2010. április 14., szerda

ÁPRILIS 14 - USA EGYEDÜL MARADT


USA NEM KAP TÁMOGATÓKAT IRÁN ELLEN
A brazil honvédelmi miniszter, Nelson Jobim (képen) úgy nyilatkozott, hogy inkább diplomácia megoldásokra kellene törekedni az iráni nukleáris program vitájában, mint kemény intézkedésekre. Ezt a Nukleáris Biztonsági csúcstalálkozón jelentette ki Washingtonban hétfőn. Irán szerint az USA nukleáris fenyegetése az Iráni Iszlám Köztársaság ellen egyértelműen megsértette az ENSZ Alapokmányát. Jobim hozzátette, hogy az iráni társadalom "különböző és nagyon teokratikus" és "Nem hiszem, hogy kizárólag a nyugati modellre törekednének." Lula da Silva brazil elnök a tervek szerint látogatást tesz Iránban, májusban. (presstv alapján)
Megjegyzés: Hatalmas pofont fognak kapni a cionisták, ha létrehozzák a régóta tervezett dollár elleni új közös valutát, ezek az országok: Oroszország, Kína, Brazilia, India)