2010. január 6., szerda

JANUÁR 6 - UKÁZOK MAGYARORSZÁGNAK - international issue

AMERIKAI DEMOKRÁCIA
Az USA libermanjai közölték, hogy tekintettel a kialakult helyzetre, nem zárják be a Guantanamói rabtábort. A kínzókamrákban 90 jemeni állampolgár sínylõdik évek óta tárgyalás és védõügyvédek nélkül. A helyzet rendkívül kritikus - közölte az egyik liberman -, mert Jemenben képezték ki a legutóbb leleplezett terroristát. Na már most, csak idő kérdése, hogy mikor jelennek meg a jenkik Jemenben felszabadítani az elnyomott népet. Obama első kijelentése az volt, hogy bezáratja a guantanamói rabtábort. Most látható, hogy ezt a kis majmot úgy ugráltatják a libermanok, mint egy paprikajancsit. Nem kellene adni neki még egy Nobel-békedíjat? (nyheter.se,részlet)


A POFÁTLANSÁG HATÁRA
Izrael szócsövének, az ATV-nek nyilatkozott a pesti izraeli nagykövet, Aliza Bin-Noun (képen) Ebből a lényeg alább.
Ugyanakkor, ahogy ön is említette, Magyarországon megerősödtek az antiszemita jelenségek. Engem személy szerint ez nagy szomorúsággal tölt el, és dühös is vagyok miatta. Egy olyan országban ugyanis, mint Magyarország, ahol a második világháború idején 600 ezer zsidó vesztette életét a holokausztban, az ember azt várná, hogy nem látunk többé neonácikat masírozni az utcán, miközben korlátozások nélkül kinyilvánítják véleményüket a zsidókról és a romákról is. Úgy tűnik, a történelem megismétli önmagát. (…) A Parlamentnek pedig végre meg kellene hoznia a gyűlöletbeszédet és a holokauszt-tagadást betiltó törvényt, amely nem ad jogi lehetőséget az ilyen cselekedetekre. Az oktatás szintén rendkívül fontos. Magyarországon minden egyes iskolának a tananyagba bele kellene vennie egy fejezetet, amely már kisiskolás kortól tanítja a holokausztot egészen addig, amíg a gyerekek el nem hagyják az iskolát. Meg kell tanítani, hogy mi történt itt, mi volt Magyarország szerepe azokban a napokban.
IZRAELT HOZZÁKAPCSOLTÁK EURÓPÁHOZ
Amikor Izrael és az Európai Unió kapcsolatáról beszélünk, akkor fontos megemlítenünk, hogy nagyon sok közös vonás van a zsidó állam és az EU között. Ilyen például a demokrácia. Emellett sok izraeli európai származású, Európában pedig évszázadok óta élnek zsidó közösségek, amelyek sokat hozzátettek a befogadó országok kultúrájához. Ezért Izrael hozzátartozik az európai szférához, és az EU a zsidó állam legnagyobb kereskedelmi partnere. 2003-2004-től kezdődően a kapcsolatok nagy fejlődésnek indultak. Az unió komoly partnere lett Izraelnek a békefolyamatban. Azt várjuk azonban az európaiaktól, hogy ne folytassák az úgynevezett „hangszóró-politikát”, vagyis ne álljanak elő minden másnap egy Izraelt bíráló nyilatkozattal. Ez egyébként nem csak, hogy a kapcsolatoknak nem tesz jót, de az európaiak közel-keleti érdekeinek sem használ. (….)Ezek a területek nekünk, izraelieknek szent helyeknek számítanak, ugyanis az ókori Izrael államának részei voltak. Az izraeliek nem a Holdról jöttek.
NEM BÍRNAK EL IRÁNNAL
Csak néhány hete hajtottak végre kísérletet kétezer kilométer hatótávolságú rakétával, amely már eléri Kelet-Európát is. Irán szélsőséges ország, amelynek szélsőséges az ideológiája. A célja pedig az, hogy exportálja ezt a szélsőséges síita ideológiát. (…..)Azt is meg kell ugyanakkor említeni, hogy a múlt évben állandósultak az ellenzéki tüntetések Iránban. A júniusi elnökválasztás után az iráni fiatalok az utcára vonultak, elegük lett ugyanis a rendszerből, az intoleranciából. Ez bátorító jel, és reméljük, hogy még többet látunk belőle a közeljövőben. Az Irán elleni szankciók bevezetésekor általában Kína és Oroszország tűnik a gyenge láncszemnek.
SZÍRIA IS KEMÉNY DIÓ
Szíria érdekes játékot játszik, a Nyugat felé tekint, amellyel jó kapcsolatokra törekszik, és amelytől legitimálást vár. Másrészt viszont néhány hete biztonsági megállapodást írt alá Iránnal, már nem az elsőt. Az a gond, hogy Szíria feltételt támaszt Izraellel szemben még mielőtt a tárgyalások jelentős szakaszukhoz érnének. (…..) Amikor Obama elnök egy éve hatalomra került, változást ígért Amerika közel-keleti politikájában is. Lépései azonban nem váltottak ki osztatlan sikert Izraelben: Obama elnök a legfrissebb felmérések szerint elég népszerűtlen az izraeliek körében. (...) Obama elnök ugyanakkor ugyanolyan nézeteket vall, mint az izraeliek, és ő is azt szeretné, ha javulna a közel-keleti helyzet, ha elmozdulás történne a béke felé. Ami pedig kijelentéseit illeti, némelyiket az izraeli társadalom egy része gyanakvással fogadta. Másrészt viszont sok-sok izraeli teljes mértékben egyetért Obama elnökkel.
NEM KÉRÜNK IZRAELBŐL
Nagykövetként a fő célom az, hogy tovább fejlődjenek a kapcsolatok Izrael és Magyarország között. Magyarországon dolgozó nagykövetként az én területemen – és ez a világon minden nagykövetre igaz – mindent meg akarok tenni annak érdekében, hogy a két társadalom még jobban közeledjen egymáshoz. Azt szeretném, ha a politikusok és átlagemberek is még többet látogatnák egymás országát. Nagyszerű kulturális rendezvényeket szeretnék Magyarországon, elhozni ide az izraeli kultúrát. Szeretném, ha a magyar közvélemény jobban megismerné Izraelt és az izraelieket. És nem csak a televízión keresztül. A legjobb persze az, ha elmennek Izraelbe, és megnézik maguk. Azok számára pedig, akik ezt nem tehetik meg, legalább szeretném kicsiben elhozni Izraelt. Szeretném, ha a gazdasági kapcsolatok is fejlődnének a két ország között. (atv.részlet)