2010. október 17., vasárnap

OKTÓBER 17 – AMI KIMARADT A CIKKBŐL

ELLENSÉGEINK MINDIG A

A NEMZET NEVÉBEN
GYILKOLTAK BENNÜNKET
A világ gazdasági és tudományos folyamatai olyan mértékben felgyorsultak, hogy azokat nem lehet értelmezni, elemezni a politikai filozófiák kereteiben. A szinte naponta előálló új helyzetekben a társadalomtudomány fogalomtára nem ad eligazítást a teendőkre. Jó érzékkel a szűkebb társadalom érdekeinek pragmatikus szolgálata lehet irányadó. Figyeljük meg, a Fidesz húsz éves fennállása menetében felvette szótárába a nemzet fogalmát, most kapkodnak már e fogalom után a szocialisták is. De még a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke, Thürmer Gyula is üdvözli a nemzeti érdekek védelmét, amikor értékeli az Orbán kormány száz napját: „Orbán Viktor kormánya rengeteg nehézséget, szemetet, bűnt örökölt meg. Ezzel el kell számolni. Nem lehet azt mondani az elmúlt nyolc évről, hogy jó volt. Nehéz helyzetben van a kormány, azonban vannak reformelképzelései, ezt a mai magyar tőkés országot valamilyen szinten meg akarja változtatni. Ebben egyetértünk velük. Ami az emberek érdekeit, a korszerűsítést szolgálja, azt segíteni kell, és ebben mi is partnerek vagyunk. Tetszik az elszántság, ahogy nekiállnak a magyar gazdaság megvédésének, hogy nemet mernek mondani a Nemzetközi Valutaalapnak.” Az Európai Unió szervezetileg Európa államainak közös, magasabb szintű szervezete, amelybe szuverenitásuk számos elemét beadják a közösbe. Az államhatárok jelentősége nagymértékben megszűnik, de emberi tulajdonság – sok minden tényező hatására – az egységekben való elkülönülés vágya. Ennek értelmében azt látjuk, hogy a nemzet-kategória felértékelődik, valószínűleg valamilyen nemes verseny folyamatában. Még megérjük, hogy Magyarországon is természetes és elfogadott lesz a társadalmi életben magyarságuk nyilvános megvallása. (Csapó Endre, Magyar Élet, részlet) Kép: a szovjet emlékmű avatása 1945. május 1-én
Csapó úr mindig a lényeget hagyja ki túlságosan hosszú eszmefuttatásaiból! 1945-ben Rákosi (RótManó) szabadságot és demokráciát igért és ennek nevében gyilkolták le a magyarokat. Kádár is ugyanezt hirdette meg. Antall József is ezt a maszlagot adta be a népnek és most Orbán Viktor is ezzel a régi lemezzel jön elő. Csak az igazság kimondása tesz szabaddá bennünket! Mi nemcsak 8 évre, hanem 65 évre emlékezünk vissza, mert a gyilkosok köztünk vannak és oktatnak bennünket demokráciára.