2010. október 22., péntek

OKTÓBER 22 – MEGÁRTOTT A ZSIDÓBULI A BÁNYÁSZOKNAK

TÖBB BÁNYÁSZ MÉG KEZELÉSRE SZORUL
A 34 éves Edison Penát azután szállították kórházba, hogy egy, a szabadulásukat ünneplő bulin rosszul lett, miközben egy beszédet akart mondani. A férfit kezelő klinika egyik orvosa elmondta, hogy a bányász súlyos szorongási roham jeleit mutatta, és úgy döntöttek, hogy nyugtatókra van szüksége. Az orvosok még vizsgálják, hogy pontosan mi okozta az Elvis-rajongó bányász rohamát – közölte Jorge Diaz a La Tercera című chilei lappal. Az orvos elmondása szerint a kimentett bányászok közül ötnek vagy hatnak voltak problémái az alkohollal, különösen a kiszabadításukat ünneplő bulik alatt. (FH, részlet) Kép: chilei lap
ZSIDÓ SZENNYTÉVÉK HAZUDTAK
A három zsidótévé (RTL, Hír-TV, ATV) tegnap este ugyanazt az anyagot mutatta be, ahol a zsidó bányarészvényes, Farkas-Klein „nagyszabású bulit” rendezett több bányásznak. Ezen a rendezvényen lett rosszul a fenti bányász is. A három szennytévé magyarnak állította be a zsidó csalót és szélhámost. A zsidó FH hírügynökség ellhallgatja a fenti lap cikkében azt, hogy a bányatulajdonosok bűnözéseinek az ügye napirenden van. Később még visszatérünk az ügyre.
CHILEI ELNÖK A BBC-BEN
 Az angol adó "Hard Talk" (kemény beszélgetés) című műsorában egy silány riporter faggata a rendkívül korrekt és felkészült elnököt, aki nagyokat nyelve próbált a hülyébbnél-hülyébb kérdésekre válaszolni. Többek között az elnök kifejtette, hogy a balodalt a francia jakobinusok találták ki, akik legyilkoltak mindenkit, aki nem az ő pártjukon állt, aztán jöttek a jobboldaliak, akik próbálták helyrehozni azt, amit a balodali gyilkosok elvégeztek. Arra is utalt, hogy a szociális intézkedések egyáltalán nem a baloldal vívmányai. A hitvány kérdező sehogy sem tudott fogást találni az elnökön, aki végig jó hangulatban válaszolgatott a hülye kérdésekre. Ennyit a BBC színvonaláról. Kép: a  chilei elnök az angol miniszterelnök háza előtt a közelmúltban nyilatkozott Chile fejlődéséről