2010. június 2., szerda

JÚNIUS 2 – IZRAEL ELSZIGETELŐDÖTT

Kép: a felháborodott török miniszterelnök



AMIT FÉL ÉVE MÁR MEGÍRTUNK BLOGUNKBAN
AZT CSAK MA MONDTA BE A CIONISTA RÁDIÓ

Ma reggel a magyarnak csúfolt Emereggy bemondta, hogy Izrael nemzetközileg elszigetelődött, a segélyhajó megtámadása után.
Három nappal azután, hogy halálos izraeli támadás következett be a Gázai övezetben, a Press TV angol tudósítójának a sorsa ismeretlen, aki a segélyhajón tartózkodott. A zsidók támadása a gázai partoktól 150 km-re örtént. A támadás ellen tiltakozásokat tartottak Nagy-Britanniában, Londonban, Bristolban, Manchesterben és Glasgowban. (presstv alapján)Kép: a segélyhajó és az eltünt tévés
Erdogan török miniszterelnök közölte Barack Obama amerikai elnökkel egy órás telefonbeszélgetésében, hogy elegük van Izraelből. Ma Hillary Clinton is elitélte az izraeli támadást a hajó ellen. A törökök különösen felháborodtak, hiszen mintegy 50 török állampolgárt letartóztatták a megtámadott hajó fedélzetén és őket izraeli börtönbe vitték. Kép: Erdogan