2010. május 25., kedd

MÁJUS 25 - KÖDÖS A LENGYEL GÉP ÜGYE

Kép: ilyen tipusú gép zuhant le Szmolenszknél

ÉRDEKES KIFOGÁSOK
Hasonlóan életszerűtlen történetek sora kering Varsóban is, s ezeket a vad elméleteket csak táplálja az információ hiánya. Egyrészt ugyanis a vizsgálat még tart, bizonyos részleteket „etikai megfontolásokból” nem kívánnak nyilvánosságra hozni, ráadásul a következtetések hatással lehetnek a lengyel elnökválasztási kampányra is. Eközben egymást érik a találgatások és a nyilatkozatok is. Így legújabban a Kaczynskiék gépe előtt egy órával leszálló, az újságírókat szállító Jak–40-es pilótája például arról beszélt, hogy a becsapódás előtt motorhibát sejtető hangot hallott, s szerinte az idő sem volt olyan rossz. Ezzel szemben korábban a Dziennik Gazeta Prawnának a szerencsétlenül járt Arkadiusz Protasiukkal kapitányként Tbilisziben a leszállást megtagadó, ezért előbb kitüntetett, majd a néhai elnök pártjának kezdeményezésére „gyávának” bélyegzett és elbocsátott Grzegorz Pietruczuk a rájuk nehezedő nyomás kivédéséről beszélt, s úgy vélte, egykori kollégája csak a leszállás esélyeiről tájékozódott, miközben már túlságosan alacsonyra süllyedt a Tu–154-es. (MNO, részlet)
MIKOR LESZ HIHETŐ MAGYARÁZAT?
A lap megállapítja, hogy mind az oroszok, mind a lengyelek azt mondják, hogy hamis videókat tettek fel a netre. Na jó, elhisszük. Van ilyen is. De mi az, hogy etikai megfontolások? A közvélemény a gép lezuhanásának okát szeretné tudni. Mi köze ennek a választási kampányhoz? Az idézett pilóták szövegei továbbra is csak a gyanús helyzetet erősítik meg.