2010. május 17., hétfő

MÁJUS 18 – MORALES KIVERTE A BIZTOSÍTÉKOT A PÁPÁNÁL


A bolíviai elnök, Evo Morales találkozott
XVI. Benedek pápával a Vatikánban

Morales, aki egyszer a római katolikus egyház politikai ellenfele volt, beszélt a pápával a klímaváltozásról és a bevándorlásról, hétfőn - jelentette a BBC. "Egyetértettünk nagyszámú kérdésekben, mint például a Föld és az életet védelméhez való jogról. Mi is megállapodtun abban, hogy legyen segítség a bevándorlók számára" - mondta újságíróknak Morales azt követően, hogy a pápától távozott. Morales átadott a pápának egy levelet, amelyben bírálta azt, hogy a római katolikus egyház nem teszi lehetővé azt, hogy nők is lehessenek papok és arra kérte a pápát, hogy törölje el papi cölibátust. A bolíviai elnök gyakran bírálta a bolíviai püspököket és azzal vádolta őket, hogy hazudnak a bolíviaiaknak. Morales, aki magát nem nevezte katolikusnak, hanem a bolíviai őslakos vallás követőjének, támogatta, hogy az új alkotmányt hagyják jóvá 2009-ben. Az új alkotmány elismer minden hitet és kijelenti, hogy Bolívia világi állam, de nem tesz említést a római katolikus egyházról, amely már az ország hivatalos vallása volt az előző alkotmány szerint is. Morales európai körútja során látogatást tesz Norvégiában és Finnországban, majd részt vesz a latin-amerikai és az európai nemzetek csúcstalálkozóján, Madridban kedden. (presstv szöveg-kép)
MEGJEGYZÉS: Úgy érezzük, hogy Morales tévesen állt hozzá a pápai találkozóhoz. Túl sokat markolt és keveset fogott. Neki egyedül csak a klíma-csúcs kérdéseit kellett volna tolmácsolni a pápának és nagy hiba volt, hogy az egyház belső ügyeit szemtől szemben bírálta, ezzel elvágta azokat a gyenge szálakat is a pápával, amik eddig reményt adtak volna Moralesnek a klíma- ügy intézésében.


A PÁPÁK TÁMOGATTÁK
A KOMMUNISTA RENDSZEREKET

A pápák szinte mindegyik államfőt fogadni szokták. Az elõzõ pápa (VI. Pál fogadta Kádárt, 1977-ben, a szerk.) fogadta Kádár Jánost is, de nem sok derült ki a látogatásról. Ugyan mit mondhatott az öreg gyilkosnak a "Szentatya"? Talán elismerését fejezte ki, hogy a Kádár-Aczél banda a kommunizmus szolgálatába állította az egész püspöki kart. A magyarországi vörös média elhápogta a szokásos "a kölcsönös megértés és bizalom jegyében folytak a megbeszélések" stb.....A Kádár rendszer elismerése volt az is, hogy a Szent Koronát az USA visszaadta 1978-ban Magyarországnak. Bizony ekkor már tombolt a gulyáskommunizmus a javából. Ennek a levét itta a nemzet 1990-tõl kezdve napjainkig. Az USA-t érdekelte legkevésbé, hogy mit csinál a kommunizmus Kelet-Európában és a Vatikán elégedetten nevezte ki az áruló püspököket, egyiket a másik után. Ez a helyzet semmit sem változott, csupán az eszközök kifinomodtak és fájdalommentesek. Az árulóknak nem kell aláírni semmit, mert a hosszú előidomítás és dresszírozás után betanulták szerepüket, mint az ügyes színész. A színdarab pedig ugyanaz: Népek millióinak a butítása és félrevezetése. (1hozzászólás) Kép: 1977.június 9-én pápai kamarások fogadják a kommunista párt főtitkárát, Kádárt a pápához való belépés előtt