boliviában egy tollvonással megtettek, abból nálunk semmit sem látunk. Miközben nálunk hosszú hónapokig csak üres, időhúzú szövegelések, bizottságosdik folynak, addig a cselekvésből semmit sem látunk. Az egész társadalom várta a bűnözők azonnali elszámoltatását, de ezt is levették a napirendről. Boliviában a nép beleszólására a közügyekbe törvényi intézkedéseket hoztak, hogy megszünjön a korábbi félelem korszaka, addig nálunk ömlik a szenny, a süket duma és a hazudozás minden tévéből, amelyet rosszpofájú alakok folytatnak, akiknek semmi köze a magyarokhoz. (1hozzászólás)