2010. szeptember 28., kedd

SZEPTEMBER 28 – BESZÉDES KÉPEK

ÉSZAK-KOREA  

Most ül össze ott a kommunista gyűlés, ahol állítólag az új vezért fogják megválasztani. Ugyanis a régóta igen beteg Kim Dzsong Il (68 éves) már nem képes teljesen ellátni vezéri feladatát. Több hónappal ezelőtt elvitte ezt az utódnak kiszemelt fiát (képen) Pekingbe és az ottani kommunista vezérek is áldásukat adták a fiúra. A vezérnek három fia van, de a másik kettő élete olyan züllött volt, hogy azok nem jöhettek szóba. A képen látható fiú Svájcban is végzett egyetemet és hazájában katonai főiskolát. Észak-Korában csak katonai vezető lehet államelnök. Kérdés, hogy az új fiatal figura önállóan csekeszik-e majd, vagy a katonai vezetés diktál neki mindent. Ez utóbbi a valószínű. Ez az utód Kim Dzsong Un 27 vagy 28 éves, még a korát sem tudni pontosan és normális képek sem jelennek meg róla.


NINCS KEDVÜK HÁBORÚZNI A KATONÁKNAK
Obama vezérei között, akiknek semmi kedvük a további afganisztáni háborúhoz. Az amerikai oldal azt adta a kép címének, hogy „sok bába közt elveszik a gyermek”. Obamától balra az alelnök, középen a vezérkari főnök, fekete egyenruhában.