2010. május 17., hétfő

MÁJUS 17 – VONA GÁTAKON DOLGOZOTT


ORBÁN VIKTOR
MIÉRT NINCS A GÁTAKON?

Detken és Vámosgyörkön töltötte a tegnap délutánt és estét Vona Gábor. A Jobbik elnöke a helyiekkel és a gárdistákkal vállvetve segédkezett az árvízvédelmi munkálatokban. A politikus erről Facebook oldalán számolt be. Most értem haza Detkről és Vámosgyörkről. A helyzet tragikus. Detken a gárdisták megmentették a falut. Kb. 100 gárdista, 5-6 tűzoltó és a helyiek reggeltől pakolták a zsákokat. Egy nénit ki kellett költöztetni a házából. Én kb. fél 4 felé értem le. A polgármester 5 óra környékén megköszönte a segítséget, és azt mondta, hogy innentől egyedül is boldogulnak. A csapat így kettévált, egy részük Herédre, a másik Vámosgyörkre ment. Én az utóbbit választottam, ahol tragikus volt a helyzet, mert bár nagyon sok tűzoltó, két kocsi rendőr, és kb. 40 gárdista is jelen volt, de teljes volt a tanácstalanság. A katasztrófavédelem nagyon későn érkezett és nem igazán tudta kézbe venni a dolgokat. A helyiek közül többen önkényesen meg akarták bontani a gátat, mondván akkor megmenekülne a település, ezen aztán vita alakult ki a rendőrökkel. 7 óra után el kellett indulnom hazafelé, mert holnap országgyűlési nap lesz, ahol nagyon sok feladat vár ránk és rám is. Most megyek és felkészülök. (Vona Gábor)
MAGYAR GÁRDÁT VISSZAÁLLÍTANI!