2010. május 23., vasárnap

MÁJUS 23 – ELSŐ A BŰNÖZŐK ELSZÁMOLTATÁSA

Kép: ávósok Vona ellen

Mint ismert, Bajnai Gordon ügyvezető miniszterelnök utasította az igazságügyi és rendészet minisztert, hogy tegyen feljelentést a pártelnök ellen. A feljelentés már megérkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra. A BRFK sajtóosztálya közölte, a továbbiakban a szabálysértésekről szóló vonatkozó törvény rendelkezéseinek megfelelően járnak el. Kérdés, hogy az adott helyzetben szabálysértésről beszélhetünk-e. Hunyadi Gábor, a Jobbik Jogsegélyszolgálat vezetője is várja Bajnaiék feljelentését, hiszen ő is gárdamellényben jelent meg az országgyűlés alakuló ülésén. Igaz, rá nem szólt senki sem. (hunhir)

JOBBIK JOGÁSZOK ÉS
KÉPVISELŐK FIGYELMÉBE
Egy illegitim, lejárt ügyvezető semmilyen intézkedést nem hozhat. A szabálysértéseket nem rendezheti törvény, csupán szabálysértési rendelet. Ilyen esetben csak kártérítésre ítélhető valaki, amennyiben anyagi kár keletkezett. Egy ruhadarab viselése semmiféle anyagi kárt nem tud okozni, így mégcsak kártérítésre se kötelezhető. A törvények betartatásának van kötelező hierarchikus sorrendje, ami szerint a legsúlyosabb bűncselekményeket kell először tárgyalni. Nézzük ezeket : hazaárulás, a Magyar Törvény kiiktatása a magyar jogból 1945-ben, kommunista tákolmány alkalmazása terrormódszerekkel (1949-es XX. törvény), patkányköztársaság erőszakos kikiáltása (1989), magyargyilkosságok, nemzeti vagyon ellopása privatizáció címén (1990), honvédség megszüntetése, lefegyverzése, csalásos adórendszer bevezetése, NATO-ba, EU-ba való erőszakos beléptetés.

NYÍLVÁNOS TÁGYALÁST KÖVETELÜNK
A POLITIKAI BŰNÖZŐKNEK
Ezek a legsúlyosabb bűncselekmények, amelyeknek a nyilvános tárgyalása nem tűrhet halasztást.
Reméljük, hogy a Jobbik az Ormány-kormány pofájába fogja ezeket vágni, amikor a kormányprogram vitája lesz a jövő héten. (tudósítónktól) Kép: ávós-rendszer