2010. november 20., szombat

NOVEMBER 20 – KÍNA ELTÉRÍTETTE AZ INTERNETET

EZ SZÁNDÉKOS
LEHETETT 

A jelentés lényege röviden ez: 2010. április 8-án mintegy 18 percig a teljes internetforgalom 15 százaléka kínai szervereken és routereken ment keresztül, köztük az USA katonai („mil” végződés) és kormányzati („gov”) szervereinek forgalma is. A jelentésben megemlítik, hogy az érintett szerverek között voltak az amerikai szenátus szerverei, a légierő, tengerészet, a Védelmi Minisztérium és a NASA gépei is, valamint olyan hangzatos intézmények gépei, mint például a „National Oceanic and Atmospheric Administration”. A forgalom „eltérítése” céges szerverekre is vonatkozott, a jelentés itt a Dell, Yahoo!, Microsoft és IBM cégeket nevezi meg. Az USCC szerint a jelenséget egy úgynevezett nagyszabású IP hijacking váltotta ki, azonban megoszlanak a vélemények arról, hogy ez szándékos lehetett-e, vagy csak valamilyen technikai malőr következménye volt. Az egész úgy kezdődött, hogy egy téves routing információ kezdett terjedni az IDC China Telecommunications hálózatán, ezt a hibás útvonal-infót aztán „felkapta” az óriási China Telecom hálózat is. Később a világ számos routere elkezdte használni a téves útvonal-információt, és a jelenség odáig gyűrűzött, hogy végül a teljes netforgalom jelentős hányada Kína routerein és szerverein ment keresztül. (techline)