2010. október 31., vasárnap

OKTÓBER 31 – ZSIDÓK REKLÁMOZZÁK A VÖRÖS GYILKOSOKAT

KÖZELEBB KÍNÁHOZ
Hónapok óta meg a JUDA (Duna)-TV-ben egy sorozat, „Közelebb Kínához”. Aki nem élte meg a Rákosi-korszakot annak ez a hír semmit sem mond. Akkoriban ugyanis „ a nagy népi Kína”, a Szovjetunió után a második „testvérországunk” volt. Csu En Laj kínai pártvezető 1957 elején BP-en járt, hogy személyesen gratuláljon Jánosom Kadaromnak, hogy volt szíves leverni az „ellenforradalmat”. Már korábban megírtuk, hogy az egyik hazai kínai tévét is zsidók csinálják. A mellékelt képek a Duna-TV október 27-én éjjel adott kínaí adásából valók, ahol a jellegzetes pofák a vörös gyilkosok múltját dicsőítették. Az egyik képen kivehető Mao Ce Tung és Sztálin, amikor még a legnagyobb barátságban voltak. Közismert, hogy az MSZP a kommunista Kínával a legjobb kapcsolatokat építette ki, Gyurcsányékon keresztül, most éppen Viktor Orbán kilincsezik Kínában. Most jön a hab a tortán. A Jobbik is a kínai kapcsolatokat erősíti, elsősorban a kereskedelemben. Kína nem hajlandó magyar árúkat átvenni, csak az ő szemetüket vegyük meg. Ez a kínai logika lényege. Persze a Jobbik a hazai kínai állampolgárokról és a hozzájuk kapcsolódó bűnözési ügyekről mélyen hallgat. A hazai kínai kereskedői bűnözésekről is hallgat a Jobbik. Várjuk, hogy a Jobbik szócsöve mikor számol be a Józsefvárosi piacról? A „radikális” pártról van szó. Arról a pártról, amelyik a Magyar Gárdát odadobta az Öszödi Böszmének...




























Képek: " a nemzet televíziójából"