2010. október 31., vasárnap

OKTÓBER 31 – ERŐS MAGYAR GAZDASÁG KELL

CSAK ERŐS
NEMZETGAZDASÁG
TUD JÓ ÜZLETEKET KÖTNI 
Kép vakok számára: vörös csillag van a sapkájukon

Vannak ufómagazinoktól átpártolt misztikus ősmagyarkodók, akik a kelethez való tartozást a legendák ködébe vesző történetekkel akarják nemcsak igazolni, hanem a napi politika részévé tenni. Ezek egy része egyszerűen idióta, akik ha megjelennek valahol, a normális emberek rögtön lepattannak. Nem csoda! Összekeverik az ezer évvel ezelőtti politikát a maival. Aztán van olyan szervezet, amely hungaristának hazudja magát, de „hír” portálján már régóta a kommunizmust mosdatja (elfelejtették, hogy a vezér szerint a „marxizmus és a zsidóság egy”), szintén sértődöttségből, hogy 89 után az önjelölt nemzetvezetőjüket a nép nem koronázta királlyá a Duna jegén, primitív bosszúból fordul a nyugat és sajnos nemzeti ellen. Szintén összekeveri a kormányokat a nemzetekkel, bosszútól megvakulva szegődne Kína vazallusává, nem veszi észre, hogy Kínát a cionista tőke emelte fel, annak jelenlegi legfőbb szövetségese a régi, lassan „elhasználódott” hatalmak helyett (Szovjetunió, USA), jó eséllyel pont Európa és az árja nemzetek elleni pusztító harcban. Nem átallja Putyint, mint Európa megmentőjét dicsőíteni…Mindegy ki, mindegy mi, csak nagy legyen és ne európai. Nem zavarja őket, hogy keletről a magyarság csak tatárdúlást, török és szovjet igát, valamit magyarokat gyilkolászó szerb és román partizánokat kapott! Náluk Európa dicsősége már rég a „sarokban van”. Azon szervezetek, amelyek úgy csapódnak „nyugat” és „kelet” egyértelműbben Európa és Ázsia között, mint a részeg szamár, nem tekinthetők nemzetinek. Természetesen nem lehet se nemzeti, se európai egy marxista, vagy marxista-barát sem! A magyarság és Magyarország európai, és az is marad. Európa, és benne a magyarság dicsőségének, polgárai anyagi és létbiztonságának helyreállításán kell fáradoznunk, nem pedig azt lesni, keresni, hogy megint ki mögé állhatunk be a sorba másod vagy harmad hegedűsnek! Pártunk tiltakozik Törökország EU-tagsága ellen! (Nemzeti Munkáspárt, részlet) Kép: korábbi francia elnök Kínában
MEGJEGYZÉSÜNK
Valószínű, hogy nem Magyarország fogja eldönteni, hogy Törökország EU tag legyen vagy sem. Az sem véletlen, hogy Törökország igen régóta NATO-tag (ez még a szovjet idők miatt volt, hiszen velük határosak), de az EU tagságot nyugaton évtizedek óta elhúzzák, mert ők valóban ismerik az ISZLÁM TÖRÖKÖKET. A Jobbik és a Fidesz törökimádata a török nemzetnek szól, amely valóban igen fejlődő gazdagság és komoly tényező, csak azt felejtik el, hogy a törökök nemcsak az üzlet miatt akarnak az EU-ba menni, hanem az ISZLÁM hódítás miatt is. Amit ötszáz éve katonai erővel próbáltak Európával szemben megtenni, azt most egy tollvonással akarják elérni. Vegyük tudomásul, hogy Törökország nem Európának a része, hanem Ázsiának a része, minden tekintetben. Mi magyarok azt mondhatjuk, hogy üzleteljünk bárkivel, de ide ne jöjjön már több idegen, még törökök sem. Az üzleti megszállás után jön a kulturális megszállás, azután meg jön a lakossági megszállás. Ez a módszerük a kínaiaknak is. Az a politikai törekvés a Fidesz, Jobbik és MSZP részéről, hogy szó szerint lefeküdnek az oroszok és Kína előtt, az a legrosszabb kommunista időket idézi. A két szuperhatalom hülyének néz bennünket és úgy is bánnak velünk. Nem szabad elfelejteni, hogy Kína ideológiája ma is marxista-kommunista, az oroszok meg birodalmi szinten politizálnak. Csak a vakok, a hülyék és a gazemberek nem látják azt, hogy Kína Magyarországot nemcsak üzleti célpontnak, hanem megszállási területnek is tekinti, s ehhez még mosolyognak is. A Jobbik elnöke olyan ostoba és hazug nyilatkozatot tett, hogy nálunk csak a kis kínai kereskedők csalnak. Ez nem igaz! Az összes nagy „ázsia center” amit itt építettek és a kezükben van, az mind gazdasági és jogi csalásból keletkezett. Meg kell nézni melyik az a jellegzetes faj nálunk, amelyik a kínai „barátságot” ennyire erőlteti. Üsse be valaki a Google keresőbe, hogy „kínai csalók”....több száz példa jön elő, minden témában.