2010. május 3., hétfő

MÁJUS 3 - VONÁT FENYEGETIK

CIONISTÁK FENYEGETIK
A JOBBIK ELNÖKÉT
„Most szólunk a Jobbikosoknak: ebből baj lesz”
Lövétei István alkotmányjogász szerint szabálysértést követ el Vona Gábor, a Jobbik elnöke, ha az új Országgyűlés alakuló ülésén a jogerősen betiltott Magyar Gárda mellényében, vagy arra emlékeztető, gárdaöltözet szerű viseletben jelenik meg. Lövétei István az MTI-nek hétfőn azt mondta, az Országgyűlés május 14-re tervezett alakuló ülésén mind a korelnöknek - ezúttal a fideszes Horváth Jánosnak -, mind pedig a megválasztott új házelnöknek joga van ahhoz, hogy döntsön, mi legyen, ha egy képviselő gárdamellényben jelenik meg az ülésteremben. A házszabály kimondja, hogy a törvényhozás elnöke gondoskodik az Országgyűlés tekintélyének megóvásáról, az Országgyűlés rendjének és biztonságának fenntartásáról. Az alkotmányjogász értelmezése szerint, ha az elnök úgy határoz, akkor a kormányőrök kivezethetik a szabálysértőt. (168 óra, részlet)


MEGJEGYZÉSÜNK A VÖRÖS GYILKOSRÓL

Lővétei az egyik leggyennyesebb magyarellenes uszító. Eddig még egyetlen jó szava sem volt a magyarokról, de most nem róla van szó, hanem erről a másik jómadárról, a "korelnökről". A vén zsidóbérenc, öreg korában csatlakozott a Fideszhez, de A háborús bűnös múltját elhallgatja. Horváth elvtárs 1944-45-ben az ország északi részén működő kommunista partizánbandának volt a tagja, amit Görgey Zászlóalj-nak neveztek. Ez a bűnbanda az elfogott magyar katonákat, akik tovább harcoltak a szovjetek ellen, kivégezte. Horváth elvtárs több könyvében is megírta kommunista partizán tevékenységét, de arról mindig hallgatott, hogy a legvitézebb és leghősiesebb magyar katonákat tarkónlőtte. Vannak még tanúk erről. Kép: Horváth amerikai cionista kitüntetéssel a nyakában
HORVÁTH ÉLETRAJZÁT IS HAMISÍTJA
Dr. János Horváth, a distinguished emeritus professor of economics, has been a Member of the Hungarian Parliament since 1998, in the ranks of the FIDESZ-Hungarian Civic Party. He first entered public life as a university student via the Hungarian Independence Movement against Hitler and the Nazis. In December 1944 he was arrested and cruelly interrogated by the Hungarian branch of the Nazis, the Arrow Cross, and was saved from execution by the advance of the Soviet army into Budapest. A few years later he was again imprisoned, this time by the Soviet imposed Communist dictatorship. Meanwhile he had been elected Member of the Hungarian Parliament in 1945, where he served until his arrest and imprisonment in 1947.
Dr. Horváth János, közgazdaságtan kiváló nyugalmazott professzora, 1998 óta tagja a magyar parlamentnek, a Fidesz-Magyar Polgári Párt soraiban. Mint egyetemi hallgató lépett először a közéletbe, a Magyar Függetlenségi Mozgalomban Hitler és a nácik ellen. 1944 decemberében letartóztatták és kegyetlenül kihallgatták a nácik, a nyilasok, de megmenekült a kivégzési végrehajtás alól, amikor a szovjet hadsereg Budapestre érkezett. Néhány évvel később újra bebörtönözték, ezúttal a szovjet kommunista diktatúra által. Közben megválasztott tagja volt a magyar parlamentnek 1945-ben, ahol addig szolgált, amíg le nem letartóztatták és be nem börtönözték, 1947-ben.
Az amerikai méltatása tömény hazugság, Horváth ahány könyvet, cikket írt, mindig mást hazudik saját háborús múltjáról és szerepéről. Nem igaz, hogy a nyilasok elfogták és megkínozták. Végképp hazugság, hogy ki akarták végezni. A valóság az, hogy katonaszökevény volt és átállt az oroszokhoz, a partizánbanda az oroszok mögött folytatta a kivégzéseket.