2010. november 2., kedd

NOVEMBER 2 - JUDA-TÉVÉ ÚJRA BIZONYÍTOTT

DUNA-TÉVÉ TISZTÁRA     
 MOSTA IZRAELT 
Bámulatos az az erőfeszítés, ahogy egyes szerkesztők a feketéből fehéret tudnak varázsolni. Persze csak akkor, ha a zsidó terrorállamot kell tisztára mosni. Ezt tette ma este a Térkép című műsor, amiben már gyanúsan nagy terjedelemben számoltak be a szervkereskedelemről. A jámbor magyar nézőt szépen elvarázsolták a hazugságok dzsungelében. Először a demokrácia mintaországát, Izraelt mutatták be, ahol bizony éveket kell várni, mire valaki vesét vagy más szervet kap. Egy orvos nagy humanizmussal ecsetelte azt, hogy sok zsidó úgy hal meg, hogy nem jut megfelelő szervhez. Majd hirtelen a kamera átcsapott Dél-Afrikába, ahol pár évvel ezelőtt zsidó szervkereskedőket buktattak le, akik hatalmas pénzekkel üzleteltek. De ezt olyan zavarosan adták elő, hogy a néző ne jöjjön rá az összefüggésekre. Itt már azt hittük, hogy vége az adásnak, de most jött a java. A tévé tudósítója ellátogatott a balkáni Romániába, ahol a bűnözés talán majdnem akkor már mint Magyarországon. Ez utóbbi nem balkáni ország. Szóval mutatják a román kórházakat, ahol nagyon ügyelnek arra, hogy a szervkereskedőket kiszűrjék. Mutattak is egy sötét pofát, akit éppen a rendőrök letepertek, mert 6 ezer euróért kínálta a fiatal gyerekek veséit, stb. Mutatták az interneten folyó szervkereskedőket is, de valahogy a lényeg elsikkadt. Mi ugyanis emlékszünk a hazai hírekből arra, hogy azok a bizonyos lebukott román szervkereskedő maffiák, azok bizony zsidók voltak. Így aztán a Juda tévé szépen rákente a zsidók piszkát a románokra, elterelve a figyelmet arról, hogy Izraelben is nagyban folyik az illegális szervkereskedelem, sokszor megölt palesztínok szerveit is árulják. Az ember csak tévét ne nézzen, mert ömlik belőle a hazugság. Kép: Duna-tévé állandó műsora