2010. szeptember 29., szerda

SZEPTEMBER 29 – IRÁNI ELNÖK LIBANONBA UTAZIK

AHMADINEZSÁD
MEGKÖVEZI IZRAELT   
Az iráni államfő október 13-án érkezik Libanonba, ahol a közel-keleti állam legfőbb vezetőivel találkozik majd, valamint külön ellátogat az ország déli részére, a 2006-os - Izrael és a síita Hezbollah között kitört - háború helyszíneire is. A napilap értesülése szerint Ahmadinezsád a dél-libanoni Kfarkilában lévő, iráni pénzből épült "Fátima nagykapuja" nevű kertben - a zsidó állam iránti gyűlöletét szimbolizálva - egy követ hajít majd el "az elfoglalt Palesztina" irányába, és ezzel egyúttal azt az iráni retorikát is megerősíti, mely szerint Izraelt le kell törölni a térképről. A zsidó állammal határos településen sokan fordulnak meg azért, hogy megkövezzék Izraelt, amely a közelben egy falat is felhúzott a rituálé végrehajtásának megnehezítésére. Az iráni elnök egyébként Izrael-ellenes retorikájáról ismert. Ahmadinezsád rendszeresen arról beszél, hogy Izrael és az Egyesült Államok el fog tűnni a térképekről. Izraelt „piszkos mikrobának” és „bűzös tetemnek” minősítette, és megkérdőjelezte a holokauszt áldozatainak számát, sőt magát a holokausztot is. Az el-Kudsz arról is beszámolt, hogy Ahmadinezsád libanoni tartózkodása alatt találkozik többek között a síita Hezbollah vezetőjével, Hasszán Naszrallahhal is, aki csak ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt. (MTI, részlet)

OBAMA ÖRJÖNGÖTT
Rossz napok közelednek Obamára. Egyből elkezdett örjöngeni az iráni elnök ENSZ-beli beszédére, amelyben a világ füle hallatára kimondta azt amit eddig is tudott mindenki, hogy a 2001-es WTC merényletet nem a muszlimok csinálták, hanem az amerikai cionista vezetés. Miért örjöngött Obama és miért hisztériázott? Azért, mert ez a leleplezés egy 9 éves cionista hazugságot döntött meg, úgy, hogy ezután az amerikaiak ebben a témában már tehetetlenek lesznek. A vicc az az egészben az, hogy az iráni elnök ezt a világjelentőségű leleplezést éppen abban a városban mondta ki, ahol a merénylet történt és ott legalább 20 millióan hallották a tévékben. Novemberben érdekes új fejlemények lesznek az amerikai vezetésben és az is lehet, hogy Obama kénytelen lesz az afgánoktól való kivonulást is bejelenteni. Persze a cionista hazugságok ezerrel mennek most is. Most minden csatornán azt a hazugságot terjesztik, hogy mit akar Irán? - amikor egy számítógépes vírus is tönkre vágta a rendszerüket....Ami persze nem igaz, de jól hangzik.