2010. április 29., csütörtök

ÁPRILIS 29 - MEGINT HAZUDNAK


ÚJABB TÉNYŐI
HAZUGSÁGOK
A Tényőn ez év március 15-én történt családi dráma helyszínén a nyomozók, bűnügyi technikusok által összegyűjtött nyomok, vér- és DNS-minták mind azt támasztják alá, hogy az apa ölte meg a feleségét, majd két kislányukat, végül öngyilkos lett. A megyei rendőr-főkapitányságra megérkeztek a március 15-én történt tényői családi dráma helyszínén rögzített vérnyomok és DNS-minták vizsgálata során készített szakértői vélemények. Azok tartalmáról, a nyomozás állásáról és eredményeiről csütörtökön tartanak tájékoztatót Győrben a főkapitányságon. Portálunk úgy tudja, igazságügyi orvos szakértők, műszaki szakértő, pszichiáter, valamint toxikológiai szakértők vizsgálták meg a mintákat és egyéb nyomokat. Az eredmények igazolták a megyei bűnügyi nyomozók megállapításait, megerősítették, hogy a férj milyen sorrendben végzett áldozataival. Információnk szerint a szakértői intézetbe küldött baltán, késen és a láncfűrészen nem voltak idegen DNS-ek, csak az áldozatoké és a családfőé. Mindemellett az is megerősítést nyert, hogy a férj saját magát szúrta mellkason, ezt a szúrási irányok és azok erőssége bizonyítja. Többször felvetődött, hogy a férj szörnyű tette előtt benyugtatózta a feleségét. Portálunk információja szerint a toxikológiai vizsgálat negatív eredményt hozott, tehát nem tett a férj nyugtatót a reggelibe. (kisalfold)
MEGJEGYZÉSÜNK
Több mint egy hónap kellett a vérminták azonosítására? Jó kis mese ez a lácfűrészes gyilkos apa. A férj mielőtt gyilkolt benyugtatózta feleségét? És az hagyta ezt? Vagy meg sem kérdezte a feleség, hogy miért kell beszedni nyugtatót? És a két kislányt miért nem nyugtatózta be? És a Kisalföld, mint a megye vérkommunista lapja, miért nem kérdezősködött azoknál akik ismerték a családot? Kiváncsian várjuk a rendőrség legújabb hazugságait. Tehát az elvetemült értelmiségi apa legyilkolja baltával a két gyerekét "reggelizés közben" aztán baltával agyoncsapja a lenyugtatózott feleségét? Miután látta sikeres gyilkosságot akkor magát elkezdte késsel bökdösni? Majd gondolt egyet a vérző apa és a lácfűrésszel vagdosta magát? Ennyi hazugságot összehordani...A rendőrség és hatóságok lassan hat hónapja hallgatnak a pécsi gyilkos egyetemistáról, hogy ugyan mit is vallott? Kép: a gyilkos apa háza