2009. december 3., csütörtök

DECEMBER 3 - TELJES HÍRZÁRLAT


TELJES HÍRZÁRLAT VAN


A BOLIVIAI NYOMOZÓKNÁL


Tegnap este óta egyetlen hírben, egyetlen tévében sem említették a boliviai képviselők érkezését és programját. Egyedül a külügyminisztérium oldalán jelent meg az alábbi szöveg, két nappal előtti dátummal. Jellemző, hogy nem a terroristák-ügyét, hanem Rózsa-ügyet emlegetnek. A szöveg mélyen hallgat a többi szökésben lévő terroristáról, akik Rózsa bandájához tartoztak.

A "Rózsa Flores"-ügy tisztázásának reményében bolíviai parlamenti képviselők látogatnak hazánkba

Dublini nagykövetségünkön magyarországi látogatásra szóló vízumot kért, és kapott Bernardo Montenegro és Pablo Banegas bolíviai ellenzéki képviselő, aki tagja volt annak a parlamenti vizsgálóbizottságnak, amely a „Rózsa-Flores ügyet” és a 2009. április 16-i kommandós akciót vizsgálta. A két képviselő magyarországi programjának előkészítése jelenleg folyik. Csütörtökön a Külügyminisztériumban fogadja őket a Konzuli Szolgálat vezetője, s a megbeszélésen jelen lesz az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium képviselője is. A Külügyminisztérium kezdettől fogva megkülönböztetett figyelemmel kíséri e sajnálatos incidens alakulását, amely egy magyar-bolíviai állampolgár és egy magyar nemzetiségű román állampolgár életét követelte, valamint egy magyar állampolgár letartóztatásához vezetett. Ez utóbbi, Tóásó Előd érdekvédelmét a magyar konzuli szolgálat minden rendelkezésre álló eszközzel és csatornán igyekszik érvényesíteni, egyben biztosítani azt, hogy fogvatartásának körülményei megfeleljenek a nemzetközi normáknak. A megkülönböztetett magyar érdeklődést tanúsító erőfeszítések közé illeszkedett Balázs Péter külügyminiszter november 13-án bolíviai partneréhez, David Choquehuanca Céspedeshez eljuttatott levele, amelyben a fegyveres akció ügyében kérte a bolíviai diplomácia vezetőjének közbenjárását. Balázs Péter a levélben a magyar konzuli szolgálat számára aktuális és részletes tájékoztatást kért a nyomozás állásáról, eredményeiről, valamint arról, hogy az ügyben letartóztatott magyar állampolgár fogva tartásának körülményei megfelelnek-e a nemzetközi előírásoknak. (2009. december 1.) (kulugyminiszterium oldaláról) Kép: terroristák tablója