2009. szeptember 13., vasárnap

SZEPTEMBER 13 - REFORMÁTUS KÉPMUTATÁS


REFORMÁTUSOK

A ZSIDÓK SZOLGÁLATÁBAN

Bölcskei Gusztáv, református püspök a mai rádiós istentiszteletben a következő hazugságot mondta:

"A pénz urai akik megmondják nekünk, hogy mit csinálhatunk és mit nem." Ezt tényként említette, majd felhozta a most benyújtott költségvetést, de itt sem a magyarok megnyomorítását említette. A magyar szót ki nem ejtette a száján. Miért nem beszél Bölcskei magyarul? Miért? Azért, mert Bölcskei nem egy beszédet és cikket írt már a zsidók holotámogatása ügyében és elsők között lihegett mindig, hogy az antiszemita magyarokat köpködje. Bölcskei úgy képzeli el Magyarország jövőjét, hogy országunkban ne a magyarok legyenek a pénz urai. Erről van szó. Ez a jelenség azért tragikus, mert Magyarországon a reformátusok ősei mindig a magyar szabadságharcban jeleskedtek, s a legnagyobb szabadsághősök között voltak a reformátusok. Manapság meg ilyen idegenbérenc korcsok prédikálhatnak. Kép: Bölcskei

SZEPTEMBER 13 - CHILEI SÖPREDÉKRŐL



AZ ÓSZÖVETSÉGI BOSSZÚ JEGYÉBEN


Mit akar tulajdonképpen a vörös csőcsellék elérni? A jelenlegi kormány Chilében egyáltalán nem Pinochet érzelmű és folyamatban van több rendőr és katonatiszt ellen bűnvádi eljárás, mert a feltételezések szerint közük volt több baloldali eltünéséhez v. bebörtönzéséhez. Mellesleg a korábban eltüntek létszáma a negyedére csökkent, mert megjelentek sokan a világ más részein és sokan hazatértek Chilébe. A feltüzelt söpredéket a baloldali cionista lapok támogatják, mert bosszú után lihegnek a zsidó Allende és udvartartásának eltávolítása után is. Volt módomban a nyolcvanas években társalogni chillei kommunista menekültekkel, akik szemrebbenés nélkül állították, hogy a Szovjetunió egy paradicsom. Arra a honfitársukra pedig, aki a Szovjetunióból elmenekült két év után és menedékjogot kért nyugaton, azt kiabálták, hogy a CIA ügynöke. Aljas buta söpredék volt mindegyik és csak az a probléma, hogy nem takarították el mindegyiket a föld színérõl. Mellesleg ezek az alja tömegek jól megtudnak élni nyugaton. Nem hagyják nyugton Spanyolország megmentőjét, Francisco Francot sem. Bosszú után lihegnek ötszáz év elteltével, mert Ferdinánd kiutasította az arabokkal összejátszó zsidók egy részét az országból. Aljasabb vérszívó zsidó hordát még nem ismert a földi történelem. (tudósítónktól)

Kép: Pinochet katonái a szemköztá házről is lőtték az elnöki palotát, 1973-ban

2009. szeptember 12., szombat

SZEPTEMBER 12 - MAI HÍREK


NEM NYUGSZIK A VÖRÖS SÖPREDÉK

CHILE

Augusto Pinochet chilei diktátor hatalomátvételének évfordulóján hosszú évek óta, immár hagyományosan összecsapások törnek ki a csendőrségre támadó tüntetők és a rendfenntartó erők között. A tüntetők közült több mint harmincat vettek őrizetbe az ország különböző régióiban.
A csendőrök kövektől, illetve sörétes puskákból kilőtt lövedékektől sebesültek meg, illetve egy csendőr őrnagy Molotov-koktéltól szenvedett súlyos égési sérüléseket a vállán. A tüntetők Santiagóban és más chilei városokban barikádokat emeltek, amelyeket meg is gyújtottak, s Molotov-koktélokkal támadtak az útakadályok felszámolására kivezényelt csendőrökre. A belügyi tárca az éjszaka háromezer csendőrt és rohamrendőrt vetett be a zavargások lecsillapítására. A főváros körzetében szombatra virradóra csaknem százezer lakás maradt áram nélkül az összetűzésekben keletkezett károk következtében. Harminchat évvel ezelőtt, 1973. szeptember 11-én a chilei katonai junta erői lebombázták Salvador Allende elnök palotáját, szeptember 13-án feloszlatták a parlamentet, és a meggyilkolt törvényes elnök helyére Augusto Pinochetet nevezték ki.(mahu)


ZSIDÓKNAK MI KÖZE VAN
A MAGYAR DALOKHOZ?
Presser Gábor azon dolgozik, hogy hagyományos ünneppé váljon a Magyar Dal Napja. Jó néhány éve töpreng már, miként tehetne keresztbe a magyar dal térvesztésének. Ki is találta a Magyar Dal Napját, melynek premierje a tavalyi Sziget Fesztivál nulladik napján volt. (szabadföld) Kép: a zsidó Presser

A FASISZTÁK MÁR A SPÁJZBAN VANNAK

Anglia: fasiszta csoportok provokolják a hatóságot
Szélsőjobboldali csoportok igyekeznek erőszakcselekményeket provokálni a brit nagyvárosok utcáin. A provokáció az "iszlám szélsőség elleni fellépés" ürügyével zajlik - mondta szombaton a brit kormány egyik magas rangú tagja, aki a jelenséget az 1930-as évek brit fasiszta mozgalmának fellépéséhez hasonlította. (atv)

Hamburg: összecsapások egy fasiszta demonstráción (ATV hamis címe)
Az NPD (Német Nemzeti Demokrata Párt ) gyülését vörös anarchista söpredék támadta meg. Kép: Hamburgból







Kép: gyútogat a vörös söpredék





SZEPTEMBER 12 - TERROR A FELVIDÉKEN


HAZUDOZÁSOK A TÓT NYELVTÖRVÉNYRŐL

1 Teljesen hamis az a beállítás egyes lapok részéről, hogy a tót nyelvtörvény az Szlovákia belügye. Ez az ottani őslakos magyarságot durván sérti mindenben. Akinek a nyelvét elveszik, annak az életét is elveszik. Sötét gazember az, aki nem áll ki az őshonos magyarok jogai mellett, éljen akárhol is.

2 Teljesen hamis az a tótok részéről kitalált kikötés, hogy a 20 %-alatti magyar lakosságnak kötelező szlovákul beszélnie és írnia. Ezek a tót gyilkosok arról hallgatnak, hogy úgy lett 20 % alatt a magyar lakosság Felvidéken, hogy irtották a magyarokat minden módon és erőszakosan tótokat telepítettek be, főleg 1945 után. A Fico-Gasparovic-Slota-féle politikusok hallgatnak arról, hogy 1945- 1948 között a FELVIDÉK-i magyarságot MEGFOSZTOTTÁK ÁLLAMPOLGÁRSÁGUKTÓL és „reszlovakizálták” őket. Magyarul: azok a magyarok akik félelemből, a puszta létük miatt szlováknak vallották magukat, azokat megtűrték állásukban vagy kaphattak munkát. GYILKOS SZLOVÁKOK NEM FELEJTÜNK! A BENES-i dekrétumok tovább irtották a magyarságot.

3 Teljesen hamis az az érvelés, hogy egy őslakos magyarnak, aki saját szülőföldjén él, akinek ősei is ott éltek több mint ezer éve, hogy ezeknek a magyaroknak - úgymond – kötelező megtanulni a többségi állam nyelvén, tehát szlovákul. Nem kötelező. A többségi államnak kellene a magyar nyelvet is államnyelvvé nyilvánítania. Számos olyan ország van, ahol több hivatalos nyelv is van egy országban. Arról nem is beszélve, hogy az ősi Felvidék mindig is magyar volt, soha nem volt szlovák terület.

4 Senkit sem ment fel a bűn alól az, ha nem ismeri a magyar történelmet. Úgy látszik elég sok olyan írástudó van a mai csonka-Magyarországon, aki nem akarja a magyar történelmet tudomásul venni.

5 A hazai cigányoknak sem kötelező magyarul megtanulni. Soha sem kötelezték őket erre. Ők nem azért beszélnek 99%-ban magyarul, mert szeretik, elszívelik és becsülik a magyarokat, hanem azért, mert NINCS SAJÁT ÍRÁSBELISÉGÜK. Beszélt nyelvük szókincse pedig igen szegény, primitív, stb. Nincs saját cigány nyelvtanuk, hiszen írásbeliségük sincs. Nincs írott történelmük sem. A cigányság nem nemzetiség, mert soha nem volt államuk, hanem egy beilleszkedésre képtelen etnikai kisebbség. Külön országot kéne nekik biztosítani, Magyarországtól jó távol. Ez az EU és az ENSZ dolga lenne.

6 Súlyos tévedés a szlovák és a román cigányellenes (önvédelmi) szervezeteket úgy beállítani, mintha ezekkel közös állásponton lennénk cigányügyben. A környező térség országai közül Magyaroszágon a legsúlyosabb a cigányhelyzet és a zsidóhelyzet. A környező országok több szempontból is szerencsésebbek mint mi. Ezekben az országokban a kommunista rendszer alatt is nemzeti-nacionalista államvezetés volt, ellentétben velünk, ahol az államvezetés mindig a magyart tekintette csak ellenségnek. A környező országokban nincs számottevő zsidóság, míg nálunk ez a meghatározó hatalmi réteg. A környező országokban lélekszámukhoz viszonyítva sokkal kisebb a cigánybűnözés mint nálunk. Úgyhogy tragikus tévedés azt hangoztatni egyeseknek, hogy a magyar szervezeteknek össze kellene fogni a román és tót cigány- és zsidóellenes szervezetekkel. Ezeknél a külföldi szervezeteknél, az ottani társadalmakban sokkal erősebb és meghatározóbb a magyarellenessség és magyargyűlölet, mint amit az ottani cigányok ellen éreznek. Sem a 16 éves Szlovákiában, sem a 147 éves Romániában nem a cigánykérdés és a zsidókérdés a központi kérdés (mint nálunk), hanem az általános magyarellenesség, a korábbi területrablások következtében. E két országban semmilyen zsidóellenes jelenség nincs, mert ez a két ország már a háború előtt megszabadult a zsidóktól. Súlyos politkai tévedés azt hinni, hogy ezekkel a külföldi nacionalista szervezetekkel lennének bármilyen közös érdekeink. A környező területrabló országok Magyarországot még mindig ellenséges országnak tartják, mert tudják, hogy SOHA NEM MONDUNK LE ELRABOLT NEMZETRÉSZEINKRŐL. Akik magyarként erről lemodanak, azoknak azt javasoljuk, hogy azonnal költözzenek át az elrabolt részekre és onnan prédiákják azokat a vadhülyeségeket, amit nálunk megengednek maguknak, egyes internetes oldalankon. Amit nálunk szabadon megtehetnek, de ott meg sem mukkanhatnának. Nem a partvonalról kell bekiabálni, hanem a pályán kell megküzdeni.

MI VAN A MOSTANI SZLOVÁK MAGYAR

ELLENTÉTEK MÖGÖTT?

Semmi más mint a Trianon-i gyalázat, amelyben még mindig szenvednek a felvidéki magyarok, és most a kegyelemdöfést a nyelvtörvénnyel is siettetni akarják. Másrészt a TERÜLETI REVIZIÓ igénye is napirenden van a magyar közgondolkodás egy részében. Ezt jól tudják az EU-ban is, ezért nem akarnak beleszólni semmilyen magyar jogsérelembe. Ezért hazudják azt az EU-ban, hogy a tót nyelvtrövény a két országra tartozik. Ez a mostani helyzet már nem hozható helyre, el fog mérgesedni ahogy telik az idő. Hiszen a tótok szabad kezet kaptak a magyarok gyilkolására – most már - az EU-tól is. A magyar állam meg a cigányoknak adott szabad kezet a magyarok gyilkolására és ezt a tótok is nagyon jól tudják és dörzsölik a kezüket.

SZEPTEMBER 12 - ÉLELMISZERTERROR A MAGYAROK ELLEN

Kép: mi nem disznók, hanem sertések vagyunk

"Irányítsd az olajat, és országokat irányítasz. Irányítsd az ételt, és irányítod az embereket." - Henry Kissinger, 1970
Na tessék! Már az értünk (magyarokért) aggódó oldal (vitaminszabadsag) is egy zsidó hírességet idéz. De miért nem nevezi meg a zöld oldal a zsidóbűnözőket? Miért nem a lényegről beszélnek? A videóban a nyilatkozónak teljesen igaza van abban, hogy háborút viselnek ellenünk, az immunrendszerünk ellen és mindenféle technikai kütyükkel a fiatalokat teljesen meghülyítik. Ma egy zsidó reklámok által meghülyített magyar fiatal azt hiszi, ha állandóan MP 3-as lejátszó lóg a fülében, egész nap internetet és videókat, ócska, hamis filmeket néz, akkor ő okos vagy felvilágosult lesz. Sajnos ezeknek a szülei is ezt hiszik, tehát nincs kitől, kiktől megtanulni a helyes életvezetést és gondolkodást. Azért nem minden gyerekkori oltást kell kidobni, mert ezek között van 3-4 olyan ami okvetlenül szükséges. Gondoljunk csak a járványos gyermekbénulásra Magyarországon, amikor még nem volt ez ellen oltás. Sokkal inkább a multi üzletek szemét élelmiszerkinálatát kéne leleplezni, de ezt a zöld oldalak sem teszik meg. Az idegen EU-s szemetet nem lenne szabad beengedni és az ázsiai szemetet sem.

SZEPTEMBER 12 - DISZNÓOLTÁST INKÁBB A ZSIDÓKNAK

A hamisjárvány és védőoltás világcsalásainak bemutatása . .



SZEPTEMBER 12 – CHILEI ÉVFORDULÓ

1973. szeptember 11-én Pinochet tábornok és nemzeti csapatai elfoglalták az elnöki Moneda-palotát és egy-két nap után a hatalmat átvették a zsidó-kommunista hatalmat megdöntve. A félzsidó Allende egy kommunista államot akart csinálni (szovjet és kubai támogatással), abban a Chileben, ahol soha nem volt hagyománya a kommunizmusnak. Az új hatalom elől igen sok chilei kommunistát az akkori kádári Magyarország befogadott, akik hosszú évekig itt élősködtek a nyakunkon. Pinochet tette történelmi jelentőségű volt, amlyet a nemzetközi zsidók azóta sem bocsátottak meg neki és haláláig üldözték. Nálunk a zsidósajtó még mindig elhallgatja a chilei történetet. Az ország azóta Dél-Amerika egyik legerősebb állama lett. Kép: a zsidóbérenc II. János Pál pápát köszönti Pinochet, 1987-ben

PINOCHET TÖRTÉNELMI ÉRDEMEI

Kiegészítés a Kuruc.info "Amiről a keleti blokkban nem beszéltek" alcímhez. Allende egy félzsidó emberke volt ugyanúgy mint a "mi" Nagy (Grósz) Imrénk. Allende katonai fõparancsnokát Sneidernek hívták, aki egy merénylet áldozata lett. A nagycsalád többi tagjáról nem beszélnek nyugaton sem. Allende többször találkozott Fidel Castróval nagy ölelgetések közepette. A sokat hangoztatott: "Allende, Chile elsõ demokratikusan választott elnöke", teljes káoszba vezette az országot és az ellene sztrájkolók letörésére a katonaságot akarta bevetni. Pinochet akkor volt újdonsült főparancsnok és megtagadta a parancsot, majd Allende ellen fordult. "Ebben az országban nem fognak marxizmust prédikálni!" - jelentette ki Pinochet nyilvánosan. A cionista bűnbanda máig sem bocsátotta meg neki sem keleten, sem nyugaton, mert megmentette Chillét, hogy Cuba útjára lépjen. (tudósítónktól)

SZEPTEMBER 12 – TÉNYLEG TELE VAN ZSIDÓKKAL DEBRECEN

Kép: jobbra a zsidó Gulyás a provokációs kiállítások rendezője egy Sztálin-fejjel, egy korrábbi provokációs anyaggal

DEBRECEN A ZSIDÓMOCSOK TERJESZTŐJE



Immár húsz éve Debrecenből - az ősi magyar városból - nem a magyar hírek terjednek el az országon belül, hanem csak a zsidómocsok botrányai. Korábban a városvezetés kommunista volt, ezt a jó hagyományt immár húsz éve a Fidesz-zsidók folytatják, csak sokkal nagyobb hatékonysággal. Egyetlen magyar nyelvű netes oldalról sem tudunk, amelyik megírná az ottani valós állapotokat. Igaz, hogy a zsidó dr. Nagy Attila számos kitünő művében, cikkében bemutatta és leleplezte már az ottani fertőző gócokat, de a mélyebb összefüggések feltárásával és nevek említésével még adós maradt. Ha azt halljuk Debrecen, akkor megint valami mocskos zsidó provokációs kiállításról van szó. Most is egy ilyenről olvastunk a Szebb Jövő nevű hajdúmegyei oldalon, akiknek a lapírói között színtén ennek a nemes fajtának a képviselői próbálják a magyarok véleményét átformálni.

OLVASTUK

Az alábbiakat az evangélikus oldalon olvastuk, de ez teljesen mindegy, mert mindkét egyház Mózest és Saul rabbit hirdeti.
„Messiások címmel augusztusban kiállítás nyílik a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központban a megváltás gondolatának megjelenéséről a kortárs képzőművészetben. Gulyás Gábor, a Modem igazgatója elmondta: az augusztus 13-án nyíló és az év végéig megtekinthető Messiások egy új, eddig még nem látott tematikus kiállítás. Forrás: reformatus.hu”


ISMERTETŐ A PROVOKÁCIÓRÓL

Olvasva is könnyen felismerhető, hogy mi volt a hátsó szándéka a zsidóknak ezzekkel a képes és tárgyi provokációkkal:
„A tárlat négy nagy részre tagolódik. Az első az emberi test szerepe, a második a halál messianisztikus értelmezése, a harmadik az evilági megváltást ígérő hamis próféták és diktátorok a 20. század történelmében, a negyedik pedig a "megváltás keresztje" nevű szekcióban Jézus megfeszítésének modern értelmezései. Az ebben a formában eddig még nem látott kiállításon több mint száz alkotó műveit tekinthetik meg a látogatók a hagyományos képzőművészet szinte minden műfajából.”

A közelmúltban ismertettük a Szebb Jövő oldalán lévő újságírók neveit, miszerint tele vannak zsidókkal. Ez egy száraz ténymegállapítás, mint ahogy az is az, hogy a debreceni zsidómocsok kiállítások közönséges magyarellenes, keresztényellenes, Jézus-ellenes provokációk. Persze ezeket a jelenségeket a Szebb Jövő másként látja, ők egyelőre a zsidó-Kurucinfóval évődnek. Egyik zsidó oldal a másik zsidó oldallal társalog. Ez nem hír.

„Az a tény, hogy hírt adunk egy nagyszabású debreceni kiállításról egy debreceni székhelyű honlapon, vajon egyenértékű-e azzal, hogy maximálisan azonosulni tudunk a szellemiségével? Ha igen, akkor miképp értékeljük a Kuruc.infón megjelent, a San Francisco-i homoszexuális felvonulásról szóló anyagot?” (Szebb Jövő,részlet)


MI A VALÓDI HÍR?

Idézünk a Tele vagyok zsidókkal című jegyzetből (Szebb Jövő, szept.11)
„Na de amit ezután találtam! Hát, az mindent visz. Hogy úgy mondjam: überel. Über alles.
A blogspoton található webnapló a sokatmondó Cionista Rendőrállam Magyarországon címet viseli. Azt hiszem, bőven elég, ha a ránk vonatkozó irománynak csupán az első mondatát idézem:
"A Szebbjövő című debreceni Jobbiktámogató oldal írói tele vannak zsidókkal." Végül pedig felsorolja az összes szerzőt, akinek valaha is megjelent dolgozata a portálunkon. A többi szerző nevében nem nyilatkozhatom, de mi tagadás, engem módfelett elborzasztott az a kitétel, miszerint oldalunk írói tele vannak zsidókkal. Minthogy a Szebb Jövő portálnak magam is egyik írója vagyok, nyilván rám is vonatkozik az elemzés ezen megállapítása, azaz: én is tele vagyok zsidókkal. Riadtan pörgettem végig a közelmúlt eseményeit, s megpróbáltam felidézni, hogy mondjuk mikor nyeltem le keresztben izraelita vallású embert. (Sőt, embereket, mert hiszen az elemzés többesszámban fogalmaz.) (…) És mivel telhetetlen vagyok, arra kérem, nézzen jobban utána szerzőink családfájának. Bizonyára akad majd ott kun, cigány, sváb, rutén, tót, rétoromán és észak-kelet-norvég is, és akkor ezekre a kifejezésekre is találatot fogunk kapni a keresőben.”

MEGJEGYZÉSÜNK

A kiragadott zavaros szövegből kihámozzuk a lényeget. Igen. Sokatmondó a blogunk, mert ezen az oldalon kívül alig található olyan, amelyik a hazai fertőző gócokat bemutatá összefüggéseiben. Mi azt mondjuk ki, amit a nagypofájú zsidó oldalak elhallgatnak, s ezt örömmel nyugtázzák az olvasók, hiszen eddig magyar olvasóktól semmilyen elmarasztalást még nem kaptunk, csak a zsidó oldalak köpködtek ránk. Ebben sincs semmi újdonság, hiszen mindenki azt nyújtja, ami a lényege. Mi sohasem izraeli vallásúakról írtunk – vissza lehet olvasni – hanem zsidókról, akik fajtájukat képviselik a megnyilvánulásaikban. Ami pedig a családfa szót illeti. Magyarországon, a többségi, őshonos magyarságnak nincsen szüksége családfabizonyítékokra, hamis kutyabőrökre és hasonlókra, mert a magyar kultúrát és szokásokat a magyarok teremtették meg nálunk, örökítettük át a XXI. századra is. Minden zsidó támadás, eltaposás ellenére is.Nem a zsidók képviselik a magyar kultúrát, akik batyuikkal alig százötven éve osontak be hozzánk, de akkor sem azért, mert hívtuk őket, hanem azért, mert a magyargyilkos Habsburgok szándékosan beengedték hozzánk őket, hogy a magyar fajtát fölhigítsák és letörjék. Úgy látszik ezt éppen Debrecenben nem tudják vagy nem akarják tudni az olyan zsidók, mint a Weisz rabbi-féle propagandisták (KDNP- Barankovics Alapítvány), akikről a Szebb Jövőben nem olvashattunk kártékony és magyarellenes aknamunkájukról. De mi nem akarunk semmit sem számokérni sem a Szebb Jövőn, sem a zsidókon. Ezt majd a magyarok elintézik menet közben. De ha már szóbakerültek a családfák, ugyan miféle magyar családfát tudnának levezetni a született zsidók? Talán olyat mint – közismert nevén - Gazsi? (TGM). Aki „székely” ősöket képzelgett magának...Még szerencse, hogy erről a székelyek semmit sem tudnak. Végezetül és összegezésül. Ugyanazt írjuk évtizedek óta. A zsidók önkényesen fölhasználhatnak bármilyen magyar nemzeti jelképet saját maguk álcázására, de attól ők még zsidók maradnak és lapjaik, honlapjaik is azok, mert a zsidó szellemet és érdekeket tükrözik. S már engedtessék meg nekünk, hogy ne zsidó lapok oktatgassanak bennünket arról, hogy mi a magyar és mi nem. Egyelőre még ott tartunk, hogy Vona Gábornak a magyar és a zsidó fogalom ugyanazt jelenti.

2009. szeptember 11., péntek

SZEPTEMBER 11 – DEMSZKÍJ MAO BŰNTANYÁJA

Kép: balra Hagyó, jobbra Demszkíj Mao

Több tucat BKV-dolgozó kapott 30-40 milliós végkielégítést az elmúlt években, de volt olyan is, aki 84 millióval távozott a cégtől - tudta meg a Magyar Rádió, amely megszerezte a cég belső ellenőrzése által készített összesítést. A kifizetett milliókról szóló listát a BKV eredetileg közzé akarta tenni, végül mégsem tette: a jelentésben hatalmas fizetésekről és prémiumokról is szó van.(origo,részlet) Kép: a bűntanya főszereplői

TEGYE KÖZZÉ A RÁDIÓ IS A FIZETÉSEKET

Legutóbb valami olyan törvényt hoztak, hogy állami cégek vezetőinek a fizetését közzé kell tenni. Várjuk a cionrádós vezetők fizetését is. Eddig csak annyit tudunk, hogy a Such György rádiós elnök állítólag havi 9 milliót visz haza. Kép: Such

AFRIKAI BÉREKNÉL IS ROSSZABB

Külföldi olvasóinknak tájékoztatásul annyit, hogy a magyar munkások közel fele MINIMÁLBÉR-en dolgozik, ami havi nettó 57800 Ft. Mit lehet venni ebből az összegből? Egy közepes TV-készüléket. Vagy 3 szerényebb minőségű öltöny ruhát. Vagy egy közepes mobiltelefon készüléket. Soroljuk még? Pesten egy szerényebb albérlet havi díja, rezsi nélkül 60 ezer Ft.

SZEPTEMBER 11 – VUKICSNAK ÜZENT A HATALOM


SZILI KATALIN ELMAGYARÁZTA
A JOGÁLLAM MIBENLÉTÉT

A mellékelt képeken Szili elvtársnő válasza arra a MSZ (Vukics) levélre, amelyben felszólították a jelenlegi hatalom birtokosait, hogy október 23-ig azonnal adják át őnekik (Vukicséknak) a hatalmat, különben.......................különben....................különben.....olyan mérgesek lesznek, hogy „polgári elégedetlenséget” hirdetnek.....Júj j j j j j ! Húúúúúúúú, de félelmetes fenyegetés.
Hogy mennyire nevetséges Vukicsék levele az Szili válaszából is kiderül. Ő lényegében a zsidódemokrácia ismérveit sorolta fel, aminek semmi köze nincs a Magyar Törvényhez (Szent Korona Tan alapján).

MIRŐL SZÓL A ZSIDÓDEMOKRÁCIA LÉNYEGE?

Hát miről is szólhatna? 100 %-os csalásról. Aki esetleg gyenge felfogású és lehet hogy nem érti az alábbiakat, ezért türelmesen elmagyarázzuk. Az okos zsidók ezt a trükkös megoldást találták ki, elég régen. Miránk 1989-ben húzták rá ezt a kényszerzubbonyt.
Kitalálnak egy 100 %-ig csaláson alapuló választási törvényt. Tákolmány alkotmányukban kimondják azt a hazugságot, hogy a népakaratot, csak a pártok képviselhetik és ezt úgy tudják érvényre juttatni, ha egy csaló kampány után megnyerik a választást és beülnek a törvényhozásba és ott aztán eszem-iszom, dínom-dánom, korrupció, bűnüzés. Éppen az amit most látunk.
De van ennél aljasabb csapda is. Ugyanis ha meg akar alakulni egy magyar érdekű párt, akkor ezt megtehetik, de a következő választásokon indulniuk kell. Innentől kezdve pénzkérdéssé válik minden. Ugyanis amelyik pártot nyomatják pénzzel, az tud kampányt csinálni, amelyiknek nincs pénze? Az még jelöltet sem tud állítani. Tehát a népakaratot és népképviseletet a zsidók PÉNZKÉRDÉSSÉ züllesztették le. És honnan lehet sok pénzt szerezni? Hát a bűnözésből. Éppen ezért húsz éve 386 bűnöző ül a parlamentben, akik elfogadták a zsidóktól ezeket a jétékszabályokat.
Itt jól olvashó Szili szövege, rákattintani!

SZEPTEMBER 11 – A HOMOSZEXUALITÁS BETEGSÉG


A HOMOSZEXUALITÁS BŰNÖZÉSHEZ VEZET

Az angol tudóst 1952-ben a hatóságok azzal vádolták, hogy homoszexuális. A homoszexualitást az ötvenes években betegségnek tekintették Angliában, a gyakorlását pedig szigorúan büntették. Turingról egy tárgyalás során derült ki, hogy a saját neméhez vonzódik. A matematikus tizenkilenc éves partnerét, Arnold Murray-t jelentette fel, aki betörőket engedett a lakásába. A per során fény derült a fiú és a tudós közötti kapcsolat természetére. A hatóság ezután vádolta meg Turingot, aki a kétéves börtönbüntetés és a kémiai kasztrálás között választhatott. Turing a kísérleti stádiumban lévő, libidócsökkentő hormonkezelést választotta, hogy elkerülje a börtönt. Az ösztrogéninjekciók számos mellékhatásától szenvedő és a munkahelyéről a per hatására elbocsátott tudós két évvel a kezelés elkezdése után öngyilkos lett.(technet,részlet)

MAGYARÁZAT

Belső ellenségeink közel húsz éve hatalmas kampányt folytatnak a buzik elismertetése érdekében. Úgymond jogokat akarnak nekik adni. Érdekes módon ez a Kádár-rendszerben nem volt probléma, pedig akkor is voltak. Senki sem üldözte őket. Aki ezt állítja az hazudik. Akkor is szóbeszéd tárgya volt, hogy ki tartozott közéjük, a színészek között páldául, de nem volt ügy, mert aki ilyen volt, az tolakodóan nem tüntetett vele. Ebből látszik, hogy a bevezett buzitüntetések nem erről a betegségállapotról szólnak, hanem egészen másról. Ezek aljas politikai kampányok, nyomásgyakorlások a magyar erkölcsök ellen. EZEKET AZ ALJAS TETTEKET SOHA NEM BOCSÁTJUK MEG A ZSIDÓKNAK, AKIK EZEKET SZERVEZTÉK. Ők állnak a pornóipar és a prostitúció mögött is. Beleértve a kábítószerek terjesztését is, amelyet állami szinten folytatnak. Akik ezekhez kötődnek azok el lesznek számoltatva. A fenti hír olyan mint egy állatorvosi ló, minden betegség tanulányozható ebben. Ebből a rövidke hírből kiderül, hogy a tudósnak személyiségzavarai voltak - mint minden homoszexualisnak -, mert önmagukkal és a társadalmi környezettel állandó lelki-szellemi viaskodásban vannak és ez olyan feloldhatatlan belső feszültéget okoz náluk, ami sokszor vezet öngyilkossághoz, vagy bűncselekményekhez. A lapokban megjelenő homoszexualis hírek többsége mindig valamilyen bűncselekményekhez kötődnek. Utána lehet nézni. De ugyanez van a kábítószerezőknél és a prostituáltaknál is. Ez az aljas bűnszövetkezet a parlamentben elintézte azt, hogy házasságot is köthetnek. A magyar anyakönyvezetőknek kötelessége ezeket a förtelmes alakokat összeadni és arra is kötelezték őket, hogy megtanulják a „buziszótárt”. A hazai buziszerevezetek vezetői mind zsidók, sőt kifejezetten több zsidóbuzi szerevezet is van, s ezek állami pénzeket markolnak föl, ugyanúgy, ahogy az összes csaló alapítványuk is.

SZEPTEMBER 11 – A MESE FOLYTATÓDIK


ÉS BUDAHÁZY GYÖRGY
ELLEN HOL VANNAK
ABIZONYÍTÉKOK?

A „Magyarok Nyilai”-ügyben eddig elfogottak közül senkit nem gyanúsítottak meg újabb bűncselekményekkel. Ezt Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője mondta pénteken. (…..) A Független Hírügynökség információi szerint még a nyáron úgy emelte jogerőre a bíróság a fő gyanúsított, Budaházy György előzetes letartóztatását, hogy nem vették figyelembe az ügyvédi fellebbezést. A Fővárosi Bíróság ezzel kapcsolatban úgy tájékoztatott, hogy az ügyvédi beadvány augusztus 10-én megérkezett ugyan, de valószínűleg késve. Azt ugyanis a nyári előzetes letartóztatástól függetlenül, újabb indítványként fogják elbírálni, mint egy az előzetes letartóztatás megszüntetésére irányuló indítványt. (FH) Kép: szegedi hídon Budaházy felirat

AMÍG PESTEN A RENDŐRÖK

A MAGYAROKAT VERIK, ADDIG VIDÉKEN

A CIGÁNYOK NYUGODTAN RABOLHATNAK

Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő elmondta: a házelnöknek már benyújtotta írásbeli kérdését, amelyet Draskovics Tiborhoz intéz az Országgyűlés első munkanapján. Választ vár a rendészeti minisztertől azokra a kérdésekre, hogy miért kell budapesti rendezvények biztosításához Fehérvárról rendőröket átirányítani, ki viseli annak következményét, ha ilyenkor történik bűneset, és elkerülhetők lettek-e volna a betörések, ha a körzeti megbízott a helyén tartózkodik. (FH)

CIONRÁDIÓ MEGSZEREZTE

MIÉRT NEM A RENDŐRSÉG SZEREZTE MEG?

Megvan a listájuk, de egy lap sem teszi közzé. Tipikus zsidó fogás. Megvan két hónapra előre az újabb hazugsággyári téma.
Elkészült a jelentés a BKV-nál az elmúlt időszakban kifizetett összegekről, de a cég, noha szeptember 10-re ígérte, nem tette közzé. Az MR1-Kossuth Rádió viszont megszerezte a belső ellenőrzés által összeállított listát, amelyből kiderül, többen távoztak több tízmilliós végkielégítéssel a cégtől, sőt még a menedzserszerződés nélküli vezetők közül is volt olyan, aki 74 millió forintot kapott – benne hatmilliós titoktartási díjjal. (MR) Kép: BKV













SZEPTEMBER 11 – NŐKRŐL CSAK JÓT



MŰSOR
VEZETŐKRŐL


Az utóbbi években sokkal több a női műsorvezető, mint a férfi. Ez jó hír. A nők nem annyira agresszívak, egyszerűbben kérdeznek. Persze itt is vannak kivételek. A legellenszenvesebb figura jelenleg az ATV-ben látható Kálmán Olga, akiből a sötét butaság árad, semmihez sem ért, de úgy tesz mintha értene és tenyérbemászó a stílusa. Hogy a közszolgálatiról is mondjuk valakit elrettentő példának, ő Krizsó Szilvia. Ő minden más szakmára lehet hogy alkalmas lenne, de műsorvezetőnek semmi esetre sem. Miért? Mert beszédhibás. Úgy hadar, hogy már érteni sem lehet, a kiejtéséről nem is beszélve. A Duna-Tv-nek általában tűrhető bemondói vannak, közülük a legjobb a politikai műsorokban Szöllősi Györgyi (képen), akinek kellemes megjelenése van, ügyesen fogalmazza meg a kérdéseket, nem hagyja magát lerázni és ennek ellenére sem erőszakos.

KIK ÁLLNAK A TERRORISTÁK MÖGÖTT?

Káli Sándor (a miskolci polgármester szóvivője) közölte: a politikusoknak, rendvédelmi szerveknek, és a bíráknak tudomásul kell venniük, hogy a legfőbb problémát és annak gyökerét nem az ilyen elvetemült bűnözők szintjén kell keresni. Olyan mély belpolitikai problémák következménye ez, amely az uszító, haragkeltő, és féktelen politizálásnak a következménye. Nem a magyarok nyilaitól, hanem a mögöttük álló "uszító politikusoktól" kell félnünk - jegyezte meg.

ZSIDÓK VÉDIK A CIGÁNYBŰNÖZŐKET

Igazolatlan hiányzások miatt börtönbe kerülhetnek a szülők. 2009. szeptember 11. MTV
Két gyermekük igazolatlan hiányzásai miatt 16 hónap börtönre ítélt a bíróság egy roma házaspárt, akiknek hat gyermekük van, köztük egy csecsemő. A TASZ a köztársasági elnökhöz fordult kegyelmi kérvénnyel.

Amit a cionrádió művel naponta az szó szerint bűnpártolás. Ma elővették a fenti bűnöző cigányokat és képesek voltak erről külön műsort csinálni, hogy kampányoljanak mellettük. Magyarországon 1945 óta kötelező az általános iskolai oktatás. Aki nem járatja a gyerekét, azokat meg kell büntetni, de ezzel a hatóságok nem élnek, hiszen akkor a cigányiskolások szüleinek 98 %-át meg kellett volna büntetni. Miért küldik inkább bűnözni a gyerekeiket mint iskolába? Mert ebből nagyobb hasznuk van. A cigányok bünözői rétegével az állam semmit sem tud kezdeni. Pontosabban a magyarokon élősködnek és még ráadásul bűnöznek is. Ez persze a zsidók egy részére is érvényes, csak ők más vonalon működnek.

SZEPTEMBER 11 - AZT MONDTÁK A TÉVÉBEN

Kép: sötétarcú, hosszú fontotthajú figurák


AZT MONDTÁK A TÉVÉBEN



Attól tartunk most nagy szükség lesz Vona Gábor zsidó újságíróira, mert egyre több kósza hír kering az interneten, lapokban és szóbeszédekben. Most megint csak Vona Gáborról, a rettenthetetlen hősről lesz szó, aki állítólag Izraelt is meg akarja leckéztetni – persze csak kormányrakerülésük esetén -, hogy most már ne tovább, több izraeli befektetést nem fognak megengedni. Az alábbiak valódiságtartalmát Vona zsidó firkászai majd kiderítik, mert nekik igen nagy szájuk van és úgy tesznek, mintha mindenről tudnának. Hát most tessék, várjuk a megfejtéseket.
Kezdődött a dolog Morvai Krisztina számazásával. Aki nem volt vak és süket, az egyből látta és hallotta, hogy a jeles hölgy bizony zsidó származású. Ezzel semmi baj nincs, de akkor miért egy magyar-nak beállított párt élén kötött ki? Úgy gondolja Morvai művésznő, hogy mi magyarok annyira gyámoltalanok vagyunk és rászorulunk zsidó szájtépőkre? Tény, hogy Vona Gábor azonnal főszerepet adott neki. Az sem véletlen, hogy Morvai is az EU képviselők között kötött ki, hiszen a többi pártnál is épp elég zsidó ücsörög már Brüsszelben. Persze az ottani szereplésüket EU-s bérekkel fizetik, ami nem megvetendő dolog „válság” idején. Aztán elkezdték az emberek beszélni, hogy ez az a Morvai, akinek Baló György a férje? Egy idő után a művésznő ezt is megválaszolta egy lapban. Persze a kedélyek ettől még nem nyugodtak meg azoknál, akik addig azt hitték, hogy a Jobbik az egy zsidómentes, magyar párt. Aztán a szintén mindenttudó Csurka lapjában nyomozgattak Morvai származása után. Gyorsan meg kell jegyezni, hogy jó helyen nyomoztak, mert Csurkának az a mániája 1989 óta, hogy csak zsidó szerkesztőkkel veszi körül magát. Ők eljutottak már odáig a tényfeltárásban, hogy Morvai nemcsak zsidó, hanem az édesanyja az a Rotschild Klára volt, akinek a Kádár-rendszerben megengedték, hogy drága divatszalonja legyen. Ott nemcsak a hazai pártfejeseknek, hanem nyugatiaknak is gyártották a divatos holmikat. Végül a híres üzletasszony öngyilkosságban halt meg. Már kezdtünk megnyugodni, hogy Vonának nemcsak cigány gárdistái, hanem zsidó gárdistái is vannak (pl. Renner Péter, akinek igen nagy és mocskos szája van, most nem idézzük, mert meg akarjuk kimélni az olvasók idegrendszerét.), amikor egy szép napon már Vona Gábornak tették fel a kérdést a származásáról. Vona nagy nehezen elmagyarázta, hogy neki gyerekkorában egészen más neve volt, a nagyapjáé. De olyan nyakatekert magyarázatot adott ehhez az egész történethez, hogy kutya legyek, ha első olvasásra megértettem. Morvai is lelkész ősökről mesélt, de most ezt hagyjuk, mert megint csak fölmenne a vérnyomásunk, ha ezt újra elővennénk. Attól tartunk Vona rossz lóra tett ezzel a Jobbik nevű párttal. Már a párt születésénél elég kemény vérzsidók bábáskodtak, ezt most nem részletezzük. Aztán az előző pártvezetése is zsidó volt, Kovács Dáviddal és társaival az élen. Majd jött Vona, az ifjú titán, aki fölfuttatta a pártot. De úgy látszik nincs elég szerencse Vona működésében, mert egyszerre túl sokat markolt és keveset fogott. Megcsinálta a Magyar Gárdát, hogy a magyarokat be lehessen csalogatni. Aztán a gárdából kiváltak azok, akik észhez tértek és megcsinálták a zsidómentes gárdájukat. Most már Vona a csendőrséget is megcsinálta és már csak a választásokat kéne neki megnyerni hozzá és akkor minden sínen lenne. Csakhogy mindig újabb és újabb botrányok törnek felszínre. Most meg az a szóbeszéd járja pesti jólértesült körökben, hogy a pártvezér szefárdzsidó. Ezért mondtuk azt, hogy igen szerencsés, hogy zsidó lapírókkal vette körül magát, mert ők hiteles forrásból megtudnak azonnal válaszolni mindenre. Ez az egész történet arról jutott eszünkbe, hogy tegnap a tévében azt mondták, hogy a Fidesz hagyta a Jobbikot felnőni. Nem támadta sokáig, hagyta hogy olyan dolgokat mondjanak ki, amit a Fidesznek a Likud-párti testvériség nem tűrne meg. Most meg már a Jobbik kezd a Fidesz nyakára nőni. De ezt az egész dolgot nem kell komolyan venni, mert ezek nem magyar ügyek, ezek a zsidók közötti amolyan belharcok. Kép: Bencsik, gárdisták
A zsidó Bencsik András a gárdalapítók között volt, lapja a Fidesz egyik szócsöve

SZEPTEMBER 11 – MEGRÁGALMAZTÁK VENEZUELÁT



Tegnap este az ATV politikai agymosodájában Mészáros Tamás (képen) és társai (a Júdások) ezeket a hajmeresztő hazugságokat terjesztették:
"Venezuelában antiszemitizmus van. Zsidó intézményeket és zsinagógákat támadnak meg." Chavez elnök egy amerikai filmrendezővel parádézik a Velencei Filmfesztiválon...Oroszok rakétákkal és fegyverekkel támogatják Iránt és Venezuelát...Venezuela fegyverkezik...."Antiszemtia pogromok vannak Venezuelában."


Ha ilyen zsidók elleni támadások lettek volna, akkor azok már a világlapok címoldalain lennének és a CNN egész nap csak azt adná. Ennyit a tényekről. Most pedig Mészáros úrnak üzenünk, aki úgy ül a képernyő elé, hogy alapvető fogalmakkal sincs tisztában. Ezt írja a szótár a pogrom kifejezésről: lakosság más nemzetiségű vagy vallású része elleni, gyilkolással, erőszakoskodással járó hajsza (ezen emberek elpusztítása) (Akadémiai Kiadó, 2000). De ha Mészáros úr jobban kedveli a kommunista szakkönyveket, akkor idézzük neki: Kizsákmányoló társadalmakban: valamely nemzetiség, különösen a zsidóság ellen szervezett tömeges terrorcselekmény (Akadémiai Kiadó, 1975)

Tehát ahogy láthatjuk, a kommunista rendszerben el sem képzelhető pogrom, mert ott nem volt kizsákmányolás és a zsidók is dúskálhattak a földi javakban. Utoljára a világtörténelemben zsidók elleni pogrom (már a szó eredete is orosz) a cári Oroszországban volt a XIX-dik században, amikor a falusi és városi oroszok megelégelték a zsidók erőszakosságait és csalásait. Ezek egy része aztán a Monarchia-beli Magyarországon kötött ki és itt folytatták azt, amit az oroszoknál már elkezdtek. Gyanítható, hogy Mészáros ősei között is ők lehettek. Tény, hogy Venezuelát Mészáros súlyosan megrágalmazta, nagy nyílvánosság előtt, s ezért őt legalább az ORTT-nek felelősségre kellene vonnia. Hiszen egyetlen zsidót sem öltek meg Chavez országában. Kép: Mészáros
Rendszeresen visszatérő macskanyávogás a zsidó médiákban, hogy itt meg ott növekszik az antiszemitizmus. Magyarországon ezt az órarendet kéthavonként szokták felröppenteni. Mivel sohasem jelzik, hogy mikor csökken az antiszemitizmus, így már valójában magasabban állhat, mint a Himalája csúcsa. Mellesleg ezek a beteg kúfárok ebből élnek. Ez a vajaskenyér nekik a kibucokban. Az egyik külföldi televíziós csatorna programot sugárzott "Zsidók hazánkban" címmel. A program keretében meglátogattak zsidó családokat is. Az egyik helyen a család két 8-10 éves sarja sábeszdeklivel a fejükön fogadták a riportereket. Beszélgetés közben az egyik elkottyintotta: "Nekünk zsidóknak megbízatásunk van a világban." Az lett volna a logikus, hogy a riporter rákérdez: "Mesélj róla, mi az a megbízatás és ki bízott meg benneteket?" Lehet, hogy elhangzott ez a kérdés, de a vágó keze ügyesen kikanyarította. Ne feszítsük a húrokat pattanásig, mert megint növekedni fog az antiszemitizmus. Rövidre fogva a szót, ezeknek már az is antiszemitizmus ha valaki nem élethűen mosolyog rájuk és elfáradt a megszokott "zsidótiszteletben." Tiszteletet nem lehet kikényszeríteni és kikövetelni, de ezek az akarják. Utálja őket az egész világ, de ők ebből is uzsorakamatot húznak. Lesz még itt világméretű ramazuri hitsorsosok rátok nézve! (1hozzászólás)
KIEGÉSZÍTÉS
A fenti hozzászóláshoz kéne mellékelni annak a zsidó pszihiáternek a könyvét, amelyet még a nyolcvanas évek elején adtak ki, aki megírta saját fajtájának a viselkedését és szokásait az auschwitzi lágerekben. Persze gázkamrákat ő egyáltalán nem emlegetett. Ez meg hogy lehet? Hát így....Van egy kifejezetten antiszemitizmust nyilvántartó oldal is, évek óta. Ebben a teljes hazai zsidósajtó is szerepel, mint antiszemita szócsövek. Ha esetleg valaki jót akar mulatni érdemes beleolvasni ezekbe a beteges érvelésekbe.

2009. szeptember 10., csütörtök

SZEPTEMBER 10 - VISSZHANGOK A CSATORNÁBÓL



MEG KELL SZOKNI

A MAGYAR VÉLEMÉNYEKET


Elmebeteg, állatkertbevaló, nyugdíjközeli, gyakorló elmebeteg. Ezekkel a jelzőkkel illették blogunk tartalmát a Barikád nevű jelentéktelen oldalon. (képen) Ha ezekre a megállapításokra jutottak olvasás közben, akkor miért tartották fontosnak azt, hogy ezt nagy nyilvánosságra hozzák? Hol szokták elmebetegek véleményét fontosnak és mérvadónak tekinteni? Ezek szerint a Barikádnál gyakorló elmebetegek írásait elemezgeteik. Ez a beismerés nem vet jó fényt az oldalukra. Egyébként a jelzők csak korábbi írásunkat igazolta. Ugyanis, magyar ember a másik magyarra ilyen mocskos jelzőket nem szokott aggatni. Erre csak a zsidók képesek, akik zsigeri gyűlöletből firkálgatnak. De minek? Megadjuk erre is a választ. Jehudáék a kommunistákkal megfertőzött Magyarországon szocializálódtak. Kommunista szüleik azt tanították nekik, hogy írni csak nekik van joguk. Minősítgetni magyarokat csak nekik van joguk. Megbélyegezni, fenyegeti magyarokat, csak nekik van joguk. Véleményeket kifejteni a közállapotokról csak nekik van joguk. S amint magyar véleményekkel találkoznak, akkor úgy fölszisszenek mintha kígyó marta volna meg őket. Persze a magyar olvasókat ez a Belterjes, Belvárosi Beteg társaság egyáltalán nem érdekli. Ki a fenét érdekel az, hogy a jehudák mit írnak és mit gondolnak? Mi a magunk dolgaival tőrődünk és nem hagyjuk, hogy a ránktelepedett férgek mondják meg nekünk azt, hogy miről mit gondoljunk.

A tanmase így szól: Kiss Kovács János alapított egy társaságot, melynek a feladata az, hogy homokszemcséket számlálnak a sivatagban. A sikeres alapítványról rövidesen írtak az ujságok. Fényképes interjúk követték a sikeres homokszemszámlálást. Rövidesen megjelentek a zsidók és kifogásolták, hogy a társaság vezetõségében nincs egyetlen kampósorrú sem. A lapok rövidesen kiemelt vezércikkben írták: Antiszemitizmus a sivatagban. A békesség kedvéért Kiss Kovács János kibõvítette a társaságot egy tanácsadóval és néhány szakértõvel Ábrahám nemzetségébõl. Az eset után másfél évvel az ujságírók felkeresték megint a társaságot, mely felvette az Ábrahám gyökerei címet, de nem találták Kiss Kovács Jánost, mert az egykori alapító az egyik ismert elmegyógyintézetben kapott menedéket. Hát ennyit figyelmeztetésként a hiszékenyekenek. (1hozzászólás)


SZEPTEMBER 10 - A MAGYAROK SEM TANULNAK

Nikolai, a plovdivi metropolita szerint augusztus 29-e, Keresztelő Szent János lefejezésének napja a csendes elmélkedésé kellett volna, hogy legyen, nem pedig a zajos mulatozásé. Márpedig ezen a napon lépett fel Madonna a bolgár fővárosban, a nemrég véget ért Sticky & Sweet turné keretében, és a főpap szerint ennek tudható be a szeptember 5-én, a macedóniai Ohridi-tavon történt tragédia, amikor egy kirándulóhajó süllyedt el, és 15 ember, köztük 12 bolgár turista is az életét vesztette. "A bolgár halálos áldozatokat követelő macedóniai katasztrófa égi jel volt" – mennydörögte Nikolai. "Az ortodox egyház felszólította az embereket, hogy ne mulassanak János kivégzésének napján." A metropolita szerint éppen ezért nem szabadott volna aznap megrendezni a Madonna-koncertet: "Nem szabadna engedni a fiatalokat szórakozni azon a napon, amely a spirituális elmélkedésé." Egyébként korábban Bojko Boriszov, bolgár miniszterelnök is bírálta a sportvezetőket, amiért engedélyezték, hogy Madonna a Vaszil Levszki nemzeti stadionban léphessen fel. A koncertet követően ugyanis a pálya állaga komolyan megrongálódott, és Boriszov szerint kötelességük lett volna megóvni a nemzeti stadiont, még ha a koncertet nem is lehetett volna elhalasztani. (origo,részlet)

A MAGYAROK IS KAPTAK ÉGI JELEKET
Ahová az elaggott pojáca (énekesnek indokolatlan nevezni) beteszi a lábát, ott csak botrányok és katasztrófák következnek be. Nem véletlen az, hogy a mocsok föllépését mindig egyházi ünnepekre időzítették Magyarországon, Lengyelországban és Bulgáriában. 2006. augusztus 20-án a magyarok is kaptak égi jelt, hogy ne folytassák azt a bűnöző életmódot, amit eddig folytattak. 2006 tavaszán a magyar nép nem lázadt fel a zsidó ripacs ellen, amikor elmondta milyen magyarellenes tettekre készül. De a magyarok semmit se tettek. Augusztusban borzalmas tűzkatasztrófa volt a műszaki egyetemen, ahol fiatal tűzoltók haltak meg, emberi bűnök miatt. Aztán jött a 20-i tüzijáték katasztrófa, ahol 5 halott és sok száz sebesült volt. Ez sem volt elég a magyaroknak figyelmeztetésül, hogy NE TŰRJÉK AZ IDEGEN ELNYOMÁST. Jött október 23-a, amikor a Csótány magyarok szemeit lövette ki, mindenki emlékszik mi volt, de még ezt sem vették komolyan sokan. Itt vagyunk 2009 őszén és mindenki a csodát, a fölemelkedést várja. Közben a bűn mocsarában fetrengünk. Ennyi égi figyelmeztetés után időszerű lenne már cselekedni és lerázni a tetveket magunkról. Kép: a csótány

SZEPTEMBER 30 – VEGYES HÍREK


ŐK LENNÉNEK A CIGÁNYGYILKOSOK?


Kiss István Zoltán (K. István. cukrász végzettség személyként említik)
Kiss Árpád (Kiss István Zoltán bátyja, a médiákban az egyik ismert magyarországi zenekar volt dobosaként említik)
Petei Zsolt István ( A médiákban P.Zs. monogrammal említik)
Csontos István (volt szerződéses katona, a médiákban Cs. Istvánként említik) (internetről)


Távozott a BRFK szóvivői posztjáról Schön Péter (képen)
2006. október 19. (stop)
Lemondott a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője - értesült a HavariaPress.
A Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület a Magyar Gárda Mozgalom megalapítására jött létre. Tagjai a Jobbikhoz és a Fideszhez kötődő személyek: Bencsik András, a Fidesz tagja és a Magyar Demokrata c. hetilap főszerkesztője (ő 2008 tavaszán távozott az egyesületből), Usztics Mátyás színész, Murányi Levente 56-os szabadságharcos, Pörzse Sándor újságíró, Schön Péter, Staudt Gábor, Szabó Gábor, Szegedi Csanád, Szilárd István és Vona Gábor elnök (wikipedia)


Biztonsági céget alapítottak Magyar Gárda Kft. néven


Már nem csak egyesület a Magyar Gárda: a szervezet egyik alapítója, Schön Péter új céget hozott létre Magyar Gárda Biztonságtechnikai és Vagyonvédelmi Kft. néven - írja a Népszabadság. A cégbíróság már bejegyezte a május végén létrehozott, félmillió forint jegyzett tőkével rendelkező kft.-t, amelynek Schön az ügyvezetője és tulajdonosa. A társaság fő profilja a személybiztonsági tevékenység, de foglalkozhat szakmai középfokú oktatással, sport, szabadidő és kulturális képzéssel is. A lap szerint a cég tevékenységi körébe felvette a nyomozást, valamint a könyv- és a napilapkiadást is. Schön Péter az elmúlt hetekben egy másik céget is alapított: szintén félmillió forint jegyzett tőkével létrehozta a Terran Group Informatikai és Biztonságtechnikai Kft.-t, amelynek fő tevékenysége a számítógép- és szoftver-kiskereskedelem, de foglalkozhat nyomozással és követelésbehajtással is. A lap egyelőre nem tudta meg, hogy a tulajdonoson, és a cégnéven kívül van-e más összefüggés a vállalkozások és a Magyar Gárda között, illetve, hogy milyen munkákra számítanak. Vona Gábor, a Magyar Gárda Egyesület és a Jobbik elnöke azt nyilatkozta, hogy a kft.-vel kapcsolatban Schön adhat felvilágosítást, őt azonban nem sikerült elérni. (origo,2008.júl.10,részlet) Kép: Schön

SZABÓ MÁTÉ FÖLÉBREDT

A zsidó jogvédőt idézték a hírekben, miszerint rendőrség csaló, jogtalan, törvénytelen módon járt el a nyáron az Erzsébet-téren, mivel nem indokolta meg a rendőrség miért szólítja fel távozásra közterüetről a gárdistákat? Másrészt a rendőrség jogtalanul kötött bele a ruházatukba, ugyanis semmilyen törvény, jogszabály nem írja elő, hogy egy állampolgár milyen ruhában jelenik meg az utcán, közterületen. Egyedül közszeméremsértő módon nem tehetik ezt, mondjuk meztelenül. Ennek viszont ellentmond a „pornóipar fóvárosa” (BP), ahol igen sok köztéren, sőt a Hősök terén, buszokon, villamosokon, sőt kamionon nyilvános pornófilmeket forgattak, de ezekre nem rohantak rá a kommandósok. Ugyan kik adtak ezeknek a bűnözőknek engedélyt erre? Talán Demszkíj Mao hivatalai?

SZEPTEMBER 10 – MIÉRT LETT BETEG BUJTOR ISTVÁN?


LATINOVITS ZOLTÁN

NEM LETT ÖNGYILKOS

El kell csak olvasni az alábbi tömény hazugságokat és akkor rájövünk arra, hogy a színész-rendező-igazgató (Bujtor) ebben a piszkos körben miért is lett beteg. Ha nem is közvetlenül, de közvetett módon az a szennyes zsidó közeg ami a színházi életet uralja, ott minden elképzelhető és belejátszhatott állapotának romlásába. 78 éve született (szept.9-én) a színészkirály, ám még a halála óta eltelt 33 évben is összehangolt zsidógyűlölet övezi. Ez abból is látszik, hogy mostani évfordulóján nem voltak emlékműsorok. Ami pedig az alábbi pert illeti, újfent azt igazolja, hogy nem független a bíróság, mert egy kommunista ügynöknek nagyobb értéke van mint egy megrágalmazott magyarnak. A bíró részéről az is hazugság volt, hogy mi vezetett Latinovits halálához, mert ez pontosan dokumentálva volt. A sok éves üldözés ellene, a zsidók részéről, másrészt a "vonatos" halála pontos jegyzőkönyveit 1976-ban elhallgatták és máig sem tárták fel. Vajon miért? Miért? Mert nem öngyilkosság volt Zoli halála.

Nem jogerős ítélet született abban a perben, amit azért indított Bujtor István, mert szerinte a Népszabadság egykori színikritikusa azt állította, hogy ő is felelős féltestvére, Latinovits Zoltán öngyilkosságáért. A bíróság sem a felperesnek, sem az alperesnek nem adott igazat. Nem jogerős ítéletében a Fővárosi Bíróság elutasította szerdán a felperes keresetét és az alperes viszontkeresetét is abban a polgári perben, amit Bujtor István indított Molnár Gál Péter ellen. A színész rendező szerint a 2004-ben ügynökmúltja miatt a Népszabadságtól távozni kényszerült színikritikus azt sugalmazta egy tévéműsorban, hogy Latinovits Zoltán öngyilkosságáért maga Bujtor és a család is felelős. Molnár a perben viszontkeresettel élt, mert szerinte személyét sokkal durvább és alpáribb támadások érték. A szerdai tárgyaláson sem Bujtor, sem Molnár nem jelent meg.


Tévés vita Latinovits haláláról

Molnár a felperesi kereset szerint egy tévéadásban úgy nyilatkozott, hogy Latinovitsot Bujtor gondjaira bízták az orvosok, ő azonban a Balatonra utazott vitorlázni, a kórházból kihozott színész ilyen állapotban lett öngyilkos. A viszontkeresetben az áll, hogy Bujtor István és testvére, Frenreisz Károly egy másik tévéműsorban azt mondták, hogy bátyjuk, Latinovits Zoltán (aki anyjuk korábbi házasságából született) azért lett öngyilkos, mert Molnár Gál Péter bántó kritikát írt róla. Bujtor keresetében arra kérte a bíróságot, állapítsa meg, hogy az egykori kritikus nagy nyilvánosság előtt tett kijelentései megsértették az ő jó hírnévhez fűződő személyiségi jogait, és egyben kétmillió forint kártérítést követelt az alperestől. Az alperes szerint maga Bujtor vitte a nyilvánosság elé a vitát, így kárát saját magának köszönheti, ráadásul az ő kijelentései ugyanolyan sértőek voltak. Kisbán Tamás, a per bírája szerdán mind a felperes, mind az alperes keresetét elutasította. Az ítélet rövid indoklásában a bíró kifejtette, hogy ilyen távlatból nehéz eldönteni, hogy a hetvenes évek egyik legjobb színészének öngyilkosságához milyen mozzanatok vezettek, "hogy mi volt az utolsó csepp a pohárban". A tragikus halál körülményeiről 2004 őszén kezdődött, személyeskedéstől sem mentes vita a bíróság szerint közéleti vitának számít, és az, hogy ki kezdte, ma már lényegtelen. Az viszont biztos, hogy a vitázó felek véleményüknek adtak hangot, kemény, vagy burkolt tényállítás nem hangzott el, így a véleménynyilvánítás alkotmányos szabadsága miatt jogsértés nem állapítható meg. "Teljesen rendben van az ítélet" - mondta az ítélethirdetés után Csapó Annamária, Molnár Gál Péter jogi képviselője, hozzétéve, hogy természetesen nem fellebbeznek, mivel szerinte ez a tévék nyilvánossága előtt lezajló vita egyáltalán nem tartozott volna eredetileg sem a bíróságra. Bánáti János, Bujtor István ügyvédje újságíróknak elmondta, hogy a fellebbezésről ügyfele dönt majd. Az ítéletről azt mondta, hogy egyfelől örül annak, hogy az alperesi viszontkeresetet elutasította a bíró, másfelől szerinte a felperesi keresetet téves értelmezés miatt utasította el a bíró, mivel MGP "kemény tényként állította" amit mondott, nem pedig véleményként. Az Index kérdésére Bánáti úgy nyilatkozott, hogy feltehetőleg fellebbeznek az ítélet ellen, így valószínűleg másodfokon folytatódik majd az ügy. (index,2006.jan.11) Kép: Zoli és a kommunista ügynök

SZEPTEMBER – KÖVETNÜNK KÉNE A BOLGÁROKAT

Kép: Vona gárdistái

A bolgár parlament szerdán elfogadta azt az új szabályt, amelynek értelmében a törvényhozásban nem tölthetnek be kulcspozíciókat az egykori állambiztonsági szerveknek dolgozó vagy a velük együttműködő politikusok. Így nem lehetnek házelnökök, alelnökök és bizottsági elnökök. Az egykori munkatársak vagy kollaboránsok a jövőben nem utazhatnak külföldre parlamenti delegációval sem. Az új előírást 146 képviselő támogatta, 32-en ellenezték. Közülük a legtöbben a szocialisták és a török kisebbségi képviselők voltak. Szerintük a tiltás "nincs összhangban az alkotmánnyal." (Lánchíd Rádió, júl.23)

BEZZEG A BOLGÁROK

A bolgároknak helyén van az eszük. Elegük lett a sok évtizedes kommunista korszakból, s most kezdenek leszámolni a korábbi bűnözőkkel. Persze a bolgároknak könnyű, hasonlóan a térség sok országához, mert nem kell nekik zsidókkal hadakozniuk. Nálunk más a helyzet, itt ők fészkelték be magukat az állami főhatalomba és úgy gondolják ez a helyzetük örökké fog tartani. Ez sajnos valóság is, de csak addig, amíg a Jobbik föl nem veszi témái közé a zsidóbűnözés mindent behálózó tényeit. Attól tartunk a közeli hónapokban a Jobbik nehéz helyzetbe fog kerülni a választási kampánynál, hiszen ők még mindig abban az illúzióban ringatják magukat, hogy a magyar választók annyira gyengék szellemileg, hogy már észre sem veszik azt, hogy egyre több zsidó kap főszerepet a pártjukban. Ráadásul a nyelvezetük sem magyar, hanem olyan manapság divatos elvtársi generálszósz, mivel mindenre ugyanazt mondják. Hiszen a szalonképesség fenntartása mindennél fontosabb, mert ha ez nincs meg, akkor nem kapnak szereplési lehetőségeket a tévékben, lapokban. Persze igérgetni könnyű, ezek az igéretek azonban azonnál köddé válnak, amikor a Jobbik szembesülni fog a választási eredményeivel. Hiszen a választásokig hátralévő időben hiába akarja őket felpumpálni a sajtó, a róluk kialakult általános társadalmi kép egyre zavarosabb lesz. Ha egy párt nem képes egységes, határozott képet mutatni és azonos nyelven beszélni, akkor az a párt igen hamar oszlásnak indul. Márpedig ha van zavaros, nem egyértelmű párt mostanában, akkor az a Jobbik. És akkor vészesen közeleg nemzeti szabadságharcunk dicsőséges évfordulója és még nem tudjuk, hogy a "kormányzásra" törekvő Jobbik hol fogja hangját hallatni? A Kossuth-téren? Vagy az Erzsébet-téren? Lesznek gárdistáik? Vagy anélkül szerepelnek? Csupa fontos talányos kérdés az "Új Erőről", ahogy hirdetik magukat. S mi lesz akkor, ha utcai szabadságharcosok összecsapnak az ávósrendőrséggel? Akkor a Jobbik csatlakozik hozzájuk? Vagy ellenük támad és a cionbolsevista hatalom oldalára állnak? Úgy tünik, hogy a Jobbik ide-oda úszkáló magatartásának is vége lesz egyszer, amikor dönteniük kell, hogy hová állnak? Az őshonos magyar nép oldalára? Vagy bűnöző zsidókisebbség oldalára? Csak ennyi a kérdés, nem több.

SZEPTEMBER 10 – FELSZÁLLT A FEHÉR FÜST




























Már nagyon izgultunk, hogy ki lesz az új titokminiszter, mert ez a beosztás manapság fogyóeszköznek számít. Olyan gyorsan váltják egymást ezek a jóelvtársak, hogy alig tudjuk követni őket. 2006-ban még Szilvásy volt, aztán jött Ficsor Ádám, az ifjúkommunista. Most végre felszállt a megnyugtató fehér füst és Juhász Gábor elvtársnál kötöttek ki. Nálánál megfelelőbb elvtársat nem is találhattak volna, hiszen Juhász élénken érdeklődik a fegyverek iránt és nagyon szeret szerepelni is. Ezekből gyűjtöttünk egy kis bemutatót.

2009. szeptember 9., szerda

SZEPTEMBER 9 - VEGYESHÍREK


GYENGÉLKEDIK A ZSIDÓ POJÁCA

A Madonna néven szereplő botrányhős úgy látszik végvonaglását tartja világkörüli koncertkörútján, mert minden országból csak a botrányhírek érkeznek róla. Legutóbbi izraeli útjáról még a hazai lapok is gúnyos hangnemben számoltak be.
A "The Sun" című lap szerint a pop királynője már kétszer elájult a színpadon, egy év alatt. Az utolsó koncertturnéján is Szófiában, Bulgáriában. A lap szerint annak ellenére lett rosszul, hogy szigorúan betartja amit az orvosok előírnak neki, de az életkora már károkat okoz az énekesnek. A pop királynője akkor vesztette el másodszor az eszméletét, amikor a "Holiday" című számot énekelte és egy táncos segített rajta. Azonban Madonna nem esett le a földre, mivel az ájulás olyan rövid ideig tartott. Úgy tűnik, hogy még ez is része a koreográfiának. Annak tükrében, ahogy a táncos gondoskodik énekes fizikai állapotának megtartásáról, rájöhetünk, hogy ez valójában egy pillanatnyi áramszünet. Egy brit lap megbízható források szerint azt állította, hogy az énekes ismét elvesztette az eszméletét, amikor elhagyta a színpadot és ott a földre esett. Madonna valóban aggódott a színpadra visszamenve. Le kellett ülnie hosszabb ideig a szokásos dalok között. Azonban a díva nem akarta, hogy elhagyják a bolgár szurkolói és akkor ért véget a "show" mint ahogy terveztáék. Ugyanez a forrás elismerte azt is az újságban, hogy Madonna "kimerült, és vérszegény." Azt a tanácsot kapta, hogy elhalasztják az utolsó két útját. Izraeli útja csak néhány napig tartott, mert a logisztika és a saját makacssága akadályozta őt. Tény, hogy Madonna ellenzői azt szeretnék látni, hogy ez a gyengeség jele, mivel az énekes életkora elég maga. Nem tudta élvezni, hogy "Sticky & Sweet" számát 70.000 hűséges rajongója várta Tel Avivban. Forrás: Europa Press

MIBŐL LESZ AZ ÜZLET? DISZNÓJÁRVÁNYBÓL!

4 ezer Ft-ot kérnek egy disznóvírus tesztért, ha kéri valaki orvostól. Már nemcsak a cigánygyilkosoknál titkolóznak, hanem azoknál az iskoláknál is, amelyeket erőszakkal megfertőztek. Minden áron országos méretű járványt akarnak kierőszakolni, mert abból lesz a nagy üzlet.

MÁR NEM VOLTAK ÜGYNÖKÖK

Ma már azzal jöttek elő, hogy az elfogott állítólagos cigánygyilkosoknál két férfi nem is volt ügynök. Akkor a neten és a sajtóban közzétett iratokban és előzőleg, miért állították hetekig, hogy ügynökök voltak.
ANTIRASSZISTA KATONAI
ÜGYNÖK GYILKOLTA A CIGÁNYOKAT
A címben lévő agyrémet nem mi találtuk ki, hanem ez hangzott el ma este a Hír-TV-ben, Cs. Istváról. A nyilatkozó - Hende Csaba (MDF) bevallotta azt, hogy amíg Ficsor Ádám (MSZP) volt titokminiszter, ez alatt a hat hónap alatt a titkosszolgálatok nem adtak át adatokat a nyomozó rendőrségnek és ezt ők "rendszerhibának" nevezték.

PONTOS IDŐZÍTÉS

Miután Chvez hatalmas sikert aratott a Velencei Filmfesztiválon, mára kijelentették a hírekben, hogy az iráni atomdúsítást Venezuela pénzeli, támogatja és Venezuelában meg iráni atomerőművek készülnek. Minden áron rágalmazni akarják a két országot, jó kapcsolataik miatt.

CHAVEZ TERVEI MIATT JAJGAT A CIONSAJTÓ

Hugo Chávez venezuelai elnök azt javasolta szerdán fehérorosz kollégájának, hogy kiváló kétoldalú kapcsolataik bizonyítékaként "új köztársaságban" egyesítsék a két országot. Chávez Minszkben, Aljakszandr Lukasenka fehérorosz államfővel tartott találkozóján állt elő az ajánlattal a fehérorosz elnöki hivatal közleménye szerint. A baloldali latin-amerikai elnökök egyik vezéralakjának számító Chávez hozzátette, hogy országa és a volt szovjet tagköztársaság unióját nem az egykori Szovjetunió mintájára képzelné el, hanem szabad köztársaságok alkotta államszövetségként. Chávez 2006-ban járt először Fehéroroszországban, s rögvest megígérte, hogy "harcos csapatot" hoz létre "új barátjával", Lukasenkával. A venezuelai elnök azóta minden évben felkereste a szovjet utódállamot, s e látogatások viszonzására kérte fehérorosz kollégáját. Lukasenka legközelebb valószínűleg idén novemberben vagy decemberben utazik Venezuelába. A két ország már több energetikai megállapodást kötött. Chávez szerdán a tervek szerint kétnapos látogatásra tovább utazik az orosz fővárosba. Szergej Prihogyko, az orosz elnök külpolitikai főtanácsadója közölte, hogy a látogatás során a két ország képviselői tucatnyi megállapodást írnak majd alá az energetikai, katonai és haditechnikai együttműködésről, valamint pénzügyi egyezményt is kötnek. Prihogyko hangsúlyozta, hogy fegyvervásárlási szerződést nem írnak alá. A tanácsadó mindazonáltal nem zárta ki, hogy Venezuela esetleg hitelt kaphat (Moszkvától) orosz fegyverek vásárlására. Oroszország és Venezuela 2005 és 2007 között 4,4 milliárd dollár értékben kötött fegyvervásárlási szerződéseket, amelyek értelmében Moszkva 24 Szuhoj típusú vadászgépet, 50 harci helikoptert és 100 ezer darab Kalasnyikov gépkarabélyt adott el a latin-amerikai országnak. (gazdasagiradio)

SZEPTEMBER 9 – EZEK NEM VÉLETLENEK

DISZNÓZSIDÓJÁRVÁNY

Ugye milyen érdekes......Ahogy a „válság” nevű világcsalást ráhúzták Magyarországra – amihez semmi közünk nem volt -, most ugyanúgy a „járvány” nevű világcsalást húzzák ránk. Puszta véletlen lenne, hogy csepeli iskolában tört ki? Hiszen alig egy éve ott volt az MSZP-s kettősgyilkosság és máig sincsen vádemelés, tárgyalás. Húzzák az időt ott is...Miért nem egy bugaci iskolában lett járvány? Miért nem mondjuk Mosonmagyaróváron, ahol hatalmas a határforgalom. Vagy miért nem Hegyeshalomnál? És mára csináltak egy másik iskolát is, ahol felütötte a fejét disznózsidójárvány. Mai hír: Hiller zárathat be iskolákat országos H1N1-járvány esetén
Hát persze! Ha van iskolabezárás, akkor az a szülőket is érinti, akkor a gyerekek se tanulnak, stb. Miért nem szociális ottthonban vagy hajléktalanszállón ütött ki a járvány? Miért nem diákkollégiumban? Miért nem kórházakban? Hiszen ezeken a helyeken is tömegesen vannak együtt vadidegen emberek. Miért nem strandokon, fürdőkben? Miért nem a zsúfolt villamosokon vagy a metróban? Ahol aztán valóban testközelben vannak az emberek. Ez ami nálunk folyik egy megtervezett akció. Mert ha nincs beteg, akkor nem tudnak oltani. És, ha nincs oltás, akkor a pénz sem jön a disznóknak. Honnan lehet tudni, hogy járvány van valakinél? Úgy, hogy megkapta az oltást. Aki nem kap oltást, annak nem lesz járványa. Kép: disznólábak a zsidók vascipőiben

SZEPTEMBER 9 – A MESE FOLYTATÓDIK


ELŐSZÖR MUTATNAK FEGYVERKÉPEKET


Vass Gábor fegyverszakértő, a Kaliber magazin munkatársa nyilatkozott a Helyi Témának a romagyilkoságokkal gyanúsított személyeknél talált luxus mesterlövészfegyverekről. A szakértő furcsállja, hogy a drága és profi mesterlövészfegyverek helyett egyszerű sörétes puskával követték el a gyilkosságokat. Ráadásul a feltételezett elkövetőknél talált egyik mesterlövészfegyver SIG Sauer SSG 2000-es típusú volt, melynek ára a feketepiacon akár 2,5 millió forint is lehet. Ez a fegyver igen drága luxusnak számít, a hazai fegyveres testületek is csupán egy-két darab ilyen fegyverrel rendelkeznek Vass ismeretei szerint. Az elfogott négy, debreceni férfi legális keresetéből biztosan nem tudott volna egy ilyet vásárolni. Bartha László, a Nemzeti Nyomozó Iroda sajtószóvivője nem kívánt ennek kapcsán nyilatkozni a sajtónak.(Helyi Téma)(MN,szept.9)



KIKTŐL LOPTÁK A FEGYVEREKET?

Lopott fegyvereket használtak a cigányok támadói
Egy korábbi bűncselekményből származó, lopott fegyverekkel követhették el a cigányok elleni támadásokat - mondta szerdán az MTV reggeli műsorában Bencze József országos rendőrfőkapitány. A gyanúsítottak esetleges támogatóira vonatkozó kérdésre Bencze azt válaszolta: "Nem kellett olyan nagy vagyoni háttér ahhoz, hogy mondjuk lopott fegyverekkel elkövessenek ilyen bűncselekményt." „Az már látszik, hogy azok a fegyverek, amelyeket már részben beazonosítottunk, egy korábbi bűncselekményből származnak. Azt természetesen tisztázni kell, hogy maguk az elkövetők, a mostani gyanúsítottak, vagy pedig mások követték el a rablást" - mondta a főkapitány, aki megismételte, hogy a rendőrség teljesen biztos benne, a valódi elkövetőket fogta el. A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) által a nyomozás során elkövetett hibákról Bencze azt mondta, nem állíthatja egyértelműen, hogy azok nélkül hamarabb kapták volna el az elkövetőket, de az NBH információja "segíthette volna a nyomozást". Ficsor Ádám, a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter kedden számolt be az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága előtt, ahol elismerte, hogy az NBH több hibát is vétett a nyomozás során - erről részletesen itt olvashat. A főkapitány szerint a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat komoly segítséget nyújtott a Nemzeti Nyomozó Irodának "a célszemélyek, célcsoportok ledolgozásában", illetve a feltételezett elkövetők elfogásának előkészítésében is. Az NBH is adott át ugyan információkat - Bencze szerint mintegy 2 tucatot -, de ezek közül egy sem vezetett a végül augusztus 20-án éjjel elfogott gyanúsítottakhoz.(origo részlet,szept.9) Kép: a 2.5 milliós fegyver és egy lefoglalt másik fegyver