2010. május 7., péntek

MÁJUS 5 – JELENTÉS MOCSOKRÁCIÁBÓL


SZOVJETBÉRENC GYILKOST
TAKARGAT A FIDESZ
A 89 éves közgazdász Horváth János (képen) az 56-os forradalom után külföldre ment, és csak 1997-ben tért haza, de rá egy évvel már képviselő lett. Saját magáról azt írja, hogy közéleti szereplését a magyar nemzeti függetlenségi mozgalmak alakították. "Voltak tanáraim, akik az igaz és a jó felé irányítottak, amit formált a cserkészet és a Soli Deo Gloria diákszövetség etikája. Így kerültem ellentétbe a hitlerista-náci és a sztálinista-kommunista zsarnoksággal. 1944-ben a nyilaskeresztes Számonkérőszék halálos ítéletétől isteni csoda mentett meg diáktársaimmal együtt" - írja. 1956-ban a forradalomban elnöke lett az Országos Gazdasági Újjáépítési Tanácsnak. 1957-ben egyik alapítója a Magyar Forradalmi Tanácsnak Strassbourgban, a politikai emigrációnak New York-ban. Létrehozta a Kossuth Alapítványt, és elnöke volt 10 évig. (nepszava, részlet)
A Népszava tömény hazugságokkal eteti az olvasókat Horváth elvtárs piszkos múltjával kapcsolatban. Horváth egy megrögzött hazudozó, aki akárhány írást adott közre magáról, mindig mást és mást hazudott. A Soli Deo Gloria református szövetség volt, akik nem foglalkoztak sem Hitlerrel, sem Sztálinnal, de ő már akkor hitlerista és náciellenes lett. Horváth elvtárs ellentmondásba kerül saját magával, mert 1944-ben megszökött saját csapatától, akik az oroszok ellen harcoltak. Hogy lehet az, hogy Horváth sztálinista-kommunista ellenesnek állítja be magát 1944-ben és közben átáll az oroszokhoz, akik a kommunista partizánokhoz irányítják. Ez a kommunistabérenc partizán banda a Görgey- zászlóalj volt és a szovjet csapatok mögött vonultak és az elfogott magyar katonákat tarkónlőtték. Horváth azzal sem dicsekszik, hogy 56 után miért húzta el a csíkot külföldre? Ilyen gazdasági újjáépítési tanács nem is volt 56-ban....Ilyen véreskezű gyilkos lesz most a parlament korelnöke, a Fideszes Horváth János.