2010. január 6., szerda

JANUÁR 6 – TOLVAJOK VISSZA A LOPOTT KINCSEKET -international issue


A FŐ BŰNÖS ANGLIA ÉS AMERIKA

Jövő év áprilisban egy nemzetközi konferenciát rendeznek mintegy harminc ország részvételével, annak megvitatására, hogy a különböző országok mit loptak el Egyiptomból? Az egyiptomi Legfelsőbb Tanács Antikvitás (APC) rendezi ezt a találkozót, amely három napig fog tartani, ahol múzeumok és régészeti testületek vezetői és hagyományőrző testületekek vesznek részt 30 országból. Többek között Bolívia, Chile, Kolumbia, Kuba, Spanyolország, Ecuador, Guatemala, Honduras, Mexikó, Peru, India, Afganisztán, Irak, Olaszország, Jemen, Kína és Nepál szerepel a listán. Egyiptom hivatalos meghívást küldött ezen országoknak és több állam kifejezte azon óhaját, hogy tanuljanak az egyiptomi régészeti tapasztalatok hasznosításából. Zahi Hawass főtitkár azt mondta, hogy a konferencia célja az lesz, hogy "a konzultáció során együttesen lépjenek fel, hogy támogassák azokat a nemzetközi erőfeszítéseket, amelyek a régészeti emlékek, tárgyak kifosztását akadályozza meg, azokból az országoknál, ahonnan ősi civilizációk származnak és kifejtette hogy, néhány múzeumok és aukciós házat is érint ez a kérdés.” Az ülések alatt is felül fogják vizsgálni az ország jogait, hogy visszaszerzésék a lopott régészeti kincseket. Azért, hogy megőrizzik a kulturális és régészeti lelőhelyeket, összhangban a nemzetközi joggal - mondta Hawass. Hawas hozzátette még, hogy a három napos konferencián egy listát állítanak össze a lopott leletekről, amelyek az egyes országokban szétszórva vannak, különböző múzeumokban, a világon. Egyiptom az utóbbi években aktív politikát folytatott azért, hogy behajtsa a tőlük kifosztott antikvitásokat saját területén és ezek gyakran feltünnek a különboző múzeumokban és aukciós házakban. (lostiempos,jan.6)
MAGYARORSZÁG NEM KÖVETEL VISSZA SEMMIT?
Érdekes, hogy a hírben nem szerepel Görögország és Törökország, amelyeket legjobban kifosztottak az angol bűnözők. Nem szerepel az USA, amelyik az 1991-es és a későbbi iraki háborújában kifosztotta az ókori kicseket és az épületeket pedig porig bombázták. Emiatt már régen a Hága-i bíróság előtt lenne a helyük. A cionbolsevista Magyarország nem fogja képviseltetni magát, pedig nekünk az elsők között kellene benyújtani a számlát a következő országoknak: Ausztria, az ellopott kincseink miatt és az összes környező tolvajállam. Különös tekintettel a tótokra és románokra, ahol a magyar műemlékeket ma is pusztulni hagyják és a tolvaj államok a magyar műkincseket úgy mutogatják a külföldieknek mintha az az övék lenne. Oroszországban vannak még lopott dolgaink, főleg festmények. Amerikaiak is meglopták az 1945-ös aranyvonatot. A zsidók pedig feleljenek a magyar műértékek pusztításáért, amit 65 éve elkövettek nálunk. A fő múzeumok és levéltárak élén ma is ők garázdálkodnak. A szerény pesti egyiptomi és görög anyagot mi nem loptuk el, hanem annak idején vásárolva lett. Kép: Bocskai koronája és a nagyszentmiklósi aranykincsek Bécsben, a tolvajoknál

JANUÁR 6 – TERRORISTA TELEPESEK - international issue

Több tucat halálos fenyegetést kapott Ehud Barak izraeli védelmi miniszter azóta, hogy a kormány úgy döntött: lelassítja a ciszjordániai zsidó lakótelepek építését - jelentette szerdán a katonai rádió és a Tízes csatorna televízió. A tévé ismertette az egyik fenyegető levél tartalmát. Ennek írója halállal fenyegeti meg Barakot arra az esetre, ha "júdeai, szamáriai telepek megsemmisítését tervezné". Ez a levél kedden érkezett meg a miniszter hivatalába. Szerzője halállal fenyegette meg a politikus gyerekeit is. (MTI)
A jehuda MTI elhallgatja a hírben, hogy fegyveres zsidó telepesek fenyegették a minisztert. Kép: telepesek műve, nagyításhoz képre kattintani!

JANUÁR 6 - VUKICS ŐRNAGY PÁRTOSKODIK

VUKICS ŐRNAGY PÁRTOSKODIK
VUKICS ŐRNAGYOT A ZSIDÓK MOZGATJÁK
Eddigi tudomásunk szerint Bíró András Zsolt szervezi a Krultájt Bugacon, ahová mintegy 9 hun származású népet hívott meg. Rá egy hétre Vukics Ferenc és a Magyarok Szövetsége szervezi a Magyarok Országos Gyűlését Bösztörpusztán, ahová azokat a hun származású népeket hívja meg, akik a bugacira nem nyertek meghívást. Vajon a székelyek melyikre nyertek meghívást? Nekünk ki mellé kell felsorakozni? (...) Azt ígértük valamennyien - amikor együtt voltunk - hogy a kazakisztáni magyar törzset segítjük, amivel csak tudjuk. Semmit sem fog érni a sok tűz körül tett felajánlás, ha nem tudunk jó példát és mintát adni a magyar egységről. Ne tanítsuk meg őket a széthúzásra, amely ma a legnagyobb ellenségünk. Ezért tisztelettel és az ügy fontosságára nézve könyörgőre fogva kérjük az első magyarországi Kurultáj két fő szervezőjét: Bíró András Zsoltot és Vukics Ferencet, hogy tegyék félre nézeteltéréseiket, eltérő elképzeléseiket, egymás elleni haragukat, és a magyar-hun népek érdekében kössenek békességet. Csak ez fogja előre vinni a nemzetet, csak ezzel tudják szolgálni hazánkat. Az Erdélyi Baranta Szövetség egyértelmű állásfoglalása szerint csak akkor tudunk résztvenni a Hun népek találkozóján, ha a tűz körül tett fogadalmunk szerint - az egység jegyében történik. Bármiféle széthúzás, amely népünket osztja meg - az illetőrendezvényről való távolmaradásra késztet minket. Ebben az állásfoglalásban mi egységesek vagyunk, és hisszük azt, hogy ezt székely nemzetünk is így gondolja. Tisztelettel az Erdélyi Baranta Szövetség megbízásából, Kincses Kálmán (Kecskeméti Magyarok Háza Hírlevél, részlet) Kép: Vukics őrnagy, a MSZ elnöke

JANUÁR 6 – MINDENÜTT UTÁLJÁK A ZSIDÓKAT - international issue

HAZAI HÍREKBEN EZT IS ELHALLGATTÁK
AMERIKA NEM TUD
A ZSIDÓK VÉLEMÉNYÉRŐL?
A Kelim Shluvim Intézet kérésére a Ministry of Public Diplomacy közvéleménykutatást csinálta aminek az lett az eredménye, hogy a külföldön élő zsidó válaszadók 91 százaléka úgy véli, hogy Izrael egy "akut" probléma a világban és "nagyon súlyos" kép van Izraelről a világban. 495 felnőtt izraeli zsidót kérdeztek meg december elején, a felmérés azt is megállapította, hogy 51 százalékuk azt állította, hogy "nagyon súlyos" kép van Izraelről a világban és 80 százalék azt mondta, hogy Izraelt világszerte egy "agresszív államnak" tekintik. (presstv,részlet) Kép: presstv
MOST MÁR A
MAGYAROKAT IS MEG KÉNE KÉRDEZNI
MI A VÉLEMÉNYÜK

A HAZAI ZSIDÓKRÓL?

Attól tartunk ezt az eredményt is nekünk kell közölni, mert a Jobbikot ez sem érdekli.

JANUÁR 6 - UKÁZOK MAGYARORSZÁGNAK - international issue

AMERIKAI DEMOKRÁCIA
Az USA libermanjai közölték, hogy tekintettel a kialakult helyzetre, nem zárják be a Guantanamói rabtábort. A kínzókamrákban 90 jemeni állampolgár sínylõdik évek óta tárgyalás és védõügyvédek nélkül. A helyzet rendkívül kritikus - közölte az egyik liberman -, mert Jemenben képezték ki a legutóbb leleplezett terroristát. Na már most, csak idő kérdése, hogy mikor jelennek meg a jenkik Jemenben felszabadítani az elnyomott népet. Obama első kijelentése az volt, hogy bezáratja a guantanamói rabtábort. Most látható, hogy ezt a kis majmot úgy ugráltatják a libermanok, mint egy paprikajancsit. Nem kellene adni neki még egy Nobel-békedíjat? (nyheter.se,részlet)


A POFÁTLANSÁG HATÁRA
Izrael szócsövének, az ATV-nek nyilatkozott a pesti izraeli nagykövet, Aliza Bin-Noun (képen) Ebből a lényeg alább.
Ugyanakkor, ahogy ön is említette, Magyarországon megerősödtek az antiszemita jelenségek. Engem személy szerint ez nagy szomorúsággal tölt el, és dühös is vagyok miatta. Egy olyan országban ugyanis, mint Magyarország, ahol a második világháború idején 600 ezer zsidó vesztette életét a holokausztban, az ember azt várná, hogy nem látunk többé neonácikat masírozni az utcán, miközben korlátozások nélkül kinyilvánítják véleményüket a zsidókról és a romákról is. Úgy tűnik, a történelem megismétli önmagát. (…) A Parlamentnek pedig végre meg kellene hoznia a gyűlöletbeszédet és a holokauszt-tagadást betiltó törvényt, amely nem ad jogi lehetőséget az ilyen cselekedetekre. Az oktatás szintén rendkívül fontos. Magyarországon minden egyes iskolának a tananyagba bele kellene vennie egy fejezetet, amely már kisiskolás kortól tanítja a holokausztot egészen addig, amíg a gyerekek el nem hagyják az iskolát. Meg kell tanítani, hogy mi történt itt, mi volt Magyarország szerepe azokban a napokban.
IZRAELT HOZZÁKAPCSOLTÁK EURÓPÁHOZ
Amikor Izrael és az Európai Unió kapcsolatáról beszélünk, akkor fontos megemlítenünk, hogy nagyon sok közös vonás van a zsidó állam és az EU között. Ilyen például a demokrácia. Emellett sok izraeli európai származású, Európában pedig évszázadok óta élnek zsidó közösségek, amelyek sokat hozzátettek a befogadó országok kultúrájához. Ezért Izrael hozzátartozik az európai szférához, és az EU a zsidó állam legnagyobb kereskedelmi partnere. 2003-2004-től kezdődően a kapcsolatok nagy fejlődésnek indultak. Az unió komoly partnere lett Izraelnek a békefolyamatban. Azt várjuk azonban az európaiaktól, hogy ne folytassák az úgynevezett „hangszóró-politikát”, vagyis ne álljanak elő minden másnap egy Izraelt bíráló nyilatkozattal. Ez egyébként nem csak, hogy a kapcsolatoknak nem tesz jót, de az európaiak közel-keleti érdekeinek sem használ. (….)Ezek a területek nekünk, izraelieknek szent helyeknek számítanak, ugyanis az ókori Izrael államának részei voltak. Az izraeliek nem a Holdról jöttek.
NEM BÍRNAK EL IRÁNNAL
Csak néhány hete hajtottak végre kísérletet kétezer kilométer hatótávolságú rakétával, amely már eléri Kelet-Európát is. Irán szélsőséges ország, amelynek szélsőséges az ideológiája. A célja pedig az, hogy exportálja ezt a szélsőséges síita ideológiát. (…..)Azt is meg kell ugyanakkor említeni, hogy a múlt évben állandósultak az ellenzéki tüntetések Iránban. A júniusi elnökválasztás után az iráni fiatalok az utcára vonultak, elegük lett ugyanis a rendszerből, az intoleranciából. Ez bátorító jel, és reméljük, hogy még többet látunk belőle a közeljövőben. Az Irán elleni szankciók bevezetésekor általában Kína és Oroszország tűnik a gyenge láncszemnek.
SZÍRIA IS KEMÉNY DIÓ
Szíria érdekes játékot játszik, a Nyugat felé tekint, amellyel jó kapcsolatokra törekszik, és amelytől legitimálást vár. Másrészt viszont néhány hete biztonsági megállapodást írt alá Iránnal, már nem az elsőt. Az a gond, hogy Szíria feltételt támaszt Izraellel szemben még mielőtt a tárgyalások jelentős szakaszukhoz érnének. (…..) Amikor Obama elnök egy éve hatalomra került, változást ígért Amerika közel-keleti politikájában is. Lépései azonban nem váltottak ki osztatlan sikert Izraelben: Obama elnök a legfrissebb felmérések szerint elég népszerűtlen az izraeliek körében. (...) Obama elnök ugyanakkor ugyanolyan nézeteket vall, mint az izraeliek, és ő is azt szeretné, ha javulna a közel-keleti helyzet, ha elmozdulás történne a béke felé. Ami pedig kijelentéseit illeti, némelyiket az izraeli társadalom egy része gyanakvással fogadta. Másrészt viszont sok-sok izraeli teljes mértékben egyetért Obama elnökkel.
NEM KÉRÜNK IZRAELBŐL
Nagykövetként a fő célom az, hogy tovább fejlődjenek a kapcsolatok Izrael és Magyarország között. Magyarországon dolgozó nagykövetként az én területemen – és ez a világon minden nagykövetre igaz – mindent meg akarok tenni annak érdekében, hogy a két társadalom még jobban közeledjen egymáshoz. Azt szeretném, ha a politikusok és átlagemberek is még többet látogatnák egymás országát. Nagyszerű kulturális rendezvényeket szeretnék Magyarországon, elhozni ide az izraeli kultúrát. Szeretném, ha a magyar közvélemény jobban megismerné Izraelt és az izraelieket. És nem csak a televízión keresztül. A legjobb persze az, ha elmennek Izraelbe, és megnézik maguk. Azok számára pedig, akik ezt nem tehetik meg, legalább szeretném kicsiben elhozni Izraelt. Szeretném, ha a gazdasági kapcsolatok is fejlődnének a két ország között. (atv.részlet)

2010. január 5., kedd

JANUÁR 5 – JÓ HÍR IRÁNBÓL - international issue

IRÁN LELEPLEZTE
A CIONISTA
BŰNSZÖVETKEZETEKET


Megtiltotta állampolgárainak Irán kedden, hogy bármilyen kapcsolatot tartsanak a hatóságok által feketelistára tett 60 szervezettel, köztük a BBC-vel, az amerikai médiával, a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő csoporttal, Soros György New York-i Nyitott Társadalom Intézetével és az ellenzéki, iráni hírportállal, a Rahesabzzal. A titkosszolgálati miniszter helyettese azt közölte, hogy a feketelistára tett szervezetek „felforgató tevékenységet folytattak abban a puha háborúban, amelynek célja, hogy a nyugati kormányok megdöntsék az iráni kormányt”. A miniszterhelyettes azt mondta az állami médiában, hogy súlyos büntetés vár azokra, akik megszegik a tilalmat. A feketelistára tett amerikai média a Voice of Americát, a Radio Fardát, valamint az amerikai székhelyű iráni, monarchista műholdas csatornákat jelenti. Tiltólistán van az izraeli állami rádió, valamint a törvényen kívül helyezett iráni Mudzsahedin Népe nevű szervezet médiája. Ugyancsak feketelistára került az amerikai Brookings Intézet, Soros György New York-i Nyitott Társadalom Intézete és a washingtoni székhelyű Nemzeti Alapítvány a Demokráciáért nevű szervezet. A titkosszolgálati miniszter helyettese nyomatékosan figyelmeztetett minden iránit, hogy ne vegyék fel a kapcsolat nagykövetségekkel, külföldi állampolgárokkal vagy központokkal. A titkosszolgálati miniszter, Hejdar Moslehi hétfőn azt közölte, hogy több külföldi állampolgárt tartóztattak le a rezsimellenes decemberi tüntetéseken, amelyeken nyolcan haltak meg. (FH)

JANUÁR 5 - BESZÉDES KÉPEK





Kép: Amerikai tévében 2.0-ás terrorverziónak ábrázolják Jement a kabarékban, vetköztetik az utasokat a repülőtéren, Afganisztánban Obama bábút égetnek

LEHETSÉGES?
Lehetséges, hogy Afganisztánban nagyobb szabadság van mint Magyarországon? Afganisztában lehet Obama bábút égetni, de Budapesten nem. . . .

JANUÁR 5 – USRAEL VONAGLÁSA - international issue

TÉBOLYDA AZ AMERIKAI REPTEREKEN
A legnagyobb polgári napilapban a Svenka Dagbladet – ben (SVD) is feltették a kérdést a legutóbbi sikertelen repülõgép merénylet kapcsán: "Miért nem mentél ki a toalettre Umar?" Az állítólagos iszlamista merénylõ addig piszmogott a szerkezettel, amíg az füstölögni kezdett és a mellette ülõk leleplezték. Itt két dolog lehetséges. Vagy egy hülye volt a merénylõ, vagy pedig a CIA szervezte az egészet. Persze a svéd judeo-újságtól nem szabad elvárni, hogy több szemszögbõl nézze az eseményeket. Nekik csak egy látószögük van, ez pedig az Izrael-USA látcsöve és azonnal rátérnek arra, hogy milyen kárt tud okozni az al-Qaida. Máris tucatnyi ország utasai, akik az USA-ba akarnak repülni, kénytelenek egy fülkében levetközve bizonygatni a műszer előtt, hogy nem terroristák. Egy egyiptomi üzletember Kínába egy nap alatt megkapja a vízumot, de ez hetekbe telhet, ha az USA-ba akar utazni és a repülõgépen nem tarthat a térdén pl. egy plédet, mert az alatt lehet egy pokolgép. Egyre jobban problémás az USA viszonya az egész világgal és talán nem mernek rájönni, hogy az egésznek az oka az Izrael - USA közötti kényszerbarátság. Számtalan üzletember, kutató és egyetemista megszakította az USA-ba való tartózkodását a megalázó biztonsági intézkedések miatt a repülõtéren. Az izraeli barátsággal rossz lóra tett az USA. (tudósítónktól) Kép: utasellenőrzés amerikai reptéren

HÁTTÉRMAGYARÁZAT
Amerika újra elővette a terrorista lemezt és egy sor országot megvádol, belemárt piszkos ügyeibe és Jement már felvonulási területnek kiszemelték. A CNN mint a hülyegyereknek úgy magyarázza meg a cionisták nevetséges lépéseit, amelyek hatalmas véráldozatokkal járnak. Most már a németek is beintettek, hogy nem adnak Afganisztánba több katonát. Ma este a Hír-TV teljes részletességgel mutatta azt a békés szír-német állampolgárt, akit a 2001-es WTC terrormerénylettel vádolnak és a CIA kiadta a parancsot ügynökeinek, hogy öljék meg őt Németországban, ha megtalálják. Most a németek nem látnak a felháborodástól, hogy milyen terrorista lépéseket akart az USA náluk megcsináltatni CIA ügynökökkel. Mik vannak az események mögött? Mindig azt kell nézni, hogy ami látszik amögött mi van? Nos, súlyos belső bajok vannak Amerikában és a külpolitikáját pedig soha nem gyűlölték a világban annyira, mint az utóbbi években. Az afganisztáni és iraki kudarcot még nem akarják bevallani, hát hozzákezdtek a jelemeni cirkuszhoz. Törökország sem olyan hű NATO szövetséges már, mint régen. Az EU-ban egy ország sem támogatja az afganisztáni kalandot. Gyűlnek a bajok a forgófejű majom feje felett. Lehet, hogy még az idén valami bekövetkezik? Ne felejtsük el, hogy Izrael is elvesztette a talajt a lába alól a nemzetközi diplomáciában és csak egyedül Amerikára számíthat, ami szintén gyengélkedik. Úgy tünik az idén még érdekes fejlemények lesznek. Iránt se tudták megtörni, sem belülről, sem kívülről. Ilyen elképesztő nemzetközi viszonyok között kizárt dolog, hogy Iránt katonailag megtámadják. Kép: a forgófejű

JEMEN LETT A CÉLPONT
Jemen máris reagált. Többezer katonát mozgósított az al-Qaida bázisai ellen. Az USA, Anglia és Franciaország újra megnyitotta a nemrégen bezárt nagykövetségeit. Az USA-ból Joe Liberman lelkendezve jelentette ki, hogy azonnal reagálnunk kell. Tegnap volt háború Irakban, ma harcolunk Afganisztánban és ha nem vigyázunk, akkor holnap Jemenben kell bevonulnunk. Hogy ki ez a Joe Liberman? Teljesen mindegy. Egy a sok tapírábrázatú héberman közül.(nyheter.se,részlet)

JANUÁR 5 – IRÁNBAN BEKEMÉNYÍTENEK - international issue


IRÁN BEKEMÉNYÍT A BŰNÖZŐK ELLEN


PUSZTULJANAK
A CIONBÉRENC LÁZÍTÓK


Az Irán-i hírszerzési miniszter Heydar Moslehi azt mondta, hogy "több külföldi állampolgárt" vettek őrizetbe az elmúlt heti zavargásoknál. "Néhány fogva tartott külföldi állampolgár propaganda és lélektani hadviselést folytatott" Moslehi ezt mondta újságíróknak hétfőn, amelyet az IRIB News jelentett. (....) Irán a nyugati országokat hibáztatja és elitélte őket mivel az erőszakot, a nyugtalanságot támogatják. Mahmoud Ahmadinejad elnök rámutatott az Egyesült Államokra és Izraelre, amelyek gerjesztették ezeket a tiltakozásokokat az Ashura ünnepségeken. Ebrahim Raeesi, az igazságügyi miniszter első helyettese azt mondta, hogy a múlt héten több mint 500 tüntetőt vettek őrizetbe a hatóságok, az Ashura zavargások során. Teherán ügyésze, Abbász Jafari-Dolatabadi azt mondta, hogy a tüntetőkkel hétfőn jártak el, a nemzetbiztonságot érintő ügyek miatt és ezeknek szembe kell nézni a következményekkel - jelentette az Iszlám Köztársaság News Agency (IRNA).. "Az iszlám büntető törvénykönyvben, ha bebizonyosodik a bíróságon, hogy egyes személyek szándéka a harc volt az iszlám kormány és létesítményei ellen, akkor ezért a büntetés lehet olyan szigorú is mint a halálbüntetés. Hozzátette, hogy azok, akik az utcákon randalíroztak, azok az Ashura ünnepét akarták aláásni, ennek az iszlám jellegét akarták rombolni az Iszlám Köztársaságban"- ez az egyik legfontosabb vallási ünnep az országban. (presstv.,részlet) Kép: a gyújtogató söpredék

2010. január 4., hétfő

JANUÁR 4 - JELENTÉS MOCSOKRÁCIÁBÓL


EZ AZ ÉV IS JÓL KEZDŐDIK


JANUÁR 4 - AMERIKAI TRÜKK - international issue

AMERIKA HÁTSÓ SZÁNDÉKA
Nem egyszer bebizonyosodott az, hogy különböző helyi háborúkat amerikai ügynökök terveztek meg, előre kitervelve. Újabban ez a nigériai terrorista aki repőlőt akart robbantani, egyre gyanúsabb. Az okos néger úgy akart robbantani, hogy előre lebuktatta magát. De ki lehet találni az összefüggéseket. Az okos amik kitalálták, hogy a négert Jemenben készítették föl. Kész! Máris adott az ötlet Jement terrorista állammá nyilvánítani. Miért pont Jement jelölték ki? Nem véletlenül, hiszen Iránhoz, Irakhoz és Pakisztánhoz a legközelebbi ország, ahol megvethetik a lábukat hosszabb távra. Ráadásul ott is gyenge a belső hatalom, ami külön kedvez az amiknak. Hogy Jemen mellett Szomáliában évek óta kalózok rabolnak el hatalmas hajókat, ez persze Amerikát nem zavarja. Azok jó terroristák. Igaz, hogy angol, olasz és egy sor más ország hadihajói már ott vannak és lövöldöznek a kalózokra évek óta, mégsem bírnak el velük. Ez is különös véletlen. Állítólag a kalózoknak csak kézifegyvereik vannak. Velük szemben meg hadihajók. Amerika egyetlen szóval sem itélte még el a kalózokat, akik nemzetközi vizeken rabolnak és gyilkolnak. Igaz több éve, éppen Amerika verte szét katonákkal az akkori szomáliai rendszert. Kép: Amerika felvonulási területei
HOZZÁSZÓLÁSOK FÓRUMBAN

Beszervezték a fickót. Indok kell a háborúra Jemen ellen. Szemét terrorista amcsik. Mindegy ki ellen, csak legyen háború!
- - -
Ezen az alapon Angliát is meg lehet támadni. Csak annyit kell beleírni a nigériai diák vallomásába, hogy Angliában lépett először kapcsolatba egy terrorszervezettel .
- - -
Meddig tartható még fenn a "terrorizmus" mint ellenségkép? Meddig lehetséges szándékosan félelmet kelteni, hogy támogatást nyerjenek a rablóhadjárataikhoz? Meddig tűri a szabadságot és békét szerető amerikai nép, hogy hülyítsék, és a nevében más népeket igázzanak le, fosszanak ki, országokat bombázzanak le? Hiszen már a WTC elleni támadásról is kiderült, hogy a CIA-nak több köze van hozzá, mint az Al-kaidának! Irak megtámadását illetően már félig be is ismerték, hogy hazugságokra épült - nem téves, hanem szándékosan hamisított jelentésekkel vezették félre a világ közvéleményét. Most ugyanezt próbálják eljátszani Irán esetében is.Nem mostani trükk ez: hiszen Pearl Harbor megtámadásáról is tudtak előre, sőt, úgy néz ki, egyesek elő is segítették (szándékos tétlenség elmélete). Ugyanis az amerikaiak többsége nem akart háborút.
(kitekinto)

JANUÁR 4 - KÖZELEG AZ AUSCHWITZI MŰSOR - international issue

MEG NEM NEVEZETT FORRÁSOKRA HIVATKOZNAK
NEM IS TUDTUK:
A HOLOSZANATÓRIUM
KULTURÁLIS KINCS
Az ellopott Auschwitz-i jelképet "svéd terrortámadások pénzelésére akarták"


A náci banda, amelyik elrendelte, hogy lopják el a hírhedt "Arbeit Macht Frei" feliratot az auschwitzi koncentrációs tábor kapujáról Lengyelországban, azt tervezte, hogy az eladásából finanszíroznak erőszakos támadásokat a svéd miniszterelnök és a Parlament ellen - ezt állították ma. A svéd biztonsági rendőrség szóvivője megerősítette, hogy a hatóságok komolyan veszik ezt a fenyegetést, hogy egy militáns náci csoport megzavarja az országos választásokat jövőre. "Tisztában vagyunk az információkkal, az állítólagos támadási tervekkel" - mondta Patrik Péter, a biztonsági rendőrség szóvivője. "Mi intézkedéseket hoztunk. Ezt komolyan vesszük." A kovácsoltvas betűk felirata - lefordítva " a munka határozza meg, hogy szabad légy "- ezt tekintették meg több százan. Több ezer zsidó amikor beléptek a náci haláltáborba, ahol találkoztak a halállal, a második világháború után. Ellopták a táborból - ma múzeum - múlt pénteken. Ez a provokáció világszerte megdöbbenést és ellenérzést keltett. Az elmúlt hétfőn, letörték három darabra és ruhával becsomagolták. A rendőrség gyanítja, hogy eredetileg erdőben rejtették el, mielőtt átadták volna egy épülő udvarban, ahol megkerült. Állítások szerint aki elrendelte, hogy lopják el és miért, az svéd újságcikkek után derült ki. A svéd náci csoport korábbi vezetője azt állította, hogy ellopták, azért, hogy egy gyűjtő Angliában, Franciaországban vagy az Egyesült Államokban eladja. "Ki volt az a személy, aki hajlandó volt fizetni milliókat ezért a jelképért?" A meg nem nevezett forrás elmondta az Aftonbladetnek, Svédország legnagyobb példányszámú napilapjának. A náci forrás azt mondta, hogy a pénzből fizettek volna egy támadást Fredrik Reinfeldt otthona ellen, a svéd miniszterelnök ellen, aki jelenleg az Európai Unió soros elnöke hat hónapig, valamint a svéd külügyminisztériumhoz egy papírt adtak be. Egy harmadik támadásnál állítólag azt tervezték, hogy bombázzák a svéd parlamenti képviselők az állami székhelyét, a parlamentet. "A terv az volt, hogy a betűket be kell szállítani Svédországba, mert itt kellett volna foglalkozni ezzel" - mondta a forrás. "Az én szerepem az volt, hogy vevőt találjak. Volt olyan személy, aki hajlandó lett volna kifizetni milliókat, de nála nem volt politika a napirenden. Ezek a dolgok hatalmas műgyűjtői értékek ... A legnagyobb felvásárlók Angliában, az Egyesült Államokban és Franciaországban vannak." A forrás állítólag azt mondta, hogy öt embert kellett megfizetni a lopás elvégzéséhez. Ő állítólag ragaszkodott hozzá személyesen, hogy ezeket nem szabad elítélni bűncselekményért, mivel az üzlet még nem fejeződött be. Az Aftonbladet azt jelentette, hogy ő már többször nyilatkozott a náci hovatartozásával kapcsolatban és hogy ő ismét látogatás tett Lengyelországba. A lengyel televízió arról számolt be, hogy a rendőrségi nyomozás egy svéd kapcsolatot derített ki a lopással kapcsolatban. Peter azt mondta, hogy letartóztatásokra még nem került sor. Az ügyész arról tájékoztatott, hogy a kormányirodák tájékoztatást kaptak - mondta Peter. Ő visszautasította azt, hogy megvitassák részletesen a támadási terveket. Öt férfiről van szó 20 és 39 közöttiek az északi Torun területről Lengyelországban, akiket letartóztattak a lopás miatt. A döntő tipp bejött, a 120 rendőrségi forródrót hívásból a hétvégén. A múzeum felajánlott 23,000 font jutalmat az információkért, aki tud valamit a betűkről. Egy hívó adott elegendő információkat és mind az öt gyanúsítottat elfogták, három órán belül. Andrzej Rokita, a krakkói rendőrség parancsnok helyettese elmondta, hogy ezt a lopás nem politikai ok miatt tették. Mindegyikük büntetett előéletű volt, lopás vagy testi sértés miatt. Azokat is kihallgatták a krakkóiak, akik a közelben lévő auschwitzi tábori múzeum felelős vezetői. Amennyiben a bűnösségük bebizonyosodik, akkor akár tíz év börtönt is kaphatnak "különleges jelentőséggel bíró kulturális kics" ellopása miatt. A múzeumi hatóságok sürgették a rendőrséget, hogy a három részre szabdalt betűket adják ki nekik, hogy ott újra felállíthassák, mielőtt a haláltáborfelszabadításának a 65. évfordulója lesz a jövő hónapban. Időközben egy másolat került fel a bejáratra. (londontimes, 2009.dec.24)
Nehéz ezt az egész kifundált történetet röhögés nélkül elolvasni . . .De a végén csak kibújt a szög a zsákból, mi van a háttérben.

JANUÁR 4 – BELEZAVARODTAK A ZSIDÓK A HAZUDOZÁSBA

AZ EREDETI ANGOL CIKK
Egy gazdag angol náci szimpatizáns van a betűlopás mögött, ami a hírhedt auschwitzi haláltábor bejárata fölött volt. A vevő egy sötét alak volt, a vevőnek az volt a terve, hogy megszerezze ezt a jelképes lakatosmunkát, amely a holokauszt lehető leghatékonyabb szimbóluma. Két héttel ezelőttt jött jel arra, hogy ellopták a német "Arbeit Macht Frei" feliratot, amely a nácik mottója: "Work Sets You Free". Most csak a Sunday Mirror vizsgálata mutatta ki ezt az ügyet. Újrahasznosításra három darabban találta meg a rendőrség, amelyet egy gazdag brit náci emléktárgyakat gyűjtőn keresztül egy szélsőjobboldali csoportnak szántak Svédországban. Öt lengyel férfi került őrizetbe a rendőrség által, Lengyelországban. De jól ismert alvilági informátorok azt állítják, hogy éppen a lopás szereplőinek ezzel a művelettel az volt a célja, hogy lopakodva megjelenjenek Európa-szerte és Nagy-Britanniában. "Akartam a gyűjteményembe ezt a trófeát és ehhez használtam a neonáci kapcsolatokat, akik hajlandók voltak fizetni hatalmas pénzt érte" - mondta egy forrás Svédországban. "Intézkedéseket tettek, hogy eltüntessék a nyomokat a pincében, Stockholmban - várva a brit gyűjtő férfit. A terv az volt, hogy az angol srác pénzét használják finanszírozásra az utált neonáci támadásokra, Svédországban." A brit vevő előre ment az üzlettel, a készpénzzel akarta volna finanszírozni disszidens náci szimpatizánsokat, akik Svédországban támogatják a terrorista cselekményeket, hogy megzavarják az idei választásokat. De a művelet nem jött össze, pánikba esett, amikor a bűnözők ellen hirtelen biztonsági szigorításokat tettek Lengyelországban. Abból indíttatva, hogy ez a lopás világszerte ellenérzést kelt. A banda elmenekült a Balti-tengeri kikötőhöz Gdanskba és megjelölték a közeli erdőben ahová elrejtették a betűket. Ezt később elmondta egy közvetítő Stockholmban, akitől fülest (tippet) kaptak. Az öt lengyel a rendőrség szerint " európai elme" akiket letartóztattak, miután összegyűjtötték a bizonyítékokat az Interpol révén. (sundaymirror)

HA VAN SÖTÉT TÖRTÉNET, AKKOR EZ AZ
Nincs az a shakespearei királydráma amiben ennyi sötét és zavaros ügy lenne. Még értelmezni is nehéz. Az biztos, hogy ez az egész megrendelési mese, egy kitalált zsidó történet, amit azért terveztek ki, hogy a svédeket rágalmazzák és a lengyeleket pedig arra figyelmeztessék, hogy többet költsenek a tábor működtetésére. Jellemző az angol szennylapra, hogy a gazdag angolt nem nevezi meg, név szerint. Kép: az angol lapból

AZ MTI ALVILÁGI FORRÁSOKBÓL TÁJÉKOZTAT
FIGYELJÜK MEG AZ MTI JEHUDÁI MIKÉNT
ALAKÍTOTTÁK ÁT AZ ANGOL LAP HÍRÉT
A Sunday Mirror szerint az Arbeit macht frei (A munka szabaddá tesz) vasból készült hírhedt feliratot egy svédországi szélsőjobboldali szervezeten keresztül akarták eljuttatni a náci ereklyéket gyűjtő brit férfinak. Az eladásból befolyó pénzből neonácik svédországi akcióit pénzelték volna. A feliratot két hete lopták el. A lengyel rendőrség december 21-én bejelentette, hogy Észak-Lengyelországban egy erdőben megtalálták a három részre - szavaira - vágott feliratot. A testület egyúttal közölte, hogy az üggyel kapcsolatban őrizetbe vettek öt lengyel állampolgárt, akik - a rendőrség közlése szerint - pusztán nyereségvágyból követték el tettüket, nem tagjai semmilyen neonáci csoportnak. A Sunday Mirror jól értesült alvilági forrásokból úgy tudja, hogy csupán "kishalak" akadtak horogra. "A gyűjtő trófeaként akarta" (magáénak tudni a feliratot), és mozgósította neonáci kapcsolatait a felirat megszerzéséért, amelyért kész volt nagy összeget fizetni - idézte a lap egy svédországi informátorát. A forrás szerint előkészületeket tettek arra, hogy az auschwitzi feliratot elrejtsék egy stockholmi pincében, amíg a brit férfi magával nem viszi. Amennyiben az ügyletet nyélbe ütötték volna, a bevételből svéd náci szimpatizánsokat pénzeltek volna, akik terrorista cselekményekkel tervezték megzavarni az idei választásokat a skandináv országban. Az ügylet azonban kútba esett, a feliratot ellopó bűnözők ugyanis pánikba estek a lengyel rendőrség váratlan szigorú fellépése miatt, amelyre a felirat eltűnése miatti világméretű felháborodás sarkallta. A tolvajok sietve távoztak a lengyelországi Gdansk kikötőjéből, a felirat darabjait pedig egy közeli erdőben hagyták. A fémdarabokat végül egy svédországi közvetítőtől kapott "füles" alapján találták meg. A Sunday Mirror emlékeztetett arra, hogy a rendőrség szerint az öt lengyel férfi után őrizetbe vehetik a bűnügy "európai értelmi szerzőjét is", miután az Interpolon keresztül összegyűjtik a szükséges bizonyítékokat. A feliratot a németek utasítására lengyel foglyok készítették el, akiket az egyik első transzporttal szállítottak az auschwitzi koncentrációs táborba 1940-1941 fordulóján. A nácik legkevesebb 1,3 millió embert deportáltak Auschwitzba, túlnyomórészt zsidókat egész Európából. A haláltáborban meggyilkolt, elpusztult emberek száma legkevesebb 1,1 millió volt. Az áldozatok között volt mintegy 960 ezer zsidó (köztük legalább 400 ezer magyar), 70-75 ezer lengyel, 21 ezer cigány, 15 ezer szovjet hadifogoly és 10-15 ezer más nemzetiségű fogoly. (MTI,részlet)

A SVÉDEKET NEM ÉRDEKLIK
A LOPOTT BETŰK
Egy angol lap, a Sunday Mirror hivatkozik egy névtelen forrásra, hogy az ellopott Arbeit mach frei fölirat egy gazdag angol újnáci megrendelésére lett átmenetileg leszerelve, hogy aztán svéd újnáciknál tárolják, amíg lehetőség nyílt volna az angol műgyüjtőhöz való elszállításra. A lap megjegyzi még, hogy a feliratért kifizetett összeget Svédországban használták volna fel gyűlöletkampányra. Svéd oldalról viszont nem tudnak semmit az ügyrõl a hivatalos szervek. (TT) Csodálatos ez az újévi judeó meseköny első lapja. Óvodásoknak nem is rossz, ha ezzel kezdik az új évet. A cél is kristálytiszta. Életben tartani az Auschwitz mítoszt mindenáron, mert drasztikusan lecsökkent a látogatók létszáma és hullik a vakolat és beázik a tető. Nehogy feledésbe merüljön a világ legnagyobb hazugsága és csalása. (tudósítónktól)

JANUÁR 4 – HAZUDTAK A FŐRENDŐRÖK?

IZRAELI KAPCSOLAT A GARANCIA

Romagyilkosságok: üzent a legfőbb gyanúsított
Tizedesként szolgált, lövész alapkiképzést kapott, majd romákkal zenélt K. Árpád Nem vagyok és nem is voltam tagja semmilyen szélsőséges nézeteket valló szervezetnek. Nem tartom magam előítéletesnek, soha nem hangoztattam szélsőséges nézeteket sem társaságban, sem internetes közösségi oldalakon – folytatta a gyanúsított, cáfolva azokat a híreszteléseket, amelyek a testén lévő náci tetoválásokról szólnak. Lapunk információi szerint K. Árpád évekig élt Izraelben feleségével, de az arról szóló híreket, hogy valaha kibucban dolgozott volna, szintén tagadta. Környezetemmel konfliktusmentes a kapcsolatom. Munkám során zenészként és hangtechnikusként számos alkalommal együtt dolgoztam roma zenészekkel, közismert muzsikusokkal, velük származásuk miatt semmilyen konfliktusba nem keveredtem – állította K. Árpád, aki hozzátette, korábban nem volt büntetve. (MN,részlet)
Emlékezhetünk, hogy a főrendörök esküdztek a tévékben, hogy a valódi gyilkosokat találták meg, most üzent az egyik vádlott ügyvédjén keresztül. Annyit azért megjegyzünk, hogy korábban K. Istvánról írták először azt, hogy Izraelben dolgozott. A mese tovább gombolyodik.....
Kép: ő lenne K. Árpád felső képen?
Kép: MH-ból K. Árpád

JANUÁR 4 - IRÁN ELLENI TERVEK

AMERIKA IRÁN FELETT AKAR URALKODNI
Nem múlik el nap, hogy a judeomédia ne őrködne Irán sorsa felett. Párhuzamot vonnak tapírábrázatú főszerkesztőik a szintén tapírábrázatú médiamogulok kivánsága szerint a harminc évvel ezelötti iszlám forradalom és a jelenlegi csőcsellék randalírozása között. Egyet viszont gondosan elkerülnek. Azt, hogy harminc évvel ezelött az USA-lakáj Reza Pahlavi sah ellen lázadtak az irániak. A forradalom kimenetele sem lehetett kétséges, mert az emigrációban tartózkodó Khomeini ajatollah hazatérése és népszerűsége eldöntötte a judeo-USA szennyes próbálkozásait. Most legutóbb egy háromórás dokumentfilmben próbálják jehudáék ócsárolni és aláásni az iráni köztársaságot. Jehudáék, akik még nemrégen az irakiakat gyilkolták válogatás nélkük, most aggódnak az irániak sorsa fölött. (tudósítónktól)

NEM MONDTAK LE IRÁNRÓL
Háttérmagyarázat. A háború előtt Irán angol-amerikai befolyás alatt volt. A világháború alatt és után újra angol-amerikai befolyás alá került. Aztán jött Pahlavi sah Amerika-barát rendszere, amely alatt szadista módon üldözték és gyilkolták az iráni hazafiakat, ezért lázadtak fel ellenük az egyetemisták a 70-es évek közepén és végén. 1979-ben visszaállt a győztes vallási-nemzeti rendszer, de ezt állandóan olyan kormányok kisérték, amelyek Ameriát szolgálták ki. Ennek vetett véget a jelenlegi elnök, akit tavaly újra választottak. A cioninisták először azt a hazugságot találták ki, hogy csaltak a választáson és emiatt véres gyújtogatásokat csináltak tavaly nyáron és ősszel. Aztán kitalálták az iráni atombomba veszélyre való hivatkozást. Iránnak ugyanolyan joga van önvédelemre mint Izraelnek vagy más atommal rendelkező országnak. A képmutató Amerika más országoknál nem kényes az atombombára. Eddig Iránt nem tudták megtörni kívülről, most belülről próbálják, de ez sem sikerül nekik. Mert lejárt a hatalom türelme és keményen lépnek fel a cionista bérencek ellen. Van egy harmadik ok is Irán támadására, ez pedig a figyelemelterelés. Mivel Obama bandája Irakban és Afganisztánban hatalmas vereséget szenvedett és ki kell vonulni ezekből az országokból, ezért Iránt festik fel az ördögnek. Amerika belső helyzete sokkal sötétebb mint azt Magyarországon tudják. Kép: pár éve izraeli lap így ábrázolta az iráni elnököt

2010. január 3., vasárnap

JANUÁR 3 - AFGÁN HELYZET

CIONISTA
TÖMEGGYILKOSSÁGOK

AFGANISZTÁNBAN
Amerikai lapok részletes képekkel és adatokkal támasztják alá, hogy a különleges amerikai csapatok teljesen ártatlan civileket ölnek halomra. Akit érdekel a téma alább, de téma szerint is láthatók a képek azokról a borzalmakról, amelyekről a hazai sajtó mélyen hallgat:
http://www.rawa.org/temp/runews/rawagallery.php?mghash=dc96d38caecd6694eb17fc894bb73212&mggal=8

JANUÁR 3 – AMIRŐL A JOBBIK HALLGAT

MIRŐL HALLGAT A JOBBIK?
Alábbiakban egy eldugott hírt emelünk a magasba a zsidópógárok oldaláról, ahol üzengetnek a Jobbiknak, hogy mit tegyenek. Egyre világosabbá kezd válni – pedig még a választásokig van jó három hónap -, hogy a Jobbik és a Fidesz látszatra egymást támadják, de valójában összedolgoznak. A róka fogta csuka esete áll fönn. A zsidó Morvai Krisztina már halálos nyugalommal nyilatkozza, hogy az ő köztársasági elnökjelöltségét Sólyom László is támogatná. Ezt el is hisszük neki, hiszen egy fajtából valók. Még azt is hozzátette a művésznő, hogy ezért képes lenne az EU-s székét is otthagyni. Ha valaki nem tudná megfejteni a Jobbik kódját és nem érti azt, hogy Vona Gábor miért hallgat fontos kérdésekben, miért hárít el fontos kérdéseket Buddha-mosollyal, arra az alábbi jehuda szövegből választ kaphat és kikövetkeztethet. Orbán Viktor egy Szent Korona mázzal akarja leönteni a zsidó patkányköztársaság régi-új alkotmányát és ebben a Jobbik közreműködésére is szüksége lesz, hiszen az MSZP és MDF nem fogja támogatni őket. Ha nyáron megadják a kettőállampolgárságot az elrabolt nemzetrészeinken élő magyarságnak, akkor az ottani zsidók és cigányok is szabadon özönlenek majd hozzánk. Mint „magyarok”. Katasztórfa elé nézünk, annyi biztos. Csak emlékeztetünk. Jó egy éve föltettük már a kérdést. Ha a Jobbik a parlamentbe kerül, akkor a Fidesz-törvényeket megszavazza? Minden jel arra mutat, hogy igen. Tehát, aki áprilisban a Jobbikra szavaz ostoba módon, annyi mintha a Fideszre vagy SZDSZ-re szavazna. Alább kék színnel emeltük ki a csalásokat!

ZSIDÓK SÚGNAK A JOBBIKNAK
Áldás vagy bukás lesz a Jobbik-út?
Ugyanis világosan látni kell, hogy a jelenlegi parlamenti pártoknak - ezért vagy azért- de elemi érdeke a Jobbik tönkretétele. (…) A Jobbiknak ezért fokozottan a nemzeti-magyar-keresztény párhuzamokat kell mindinkább előtérbe tolnia, épp ezért nem szabad még véletlenül sem „vallásháborúba” keveredni a Magyar Katolikus Püspöki karral. (…) Jobbik vezetésének a minél több voks elérésének érdekében végre meg kellene nevezni egy olyan konkrét, kitűzött célt, amit (akárcsak Horthy Miklós hatalomra kerülése után a trianoni revízió ügyében) az ezt megalapozó legfontosabb tíz feladattal együtt majd folyamatosan sulykolni tud a hallgatóságnak. A magam részéről ezek az alábbiak lehetnének anélkül, hogy most fontossági sorrend felállítanék:
- A magyar föld minden esetben a Szent Korona tulajdona (zsidó intézményekkel), így külföldiek kezébe még bérbe sem adható. Megerősítjük a paraszti közösségeket, állami földhöz juttatva azokat, akik vállalják megművelését.
- Az oktatás teljes szerkezetének felülvizsgálata, átalakítása többek közt azért, hogy a magyar nyelv, irodalom és történelem valamint erkölcsoktatás képezze a súlypontot, alulról építkezve visszaállítjuk a falusi kisiskolák rendszerét, úgy, hogy a kor követelményének megfelelve figyelembe vesszük a Klebelsberg Kunó által felállított modellt. (zsidókkal a minisztériumokban)
- Új alkotmányt hozunk létre, ezzel megerősítve az államot, megkezdjük a mostani államszerkezet teljes átalakítását. Hét évre választunk közvetlenül köztársasági elnököt, lényegesen nagyobb, de folyamatosan ellenőrizhető jogkörrel. (sztalini alkotmány leöntve Szent Korona mázzal)
- Kisebb és hatékonyabb kétkamarás parlamentet, ahol az ellenőrzési feladatú felsőházban jelen lennének a kisebbségek és a kisorsolt civil és érdekvédelmi szervezetek mellett a legalább 300 éves múlttal rendelkező egyházak, amelyek képviselőinek számát a népszámláláskor leadott nyilatkozatok alapján határoznánk meg. Ezzel együtt pontosan meghatároznánk az egyházak és az állam viszonyát. (cigányok, zsidók, buzik, kínaiak és arabok a felsőházban)
- Megrendszabályozni a nemzetközi korporációkat és bankokat Magyarországon. Állami kamatpolitika, amiben szabályozzák a bankok nyereségét, előnybe részesíteni a hazai árukat, beszerzéseket és vállalkozásokat. (majd a zsidók elboronálják)
- Teljes egészében felülvizsgálni az Európai Unióval kötött alapszerződést, a változtatás elutasítás esetében meggondolva kilépésünket is.
- Új, legalább a környező országok ereje ellensúlyozására alkalmas modern hadsereg, csak a magyar érdekeket védő honvédséget, visszaállítva a kötelező sorozást. (hadsereg zsidó tisztek vezetésével)
- Teljeskörű nyelvi, kulturális és területi autonómiát követelni Erdély és Felvidék vonatkozásában, Szlovéniától visszakövetelni az elcsatolt területet. Ukrajna, Horvátország, Szerbia esetében csak a trianoni szerződés rájuk vonatkozó részeinek újratárgyalása és területi engedmények után megszavazni az Uniós tagságukat.
- Állami vállalatok létrehozása a stratégiailag fontos víz, energetikai és hadászati iparágakba magyar beszállítókkal, a legfontosabb szolgáltatók visszaállamosítása.(izraeli cégekkel)
- Visszaállítani a halálbüntetést, igazságszolgáltatást, nem jogszolgálatot a bíróságok részéről. Új, politikai befolyásmentes rendőrséget, bíróságokat, elszámoltatható bírókat, ügyészséget civil kontrollal.
Aranyalapú, így értékálló nemzeti valutát, a MNB jelenlegi túlzott befolyásának felülvizsgálatával. (az aranyat természetesen a zsidók kezelnék)
(polgarinfo,részlet)

2010. január 2., szombat

JANUÁR 2 – TOJIK AZ EU TŐKÉS LÁSZLÓ SZÖVEGÉRE


MIT KERESETT
A PROFESSZOR BOLIVIÁBAN?
A fenti kérdést a zsidó szennylap firkásza elfelejtette föltenni. Azt is elfejették kérdezni, hogy az interneten és más módokon kunyerált pénzeket miért a magyaroktól erőszakolták ki? Hiszen a Rózsa-Flores-Tóásó ügy zsidó belügy, ehhez a magyaroknak semmi köze. Legfeljebb annyi, hogy Magyarország hírnevét mocskolták a nagyvilágban. Az sem igaz, hogy nem hallgatták ki a Bolivába „szórakozni és bulizni” kiránduló professzort. Több hazai honlap is lehozta vallomását. Az sem igaz, hogy nincs neki ügyésze és védője. A Jeruzsálemi Máltai Lovagrend tette rá áldásos kezét a professzorra és ezt a hazai tévék is közölték. Sőt, a lovagok mélyen a zsebükbe is nyúltak a professzor érdekében. Röhejes a kegyelmi kérvények fölemelegetése akkor, amikor Bolivia elnökét a kérvényezők gyilkos diktátornak nevezték a sajtóban és ez a legenyhébb kifejezésük volt. Tőkés László pedig egy nemzetközi kalandor, akinek semmi sem drága, ha zsidóérdekekről van szó. Végezetül a professzor nem magyar származású, csak magyar állampolgárságú. Kép: Borsból
Embertelen körülmények között tartják fogva Tóásó Elődöt
Az emberi jogok biztosa többek között azt kifogásolta, hogy az elfogáskor szükségtelen és értelmetlen mértékű erőszakot alkalmaztak. Tadicot többször bántalmazták, noha azonnal megadta magát. Nem volt jelen az ügyészség képviselője és bírói felhatalmazás sem volt – mondta lapunknak Dénes Edit, Tóásó nővére. A magyar származású informatikatanárt Tadiccsal együtt kilenc hónapja tartják fogva. Azóta nem hallgatták ki, nem látta ügyész, és nem volt egyetlen bírósági tárgyalás sem. Családja elszántan küzd a férfi kiszabadításáért: Bolívia egyik legjobb ügyvédjét fogadták fel, de a közel 3 millió forintos gázsijának eddig csak a felét tudták kifizetni. Edit több száz kegyelmi kérvényt küldött el a La Paz-i börtönbe, és az Európai emberjogi bizottsághoz fordult segítségért. – Egyedül Tőkés László európai parlamenti képviselő állt Előd ügye mellé, aki egy folyamodványt intézett az Unióhoz egy független vizsgálóbizottság felállítására. Ez Előd egyetlen esélye – vélekedett Edit. Gergály Judith (Bors,részlet)

JANUÁR 2 – SZEMÜVEGET A KÜLÜGYMINISZTERNEK

BICSKANYITOGATÓ NYILATKOZAT
A MAGYAROK HELYZETÉRŐL

Balázs Péter: nincs magyar diplomácia átgondolt nemzetpolitika nélkül
Átgondolt nemzetpolitika nélkül nincs magyar diplomácia - nyilatkozta Balázs Péter külügyminiszter a Népszava szombati számában, amelyben szólt Magyarország uniós elnöki felkészüléséről is. "Mást se teszek, mióta külügyminiszter lettem, mint a magyar nemzeti érdekeket érvényesítem" - nyilatkozta a külügyminiszter azzal összefüggésben, hogy a lap újságírója emlékeztetett Kövér Lászlónak, a Fidesz országos választmánya elnökének arra a kijelentésére, hogy a külügyi tárca jelen formájában nem alkalmas a nemzeti érdekek képviseletére. Balázs Péter az interjúban kijelentette: "hét szomszédunk közül ötnél a magyarok helyzete jó, ígéretes, fejlődik. Azzal csak ártunk a környező országokban élő nemzeti kisebbségeinknek, ha a magyar belpolitikát próbáljuk kivetíteni rájuk. Nem szerencsés, ha Budapest határozza meg a határon túli magyarok politikáját. Kifejezetten káros, ha valaki az egységet bomlasztja." (…) Elképzelhető, hogy EU–Izrael-csúcsot is tartunk, amelyet biztonsági okokból Visegrádra vihetnénk. Balatonfüreden is lehetnek tanácskozások. Összesen tíz helyszínben gondolkodunk. Figyelembe kell vennünk, hogy Ferihegy az egyetlen nemzetközi repülőterünk, amely egész évben üzemképes. Ferihegy 1-en rendezzük be a fogadóbázist." A választások utáni helyzetet érintve a külügyminiszter azt mondta: ha az új kormányzat okosan cselekszik, akkor megtartja a folyamatosságot. Változás csak a miniszterek személyében lesz, a szakértőkében nem. (MTI,részlet)
INTÉZMÉNYESÍTETT MAGYARGYŰLÖLET
Amit a külügyér nyilatkozik az egy állami üzenet arra nézve, hogy a magyarok semmire sem számíthatnak. Bezzeg a zsidó kapcsolatok, ott magas szinten javul minden. Ilyen piszkos nyilatkozatot utoljára Grósz Károlytól lehetett hallani. Ők is azt mondták, ne emlegessük a magyar sérelmeket, mert azzal csak ártunk érzékeny szomszédainknak. A magyar külügy nem a magyar érdekek, hanem a nemzetközi cionglobalista érdekek szolgálatában áll és ezzel még dicsekednek is. Az is jellemző, hogy a legnagyobb magyargyűlölő zsidólapnak nyilatkozott Balázs. Kép: Balázs

JANUÁR 2 - HAZAI AGYRÉMEK

EZ LENNE A NEMZETI OLDAL?
De ugyanakkor a nemzeti oldalon is vannak zsidó származású testvéreink. Talán nem sorolok neveket, hiszen mi ismerjük és tiszteljük őket.Ha visszanézünk kicsit ki tudná kifejezni hazaszeretetét, érzelmeit gyönyörűbben, mint Radnóti Miklós, aki zsidó ember, de magyar költő volt. Mindannyian ismerjük és csodáljuk költészetét, s elég csak a Nem tudhatom c. versére gondolni, amiben példaértékű hazaszeretetéről vall meghatóan, vagy a Sem emlék sem varázslat c. versre, amiben szépen, őszintén ír arról, hogy minden őt körülvevő borzalom ellenére, nincs szívében semmi gyűlölet. (..) Lehet tehát cigány ember is a nemzeti oldal része? Igen. Természetesen. És lesznek is. Egyre többen. Hiába uszítják őket a sötét oldal sakáljai a Magyarság ellen. Vass István (nemzetiinternetfigyelo,részlet) (képen)

MIVEL TÖLTI IDEJÉT A
MAGYAROK VILÁGSZÖVETSÉGE
Szeptember 3-án bosszantó kommunikációs hiba történt a Magyarok Világszövetségénél (MVSZ).
Az MVSZ székházának (MVSZ Magyarok Háza – Bp. Semmelweis u. 1-3.) programszervező titkára, aki egyben a Magyarok Világszövetsége - mvsz.szekhaz kukac gmail.com - elektronikus cím kezelője, az MVSZ székházában zajló programok népszerűsítésére használt címlistán kiadott egy meghívót (Meghívó Dr. prof. Kiszely István és Dr. Hankó Ildikó könyveinek bemutatójára), amelyhez a Magyarok Világszövetségének semmi köze nincs. (…) A Magyarok Világszövetségének elnöke még aznap vizsgálatot rendelt el, amelynek során kiderült, hogy az MVSZ székházának programszervező titkára munkahelyi elöljárójának, az MVSZ székháza programigazgatójának kérésére tette közzé az ominózus meghívót, aki azonos a kőbányai „Emlékezzünk régiekről…” című est levezetőjével, dr. Medvigy Endre irodalomtörténésszel, a Kárpád-medencei Irodalmi Társaságok Szövetségének elnökével. Az MVSZ elnöke még aznap írásos figyelmeztetésben részesítette az érintetteket, és meghagyta, hogy az említett elektronikus címről a jövőben csakis a Magyarok Világszövetségének programjait, illetve a Magyarok Világszövetsége székházában zajló, más intézmények által szervezett programokat lehet hirdetni, illetve azokkal kapcsolatos levelezést folytatni. A kőbányai programot az MVSZ dr. Medvigy Endre magánprogramjának tekinti. Az egyik legolvasottabb magyar hírportál, a Kuruc.info szerkesztőségi kommentárban rótta fel a Magyarok Világszövetségének, hogy dr. Kiszely István személyében kommunista besúgót népszerűsít. Az MVSZ Sajtószolgálata megkereste Patrubány Miklóst, az MVSZ elnökét, aki ezzel kapcsolatban a következőket nyilatkozta. „A Magyarok Világszövetsége mélységesen elítéli a mindenkori besúgókat, és nem tartja felmentő körülménynek azt, hogy nyomást gyakoroltak rájuk. Ez a megállapítás érvényes dr. Kiszely Istvánra is, aki a kommunista pártállam titkos kiszolgálásával kérdőjel alá helyezte saját, több évtizedes tudományos munkásságát is. Amennyiben dr. Kiszely István nem tudja egyértelműen bizonyítani, hogy a múltjával kapcsolatosan nyilvánosságra került dokumentumok hamisak, akkor számára egyetlen út marad: tetteinek töredelmes bevallása, a tételes bocsánatkérés, és jóvátétel szolgáltatása mindazoknak, akiknek titkos jelentéseivel ártott. Amennyiben ezt elmulasztaná, úgy nem csak életútjára, de tudományos munkásságának egészére is a kétely árnyéka vetül.” Budapest, 2009.09.09. MVSZ Sajtószolgálat
Balog Barna küldött-mandátuma 2008. május 17-én szűnt meg, miután a Magyarok Világszövetségének általános tisztújítása keretében erre a tisztségre többé nem is jelölték.
Tehát Balog Barna miatt a Magyarok Világszövetsége semmivel sem okolható, esetleg a Fidesz, amelynek – mint láttuk – listás jelöltje volt. Következik a Jobbik? (Balog Barna utolsó számottevő közszereplése a Magyar Nemzeti Bizottság 2006-ban zajlott, ahol ő volt egyike a négy ügyvivőnek – Molnár Tamás, Takács András és Toroczkai László mellett –, amely tisztségéből egy belső konfliktus nyomán lemondani kényszerült.) 2009. január 1. után 2010. január 1-én is az MVSZ jó hírnevét sértő „pontatlanságot” közölt a kuruc.info. Bízunk benne, hogy nem hagyományteremtő szándékkal. Várjuk a helyreigazítást.
Budapest, 2010. január 1.
MVSZ Sajtószolgála

ÖSSZEGEZZÜNK
Papíron létezik egy MVSZ nevű szervezet, gyakorlatilag semmit sem csinálnak évek óta, csak azt közlik, hogy ki volt ügynök és ki nem. A szervezet honlapja évek óta nem működik, semmilyen adat nem tudható a nagy múltú szervezet (a háború előtt) névbitorló működéséről. Hallatlan nagy gazemberség, hogy egy nem létező szervezet számára egy hatalmas székházat adott a kormány annak idején. Egyébként a szép palotának igen dicstelen múltja volt, a város közepén. A háború után a zsidókommunistákat kiszolgáló kisgazdapárt székháza volt. Aztán a Szovjet Kultúra Háza. 1990-es évektől pedig a Magyok Háza, azol több a zsidóprogram mint a magyar. Miközben az MVSZ egyes személyeket kiüldöz a házból, aközben a Morvai Krisztina-Fábry Sándor nevű zsidókettős szerepelhetett és üzletelhetett ott és még reklámozták is. Most pedig a fentiekről. Arról miért nem ír az MVSZ, hogy ugyan kis is „leplezte le” Kiszely professzort? Az az Ilkei Csaba, aki a kommunista évtizedekben vezető műsort csinált az MTV-ben, a kommunista rendszer megbízásából. Ilkei úr úgy gondolja, hogy ma már erre senki sem emlékszik. Ráadásul Ilkei "történészkutatónak" állítja be magát. És ha már az ügynökök leleplezésében jártas MVSZ ennyire magabiztos kijelentéseket tesz, akkor miért nem közlik Medvigy Endre elvtárs, aki most a házuk művészeti igazgatója, hogy milyen múltja volt a tudós úrnak a kommunista rendszerben? Erre nem finnyás az MVSZ? És miért rugták ki a ház korábbi vezetőjét, akinek azt rótták fel „bűnéül”, hogy a Jud Süss című történelmi filmet szerette volna vetíteni a házban. Még a patkányköztársaság alkotmánya is biztosítja a múlt megismerésének a jogát. Patrubány elvtárs mint jogász ezt is tudja. Ugyan kiknél akart jó pontot szerezni Patrubány ezzel a döntésével? Olvastuk, hogy a Mazsihisz lapja nagy-nagy megelégedéssel nyugtázta Patrubány döntését a film betiltásáról. És ez volt az a ház, ahol 2006. október 23-án gázfelő, füst, robbanások és emberi jajgatások, sikolyok kisérték Orbán Viktor gyűlését, ott az MVSZ ház előtt. Ha az MVSZ-ben és Patrubányban egy csöpp gerinc lett volna, akkor meg sem engedhették volna, hogy ott a Fidesz az épület ablakai alatt tartson gyűlést. Végezetül Patrubány Miklós. Ha már ennyire tudja ki volt ügynök és ki nem, mikor mutatja be személyes életútját Romániától kezdve egészen az MVSZ-ig? Kép: Patrubány

2010. január 1., péntek

JANUÁR 1 – SZALONKÉPES LETT A ZSIDÓKURUC

CSURKÁSODIK A JOBBIK
Hol van az az idő, amikor a Legfőbb Ellenségnek a Kuruc.infot jelölték meg és heteken keresztül hisztériakampányt folytattak ellenük, a hivatalosok. Most meg 2010-ben? A Fidesz egyik szócsőve (Heti Válasz) úgy idézgeti a kurucot, mintha valami mérvadó híroldal lenne. Hát persze, ennek is megvan az oka. Mégpedig az az oka, hogy Szöőr Anna elvtársnő (képen) olyan fontos zsidó személyiség, akit nem lehet csak úgy lesöpörni a hírekből és illetlen szavakat írni róla - mint amit a kurucinfó tett -, hiszen nagyon nagy érdemei vannak már neki. A hivatásos magyargyűlöletben. Ő az, aki teleszórta a városokat magyargyűlölő szövegű holokauszt-emléktáblákkal, különös tekintettel a Corvin-közre, ahol az épület már ki sem látszik ettől a sok szeméttől. A Heti Válasz, amelyik megrója a kuruc.infot, hogy miket hallgat el, ezt önmagukra nézve nem veti föl. Mivel a nyálas lap elhallgatja, hogy a Szöőr Anna nem egyedül holotáblázott, hanem a debreceni Weisz rabbival és a Semjén Zsolt vezette KDNP-vel együtt, amely pártnak zsidó tagozata is van.
FÖLFESLIK A ZSIDÓ HÁLÓZAT
Vegyük sorra. Szöőr Anna és alapítványa a KDNP-vel, ehhez hozzájön mint támogató a Fidesz lapja, a Heti Válasz és mögötte a Fidesz párt. Ebbe a körbe tartozik a szalonképesített Kuruc.info, amelynek egyik szerkesztője a Jobbik alelnöke, Novák Előd. Novák előd felesége pedig a Jobbik sajtószóvivője, Dúró Dóra. A Jobbikban szerepelt Szöőr Anna, de most kegyvesztett lett, mert túlzottan tört a hatalmi poziciók felé és két dudásnő (Morvai-Szöőr) nem fér meg egy csárdában. Korábban is történtek már hasonlók, amikor a nemzeti vonalú gárdistákat kiutálták a gárdából a zsidókat szívelő gárdavezetők. Így egy hirhedt zsidó is tisztelebeli gárdista náluk, Renner Péter. Most már a Jobbik vezetése ott tart, hogy össze sem lehet számolni hány zsidó van köztük. Jól fognak kinézni a parlamentben, legalább nem lógnak ki az összképből. A Heti Válasz a másik zsidólapra, a Demokratára is hivatkozik, de hát ők is ebbe a jól összefonódott hálózatba tartoznak, a Barikád lappal együtt. Ez utóbbi viszont a Jobbik szócsőve és a boliviai terroristákat hónapok óta ártatlannak próbálják föltüntetni. Most a Heti Válasz azzal vádolja a Jobbikot, Szöőr Annával egyet értve, hogy a vezetésükbe nem a „szakérelem” alapján, hanem kapcsolati alapokon választanak vezetőket. Nem most, hanem már jó egy éve is jeleztük és megírtuk, hogy a Jobbiknál is feltüntek a „miépesedés” jelenségei. Igaz, hogy Vona a pártelnök, de mintha Morvai Krisztinának nagyobb fajsúlya lenne. A párt kampányain a legtöbbször Morvai volt a vezérszónok. A kivülálló úgy érezhette mintha ő lenne a pártban a főnök, Baló Györgyné. Egy szó mint száz, a Jobbik erős zsidóvonalra támaszkodik. Kérdés, hogy a tagság és a gárdisták ezt meddig viselik el? Még egy fontos jelenség befejezésként, hiszen nem a szavak, hanem a tettek számítanak. Senki se várja el, hogy a Jobbik valaha is nevén nevezi a zsidóbűnözőket, hiszen ők ezeknek a támogatását élvezik a sajtóban. Enélkül pedig választási kampányt folytatni lehetetlen. Az igaz, hogy a Jobbik volt az első, amelyik a cigánybűnözést bevitte a köztémába (évekkel később mint a Magyar Oldal), de ez csak felszíni jelenség volt a Jobbiknál. Valójában semmilyen tervük, elgondolásuk nincs a cigánybűnözés megfékezésére.

JANUÁR 1 – VÁLASZTÁSI FORGATÓKÖNYV


MÁR EL VAN DÖNTVE MINDEN
Győz a Fidesz, de nem lesz kétharmad, viszont „önmagában" a KDNP-vel kormányt tud alakítani. Az SZDSZ eltűnik a süllyesztőben, helyét átveszi az 5,0000001 %-os eredményt elérő MDF. A Magyar Szocialista Párt történelmi mélypontra zuhan, mert tavaszig százezrek döbbennek rá, hogy tényleg nincs 13 havi nyugdíj, ellenben van rekord benzinár, rengeteg áremelés, ilyesmi. Az MSZP-ben beindul az erjedés, mert hiába veszik elő a „Zorbán, mint a demokrácia végveszélye" című lemezt, egyrészt a Szanyi-vonal, másrészt a Szili-vonal, harmadrészt meg az „énnélkülem nem megy nektek semmi sem" gyurcsányista irányzat nekiesik a nagy öregeknek, meg egymásnak is. A pártszakadás sem kizárt. A Jobbik bejön második erőnek. A radikális párt nem tudja megismételni az EP-választáson elért eredményét, mert egyrészt sok brahiból rájuk voksoló jobboldali szavazó visszaikszel a Fideszre, mondván: itt azért már komolyabb a tét, másrészt a komcsiknak börtön, vagyonelkobzás, TESCO monnyon le, cigánybűnözés, zsidóbetelepülés tematikával nyolcesztendőnyi MSZP-SZDSZ ámokfutást követően ugyan elérhető 10 százalék, de kész, ennyi van a történetben, és ez is csak egyszeri, megismételhetetlen élmény. És van egy teljességgel alátámaszthatatlan megérzésem, miszerint a Kuruc.info-n még 2010-ben olvashatjuk Morvai Krisztina mobilszámát. (Dévényi István, Heti Válasz)
ÚJRA ÖSSZEÁLL A BŰNSZÖVETKEZET
A Heti Nyálas fideszpártoló zsidó lap jóslatai nagyjából megegyeznek azzal ami be fog következni. Lefordítjuk magyarra a zsidók jóslatait. A szöveg ékesen bizonyítja, hogy a zsidódemokráciában a választás csak amolyan díszlet, szemfényvesztés, bohóckodás. A nép szembeköpése. Nagyon valószínű, hogy a Fidesz megnyeri a választást, de csak a KDNP-s támogatással tud kisebbségi kormányt alakítani. A második helyen – ha nem jön semmi sem közbe -, akkor a Jobbik végez, lehet hogy 15-20 %-os eredménnyel (attól függ mennyi tévészereplést engednek meg nekik), ezzel szépen elcsücsülhetnek 4 évet a Házban és kapják a többi párttól a rugdosásokat és pofonokat. Ugyanis őket fogják megtenni bűnbaknak, Magyarország minden bűnét rájuk kenik. Ennek az MSZP örül majd a legjobban és újra kinyílik a pofájuk, hiszen csak őket lehet majd hallani újra. Ha letelt a 4 év a Jobbik ki fog esni a parlamentből, mint korábban a Miép, mert addigra elvesztik az összes bizalmat a szavazóktól. Ahogy írja a zsidó lap, az MDF-et épp hogy bejuttatják (csalással), hogy a bohóc szerepüket folytathassák. Harmadik helyen a vérbolsevikok beszavazzák az MSZP-t. Viszont a Fidesznek nem lesz diadalmenet a kormányzás, mert minden párt őket fogja marni. Az egészben van bíztató is, hiszen a Fidesz nem tud majd igérteket beváltani és ez a négy év az elrohadásukat fogja eredményezni. Ahogy korábban az MDF-el, Miép-pel és az SZDSZ-el is történt. A baj csak az, hogy a bűnöző pártok drága évtizedeket rabolnak el tőlünk. Megnyugtatunk mindenkit. A Fidesz semmilyen elszámoltatást nem fog végezni. A Jobbik meg hiába kapadozik, nem tud elérni semmit és a gárdáját sem engedik működni.

JANUÁR 1 – ZSIDÓ KÉPMUTATÁS

ISTEN ÁLDD MEG A MAGYART
Sólyom elnök a fenti módon köszönt el újévi mondókájában, amely tele volt zavaros témákkal, de inkább egy választási kampányszövegre emlékeztetett. Sűrűn emlegette a honfitársaink szót is. Ezúttal csak nemzeti zászló előtt szövegelt, az EU-s rongy nem látszott. A cionrádió is újított. Este az éjféli himnusz után azt mondták be, hogy most az EU-himnuszát is hallgassuk meg. Ilyenre még nem volt példa. Az EU-rongyokat közintézményeken kirakják, de az elfuserált EU-himnuszt nem szokták használni. Szegény Beethoven, ha tudná, hogy milyen aljas célokra használták fel halhatatlan dallamait.
A ZSIDÓK NEM HONFITÁRSAINK
A zsidók nem honfitársaink, akár hány állampolgársággal is rendelkeznek, hiszen ők sokszor is megvallva Izraelt tekintik igazi hazájuknak.

JANUÁR 1 – LOPAKODÓ ALKOTMÁNYOZÁS

ZSIDÓK AKARNAK
MEGINT ALKOTMÁNYOZNI
A Szent Korona Szövetség elnöke, vitéz Kiss Imre (képen) a Mátyás templomban a szövetség emlékérmével kitüntette Dávid Ibolyát, az MDF elnökét. (MN)
A Szent Korona Szövetség kezdettől fogva zsidók és zsidóbérencek gyűlevész társasága, most legalább ez nyíltan kiderül sokak számára. A Mátyás- templom plébánosa hosszú szövegben tiltakozott az ellen, hogy ott ilyen pártkitüntetést adtak át, amelyben kijelentette, hogy a templom erre nem adott engedélyt és becsapták őket. Kép: zsidóbérencek a Mátyás templomban

FIDESZ FŐZI KI AZ ÚJ ALKOTMÁNYT
GARANTÁLTAN ZSIDÓ SZAKÁCSOKKAL
Senki se csodálkozzon majd azon, ha a Fidesz tavasszal bejelenti az új Szent Koronás alkotmányt. Ennek előkészületei évekig folytak, de most jött el az idő arra, hogy a zsidóbűnözők a Fidesz segítségével tisztára mossák magukat. Ehhez is kell – többek között – az új alkotmány. Pár napja a szintén Fidesz-támogató zsidó, Fritz Tamás politológus nagy gőzzel azt fejtegette a tévében, hogy már készül az új alkotmány szövege, amiben a Szent Koronára fognak hivatkozni. Kijelentette, hogy társadalmi szervezetek számára vitát biztosítanak a szövegről és a végén népszavazással akarják elfogadtatni Orbán Viktor és a jehudák alkotmányát. Nagyon valószínű, hogy ennek a hamis szövegnek a gerincét az a könyv fogja képezni, amit a rókaképű Lezsák Sándor (egykori MDF-es) parlamenti alelnök elfogadott a könyv szerzőjétől, Zétényi Zsolttól és elhelyezték az országgyűlésbe. Zétényi Zsolt volt a 80-as évek elején elsőként engedélyezett Bajcsy Zsilinszky Emléktársaság egyik vezetője. Ez volt az első olyan társadalmi-politikai szervezet, amelyet a kommunisták engedélyeztek. A kommunista pártállamban kedvezményezett jogász a rendszerváltás óta „nemzetivé” lényegült át. Akinek van lehetősége mindenképpen leplezze le ezt a lopakodó zsidó alkotmányozást, aminek a valódi Szent Korona Törvényhez semmi köze nincs. Sem tartalmában, sem szellemében. Itt az új alkotmány arra szolgál majd, hogy a zsidóbűnözőket ne lehessen felelősségre vonni és az idegen bűnözőket hatalomba lehessen tartani, valamint Magyarországot idegen bűnözőkkel akarják feltölteni. Erről van szó.

JANUÁR 1 – MEGSZÖKÖTT A BŰNÖZŐ

Manfred Reyes Villa, Cochabamba tartomány egykori kormányzója, aki ellen húsz per van folyamatban állami korrupcióval kapcsolatban, a Peru-i határon december 15-én megszökött Boliviából és a perui Limában felszállt egy repülőgépre, amellyel az Egyesült Államokba szökött – ismertette a belügyminiszter Alfredo Rada (képen). Evo Morales elnök sajtókonferenciát tartott az elnöki palotában ahol nem tudta leplezni a haragját az állambiztonsági szervek mulasztásai miatt, amiért engedték megszökni Reyes Villat. Morales keserűen panaszkodott arról a hanyagságról, ahogy a felelős hatóságok nem tudták megakadályozni Reyes Villa szökését. (hazafiasradio,2009.dec.31)
Megjegyzés
A bűnöző azzal tévesztette meg a hatóságokat, hogy a korábbi hetekben többször telefonált Boliviában a hatóságoknak, akik azt hitték, hogy még Boliviában van. Kétszer is kért ügyvédjén keresztül halasztást a bírósági kihallgatására és ezt megadták neki, miközben a szökést akkor hajtotta végre. Kérdés, hogy az USA ki fogja-e adni a bűnözőt Boliviának? A kérdés azért súlyos, mert a Rózsa-féle terrorbanda segítői közül többen is az USA-ba menekültek a felelősségre vonás elől. Kép: a megszökött bűnöző

JANUÁR 1 – ÓVAKODJUNK A SZENNYTŐL

SZENNYES ÁRADAT AZ INTERNETEN

A nemzetközi zsidók úgynevezett gyűjtőoldalakat csinálnak külföldön, aminek aztán megvannak a hazai változatai. Az ilyen oldalalaknak legjellemzőbb tulajdonsága, hogy pártatlannak, tudományosnak, szakszerűnek igyekeznek magukat feltüntetni, miközben a legvadabb elfogultságokat terjesztik. Mint pl. a wikipedia nemzetközi lexikon, amely magyar változatát zsidók szerkesztgetik. Meg is lászik rajta. Ennél sokkal ocsmányabb a másik nemzetközi oldal, a Metapédia, amelyet pár nappal korábban már jeleztünk. Az egész szóra sem lenne érdemes, ha áratlamtalan lenne. De nem az. Az ilyen és hasonló oldalaknak a száma elég sok, mert egyes zsidóbuzik futószalagon gyártáják az ilyen oldalakat és hivatkozásokat. Ezt az egész cirkuszt azért csinálják, hogy az internetet is kisajátítsák maguknak és a magyar olvasókat félretájékoztassák. Persze a Metapédia itt sem áll meg, hanem átmegy személyes mocskolódásokba, rágalmakba, gondolván azt, hogy nekik minden megvan engedve. Egyelőre nem foglalkozunk jogi lépésekkel, nem akarunk reklámot csinálni ennek a szennyes oldalnak, de az biztos, hogy a névtelenségbe burkolózó szerkesztőik nagyon is ismertek Magyarországon. A mocskos nemzetközi zsidók még szerkesztőként sem vállalják a nevüket, hanem különféle álneveken próbálják hülyíteni az olvasókat. Ők úgy gondolják, hogy a sajtótörvények rájuk nem vonatkoznak. Ezek a szerencsétlenek csak úgy tudnak a felszínen maradni, ha álcázzák magukat, miközben sorozatos provokációkat követnek el azon magyar oldalak ellen, amelyek a zsidóbűnözőket szóbahozzák. A főoldalukra Széchenyi képét biggyesztették, de aki belenéz a tartalomba annak hányinger kerülgeti a gyomrát. Lényegében az összes zsidó oldalon ez a módszer figyelhető meg. Végig lehet nézni a magyar nemzeti jelképekkel operáló oldalakat, ezek mind zsidó oldalak, túlnyomó többségében. Miközben a Metapédiának az igazi arcát a Havas Henrik-féle beillesztett oldal és hasonlók adják meg. Tömény szenny és mocsok. Újabban kipécézték blogunkat és a Magyar Sors oldalt és annak szerkesztőjét. Az ilyen garázdálkodással persze semmire sem mennek, mert saját magukról állítják ki a bizonyítványt. A másik megtévesztő módszerűk, hogy hungarista témájú oldalakból is idéznek, mintha ezekhez a témához valami közük lenne. A zsidósajtó jellemzője a szemétkosár módszer, ami annyit jelent, hogy mindent összezagyválnak és mindenki válogassa ki azt, ami neki ebből tetszik. Hiábavaló minden zsidó mesterkedés az interneten, a bűnbandákat mindenütt felismerni. Most még ezek azt hiszik, hogy el tudnak menekülni a felelősségre vonás alól. Most még a fennálló buzihatalomba tudnak kapaszkodni, de ez is el fog múlni, semmi sem tart örökké. És a magyargyalázásnak is vége fog szakadni.
ÍGY JELLEMZI MAGÁT A ZSIDÓBUZI OLDAL


A Metapédia vállaltan nemzeti érzelmű (elsősorban a magyar, de bármilyen más, hazán és népen alapuló, azaz talaj és honképes nemzet érdekeit képviselve), elektronikus lexikon a kultúra, mûvészetek, tudományok, filozófia és politika témakörökben. Kép: Metapédia főoldal és aloldal
--