2010. május 30., vasárnap

MÁJUS 30 – JÓ CSALÁDBA SZÜLETETT


ANGOL MINISZTERELNÖKNEK
ZSIDÓ ŐSEI VANNAK
A honlapszerkesztő megjegyzése: a brit miniszterelnök, David Cameron (képen) zsidó szabadkőműves sátánista szekta (illuminatus) sarja, ez Angliában és a világ legtöbb részén titkosan működik. Ő példázza az illuminátusok szokását a vegyes házassággal. A szabadkőműves zsidók között kiemelkedő keresztények is vannak a páholyokban. A választási kampány során azt mondta, hogy "képessé" vált brit zsidónak lenni. David Cameron ősei régóta a pénzügyi zsarolás mesterei. Az ő üknagyapja, Emile Levita egy német zsidó volt, aki kapcsolatban állt a német-zsidó Goldsmid bankár családdal és brit állampolgárságot 1871-ben kapott. Ő volt az igazgatója a Chartered Bank of India-nak, Ausztráliában és Kínában. A Chartered Bank of India-t Ausztráliában és Kínában Londonban alakították meg 1851-ben, Victoria királynő idején. Az első fiókjait 1858-ban Calcuttaban és Bombayban majd Sanghajban nyitották meg. A Chartered bank sanghaji részlege 1858-ban kezdte meg működését. Kezdetben a bank üzleteiben nagy mennyiségű diszkontálását és újra diszkontálást csináltak ópium és gyapot számlákkal. Bár az ópium-termesztés fokozatosan nőtt Kínában, az ópium import is nőtt több mint 50%-kal 1863 és 1888 között. Tranzakciókkal az ópium kereskedelemben is jelentős nyereséget ért el a Chartered Bank és a zsidók és a szabadkőművesek ellenőrizték ezt. Később a Chartered Bank lett az egyik legfontosabb külföldi bankjegy-kibocsátó intézmény Sanghajban. 1862-ben Hong Kongban is jogosult bankjegyek kibocsátására. Ez a kiváltságuk a mai napig is megvan. A következő évtizedekben bankjegyeket adtak ki Kínában és Malaysiában. A Rothschildok "megnyitották” a Szuezi-csatornát 1869-ben (a zsidó miniszterelnököt Benjamin Disraelit azzal vádolták, hogy aláássa a brit alkotmányos rendszert, mivel az ő engedélye nélkül a parlament részvényeinek megvásárlásával finanszírozták a Rothschild zsidók). Ebben a jó helyzetben bővítették és fejlesztették a kábítószer kereskedelmet. Emellett foglalkoztak uzsorával, gyapot üzlettel, Bombayban indigóval és Calcuttaban teával. Burmaban rizzsel, Javaban cukorral, Szumátrában dohánnyal, Manilaban kenderel, Yokohamaban selyemmel. 1912-ben a Chartered Bank volt az első külföldi bank, amelyik működési engedélyt kapott New Yorkban. 1927-ben a bank 75%-át megszerezte a P & O Bank, amelynek irodái voltak Colomboban, Sanghajban, Hong Kongban, Szingapúrban és Kantonban. A P & O Bank tulajdonában volt az Allahabad Bank. 1957-ben a Chartered Bank megvásárolta a közelkeleti-Bankot, így ennek a hálózatnak lettek fiókjai Adenben, Bahreinben, Beirutban, Libanonban, Katarban és az UAE-ban. A Jón Bank volt a ciprusi águk. Chartered Bank egyesült a Standard Bankkal Dél-Afrikában, 1969-ben és ez a kombinált bank lett a Standard Chartered Bank. A mottójuk: "Itt a jó". Hogy tudd, ők a gonoszok. A Chartered Bank igazgatója, Emile Levita elvette Catherine Plumridge Reet, akinek a lánya Hermann Philipp Ree (egy neves dán zsidó családból). Gyermekeik Arthur Levita, Levita Cecil és Enid Levita. Arthur Levita és Panmure Gordon tőzsdeügynökök, valamint Sir Ewen Cameron (London vezetője a Hongkong és Sanghaj Banknál, valamint tagja a külföldi kötvénytulajdonosoknak tanácsának és a kínai kötvénytulajdonosok bizottságának). Fontos szerepet játszott a Rothschild szindikátus kölcsöneiben, beleértve Jacob Schiffet, aki a japán központi bankárt (később miniszterelnök), Takahashi Korekiyot finanszírozta a Japán elleni háborúban az ortodox keresztény Oroszország 1905-ben. Cecil Levita elnöke volt a londoni Megyei Tanácsnak. A zsidónő Enid Levita házasságából származott Sir Ewen Cameron fia. Enit Levita David Cameronnak az apai nagyanyja. Ian Cameron apja egy sikeres bróker volt, Panmure Gordon partnere, mint az apja és a nagyapja. (savethemales,részlet)

Az 1842-es, majd 1856-60-as ópiumháborúk során Kína az egyenlőtlen szerződések révén lényegében függőségbe került, elsősorban Angliától, de más akkori nagyhatalmaktól is. Közben az elnyomott tömegek egyre jobban lázadoztak. (lexikon)