CSURKA ISTVÁN KORÁBBI HÁZISZERZŐJE
AGGÓDIK A TERRORISTÁK MIATT
MEGJEGYZÉSÜNK KÉKKEL KÖZBESZÚRVA
Tóásó Előd életének megmentése ügyében
mélyen hallgat a budapesti Külügyminisztérium
A Sepsiszentgyörgyön megjelenő Háromszék című (zsidó) napilap szeptember 3-i számában az elmúlt hónapok hallgatását megtörve György Attila (zsidó) megpendítette a Bolíviában több mint egy esztendeje raboskodó Tóásó Előd ügyét. Pontosabban, a szerző fölhívja a figyelmet: itt az idő, hogy a Martonyi János irányította budapesti Külügyminisztérium megtegye a hathatós diplomáciai lépéseket a szovátai székely-magyar (zsidó) fiatalember kiszabadítására, az életének megmentésére. Valóban itt az idő, mert a jelenlegi kormány magyarnak, kereszténynek és nemzetinek tartja magát. (a ti kormányotok a cionista érdekek kormánya, semmi köze az Orbán-kormánynak a magyar érdekekhez) A korábbi kormány nem tartotta magát annak – nem is volt az -, tehát Tóásó Előd megmentése ügyében sem tett sokat, ám mégis többet a jelenleginél. A Háromszék szerzőjével ellentétben mi nem kívánjuk diktátorozni Evo Morales bolíviai elnököt, mert egyrészt nem diktátor, másrészt meg semmi közünk ahhoz, hogy mi zajlik ebben a távoli dél-amerikai országban. (Hering József elhallgatja, hogy a zsidó Tóásó nővére "diktátorozta" és "kommunistázta" folyamatosan az elnököt) Azt viszont tudni kell, hogy amióta a Gázai övezet ellen indított izraeli terrortámadás miatt Morales lapátra tette a La Paz-i zsidó nagykövetség munkatársait, a nemzetközi cionista sajtó, így a budapesti is, kígyót-békát kiált a bolíviai elnökre. (Hering ellentmondásban van önmagával. Előbb még nemzetinek nevezte az Orbán-kormányt, most meg a hazai sajtót is cionistának nevezi.) Moralesről annyit azonban illik tudni, hogy az ottani, az egykori spanyol hódítók által egészen véletlenül életben hagyott indián lakosság fia, aki a társadalom peremén élő fajtestvéreit, a mai Bolívia igazi gazdáit szeretné gazdaságilag és politikailag fölemelni. Evo Morales ezen szándéka természetesen nem tetszik az egykori konkvisztádorok utódainak, az ország javait birtokló elitnek, a spanyol vérű lakosságnak. (Hering megint mást állít mint ami a valóság. Nem az ottani spanyoloknak nem tetszik Morales rendszere, hanem az ottani zsidóknak, akik ott is a sajtóban és gazdaságban vannak meghúzódva és persze sok indián-spanyol zsidókeverék is van.) Ennek a spanyol fajú, a politikai és gazdasági dominanciáját az őslakos indiánokkal szemben megőrizni kívánó népcsoportnak az érdekében művelte Rózsa-Flores Eduardo azt, amit művelt, s aminek elbírálása, megítélése szintén nem a mi dolgunk. (Ejnye-bejnye! Nincs közünk itéletet mondani Rózsáról és terrorbandájáról? Arról a Rózsáról, aki a hazai zsidólapok szerzője és ünnepelt sztárja volt. Aki a Ferihegyi repülőtéren zöld jezést kapott a kiutazásra, badájával együtt. Valószínűleg a külügyminisztérium és a titkosszolgálatod tudtával.) Nem a mi dolgunk, mert az, ami másfél évvel ezelőtt Santa Cruzban történt nem a mi ügyünk, nem magyar ügy, semmi közünk hozzá. (Persze hogy nem magyar ügy! A nemzetközi zsidóterroristák ügye!) Mint ahogyan nem magyar ügy az afganisztáni soknemzetiségű megszállók harca, s nem hősi halott az a magyar, aki ebből a megszállásból így vagy úgy kiveszi a részét. Magyar ügy viszont a Santa Cruz-i mészárlásból csoda folytán élve kikerült Tóásó Előd sorsa, azaz, kimentése a bolíviai börtön poklából. A mi szempontunkból teljesen mindegy, hogy a szovátai magyar fiatal mit tett, vagy mit nem tett (Hogy mit tett a Rózsa számítógépes professzora, azt nem BP-en fogják megitélni, hanem a boliviai bíróságon), nekünk mindenképpen kutya kötelességünk mindent elkövetni a kimentéséért. (Ezt csak a zsidók érdeke.) A szoclib Bajnai-kormány, személyesen Balázs Péter külügyminiszter a tragikus eseményeket követően tett bizonyos diplomáciai lépéseket Tóásó kimentéséért, ám a magát nemzetinek, magyarnak és kereszténynek meghatározó Orbán-kormány egyelőre hallgat. Itt az idő, hogy Martonyi János a holokausztozás és a zsinagógaavatások közti rövid szünetekben végre magyar ügyekkel, így például Tóásó Előd életének megmentésével is foglalkozzon. (Ismételten ellentmondásban van a szerző, mert a Rózsa-Tóásó ügy nem magyar ügy, hanem zsidóügy!)
Hering József – Kuruc.info
György Attilának a Háromszékben napvilágot látott cikkére reagáló olvasói vélemények közül közöljük Fancsali Enikő beírását, amely teljesen megegyezik a mi véleményünkkel: György Attila írásának a lényege az, hogy a budapesti Külügyminisztériumnak határozottabban és erélyesebben kellene föllépni Tóásó Elődért. A szovátai székely fiút ugyanis Rózsa-Flores Eduardo, a nyughatatlan természetű, életében sokszor(!) vallást, politikai ideológiát és nemzeti identitást váltó nemzetközi kalandor szédítette bele ebbe a rettenetes vállalkozásba. (Fancsali hamisít! Maga Tóásó vallotta be, nem egy nyilatkozatában, hogy Rózsa a legjobb, legközelebbi barátja és harcostársa volt. A Rózsával való közös működésről a professzor döntött, felnőtt fejjel.) Rózsa-Flores ifjú korában a magyarokat nem nagyon kedvelő édesapja ráhatására szélsőséges internacionalista, bolsevista eszméket vallott, az egyik budapesti egyetem buzgó és harcos KISZ-titkára volt, majd katonai kémelhárító iskolába ment akkor még a Szovjetunió részét képező Fehéroroszországba. Rövidebb római katolikus egyházi tevékenysége után apja származására építve harcos cionistává vált, majd a balkáni háborúban a horvátok oldalán küzdve (egyébként ez volt magyar szempontból az egyetlen hasznos húzása) a horvát hadsereg hőse lett. (A horvátoknál szélhámoskodó "hős" több külföldi újságírót megöletett, mert azok megírták, hogy Rózsa nemzetközi terrorcsapata miket művelt ott. A háború végén Rózsa azonnal Magyarországra tette át működési hatáskörét.) De előtte még, a létező szocializmus idején, volt Fidel Castro kommunista hírszolgálatának budapesti tudósítója és a jelenleg Párizsban életfogytiglani börtönbüntetését töltő Carlos barátja és magyarországi tolmácsa. Idő és hely híján nem kívánom fölsorolni, hogy még mi minden volt, egészen addig, amíg élete utolsó előtti szakaszában - ekkor már hithű muszlimként - a magyar nemzeti radikális oldalon próbálkozott, ám Vona Gáborék végül is, nagyon helyesen, túl színesnek találták Edu életrajzát, s ezért nem vették komolyan. A sokat emlegetett Székely Légió körüli tevékenység (nem részletezem, mert nem kívánom kellemetlen helyzetbe hozni az élőket...) is kizárólag Rózsa-Flores egóját szolgálta. (Fancsali megint ostobának nézi a magyar olvasókat! A Székely Légió egy nemzetközi zsidóterrorista szervezet volt, amelynek Tóásó is aktív tagja volt, ezt a hazai sajtóban megjelent képek is bizonyítják.) Hogy ez mennyire igaz, arra ékes bizonyíték a Kepes Andrásnak adott, és csak halála után sugárzott interjú (Kepes felelőssége is megérne egy misét), amelyben a Bolíviába történt elindulása előtt az esetleges halálát sem kizárva, már fölhevülten bolíviai spanyol nemzeti szabadságharcosként, a népéért meghalni is kész emberként búcsúzott el tőlünk. Ennyit jelentett számára a székelység és az anyaországi magyarság. Nem bántani akarom, mert összességében nem volt rossz ember, csak másokkal együtt azt hangsúlyozom, hogy Eduardo nem magyar, vagy székely-magyar nemzeti hős. (Tóásó sem az.) Visszatérve az életben maradt, és a bolíviai börtönben sínylődő Tóásó Elődhöz, igenis a budapesti Bem József téri minisztériumnak minden követ meg kellene mozgatnia az idealista, félrevezetett székely fiatalember kiszabadítására. (Erre a "szabadításra" már tavaly tavasszal kisérletet tett a jeruzsálemi szabadkőműves lovagrend is, de eredménytelenül. A külügyminisztérummal együttműködésben.) De nem csak a budapesti diplomáciának kellene erélyesebben föllépnie, hanem az erdélyi, de leginkább az anyaországi nemzeti szervezeteknek, politikai pártoknak. Utcai békés tüntetéseken, a nemzetközi szervezeteknek címzett petíciókkal kellene előremozdítani Előd kiszabadítását. Az úgynevezett rendszerváltás óta minden (!) magyar kormány által mintaállamként beállított Izraeltől kellene tanulnia a magyar diplomáciának, de még az utca egyszerű emberének is. Persze nem azt, hogy miként bombázzuk le a szomszédos országok polgári lakosságát, hanem a haza- és a nemzetszeretetet. (Fancsali bízza ránk, magyarokra, hogy milyen országot tekintünk példaképnek, de ezek között Izrael biztos nincs.) Egy Gilád Sálít nevű izraeli kiskatona négy évvel ezelőtt esett a Hamász fogságába, s azóta nem múlik el olyan hét, sőt nap, hogy Izraelben és másutt is ne lenne tömegtüntetés a kiszabadításáért. Az izraeli kormány latba vetve kapcsolatait, a fogoly kiszabadítására ösztökéli a nemzetközi közélet ismert szereplőit, a német kancellártól kezdve a római pápáig. Miért nem tudja, vagy legalább kísérli meg ugyanezt a budapesti diplomácia? (Azért nem, mert a külügyben pontosan tudják, hogy a CIA és a nemzetközi szabadkőművesek is támogatták Rózsának és bandájának a terrorakcióját. Tessék a CIA-nál reklamálni!) Miért hallgat a Jobbik, de leginkább „a tizenötmillió magyart képviselő” és kormányzati hatalommal bíró Fidesz? Tóásó Előd ugyanis része ennek a tizenöt milliónak, s ezért kimentéséért addig kell tennünk, amíg nem késő. (Fancsali Enikő)
Mi csak remélni merjük, hogy Fancsali Enikő valós személy és nem azonos Tóásó Előd igen nagy aktivitást mutató nővérével, mert a fenti szöveg stílusa kisértetiesen rá emlékeztet. Kép: a szóban forgó professzor
Hering József firtatja, hogy a külügy miért nem menti meg Tóásót? Hja, ha mentenék, akkor úgy tünne, hogy a magyar külügy is benne van a slamasztikába. Tóásó értéke a lebukása után a nullával egyenlő és nem érdemes menteni a külügynek. A profi ügynökök nem szokták magukat fotóztatni és közzétenni a világhálón. Szerencsétlen amatőrök voltak. (1hozzászólás)
Hering József firtatja, hogy a külügy miért nem menti meg Tóásót? Hja, ha mentenék, akkor úgy tünne, hogy a magyar külügy is benne van a slamasztikába. Tóásó értéke a lebukása után a nullával egyenlő és nem érdemes menteni a külügynek. A profi ügynökök nem szokták magukat fotóztatni és közzétenni a világhálón. Szerencsétlen amatőrök voltak. (1hozzászólás)
