PANASZKODNAK
A GYILKOLÓGÉPEK
Hiába vannak járművek, terepjárók, lánctalpasok vagy helikopterek, a bevetések 80 százalékát gyalogosan kénytelenek megtenni, a terület domborzata miatt. A golyóálló mellénnyel együtt a felszerelés sokszor 60-70 kg. Ez pedig gyilkos módon terheli a katonákat, a szívet, ízületeket. Nem is képesek a kívánt távolságokat bejárni, csak részleteiket. Panaszkodnak arra is, hogy az ellenség egyszerűen nem akar elfogyni. Tíz éve tart a háború, és mondhatom egyre rosszabb lesz. Az elmúlt héten háromszor lőttek rám, a golyóálló mellénynek köszönhetem az életem, írta az egyik beíró. A másik panaszkodott arra, hogy már 7 ember halt meg mellette, nyomasztó arra gondolni, mikor kerül ő sorra. A rádiósunk, a géppuskásunk mellettem haltak meg, nekem a camelbakemet (víztartály) lőtték szét a hátamon. Lelőttem egyet, a többi eltűnt. Nem akarok panaszkodni, de kezd egy kicsit sok lenni. És ahelyett hogy fogynának, egyre többen lesznek. Ilyen és hasonló beírások hemzsegnek ezeken az oldalakon. A rádiótelefonok, és a katonai hálózatok kiépítése lehetővé teszi, hogy a katonák ezeken a kis bázisokon is kapcsolatot tartsanak családjaikkal, barátaikkal. Viszont az áram ellátásához, a laptopok, ipodok töltéséhez szükséges áramot a hangos generátorok tudják csak adni, csökkentve az őrök észlelési esélyeit. Ezt a helyzetet nem tudják kezelni, nincs rá megoldás. Egyes elemzők már kezdik a vitenámi helyzethez hasonlítani Afganisztánt, pedig eleve úgy indultak el, hogy ebből nem lesz újabb Vietnam. Mégis hasonlatos a dolgok alakulásának sorrendje. Növekvő stressz, csökkenő ellenálló képesség, drogok, panaszkodás. Ezekkel a tényezőkkel a háborúk sorsa igazából már eldőlt. Nem véletlenül igyekszik helyezkedni a jelenlegi politikai vezetés, Afganisztán a tálibokat próbálja bevonni a tárgyalásokba, Iraki vezetők pedig Iránnal próbálnak jó viszonyba kerülni. Hatalomátmentési kísérletek? Valószínű, de ezek nyilvános árulkodó jelek. (jovonkinfo, részlet)
