Kép: a pápa pápaságának ötödik évfordulóján torta mellé pedofil papokat kap ezrével ajándékba
NEM VAGYUNK ÚJPOGÁNYOK
Hová köpdösöl Kegyelmes Úr?
A pápa popdalokat gajdol, fontos egyházi emberek az iszlám térhódítás hasznosságáról tesznek hitet, toleranciát hirdetnek, meg másságot, s ha már az egyház és környéke sem bigott, ha az sem vaskalapos, akkor hát ki? De, mint mondottam, megnyugodhattunk. Osztie Zoltán úr „körlevelet” bocsátott ki, melyben kijelentette: aki a Jobbikra szavaz, nem keresztény. Meg szélsőséges, nem európai. És ez elegendő ok a fellélegzésre, a kételyek eloszlatására, mert fent nevezett úr bebizonyította: az egyház (és környéke) a régi. És mint kétezer éve mindig, most is a győzteshez igazodik. Félreértések elkerülése végett, sorok írója nem a Jobbik védelmében, vagy a Jobbik ellen ragadott billentyűzetet. Tesz ő nagy ívben a percemberek koncháborújára – bár megvan róla a véleménye -, ugyanis, mióta az eszét tudja, értékek, eszmék és világnézetek mentén foglalt állást, határozta meg önmagát, ezekben gondolkodott, s üdvösnek a magyarság, s nem érdekcsoportok felemelkedését tartotta és tartja. De azért ez a szélsőség témakör egy kissé megütötte a fülét, s úgy véli, nem árt egy-két dolgot a hülyék szájába rágni, úgyhogy sorok írója szeretné halkan felhívni a figyelmet arra a tényre, miszerint olyan fogalom, hogy szélsőség, nincs. Nem létezik. Pontosabban fogalmazva: állandó mozgásban van a megítélése. Kétezer éve a kereszténység volt a szélsőség. És mást nem is akart, mint lerombolni az akkori hatalmat, az akkori erkölcsöt. az akkori szokásrendet, hierarchiát, hagyományokat, Isteneket, kultúrát. Csak ennyit akart, mást nem - ehhez képest akár a Munkáspárt, akár a Jobbik eléggé kispályás alakulatnak számít -, és persze sem európai, sem szalonképes nem volt. Európa tudniillik akkor annyit jelentett: Római birodalom. És még nagyon sokáig, amíg Napóleon meg nem szüntette a császárságot, és az impérium fogalmát. Nem a német-rómait (mert ilyet nem ismertek anno, ez későbbi koholmány, mint a finnugrisztika, és még I. Ferenc is római császárnak nevezte magát), hanem a Római birodalmat. Ezt sorok írója, mint hívő keresztény mondja, s miközben a belét is kiokádja ettől a „Ki tud több mocskot találni az ellenfél múltjában és magánéletében” társasjátéktól, hangos sóhajok kíséretében, mélyen meghajolva emel kalapot a harmincas évek szabad szellemisége előtt, ahol elvileg cenzushoz volt kötve a szavazati jog – minden proli suttyó nem is járulhatott az urnákhoz -, de amelyben még létezett szellemi függetlenség. Melyben virágoztak lapok – lásd: Új idők -, ahol az íróktól csak annyit vártak el, hogy jól írjanak, és azonos értékek mentén tegyenek hitet, s nem azt, hogy éljen X vagy Y párt és annak vezére. Az utóbbi napokban mintha kissé csapadékos lenne az időjárás. Drága kegyelmes úr, jó Herczeg Ferenc, mond, hová köpdösöl, ha olykor reánk nézel odafentről? (Pozsonyi Ádám)
