2010. október 13., szerda

OKTÓBER 13 - MENEKÜLNÉNEK A VÖRÖSPATKÁNYOK

NEM ELÉG NEMZETESDIT JÁTSZANI

Ugró Miklós: A tulajdonosok pont úgy viselkedtek, ahogy az utóbbi húsz év „demokratáitól” az elvárható volt. Igyekeztek bagatellizálni a katasztrófa súlyát, a felelősséget próbálták elmaszatolni. Ez eddig bevett, s sajnos bevált gyakorlat volt, ezúttal általános megütközést keltett. Ritka pillanat volt? Amikor a miniszterelnök bejelentette a vezérigazgató őrizetbe vételét és a letartóztatását kezdeményező intézkedést, az egész parlament egyöntetű tapsban tört ki. A parlament néhány órára felülemelkedett az örökös „csak azért is” opponáló szokásán, mintha átérezte volna a felelősök számonkérésével ráboruló felelősséget. Mintha a nemzeti együttműködés kormánya megteremtette volna a nemzet különböző politikai erőinek, társadalmi csoportjainak, érdekszövetségeinek együttműködését. Bizony, egy röpke délutánnyi időre egyetértettek a törvényhozók a miniszterelnök tabudöntögető szavaival is. (MN)



Micsoda képmutató a lapíró! Jellemző a MN cinikus, magyarellenes voltára. Ezt a bűnközpontot is már régen föl kellett volna számolni. Miért nem arról beszél a firkáló, hogy a Kádár-korszak (33 év) véreskezű tolvaj kommunistái miként nevezték magukat át elvtársakból demokratákká. Amikor 1989-ben az MSZMP-t átnevezték MSZP-vé és a FIDESZ nemzeti magyar színek helyett zsidónarancsot választotta jelképévé, amelyhez máig is tartják magukat.

A MAGYAROK NEMZETIEK
 ÉS NEM DEMOKRATÁK!

Nem lehet magyar az, aki demokrata!

DEMOKRÁCIA = BŰNÖZÉS