2010. június 5., szombat

JÚNIUS 5 - AMERIKA MOCSOKBAN

Kép: Obamát olyan helyre vitték ahol alig volt olaj
Kép: Amerika sűllyed
Kép: buzik tüntetnek hogy nyilvánosak lehessenek
Kép: Jézus-gyalázó színdarabot reklámoznak
Kép: az olaj-szörny






AMERIKAI MOCSOK KÉPEKBEN
AMIT ELHALLGATNAK
NÁLUNK
Obama: tragikus incidens a segélyflottilla elleni támadás
Barack Obama a CNN-nek adott interjúban azt mondta: a zsidó államnak jogos aggodalmai lehetnek a Hamász irányította Gázai övezettel kapcsolatban, ugyanakkor a terület izraeli blokádját megkérdőjelezte az elnök. Szombatra várható annak a Gázai övezetbe segélyt szállító hajónak az érkezése, amelyet egy ír szervezet bérelt ki. A Rachel Corrie jelenleg mintegy 700 kilométerre található a halálos áldozatokkal járó hétfői izraeli katonai akció helyszínétől. A teherhajó naponta 320 kilométert tesz meg, így várhatóan szombatra érkezik majd célállomására. Az ír kormány szerdán arra kérte Izraelt, hogy engedje be a hajót a Gázai övezetbe, valamint figyelmeztette a zsidó államot, hogy „súlyos következményei” lesznek annak, ha egy esetleges izraeli támadásban valamelyik ír utas megsebesül. A Rachel Corrie fedélzetén utazó 15 ember közül öt ír állampolgárságú, és köztük van a 66 éves, Nobel-békedíjas Mairead Maguire, valamint az ENSZ egyik volt tisztségviselője, Denis Halliday is. A hajó mintegy 750 tonna segélyt szállít, közte orvosi és iskolai felszerelést, játékokat és cementet. A cement gondot okozhat, mivel az izraeli hatóságok szerint nem csak humanitárius célokra lehet használni. Mairead Maguire rádiónknak azt mondta: nem félnek, mert egészen más helyzetben vannak, mint a török hajón utazók. Az aktivista, akinek az már a harmadik segélyakciója a palesztin területre, kijelentette, hogy mindannyian a hajó tetején lesznek, amikor megérkeznek, felengedik az izraeli katonákat, és nem állnak ellen. Mairead Maguire hangsúlyozta: a fő céljuk, hogy az adományok eljussanak az emberekhez Gázában. (MR, részlet) MEGJEGYZÉS: A cionrádió elhallgatja, hogy a hajó arról a cionistaellenes zsidó lányról van elnevezve, aki buldózerrel taposott agyon a saját fajtája.