2010. november 23., kedd

NOVEMBER 23 - BOLIVIA NEM ENGED AMERIKÁNAK

MORALES
KIOSZTOTTA
 AMERIKÁT
A héten lezajlott délamerikai védelmi konferenciának a megnyitóján Morales elnök lefestette Amerika bűneit és a nyugati gyarmattartók bűneit, mire az amerikai védelmi miniszter megsértődött és elhúzta a csíkot. De volt ott más is. Az UNASUR szintén egy délamerikai államok szervezete, akinek a vezetője szintén beolvasott Amerikának és a nyugatnak. Most a boliviai elnöki szóviő is nyilatkozott, amely példa lehetne nálunk is, ami a tartalmát illeti.
BOLIVIÁT NEM LEHET ZSAROLNI ÉS MEGTÖRNI
A bolíviai kormány szóvivője (képen) azt közölte, hogy semmit sem veszített azzal Bolivia, hogy szakadék keletkezett az Egyesült Államokkal (2008-ban), hanem éppen ellenkezőleg, nyert a méltóságán és a szuverenitásán és azt is mondta, hogy soha többé nem kötik magukat semmiféle idegen hatalomhoz. Soha többé Bolíviában nem fog megtörténni az, ami a múltban megtörtént, az idegen beavatkozás, az önkényesség, a visszaélés az Egyesült Államok részéről. (ABI alapján és kép)