2010. november 12., péntek

NOVEMBER 12 – KOZMA ATYA CIGÁNYPÁRTI

KOZMA ATYA 
A CIGÁNYOK  
VÉDŐSZENTJE

Amíg Erdélyben „Csabatestvér” a nagy csuhás pénzkereskedő, addig nálunk ezt az üzleti tehetséget a „máltais” Kozma atya (képen balra) kamatoztatja, főként cigányok számára. A 14 órás hírekben bemondták, hogy Devecserben három cigány családnak nem tudtak albérletet szerezni. Ez érthető, hiszen a magyarok nem olyan hülyék hogy bűnözőket fogadjanak be lakásukba. Erre Kozma atya – csodás módon – elintézte azt hogy a három cigánycsalád ingyen házakat kapjon. Hát jól megbüntették őket . . .
Vannak romaprogramjaik is?
– Igen, az országban egyedüliként olyan modelleket dolgoztunk ki, amelyek sikere­sen működnek. Em­líthe­tem például a gyer­mek­kori bűnözés vissza­szorítását a lakótelepeken, ahol játszótereket, játszóházakat építettünk a la­kók bevo­ná­sával, a rendőrséggel együttműködve. Békásmegyeren nagyon fogékonyak voltak erre, azóta gyakorlatilag megszűnt ott ez a bűnözési típus.
Hány cigánytelep van Magyarországon?
– Felmértük, összesen 268 elképesztő állapotban lévő, különböző nagyságú cigánytelepet találtunk. Egy 70 fős telepet 58 millióból rehabilitáltunk, az ott élők komfortos lakásba költözhettek, munkát kaptak. Lát­ványos siker a monori modell is, ott egy 400 fős telepet találtunk négy éve. Azt mondtam akkor, hogy ha nem te­szünk valamit, akkor én karácsonykor nem misé­zem. WC- és mosókonté­nereket szállítottunk, odatelepült két emberünk. Három hónap alatt min­den működött, maguk,a romák felügyelték az egé­szet, mi adtuk a mosó­port, a ruhát. A fél év alatt majd mindegyikük naponta fürdött – tisztán men­tek a gyerekek óvodába, iskolába, a felnőtteket fel sem vennék másképp dolgozni.
Mennyiből lehetne az összes telepet felszámolni?
– Ehhez sok pénz kell, de nem lehetetlen előte­remteni, most ezen dolgo­zunk. Tudja, mit mondok? Ha nekünk adnák a szelektív hulladékgyűjtés 10 százalékát, amit mi a cigá­nyokkal működtetnénk, abból meg lehetne oldani a komplett cigánykérdést. Persze ehhez nem fűződnek érdekek, mert akkor valakiknek pár százmillióval kevesebb lenne a haszna. Egyszer kiszámoltuk: ha az összes működő modellünket országos háló­zattá tudnánk szélesíteni, akkor mintegy 480 milliárd forintot lehetne megtakarítani. (metrom, részlet)