2010. szeptember 3., péntek

SZEPTEMBER 3 – ZSIDÓ PAPOK VÁDOLJÁK A NEMZETI MAGYAROKAT

ÁLNEVES ZSIDÓ SZERZETES
 RÁGALMAZZA A JOBBIKOT
A katolikus egyház régóta, az utóbbi időben egyre nagyobb intenzitással próbál fellépni az újpogány tanok terjedése ellen - írja a Nol.hu. 2003-ban Pápai Lajos püspök, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége egyik győri rendezvényén tartott előadásában hangsúlyozta, hogy mindenkinek joga van a pogány tanításokat követni, de ki kell jelenteni, hogy „nyílt, keresztényellenes támadássorozattal állunk szemben”. A püspök arra figyelmeztetett, hogy a sok tudománytalan írás megzavarhatja azokat, akiknek nincsenek „értelmiségi szintű” ismeretei hitükről. Negatív példaként Szörényi Leventét említette, aki a kereszténység helyett a pogány, ősi valláshoz való visszatérésre buzdít.
Pilis a Föld szívcsakrája
Szörényi és a hozzá hasonlóan gondolkodók úgy tartják, hogy a Pilis szakrális hely, az „ősök szellemeinek kiemelt gyülekezőhelye”, Dobogókőnél pedig egyenesen a Föld szívcsakrája található. Mivel a legenda szerint az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrendet, a pálos rendet is Pilisben élő remeték hozták létre, a szívcsakrás hívek sajátos kapcsolatot vélnek felfedezni a pálos lelkiség és a magyar ősvallás között. Kép: Gyáva Botond
"Megtagadják a Megváltót"
Ezért lehet különösen fájdalmas számukra, hogy immáron Bátor Botond pálos tartományfőnök (sajnos nincs profilképünk) is  is bírálja az újpogány kultuszt, emlékeztetve arra: a pálosok életében a legelső helyen mindig is Jézus Krisztus állt. Mint a Nol.hu írja, a tartományfőnök az Új Ember című lapban írt cikkében kifejti, károsnak tartja, hogy „sok ember tudatában a nemzet és a nemzeti múlthoz kapcsolódó jelképeink isteni jelleget öltenek”. Úgy gondolja, hogy ezzel egyértelműen megatagadják a világ Megváltóját, Jézus Krisztust. Ha nemzeti kincseinken keresztül akarjuk megközelíteni a természetfeletti világot, akkor – írja Bátor Botond – akaratlanul is hamis istenképet fogunk kapni. A katolikus püspöki kar tavalyi körlevele veszélyes jelenségként említette, hogy „ma az újpogányság szelleme is erősödik”. Székely János püspök például a mátraverebélyi kegyhely Szentkút című lapjában a Jézus magyar gyökereiről szóló rögeszmével szállt szembe, nemrégiben pedig a nagy keresztény egyházak püspökei nem voltak hajlandók templomként elismerni azt a verőcei építményt, amelynek középpontjában pogány jelkép látható.
Az újpogányság politikai képviselője a Jobbik
Vallási vonzatán túl a vita erős politikai töltetet hordoz, hisz – Tomka Miklós vallásszociológus korábbi nyilatkozatát idézve – a pogánykultusz gyakran szélsőjobboldali ideológiával párosul. Osztie Zoltán, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének elnöke az év elején nevén is nevezte a gyereket. Az újpogány irányzatok elvitatják a kereszténység meghatározó szerepét Magyarország kialakulásában és fejlődésében. „Nyugodtan kijelenthető tehát, hogy az újpogányságnak magyarellenes vetülete is van, ami egyfajta politikai radikalizmusban ölt testet. Való igaz, hogy mindezt elsősorban a Jobbik jeleníti meg” – mondta Osztie Zoltán, hozzátéve, hogy a keresztény értelmiségiek ezzel a szellemiséggel mindig is szembe fognak helyezkedni. (atv-nol) Kép. Osztie Zoltán egy jó társaságban