2010. április 6., kedd

ÁPRILIS 6 – VÁDASKODNAK A BŰNÖZŐK


ÚJRA VÁDASKODNAK RÓZSA
BŰNBANDÁJÁNAK A TÁMOGATÓI
A Santa Cruz-i kormányzó, Roly Aguilera kedden átláthatóságot és a pártatlanságot követelt a hatóságoktól a terrorizmus vizsgálatában, amelyet Marcelo Soza ügyész 2009 áprilisa óta folytat a felszámolt terrorista sejt ellen, amelyet Eduardo Rózsa Flores vezetett. Az ügy hátterében az áll, hogy az elmúlt napokban letartóztattak két Rózsa támogatót, Gary Prado Arauz-t és Marco Antonio Monasterio-t akik katonai tanácsokkal látták el Rózsát annak idején. E két alak korábban nem jelent meg az ügyészségi kihallgatásra, ezért kellett letartóztatni őket. Az ellenzék most újra elővette a régi témát, hogy a bűnözők ügyét Santa Cruzban tárgyaljék és ne a fővárosban, La Pazban. Soza ügyész emlékeztette a vádaskodókat arra, hogy korábban a bíróság meghatározta a terrorista ügy joghatósága La Pazban van. (ABI alapján) Kép: Aquilera
MEGJEGYZÉS: Gary Prado volt Rózsa egyik jóbarátja, akiről már korábban közöltünk képet. Ezek a katonai szakértők látták el tanácsokkal Rózsát. Erre bizonyítékokat találtak Rózsa számítógépén.