2010. január 1., péntek

JANUÁR 1 – MEGSZÖKÖTT A BŰNÖZŐ

Manfred Reyes Villa, Cochabamba tartomány egykori kormányzója, aki ellen húsz per van folyamatban állami korrupcióval kapcsolatban, a Peru-i határon december 15-én megszökött Boliviából és a perui Limában felszállt egy repülőgépre, amellyel az Egyesült Államokba szökött – ismertette a belügyminiszter Alfredo Rada (képen). Evo Morales elnök sajtókonferenciát tartott az elnöki palotában ahol nem tudta leplezni a haragját az állambiztonsági szervek mulasztásai miatt, amiért engedték megszökni Reyes Villat. Morales keserűen panaszkodott arról a hanyagságról, ahogy a felelős hatóságok nem tudták megakadályozni Reyes Villa szökését. (hazafiasradio,2009.dec.31)
Megjegyzés
A bűnöző azzal tévesztette meg a hatóságokat, hogy a korábbi hetekben többször telefonált Boliviában a hatóságoknak, akik azt hitték, hogy még Boliviában van. Kétszer is kért ügyvédjén keresztül halasztást a bírósági kihallgatására és ezt megadták neki, miközben a szökést akkor hajtotta végre. Kérdés, hogy az USA ki fogja-e adni a bűnözőt Boliviának? A kérdés azért súlyos, mert a Rózsa-féle terrorbanda segítői közül többen is az USA-ba menekültek a felelősségre vonás elől. Kép: a megszökött bűnöző