2010. szeptember 21., kedd

SZEPTEMBER 21 – BOLIVIÁBAN MEGBÜNTETIK A SZENNYLAPOKAT

A ZSIDÓ SZENNYLAPOK NEM

GYALÁZKODHATNAK TOVÁBB

A kormány pénteken üdvözölte a párbeszédet a jogalkotók és újságírók között amit a Rasszizmus Ellen hozott törvénytervezet miatt tartottak. Ezt meg kell vitatni a szenátusban és mindkét fél egyetértett abban, hogy megfelelő módszerrel büntetni kell azokat akik visszaélnek a szólásszabadsággal. Mindezt az elnöki szóvivő, Ivan Canelas nyilatkozta a National Press Association (ANP) ügynökségnek. Ezt a 16. cikkelyű törvénytervezet a fajgyűlölet szítása ellen szól, ami megnehezíti a tájékoztatás és a szólásszabadság érvényesülését, mert mind az újságírók mind a kormány szankcionálni akarja a gyűlöletbeszédet. Büntetni fogják a rasszista és diszkriminatív ötleteket nemcsak a sajtóban, de a gazdaságban is. Jelenleg elfogadják az országban a rasszizmust. Canelas szóvivő kifejezte felháborodását a sértések és gyűlöletbeszédek ellen, amit egyes újságírók és a hadoszlopuk folytatot Evo Morales ellen. Véleménye szerint az újságíróknak el kell ismernünk, hogy voltak "szélsőséges túlzások ". Az egyik média hadoszlopuk pl. a múlt hónapban azt írta az egyik újságban, hogy „Morales egy útkereszteződésénél lángolt, és az Andokban úgy él mint egy Lucifer”. Canelas azt mondta, hogy az újságíró szakma és a polgárok többsége támogatja ezt a törvényi szigorítást. Kimondták, hogy indokolt megszüntetni a "szélsőséges rasszizmust" (hoybolivia alapján, részlet)
Bezzeg Magyarországon. Itt a zsidó sajtó évtizedek óta nemcsak szándékos agymosást és lezüllesztést folytat, hanem ezt még „médiatörvénnyel” is megerősítik. Sajnos a FIDESZ-nek esze ágában sincs a zsidó szennysajtó bűneire rácsapni. Kép: boliviában az őslakók vannak hatalmon