2010. június 24., csütörtök

JÚNIUS 24 - JELENTÉS MOCSOKRÁCIÁBÓL

Kép: az egyik Mesterházy kégli


MESTERHÁZYNAK
5 DB HÁZA IS VOLT
Házkutatást tartottak a hatóságok Demszky Gábor főtanácsadója, Mesterházy Ernő szigligeti nyaralójában, pincéiben, illetve badacsonyi vitorlásán. Néhány nappal korábban Hagyó Miklós bizalmasa, a szintén előzetesben lévő Lelovics Ottó lovasi nyaralóját is átkutatták, ott iratokat és számítógépeket foglaltak le. A 24 órás Balaton-felvidéki házkutatáskor fény derült arra is, hogy a gyanúsítottak és az érdekükben eljárók bizonyítékokat próbáltak eltüntetni a hatóság elől. Az előzetesben lévő Mesterhá­zyt, Hagyót, Lelovicsot, valamint Horváth Évát, Hagyó szóvivőjét bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják. (MH) Kép: Mesterházy




NEM SEMMI
ÁVÓS HÓHÉR FENYEGETŐZIK
ÁVÓSVILÁG NEM SZÜNT MEG
MAGYARORSZÁGON

Dühös a jelek szerint Kádár belügyminisztere. „Az alkotók az elkészült filmet, amely olyan felvételeket is tartalmaz, amelyeken nem mint közszereplő jelenek meg, nekem nem mutatták be, annak nyilvánosságra hozatalához nem adtam a hozzájárulásomat” – írja közleményében Biszku Béla, aki emiatt – lányai korábbi nyilatkozataival ellentétben – nem járul hozzá a Bűn és büntetlenség című film részben vagy egészben történő bemutatásához. Kádár minisztere a Rózsadombon él nyugdíjasként, de a nürnbergi perben kivégezték az ilyen embereket – mondta Biszku Béláról lapunknak Vanek Béla, egykori politikai elítélt. (MH) Kép: az ávós gyilkos