2010. május 5., szerda

MÁJUS 6 - DÖNTHET A JOBBIK


KÉT ÚT ÁLL A JOBBIK ELŐTT

Most, hogy teljesült a Jobbik vágya és bekerültek a parlamentbe, két út áll előttük. Vagy behódolnak a Fidesznek és a másik két párt uszályába kerülnek. Ez az egyik út, ami a Jobbik azonnali halálát jelenti majd. Van egy másik út is, a Jobbik számára. Ez a nehezebbik út. Ha megtanulnak magyarul beszélni, ha kikérik a magyarok véleményét és azt közvetítik a Házban és kitartanak a Magyar Gárda működése mellett. Ha ezt teszik és nem váltják aprópézre meghirdetett programjukat, akkor van lehetőségük a túlélésre és esetleg a kibontakozásra is. Még meg sem alakult a kormány, de már Hende Csaba, honvédelmi miniszter jelölt kijelentette a TV2-ben, hogy 4 ezer fős önkéntes haderőt akar, úgymond természeti katasztrófákban való közreműködésre, stb. Mit jelent ez? Félreérthetetlenül azt, hogy a Jobbik gárdáját törvénnyel akarják kitörölni. Fel van adva a lecke a Jobbiknak. Ha nem lesz Magyar Gárda, küldetésének, rendeltetésének megfelelően, akkor a Jobbik felmorzsolódása rohamosan bekövetkezeik és becsatlakoznak a nemzetárulók széles táborába. Még az idén ki fog derülni, hogy a Jobbik a magyar nemzet dicsőségére fog-e szolgálni? A magyar nemzeti érdekek megjelenítője lesz vagy pedig belesimul a hazaáruló pártok bandájába? A lehetőséget megkapták a bizonyításra és ehhez minden eszközük adott.