2010. november 15., hétfő

NOVEMBER 15 – PATKÁNYOK KORA

AZ ÜGYÉSZSÉG SZERINT
Az ügyészség szerint (rádió) sem Hunvald, sem Zoltai nem követett el bűncselekményeket az alábbi telefonszöveggel. A MN által közzétett alábbi szöveg elképesztő. Idézzük:

„ a Magyar Nemzet birtokába került nyomozati iratokból, a lehallgatott telefonbeszélgetésekből.”
Hogy is van ez? A MN-nek nem másolatot adtak, nem szóban válaszoltak, hanem az eredeti dokumentumok kerültek a birtokukba? A birtoklás az tulajdonlást jelent.
HOGY IS VAN EZ?
Honnan szerzi a lap ezeket a hivatalos anyagokat, ha nem a rendőrségtől vagy az ügyészségtől. Hogy is van ez? Az MN firkásza bemegy a rendőrséghez, jónapot kivánok, adják ide nekem a Hunvald anyagokat! És majd én szemezgetek belőle....Kérdezhetnénk joggal, hogy folyamatban lévő ügyekről milyen alapon adnak ki bizalmas, hivatalos adatokat egy lapnak? És miért pont a MN részesül ebben a kegyben? Mi megválaszoljuk. Itt is ugyanarról van szó mint a Hírtv esetében, hogy a rendőrség-ügyészség MUNKAMEGOSZTÁSBAN van ezzel a zsidó lappal. Az is jellemző, hogy a két hivatal kussol ezekről a komoly kérdésekről. Kép: Zoltai, a vérkommunista zsidóführer
Hunvald György (hívó): – Van néhány nagyon érdekes dolog egyébként.
Zoltai Gusztáv (hívott): – Igen?
Hunvald: – Én nem tudom, az ügyészségen vannak nagyon rám szállva.
Zoltai G.: – Terád?
Hunvald: – Igen, igen…
Zoltai G.: – De nem a, nem a Tordai-ügy miatt?
Hunvald: – Nem a Tordai-ügy miatt! Nekem mondták, hogy politikai, de nem értem, hogy mitől politikai! Mert nem csinálok…
Zoltai G.: – Utánanézzünk?
Hunvald: – Nézzetek már utána, hogy mi a (van?)! De ez a Központi Nyomozó Főügyészség!
Zoltai G.: – Jó!
Hunvald: – Ott el kéne sikálni, mert egyszerűen nem lehet normálisan hogyhívjákolni.
Zoltai G.: – Jó! Odafigyelek! Megnézetem! Jó?
Hunvald: – Jó! Oké! (MNO)