2010. június 3., csütörtök

JÚNIUS 3 – MORALES EGYEZKEDIK



ELLENZÉKI KORMÁNYZÓKKAL TÁRGYAL A BOLIVIAI ELNÖK

Santa Cruz kormányzója, az ellenzéki Ruben Costas találkozott Evo Morales elnökkel a kormány palotában. A találkozó azért jött létre, hogy rendezze az eddigi nézetkülönbségeket, nézeteltéréseket, ami fölmerült közte és a kormány között 2006 és 2009 között. Costas sajtótájékoztatót tartott, a tárgyalások után egy óra elteltével, amikor magántalálkozóra került sor a vörös szobában az elnökkel. Costas kijelentette, hogy "a párbeszéd feltételei megvoltak." Néhány dolog volt, amit újra kell tárgyalni. Értékelem, hogy az elnökkel reményteljes perspektívát találunk - mondta. Santa Cruz kormányzója azt mondta, hogy nem a konkrét kérdéseket vitatták meg, hanem általános témákat, amelyek fontosak a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság érdekében. Hangsúlyozta az államfő jó szándékát és ez egy „nagyon jó hangulatú találkozó" volt, egy őszinte párbeszédet folytattunk. Azt mondta, hogy összehangolt munkára van szükség, hogy egyszer és mindenkorra felszámolják a meglévő szegénységet az országban. A találkozóra azért került sor a kormánypalotában, mert az elnök kifejezte óhaját, hogy együttműködjön az ország kilenc kormányzójával, akik közül három ellenzéki. (ABI alapján) Kép: Costas a sajtótájékoztatón
Háttér: A téma azért érdekes a hazai olvasók számára, mert nem tudni, hogy mi lesz a fejleménye ennek az ügynek? Áprilisban önkormányzati választásokat tartottak Boliviában, ahol a 9 tartományból 3-nál ellenzéki kormányzó gyözőtt. Most ezeket akarja Morales „megpuhítani”. Valószínű, hogy a 3 ellenzéki kormányzó is rájött arra, hogy a nagy kormánytöbbséghez valahogy igazodni kell, ha létezni akarnak. A három tartomány közül a legnagyobb a Santa Cruzi tartomány, amelynek sok-sok éve a nagyhatalmú kényúr Ruben Costas a kormányzója, akinek döntő szerepe volt abban, hogy Santa Cruz városban a Rózsa Eduardo-féle terrorbanda szabadon működhetett évekig. Costas hivatali módon is támogatta a működésüket. Costas a leggazdagabb tartomány főnöke és most ő is rájött arra, hogy lágyabb húrokat kellene pengetni Morales rendszerével szemben. A nyilatkozatból kitünik, hogy részletekről nem esett szó, de úgy tünik mintha valami alkura készülnének, aminek az lehet esetleg (ez feltételezés) a tárgya, hogy Morales esetleg eltekint Costas korábbi bűneitől, ha támogatja teljes mellszélességgel a rendszerét. Később kiderül, hogy a másik két ellenzéki kormányzóval hogy sikerülnek a tárgyalások.